Vissza a tartalomjegyzékhez

SZLAZSÁNSZKY FERENC, SZOBOTA ZOLTÁN
A hiperaktív fejvadász

A hét egyházügyi szenzációját Bartus László, a Hetek egykori szerkesztője „Fesz van” című barna könyve szolgáltatta. A szerző az Intercontinental Hotel exkluzív vendégek részére fenntartott, emeleti különtermében mutatta be művét a hét elején. Bartus a rendezvényen önmagáról azt állította, hogy az amerikai alapítású Biblia Szól közösség tagja. A magánkiadású, vérre menő és diabolikus pamflet sokmilliós nyomda- és reklámköltségeit vélhetően olyan személyek és csoportok támogatják hatalmas összegekkel, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy a Hit Gyülekezetét, és különösen annak vezető lelkészét „kicsinálják”. Tekintve, hogy a könyvkiadás hazánkban nem olcsó mulatság, sokakat foglalkoztat a kérdés: ki vagy kik a megrendelők, vajon ki állja a cehhet?

A Hetek exszerkesztője arra vállalkozik, hogy a nyilvánosság előtt tárja fel „a Hit Gyülekezete másik arcát”. Állítása szerint ez a közösség „a legtitokzatosabb szervezet” hazánkban, amely anyagi visszaéléseket követ el és az SZDSZ-t is manipulálja. A szerző kijelenti: a vezető lelkész kezében korlátlan hatalom összpontosul, amely - mint írja - „emberi jogi problémákat” vet fel. Bartus többek között azzal is gyanúsítja a gyülekezetet, hogy a Hit Park építéséhez felvett 500 millió forint bankkölcsönért 100 millió forint kenőpénzt fizetett. Úgy tudja, a csúszópénz 90 százaléka az MSZP-nek ment, a maradék 10 százalékon pedig a bank vezető tisztségviselői osztoztak. A szerző a tárgyilagosság kedvéért azt is hozzáteszi: állítását semmivel sem tudja igazolni.
A könyv az 1996-os jeruzsálemi konferencia egyik szervezőjéről azt állítja, hogy néhány hónap alatt potom félmilliárdot forgatott meg saját számláin, sőt fejenként 50 dollárt le is alkudott a izraeliektől a részvételi díjból, amit saját céljaira használt fel. A „tiszta kezek” mozgalom krónikása figyelmét bizonyára elkerülte, hogy a nagyszabású nemzetközi konferencián résztvevő 2 ezer 500 magyar vendég utazására vonatkozó szerződéseket az egyik legjobb nevű ügyvédi iroda készítette el, a befizetett részvételi díjak pedig nem magánszámlákra folytak be, hanem devizahatósági vizsgálat után hivatalos banki átutalással kerültek felhasználásra. A rendezvény pénzügyeivel kapcsolatban elvégzett belső ellenőrzés sem állapított meg hiányt a végelszámolásban. Mellesleg az egyhetes konferencia és úti program különrepülőgéppel fejenként 80 ezer forintba került, a rendezvényt pedig Izraelben az év legsikeresebb programjai közé sorolták.
A könyvben egyébként hemzsegnek az ilyen és ehhez hasonló hazug állítások, anekdoták.
Bartus a Hetek című hetilapot is szélsőségesnek bélyegzi. Azt meséli, hogy egyik, a lapnál vele együtt ingyen dolgozó kollegáját ő mentette meg az éhezéstől. Hazafi Zsolt, a Hetek „éhező” munkatársa elismerte, hogy egyszer valóban kért pénzt Bartustól, mégpedig kockacukorra, munkahelyi feketéjéhez. Az esetből drámát fabrikáló szerző elfelejtette közölni olvasóival, hogy Hazafi nem az éhhaláltól való félelmében kérte a pénzt, hanem azért, mert éppen nem volt nála anynyi. Ilyesmi mindenkivel megesik. Bartus állítja, hogy a Hit Gyülekezetében kifosztották, pontosabban „mindenét beadta”, könyvében azonban azt írja: visszaerőltettek rá egymillió forintot. A nincstelenségbe taszított „író” váltig állítja, hogy anyagilag tönkrement, ugyanakkor lakása (ebből néha több is van) és autója mellett még arra is futotta, hogy csak úgy magánkiadásban megjelentesse a barna könyvet, melynek költségei a rádió- és újsághirdetésekkel együtt minimum 10 millió forintra rúgnak.
Alkotásában Bartus főgonosza Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. Borítón díszelgő fotóját vélhetően azért is barnították el - ahol lehetséges volt -, hogy ezzel is jelezzék: szerintük van egy másik Németh Sándor, aki hol filoszemita, hol antiszemita, egyszer antikatolikus, másszor katolikus ügynök, csak színleg szabaddemokrata szimpatizáns, valójában Csurka és Torgyán titkos hódolója, aki Semjén Zsolt helyettes államtitkárral is „lepaktált” és az SZDSZ-vezetők ellen intrikál. A karizmatikus lelkész Erdélybe is csak azért jár, mert valójában nemzeti keresztény.
Bartus, olasz maffiózókhoz hasonlóan bűnbánatot is tart a nyilvánosság előtt. Könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy a keresztapa (értsd: Németh Sándor) utasítására Libero-pelenkát küldött az egyik SZDSZ-es politikusnak. Leleplezéseiből kiderül, hogy a televíziót patkányként zabráló Pálfy G.-falragaszt, valamint a vatikáni megállapodás ellen készült Kossuth-plakátot is Németh Sándor utasítására készítette el a gyülekezet egyik tagja, Kiss Tóni.
A könyvet a magukat autonómnak nevező vallási csoport meghatározó személyiségei kitörő lelkesedéssel fogadták. A Hit Gyülekezetéből tavaly kivált új vallási közösség egyik markáns képviselője, a hites múltjából is megtért Takács Ferenc a művet minap a klasszikus vallási irodalom remekeinek sorába magasztalta fel. Takács úgy látja: „a barna könyv az igazságot tartalmazza, amit mindenkinek meg kell ismernie”. Az ismerősei körében csak Bem apónak becézett autonóm erősség értékelése szerint a pamflet „profetikus mű”, ezért vezetésével máris egy kis lelkes imakommandó ostromolja az eget, hogy a könyv betölthesse küldetését: „világosítsa meg a vakok szemeit”.
A Hit Gyülekezete vezetői körében a barna könyvet olyan agresszív és szélsőségesen szektás kísérletnek tartják, melynek fő célja az, hogy a karizmatikus egyházban megosztásokat, szakadásokat gerjesszen, valamint a magyar társadalmat, politikusokat, közéleti személyiségeket elrettentse a dinamikusan növekvő keresztény irányzattól, és hatósági fellépést kényszerítsen ki vele szemben. Ezt a célt szolgálja a hites vezetők megszégyenítése, megalázása, és gazdasági bűncselekményekkel való alaptalan gyanúsítása az irományban. Bartus, ismerve a hazai közállapotokat, tisztában volt azzal, hogy egy ilyen mű számos, a Hit Gyülekezetével szemben ellenséges, valamint a Hit Park építésére és működtetésére irigy vallási, politikai csoport számára szinte mennyei mannaként érkezik. Érezve ezt a vákuumot, már több mint egy év óta riogatta a gyülekezet vezetőit Kövér úr és Dávid Ibolya nevével, hiszen leginkább velük kívánta összeugrasztani a Hit Gyülekezetét. Az SZDSZ-es és az MSZP-s kapcsolat szélsőjobbos beállítását a szerző szintén viszályt, elrettentést célzó szándéka miatt teszi magáévá. A Bartus szemei előtt lebegő totálkép fő eleme az, hogy a Hit Gyülekezetének ne maradjon politikai szintű védelme, ha a Fidesz-hatalom a jövőben esetleg fellépne a közösséggel szemben. Ezért műve elsősorban bosszú által motivált, primitív, politikai-vallási provokáció.
A barna könyv másik központi célja, hogy kielégítse Bartus hittestvéreinek vallási igényeit. Az autonóm vezetők már egy éve felvetették egy Németh Sándort „leleplező és befeketítő” könyv megírásának szükségességét, ugyanis az általuk hazánkban meghonosított, sajátos, felekezeti „szedd magad mozgalom” útjában a vezető lelkész karizmatikus keresztényekre gyakorolt vonzása és befolyása áll. Ők azonban csoportjuk létszámát egzisztenciális szempontból is kénytelenek növelni, hiszen a vallásügyi törvény kilátásba helyezett szigorításáig el kellene érniük az egyházi státuszhoz szükséges minimális létszámot. A jövőbe látó csoportvezetők azért is szeretnék mindenekelőtt hitesekkel gyarapítani „nyájukat”, mert alapvetően nem egy tanulatlan „masszára” van szükségük, hanem olyan tagokra, akik tisztában vannak azzal: egy közösség fenntartása anyagi szempontból is a hívők feladata. Vonzó tapasztalat továbbá, hogy az egyszázalékos adófelajánlások alapján a Hit Gyülekezete a negyedik legnagyobb egyház Magyarországon. Bartus és hittestvérei a „verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok” elvet hidegvérrel alkalmazzák a vezető lelkésszel szemben, remélve hogy a megriadt juhokat az autonóm akolba tudják terelgetni. Ez azonban nem más, mint fanatikus és szektás tagtoborzási kísérlet.
Általános vélemény az is, hogy a könyv szerzője visszaél újságírói pályafutása során szerzett szakmai tekintélyével, amikor egy vallási csoport érdekeinek, tisztességtelen céljainak kiszolgálójaként, agitátoraként lép fel egy törvényesen és sikeresen működő közösség és annak vezetői kárára. A Hit Gyülekezetében azért sem akarnak érdemben foglalkozni az „igaz egyház harcosának” művével, mert Bartus „bosszújára” válaszul minimum 300 oldalas cáfolatot kellene megfogalmazni, amihez a hites vezetőknek sem idejük, sem kedvük nincsen.
Lapunk kérdésére a vallásügyi hisztériából kimaradni szándékozó, ezért magát megnevezni nem kívánó egyháztörténész elmondta, hogy az egyháztörténelemben és az ébredések történeteiben mindig is voltak „hiperreformátorok”, vagyis olyan szakadárok, akik nemcsak a konzervatív, hanem az igei mértéket megtartó, befolyásos, reformirányzatokkal is szembeszegültek. Ezek az ultrareformátorok általában vélt, vagy valós sérelmekre hivatkozva fordultak szembe anyagyülekezetükkel, hogy aztán annak befeketítése árán
bizonyítsák felettébb igaz voltukat. A történész szerint az „autonóm-szindrómának” és a „Bartus-jelenségnek” ez az egyik
lényeges momentuma.
Bartus nemcsak a Hit Gyülekezetét, hanem a katolikus egyházat is dehonesztáló kijelentésekkel illeti: Semjén Zsoltot „katolikusügyi államtitkárnak” nevezi.
A szakember úgy ítéli meg, hogy a „fesz” Bartus Lászlóban van, aki személyiségének defektusait és sérüléseit vetíti ki a Hit Gyülekezetére, hogy tárgyiasított belső zűrzavara ellen keresztes hadjáratot viseljen. Lapunk munkatársa, Hazafi Zsolt szerint a szerkesztőség tagjai kezdettől fogva aggódtak „Laciért” - akit egyébként szeretetre méltó emberként ismertek meg -, mert mindenkire „tüzelni” akart. Ez idő tájt egyszerre három állása is volt, ezért többen úgy érezték, figyelmeztetniük kell a hiperaktív kollégát: ne égesse ennyi oldalról a gyertyát, hiszen egy lapalapításban való részvétel nagy többletenergiát igényel. Mindennek dacára az akkor még csak 16 oldalas lap szinte minden cikkét ő szerkesztette, lektorálta és ellenőrizte.
Növekedő aggodalommal figyelték egyre inkább fanatizmusba átcsapó harciasságát, melyért a szakmában kiérdemelte a „pitbull” becenevet. Az elmúlt években trófeái között szerepeltek az Agrobank vezetői, Baja Ferenc, Bihari Mihály és a Fidesz-közeli cégek is. A barna könyv első számú célpontja a Hit Gyülekezete, annak vezető lelkésze, felesége (a könyvben „Mrs. Mórija”) és családja lett. A 98-as őszi autonóm-kampánynak is Bartus volt a menedzsere. A Piszter- Takács csoportosulás tagjai az ő tehetségében és harciasságában bízva, és arra építve indították el támadásaikat, hogy vezető pozíciót szerezzenek maguknak a gyülekezetben. Közismert, hogy próbálkozásuk kudarcba fulladt. Az ezt követő, Hit Gyülekezete ellen irányuló sajtókampányt is az újdonsült szerző-kiadó szervezte és irányította - immár kívülről. Bartus szakmai tehetségét értékelő, régi újságíró ismerősei először kritikátlanul fogadták kollégájuk újdonsült, Hit Gyülekezete-ellenes magatartását és a közösséget becsmérlő állításait. Ennek köszönhetően Bartus László az elmúlt évben különböző lapokban közel harminc cikket tudott megjelentetni (ebből 19-et a Napi Magyarország hasábjain), illetve írattatni a Hit Gyülekezete ellen. Mivel az exhites újságíró kollégát aggasztotta, hogy ezek a írások az utóbbi időben nem érték el az általa kívánt hatást, végső elkeseredésében hittársai ösztönzésére és támogatásával, az újságírói szakma szempontjából is etikátlannak minősülő könyv megjelentetéséhez folyamodott. A szereposztás ezúttal is a korábbiakhoz hasonló. Laci feldobja a témát, a kiválasztott újságírók pedig leütik, majd a média és a Hit Gyülekezete-ellenes erők rávetik magukat a koncra. Néha persze akadozik az összedolgozás. Televíziós folyosói pletykák szerint a barna könyv kapcsán megrendezett újságírói fórum előtt a Napi Magyarország meghívott tudósítója kétségbeesetten fordult oda a szerzőhöz: „Laci, én még csak 37 oldalt tudtam elolvasni. Segíts már, mit mondjak az adásban?” Ezek után a műsorban Bartus gyenge kísérletet tett arra, hogy elhatárolódjon a baráti jobbot nyújtó jobbos jó baráttól.
A Szabadság téri beszélgetés érdekes eleme volt, amikor Bartus, a független újságíró ars poeticájában egy szolgálaton kívüli sarki rendőrhöz hasonlította magát, aki egy probléma láttán szolgálatba helyezi magát és intézkedik. De mi van akkor, ha rendőr-újságírónk tévesen értékelte a helyzetet, és a probléma nem más volt, mint saját maga (erről egyébként ezrek vannak meggyőződve)? Hiszen hallottunk már eleget részeg és önkényeskedő rendőrök békességet bontó, zavarkeltő intézkedéseiről. Érvelését a felsőbbrendűség tudata hatotta át, melynek fényében úgy tűnik: ő látja helyesen a dolgokat. Ezen a csövön áttekintve ő a fehér a feketék között, és persze társai, akik vele tartanak. Amit pedig a Hit Gyülekezetében hátrahagytak, az mind rossz és gonosz. Csupán varázslók és megtévesztett áldozatok vannak ott, akikért eljön a mesebeli tisztakezű mesterlövész, hogy a nagy elnyomóval és rendszerével szemben felgerjessze a hatalom és a közvélemény haragját.
A könyv végén az olvasó fellélegezhet: Bartus megszabadul „Mrs. Mórija ketrecéből” és besúgóitól. Új autójával száguld a Balaton felé, miközben hallgatja a Sláger rádiót, élvezi a szabadságot és fröcsköli magából a gyűlöletet. Ennyi konspirációs történet után azonban már gyanakodni kezd az ember: vajon valóban a „Balaton” felé tart a barna könyv szerzője?