Vissza a tartalomjegyzékhez

ERDEI L. TAMÁS
Magyar könyvreneszánsz

Tölgyessy Péter politikus, Hankiss Elemér szociológus és Nyerges András irodalmár kedden mutatták be új köteteiket Mácsai Pál előadóművész közreműködésével a budapesti Helikon Könyvesházban.

Tölgyessy Péter „Elégedetlenségek egyensúlya” című politikai tanulmány- és esszégyűjteményét Hankiss Elemér ajánlotta a közönségnek. A neves szociológus szerint Tölgyessy a közéleti személyiségek legritkább fajtájához tartozik: gondolkodó politikus. A szerző legfőbb erényeként a - jelenlegi politikai közéletünkben ritkaságszámba menő - higgadt, tárgyilagos hangnemet emelte ki. Tölgyessy kérdésre válaszolva elmondta: úgy gondolja, életpályáját és gondolkodását alapvetően befolyásolta, hogy „a rendszerváltás több meghatározó politikusával szemben ő nem ismerte a Rákosi-korszakot, tehát egy viszonylag félelem nélküli világban nőtt fel Esztergomban, távol a pesti értelmiségi elit torzsalkodásaitól és gyűlölködéseitől”. Írni csak aktív politikusi korszakának lezárulása, 1992 után kezdett.
Tölgyessy megjegyezte azt is, hogy az érzékeny lelkű értelmiségiekből álló SZDSZ nagyon türelmetlenül fogadta első írásait, és ez később sem változott. Ezzel szemben a szerinte egyre inkább profi politikusok alkotta Fidesz okos párt: nem szankcionálja őt esetleges másként gondolkodásáért, kritikai észrevételeiért.
Könyve címét értelmezve kijelentette, hogy nem ő elégedetlen, hanem az ország. Ő személy szerint a rendszerváltás politikai átmenetét sikertörténetnek tartja, ezzel szemben „ez az ország az elégedetlenek országa”. Ez a fajta közhangulat, az értékek figyelmen kívül hagyása a politikai problémák fő forrása. A pártok ma már nem készítenek hagyományos értelemben vett politikai programot, hanem álmaikat fogalmazzák meg a választások előtt. Ennélfogva az a párt lesz sikeres, amelyik „együtt tud álmodni” a közönséggel. Természetes és szükségszerű tehát a kiábrándulás, aminek következtében a csalódott választók halált kiáltanak az általuk megválasztott hatalmon levőkre, és tömegesen átzúdulnak a politikai paletta másik oldalára. Magyarországon olyan mértékű az elégedetlenség, hogy össze kellene omlania, de mivel a sok kicsi elégedetlen indulat nem hoz létre egy nagy, közös elégedetlenséget, az ország nem omlik össze, hanem egyensúlyban marad. Így jön létre az „elégedetlenségek egyensúlya”. (Helikon, 336 oldal, 2180 Ft )
A Nyerges András által szerkesztett Gorombaságok könyve válogatás nagy magyar íróknak más nagy magyar írókról írt indulatos, szellemes, szenvedélyes, olykor bevallottan elfogult esszéiből, melyek két évszázad fonák irodalomtörténetét adják Csokonaitól Illyésig. A szerkesztő elmondta: már régóta izgatja az a gondolat, hogy létre kellene hozni a „legszellemesebb írások” gyűjteményét, és ezáltal lerombolni azt a köztudatban élő hamis képet a magyar irodalomról, miszerint az nem más, mint nagy magyar alkotók nagy műveinek gyűjteménye, amit a kölcsönös elismerés, a jó kapcsolatok és idill jellemez. Nyerges e munkájával a magyar irodalom „másik hagyományát”: a vitriolos szellemességek, pamfletek, gúnyiratok irodalmát kelti életre. A szerkesztő az általa legjobbaknak tartott írások között említette Kosztolányi Szabó Dezső pamfletjét és József Attilának Mécs László költészetéről írott remek paródiáját. (Helikon, 240 oldal, 1680 Ft)
Hankiss Elemér Proletár reneszánsz címmel megjelent esszékötete a címlapon is szereplő kérdést járja körül: mi történik velünk, és mi történik az európai civilizációval? A szociológus a XX. század végi nyugati civilizációt úgy látja, mint ahol minden az ellenkezőjébe fordult annak, ami eddig volt. Az individualizmus lassan bontakozott ki a felvilágosodástól kezdve, és most robbant ki igazából. Egy második reneszánsz kor van kibontakozóban. Hankiss szerint a világban nincs érték, önmagában értéksemleges, közömbös velünk szemben - nekünk kell benne értéket teremtenünk.
A magyar értelmiség helyzetét az elmúlt évtizedekben Hankiss Elemér tömören így jellemezte: veszekedtünk, gyűlölködtünk, gyilkoltuk egymást ahelyett, hogy gondolkodtunk volna és szembenéztünk volna a valós helyzettel.
A nyugati kultúra legfőbb tendenciája, az önmegvalósításra épülő világ által meghatározott, ám annak kulturális eredményeitől messze elmaradt, holtvágányra futott magyarság helyzetét szimbolizálja a „proletár reneszánsz” kifejezés. Az ezredvégi magyar valóságot mi sem jellemzi jobban, mint az amerikai Berkeley egyetem professzorának szavai, aki miután néhány évet segédmunkásként töltött Magyarországon, a következőképpen búcsúzott kollégáitól a repülőtéren: „Jól éreztem magam, de meg kell mondjam, olyan a ti országotok, mint amikor valaki fut fölfelé a mozgólépcsőn - a lépcső pedig jön lefelé. Jó futást kívánok!” (Helikon, 279 oldal, 1780 Ft)


A 70. Ünnepi Könyvhét csütörtöki ünnepi megnyitóján Szakonyi Károly Kossuth-díjas író mondott beszédet a Vörösmarty téren. Bevezetőjében az író megemlékezett az elmúlt évtizedek - a maga nemében páratlan eseménynek számító, és mindig nyár elejére eső - könyvheti rendezvényeiről. Legelőször 1929-ben, Supka Géza kezdeményezésére jött létre a „Könyvnap”, amikor is a fővárosban könyvsátrakat állítottak fel azzal a céllal, hogy az olvasóközönség kötetlenebb formában találkozhasson az írókkal és azok műveivel. Elhangzott, hogy még 45-ben is volt könyvhét a romokon, „csak 1957-ben maradt el az ünnep, amikor a toll emberei nem voltak hajlandók a sátrak asztalai mögé állni, míg társaik börtönben, internáló táborban raboskodtak”.
„Ez az egyetlen év esett ki a sorból. Hetven év alatt tehát hatvankilenc alkalom, hol ilyen, hol olyan társadalmi környezetben, de bárhogy fordult is a világ, a könyvhét lényegében mégiscsak az igaz szónak volt az ünnepe. Ebben a hetven évben a szellem olyan gazdagsága testesült meg a betűkben, folytatva a korábbi századok legjobb áramlatait, melyek nélkül már elveszett volna belőlünk az erkölcsi tartás, sorvadna a nyelv és a lélek. Könyvtárak teltek meg hetven év magyar remekeivel vagy a külföldi művek fordításaival. A jó könyvek tették mindig is elviselhetővé történelmünk mindenfajta változásait.”
Szakonyi Károly végezetül az irodalomnak a mai korban betöltött szerepével foglalkozott, kiemelve, hogy az a legutóbbi időkig felvállalta a fárosz (világítótorony) szerepét. „Mára megváltozott a helyzet és a szerep, szabad a véleménynyilvánítás, s noha a politikai harcok sohasem múlnak el az irodalom teréről sem, már mást keres az olvasó a könyvekben. És találhat is. Ahogy ezen az idei könyvhéten is, a bőséges kínálatból.”
Még mindig szükségünk van tehát arra a titokra, amit csakis az irodalom képes felfedni előttünk az életről.