A hét egyházügyi szenzációját Bartus László, a Hetek egykori szerkesztője „Fesz
van” című barna könyve szolgáltatta. A szerző az Intercontinental Hotel exkluzív
vendégek részére fenntartott, emeleti különtermében mutatta be művét a hét elején.
Bartus a rendezvényen önmagáról azt állította, hogy az amerikai alapítású Biblia
Szól közösség tagja. A magánkiadású, vérre menő és diabolikus pamflet sokmilliós
nyomda- és reklámköltségeit vélhetően olyan személyek és csoportok támogatják
hatalmas összegekkel, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy a Hit Gyülekezetét,
és különösen annak vezető lelkészét „kicsinálják”. Tekintve, hogy a könyvkiadás
hazánkban nem olcsó mulatság, sokakat foglalkoztat a kérdés: ki vagy kik a megrendelők,
vajon ki állja a cehhet?
A Hetek exszerkesztője arra vállalkozik, hogy a nyilvánosság előtt tárja fel „a
Hit Gyülekezete másik arcát”. Állítása szerint ez a közösség „a
legtitokzatosabb szervezet” hazánkban, amely anyagi visszaéléseket követ el és az
SZDSZ-t is manipulálja. A szerző kijelenti: a vezető lelkész kezében korlátlan
hatalom összpontosul, amely - mint írja - „emberi jogi problémákat” vet fel.
Bartus többek között azzal is gyanúsítja a gyülekezetet, hogy a Hit Park építéséhez
felvett 500 millió forint bankkölcsönért 100 millió forint kenőpénzt fizetett. Úgy
tudja, a csúszópénz 90 százaléka az MSZP-nek ment, a maradék 10 százalékon pedig a
bank vezető tisztségviselői osztoztak. A szerző a tárgyilagosság kedvéért azt is
hozzáteszi: állítását semmivel sem tudja igazolni.
A könyv az 1996-os jeruzsálemi konferencia egyik szervezőjéről azt állítja, hogy néhány
hónap alatt potom félmilliárdot forgatott meg saját számláin, sőt fejenként 50
dollárt le is alkudott a izraeliektől a részvételi díjból, amit saját céljaira
használt fel. A „tiszta kezek” mozgalom krónikása figyelmét bizonyára elkerülte,
hogy a nagyszabású nemzetközi konferencián résztvevő 2 ezer 500 magyar vendég utazására
vonatkozó szerződéseket az egyik legjobb nevű ügyvédi iroda készítette el, a
befizetett részvételi díjak pedig nem magánszámlákra folytak be, hanem devizahatósági
vizsgálat után hivatalos banki átutalással kerültek felhasználásra. A rendezvény pénzügyeivel
kapcsolatban elvégzett belső ellenőrzés sem állapított meg hiányt a végelszámolásban.
Mellesleg az egyhetes konferencia és úti program különrepülőgéppel fejenként 80
ezer forintba került, a rendezvényt pedig Izraelben az év legsikeresebb programjai közé
sorolták.
A könyvben egyébként hemzsegnek az ilyen és ehhez hasonló hazug állítások, anekdoták.
Bartus a Hetek című hetilapot is szélsőségesnek bélyegzi. Azt meséli, hogy egyik, a
lapnál vele együtt ingyen dolgozó kollegáját ő mentette meg az éhezéstől. Hazafi
Zsolt, a Hetek „éhező” munkatársa elismerte, hogy egyszer valóban kért pénzt
Bartustól, mégpedig kockacukorra, munkahelyi feketéjéhez. Az esetből drámát fabrikáló
szerző elfelejtette közölni olvasóival, hogy Hazafi nem az éhhaláltól való félelmében
kérte a pénzt, hanem azért, mert éppen nem volt nála anynyi. Ilyesmi mindenkivel
megesik. Bartus állítja, hogy a Hit Gyülekezetében kifosztották, pontosabban „mindenét
beadta”, könyvében azonban azt írja: visszaerőltettek rá egymillió forintot. A
nincstelenségbe taszított „író” váltig állítja, hogy anyagilag tönkrement,
ugyanakkor lakása (ebből néha több is van) és autója mellett még arra is futotta,
hogy csak úgy magánkiadásban megjelentesse a barna könyvet, melynek költségei a rádió-
és újsághirdetésekkel együtt minimum 10 millió forintra rúgnak.
Alkotásában Bartus főgonosza Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. Borítón
díszelgő fotóját vélhetően azért is barnították el - ahol lehetséges volt -,
hogy ezzel is jelezzék: szerintük van egy másik Németh Sándor, aki hol filoszemita,
hol antiszemita, egyszer antikatolikus, másszor katolikus ügynök, csak színleg
szabaddemokrata szimpatizáns, valójában Csurka és Torgyán titkos hódolója, aki Semjén
Zsolt helyettes államtitkárral is „lepaktált” és az SZDSZ-vezetők ellen intrikál.
A karizmatikus lelkész Erdélybe is csak azért jár, mert valójában nemzeti keresztény.
Bartus, olasz maffiózókhoz hasonlóan bűnbánatot is tart a nyilvánosság előtt. Könyvéből
azt is megtudhatjuk, hogy a keresztapa (értsd: Németh Sándor) utasítására
Libero-pelenkát küldött az egyik SZDSZ-es politikusnak. Leleplezéseiből kiderül,
hogy a televíziót patkányként zabráló Pálfy G.-falragaszt, valamint a vatikáni megállapodás
ellen készült Kossuth-plakátot is Németh Sándor utasítására készítette el a gyülekezet
egyik tagja, Kiss Tóni.
A könyvet a magukat autonómnak nevező vallási csoport meghatározó személyiségei
kitörő lelkesedéssel fogadták. A Hit Gyülekezetéből tavaly kivált új vallási közösség
egyik markáns képviselője, a hites múltjából is megtért Takács Ferenc a művet
minap a klasszikus vallási irodalom remekeinek sorába magasztalta fel. Takács úgy látja:
„a barna könyv az igazságot tartalmazza, amit mindenkinek meg kell ismernie”. Az
ismerősei körében csak Bem apónak becézett autonóm erősség értékelése szerint a
pamflet „profetikus mű”, ezért vezetésével máris egy kis lelkes imakommandó
ostromolja az eget, hogy a könyv betölthesse küldetését: „világosítsa meg a vakok
szemeit”.
A Hit Gyülekezete vezetői körében a barna könyvet olyan agresszív és szélsőségesen
szektás kísérletnek tartják, melynek fő célja az, hogy a karizmatikus egyházban
megosztásokat, szakadásokat gerjesszen, valamint a magyar társadalmat, politikusokat, közéleti
személyiségeket elrettentse a dinamikusan növekvő keresztény irányzattól, és hatósági
fellépést kényszerítsen ki vele szemben. Ezt a célt szolgálja a hites vezetők megszégyenítése,
megalázása, és gazdasági bűncselekményekkel való alaptalan gyanúsítása az irományban.
Bartus, ismerve a hazai közállapotokat, tisztában volt azzal, hogy egy ilyen mű számos,
a Hit Gyülekezetével szemben ellenséges, valamint a Hit Park építésére és működtetésére
irigy vallási, politikai csoport számára szinte mennyei mannaként érkezik. Érezve
ezt a vákuumot, már több mint egy év óta riogatta a gyülekezet vezetőit Kövér úr
és Dávid Ibolya nevével, hiszen leginkább velük kívánta összeugrasztani a Hit Gyülekezetét.
Az SZDSZ-es és az MSZP-s kapcsolat szélsőjobbos beállítását a szerző szintén viszályt,
elrettentést célzó szándéka miatt teszi magáévá. A Bartus szemei előtt lebegő
totálkép fő eleme az, hogy a Hit Gyülekezetének ne maradjon politikai szintű védelme,
ha a Fidesz-hatalom a jövőben esetleg fellépne a közösséggel szemben. Ezért műve
elsősorban bosszú által motivált, primitív, politikai-vallási provokáció.
A barna könyv másik központi célja, hogy kielégítse Bartus hittestvéreinek vallási
igényeit. Az autonóm vezetők már egy éve felvetették egy Németh Sándort „leleplező
és befeketítő” könyv megírásának szükségességét, ugyanis az általuk hazánkban
meghonosított, sajátos, felekezeti „szedd magad mozgalom” útjában a vezető lelkész
karizmatikus keresztényekre gyakorolt vonzása és befolyása áll. Ők azonban
csoportjuk létszámát egzisztenciális szempontból is kénytelenek növelni, hiszen a
vallásügyi törvény kilátásba helyezett szigorításáig el kellene érniük az egyházi
státuszhoz szükséges minimális létszámot. A jövőbe látó csoportvezetők azért
is szeretnék mindenekelőtt hitesekkel gyarapítani „nyájukat”, mert alapvetően nem
egy tanulatlan „masszára” van szükségük, hanem olyan tagokra, akik tisztában
vannak azzal: egy közösség fenntartása anyagi szempontból is a hívők feladata. Vonzó
tapasztalat továbbá, hogy az egyszázalékos adófelajánlások alapján a Hit Gyülekezete
a negyedik legnagyobb egyház Magyarországon. Bartus és hittestvérei a „verd meg a pásztort,
és elszélednek a juhok” elvet hidegvérrel alkalmazzák a vezető lelkésszel szemben,
remélve hogy a megriadt juhokat az autonóm akolba tudják terelgetni. Ez azonban nem más,
mint fanatikus és szektás tagtoborzási kísérlet.
Általános vélemény az is, hogy a könyv szerzője visszaél újságírói pályafutása
során szerzett szakmai tekintélyével, amikor egy vallási csoport érdekeinek, tisztességtelen
céljainak kiszolgálójaként, agitátoraként lép fel egy törvényesen és sikeresen működő
közösség és annak vezetői kárára. A Hit Gyülekezetében azért sem akarnak érdemben
foglalkozni az „igaz egyház harcosának” művével, mert Bartus „bosszújára” válaszul
minimum 300 oldalas cáfolatot kellene megfogalmazni, amihez a hites vezetőknek sem idejük,
sem kedvük nincsen.
Lapunk kérdésére a vallásügyi hisztériából kimaradni szándékozó, ezért magát
megnevezni nem kívánó egyháztörténész elmondta, hogy az egyháztörténelemben és
az ébredések történeteiben mindig is voltak „hiperreformátorok”, vagyis olyan
szakadárok, akik nemcsak a konzervatív, hanem az igei mértéket megtartó, befolyásos,
reformirányzatokkal is szembeszegültek. Ezek az ultrareformátorok általában vélt,
vagy valós sérelmekre hivatkozva fordultak szembe anyagyülekezetükkel, hogy aztán
annak befeketítése árán
bizonyítsák felettébb igaz voltukat. A történész szerint az „autonóm-szindrómának”
és a „Bartus-jelenségnek” ez az egyik
lényeges momentuma.
Bartus nemcsak a Hit Gyülekezetét, hanem a katolikus egyházat is dehonesztáló
kijelentésekkel illeti: Semjén Zsoltot „katolikusügyi államtitkárnak” nevezi.
A szakember úgy ítéli meg, hogy a „fesz” Bartus Lászlóban van, aki személyiségének
defektusait és sérüléseit vetíti ki a Hit Gyülekezetére, hogy tárgyiasított belső
zűrzavara ellen keresztes hadjáratot viseljen. Lapunk munkatársa, Hazafi Zsolt szerint
a szerkesztőség tagjai kezdettől fogva aggódtak „Laciért” - akit egyébként
szeretetre méltó emberként ismertek meg -, mert mindenkire „tüzelni” akart. Ez
idő tájt egyszerre három állása is volt, ezért többen úgy érezték,
figyelmeztetniük kell a hiperaktív kollégát: ne égesse ennyi oldalról a gyertyát,
hiszen egy lapalapításban való részvétel nagy többletenergiát igényel. Mindennek
dacára az akkor még csak 16 oldalas lap szinte minden cikkét ő szerkesztette, lektorálta
és ellenőrizte.
Növekedő aggodalommal figyelték egyre inkább fanatizmusba átcsapó harciasságát,
melyért a szakmában kiérdemelte a „pitbull” becenevet. Az elmúlt években trófeái
között szerepeltek az Agrobank vezetői, Baja Ferenc, Bihari Mihály és a Fidesz-közeli
cégek is. A barna könyv első számú célpontja a Hit Gyülekezete, annak vezető lelkésze,
felesége (a könyvben „Mrs. Mórija”) és családja lett. A 98-as őszi autonóm-kampánynak
is Bartus volt a menedzsere. A Piszter- Takács csoportosulás tagjai az ő tehetségében
és harciasságában bízva, és arra építve indították el támadásaikat, hogy vezető
pozíciót szerezzenek maguknak a gyülekezetben. Közismert, hogy próbálkozásuk
kudarcba fulladt. Az ezt követő, Hit Gyülekezete ellen irányuló sajtókampányt is az
újdonsült szerző-kiadó szervezte és irányította - immár kívülről. Bartus
szakmai tehetségét értékelő, régi újságíró ismerősei először kritikátlanul
fogadták kollégájuk újdonsült, Hit Gyülekezete-ellenes magatartását és a közösséget
becsmérlő állításait. Ennek köszönhetően Bartus László az elmúlt évben különböző
lapokban közel harminc cikket tudott megjelentetni (ebből 19-et a Napi Magyarország hasábjain),
illetve írattatni a Hit Gyülekezete ellen. Mivel az exhites újságíró kollégát
aggasztotta, hogy ezek a írások az utóbbi időben nem érték el az általa kívánt
hatást, végső elkeseredésében hittársai ösztönzésére és támogatásával, az újságírói
szakma szempontjából is etikátlannak minősülő könyv megjelentetéséhez
folyamodott. A szereposztás ezúttal is a korábbiakhoz hasonló. Laci feldobja a témát,
a kiválasztott újságírók pedig leütik, majd a média és a Hit Gyülekezete-ellenes
erők rávetik magukat a koncra. Néha persze akadozik az összedolgozás. Televíziós
folyosói pletykák szerint a barna könyv kapcsán megrendezett újságírói fórum előtt
a Napi Magyarország meghívott tudósítója kétségbeesetten fordult oda a szerzőhöz:
„Laci, én még csak 37 oldalt tudtam elolvasni. Segíts már, mit mondjak az adásban?”
Ezek után a műsorban Bartus gyenge kísérletet tett arra, hogy elhatárolódjon a baráti
jobbot nyújtó jobbos jó baráttól.
A Szabadság téri beszélgetés érdekes eleme volt, amikor Bartus, a független újságíró
ars poeticájában egy szolgálaton kívüli sarki rendőrhöz hasonlította magát, aki
egy probléma láttán szolgálatba helyezi magát és intézkedik. De mi van akkor, ha
rendőr-újságírónk tévesen értékelte a helyzetet, és a probléma nem más volt,
mint saját maga (erről egyébként ezrek vannak meggyőződve)? Hiszen hallottunk már
eleget részeg és önkényeskedő rendőrök békességet bontó, zavarkeltő intézkedéseiről.
Érvelését a felsőbbrendűség tudata hatotta át, melynek fényében úgy tűnik: ő látja
helyesen a dolgokat. Ezen a csövön áttekintve ő a fehér a feketék között, és
persze társai, akik vele tartanak. Amit pedig a Hit Gyülekezetében hátrahagytak, az
mind rossz és gonosz. Csupán varázslók és megtévesztett áldozatok vannak ott, akikért
eljön a mesebeli tisztakezű mesterlövész, hogy a nagy elnyomóval és rendszerével
szemben felgerjessze a hatalom és a közvélemény haragját.
A könyv végén az olvasó fellélegezhet: Bartus megszabadul „Mrs. Mórija ketrecéből”
és besúgóitól. Új autójával száguld a Balaton felé, miközben hallgatja a Sláger
rádiót, élvezi a szabadságot és fröcsköli magából a gyűlöletet. Ennyi konspirációs
történet után azonban már gyanakodni kezd az ember: vajon valóban a „Balaton” felé
tart a barna könyv szerzője?