Vissza a tartalomjegyzékhez

VAGYIM ARISZTOV
Kitart a vörös övezet

Vlagyimir Zsirinovszkij vereségével zárult a kormányzóválasztás az Ukrajnával határos, negyed magyarországnyi területű, megközelítőleg 1,4 millió lakosú belgorodi körzetben. Ez ugyan nem a legnagyobb orosz tartomány, kormányzóválasztása mégis magára vonta a média és a társadalom figyelmét. Elsősorban azért, mert részt vett benne az Orosz Liberális Demokrata Párt vezetője, akinek már a puszta fellépése is elég, hogy emlékezetessé tegyen egy eseményt.


Vlagyimir Zsirinovszkij szónokol a dumában. Nem sikerült a Lebegy-stratégia     Fotó: Kommerszant

Itt is meglehetősen radikálisan kezdett: először is kijelentette, hogy a jelenlegi kormányzót, Jevgenyij Szavcsenkót le kell csukni, ugyanis szerinte „ő a helyi bűnbanda vezére, aki már évek óta kifosztja népét”. Az ilyen jellegű kijelentések nem túl meglepőek Zsirinovszkij szájából, ezzel egyidejűleg azonban mind szélesebb körben beszélnek a pártvezér alvilági kapcsolatairól is. Az utóbbi pár évben hat közvetlen munkatársát veszítette el ilyesfajta csoportokkal való nézeteltérések miatt. A választás napján Zsirinovszkij botrányt rendezett, azt hangoztatva, hogy Szavcsenko pszichológiai nyomást gyakorol választóira, az eredmény kihirdetésekor pedig kijelentette, hogy az hamis. (Ezt egyelőre kellő bizonyíték hiányában sem alátámasztani, sem cáfolni nem sikerült.)
A győzelmi pálmát végül is Szavcsenko vitte el, Zsirinovszkijnak pedig csak a harmadik hely jutott, annak ellenére, hogy az egyik választókörzetben a szavazatok negyven százalékát mondhatta magáénak. Érdemes megemlíteni, hogy Zsirinovszkij már két ízben szállt ringbe az elnöki szék megszerzéséért, és többször próbált bejutni a kormányba. Míg azonban ezek a kísérletei nem egyeztek a Kreml érdekeivel, addig a belgorodi választás kimondottan hasznára válhatott volna Jelcinnek. Ez a körzet a Kommunista Párt egyik bázisa az úgynevezett „vörös övezetben”. Nem is csoda, hogy bár Szavcsenko kormányzó nem kommunista, mégis a választási kampányban olyan baloldali politikusok siettek a segítségére, mint Nyikolaj Rizskov.
Ha Zsirinovszkij győzött volna, azt a Kreml harmadik legnagyobb diadalaként könyvelhette volna el (az elnök elleni vádemelés bukása és Sztyepasin miniszterelnökké válása után). Az utóbbi időben a liberális demokrata párt vezetője antikommunista szerepben lépett fel, és minden adandó alkalommal felhívást intézett a kommunista pártok működésének betiltására. Amennyiben sikerült volna elnyernie a kormányzói posztot, saját körzetében minden bizonnyal megtette volna ezt, komoly rést ütve így a „vörös övezetben”.
Hasonlóan fontos az is, hogy a Kreml és az Független Államok Közösségének elnöksége közötti küzdelmet az utóbbi javára döntötte volna el Zsirinovszkij győzelme. A pártvezér Jelcin embere: erről tanúskodik mind magának, mind pártjának egész tevékenysége.
A belgorodi választásban volt még egy érdekes momentum: a választás és a törvényhozás kapcsolata. A május 30-i kormányzóválasztás előrehozott volt, azonban ezt lényegében semmi nem indokolta. Az idő előtti választás ötletével maga Szavcsenko kormányzó lépett elő. Az Alkotmányra hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság legalábbis nem talált kellő alapot és törvényes módot az idő előtti választásra. Ennek ellenére kis idő múltán a Legfelsőbb Bíróság elnöksége ugyanazokra a jogszabályokra hivatkozva végül mégiscsak jogszerűnek ítélte az időpontot. Elgondolkodtató, hogy vajon az orosz törvények olyanok, hogy innen is, onnan is lehet értelmezni őket, vagy pedig maguk a bírák részrehajlóak bizonyos politikai érdekek miatt? Akár így áll a dolog, akár úgy, ahogyan azt a megfigyelők rögtön észrevették, a Legfelsőbb Bíróság döntése szolgáltatott olyan precedenst, amelyre Jurij Luzskovnak rendkívül nagy szüksége van.
Mint ismeretes, a moszkvai városi duma hozott egy döntést az előrehozott polgármester-választásról, és annak a duma-képviselők választásával való egyidejű megrendezéséről. Ezt a döntést mind politikai, mind újságírói körökben úgy ítélik meg, mint Luzskov kísérletét, hogy biztosítani tudja a maga számára a polgármesteri széket arra az esetre, ha az elnökválasztáson vereséget szenvedne. Azonban ami a belgorodi kormányzónak sikerült, az nem biztos, hogy a moszkvai polgármesternek is menni fog. Ehhez ő már túlságosan fontos személy. Az ilyeneknek pedig, mint tudjuk, komoly ellenfelei is vannak.