Vissza a tartalomjegyzékhez

BOHÁCS KRISZTINA
Érzelmi ügyünk: a pénz

Pénzzel kapcsolatos magatartásunkat elsősorban nem az határozza meg, hogy sok van belőle vagy kevés, hanem az, hogy miként is kezelték szüleink a családi kasszát - állítják Adrian Furnham és Michael Argyle brit pszichológusok. Nemrégiben megjelent könyvükben (The Psychology of Money - „A pénz pszichológiája”) szemléletesen igazolják, hogy a pénzhez - ehhez a látszólag nagyon racionális és gyakorlatias dologhoz - mély érzelmekből kiindulva viszonyulunk. Ezek az emóciók már gyermekkorban kialakulnak szüleink pénzhez való viszonya: pénzhez fűződő érzelmeik és értékképzeteik, pénzzel való bánásmódjuk alapján.

„Minden ember a szüleitől
tanulja pénzhez való viszonyát - akár tudatos ez, akár nem.” (Lewis Yablonsky)

„Ahány ház, annyi szokás”, tartja a népi bölcsesség. S nincs ez másként pénzköltési szokásainkkal sem. Nincs ugyanis talán két olyan ember, aki hasonló módon viszonyulna a pénzhez: egyikük mohó vásárló, akinek már a hónap elején nincs egy vasa se, a másikuk patópálként ül pénzesládáján, szüntelenül kuporgat, s komoly megrázkódtatás éri, ha valamire mégis csak áldoznia kell. Vannak olyanok, akik főleg csak akkor költekeznek, ha feszültek, idegesek, míg mások csak akkor, ha tökéletesen boldognak érzik magukat. Kevés ember mondhatja csak el magáról, hogy pénzzel való együttélése teljesen harmonikus.
Hogy hogyan bánunk a pénzzel - bármily meglepő is - elsősorban nem logikus tényezők, hanem pszichológiai faktorok függvénye - állítja manapság sok pszichológus. Véleményük szerint a pénz soha nem áll előttünk pőrén, önmagában, mert léteznek már előzetes tapasztalataink, érzelmeink vele kapcsolatban. Ezek az előzetes emóciók pedig nagymértékben befolyásolják, hogy hogyan kezeljük pénzügyeinket - s el kell ismernünk, nagyban akadályozzák a pénzzel való racionális bánásmódot.

A pénz jelentése

Adrian Furnham és Michael Argyle brit pszichológiaprofesszorok szerint a pénz sohasem áll jelentés nélkül - egyeseknek a vastag bankkontó biztonságot jelent, másoknak hatalmat, sokak számára pedig szeretetet és szabadságot. A két pszichológus a következő négy embercsoportot állítja fel: Akik számára a pénz biztonságot jelent, általában úgy vélik, hogy amíg pénzük van, nagyobb baj nem fenyegetheti őket. Még ha szeretteik el is hagynák őket, de pénzük van, túlélnék a traumát. Az ilyen emberek gyakran fanatikus takarékoskodók, mindig spórolnak, kuporgatnak. A háttérben azonban egy be nem vallott gyermekkori félelem áll: félelem attól, hogy elhagyják őket, hogy egyedül maradnak. Argyle szerint az ilyen emberek szülei távolságtartóak voltak, nem adtak biztonságot, védelmet a gyermek számára.
Azok, akik a pénzt a hatalom legfőbb forrásának tekintik, pénz nélkül erőtlennek és gyengének érzik magukat. Hajlamosak arra, hogy pénzükkel más embereket saját támaszukká tegyenek. Számukra a pénz nyújtotta hatalom a félelem és a frusztráció leküzdésében segít.
Vannak, akik a pénzben látják a szeretet legfőbb biztosítékát. Nagyvonalú ajándékokkal vagy pénzzel akarnak barátokat szerezni. (Nagy borravalót osztogatnak pincérnek, fodrásznak, taxisnak…) Az ilyen személyek gyermekként kekszet, játékot kaptak igazi elismerés és dicséret helyett. Az igazi elismerés iránti igényük kielégítetlen maradt.
Akik pedig szabadságot remélnek a pénztől, s pénzükkel időt vásárolnak meg, általában nem képesek nyolctól négyig tartó munkaköröket ellátni. A kötetlen munkaidőt kedvelik. A háttérben azonban az húzódhat, hogy elfoglalt, állandóan időhiánnyal küszködő szüleiknek nem volt idejük gyermekükre, akkor sem, amikor az valóban támogatásra szorult.
Mindebből jól látszik tehát, hogy a pénzhez - ehhez a látszólag nagyon racionális és gyakorlatias dologhoz - majdnem olyan mély érzelmekből kiindulva viszonyulunk, mint például a párválasztáshoz. Szüleink magatartása észrevétlenül ivódik belénk, és ezen - legyünk őszinték - csak nagyon kemény és tudatos munkával tudunk változtatni.

A szülő mint példakép

Ha a szülőknek rendszeresen nem sikerül egy bizonyos pénzügyi tervet betartaniuk, s a hónap végére már esetleg adósságok, tartozások gyülemlenek fel, valószínű, hogy a gyermekeknél is ugyanez történik majd - állítja Furnham és Argyle. Ha a mama és a papa rendszeresen aggódik és szorong a pénzügyek miatt, gyermekeikben is félelem alakulhat ki a pénzzel kapcsolatosan. A gyermekek sokkal többet tanulnak apró gesztusainkból, észrevétlen elszólásainkból, melyek belső lelkiállapotunkat tükrözik, mint otthon tartott kiselőadásainkból, a hoszszas fejmosásokból. Tudattalanul közvetíti tehát egyik generáció a másiknak pénzzel való viselkedésmintáit s a pénzhez fűződő értékképzeteit is. Ha például a szülők értékskáláján a pénz magasabban áll, mint a felebaráti szeretet, a gyermekben is kialakul, hogy a pénz és az ezzel járó anyagi javak fontosabbak, mint ő maga vagy más személyek.

Nevelési módszerek

A szerzőpáros véleménye szerint hiba, ha a pénzt nevelési eszközként használjuk. Pedig milyen sokszor és sokféle formában hangzik el a jól ismert mondat: „Ha nem eszed meg a főzeléket, nem veszem meg a kislapátot!”; vagy „Ha nem leszel kitűnő év végén, nem kapod meg a mountainbike-ot!”; és „Ha nem jössz haza időben, nem kapsz zsebpénzt!”. Ezzel nemcsak a gyermek érdeklődését vetjük vissza az adott játék iránt, hanem a gyermek egy idő után a pénzre is úgy tekint majd, mint mások manipulálására kiválóan bevethető eszközre.
Csak nagyon kevés szülő fogadja el, hogy a zsebpénz intézménye elsősorban nem a gyermek szükségleteinek kielégítését szolgálja, hanem eszköz arra, hogy a nebuló önálló pénzköltési szokásokat kísérletezzen ki. Szüksége van arra a szabadságra, hogy a megkeresett pénzét vagy a szülőktől kapott zsebpénzét arra költse, amire akarja - még akkor is, ha a szülő ezzel nem ért egyet. Döntésébe beleszólni nagyon helytelen. Nem egyszer ugyanis a negatív tapasztalatok segítenek abban, hogy a gyermek ráébredjen arra a különbségre, amely kívánságai és az igényei között van. Csak így lesz képes felnőttként a tudatos gazdálkodásra.
Azt viszont meg kell tanítani a gyermeknek - állítják a szerzők -, hogy a pénz honnan jön és meddig tart. Minél hamarabb vonják be a gyermeket a család anyagi életének lefolyásába, annál hamarabb megtanulja, hogy szükség van munkára, komoly döntések meghozatalára, takarékoskodásra s gyakran lemondásokra is ahhoz, hogy a családi kassza jól működjön.

A bankjegy-automata könnyelművé tesz

Az adósság fogalma mára már teljesen szalonképessé vált a modern fogyasztói társadalmakban. S igaz ez nemcsak a politikára, a cégvilágra, de igaz az egyéni pénzügyi életre vonatkozóan is. Egy amerikai felmérés szerint az ottani háztartások fele egy részletfizetésnyire van a csődtől - vagyis ha egy váratlan esemény, betegség vagy baleset miatt nem sikerülne befizetni a következő hiteltörlesztő részletet, a család végérvényesen anyagi katasztrófába kerülne. A témával foglalkozó kutatók szerint az eladósodás ilyen léptékű megnövekedése egyértelműen abból fakad, hogy a spontán pénzköltés aránya nagyban megnövekedett a takarékoskodás, a fogyasztásról való lemondás rovására. Vagyis a mai fogyasztói társadalomban hiába növekedett meg az egyes családok pénzbevétele s ezzel együtt életszínvonala is, kiadásaikat ennél nagyobb mértékben növelik. Mindezért sokan az úgynevezett „anonim fizetési eszközök” elterjedését okolják - hitelkártyák, electronic cash, cybercash, interneten keresztül történő vásárlás stb. Bizonyított tény ugyanis, hogy a bankkártyával, hitelkártyával vagy interneten keresztül vásárló személyek sokkal kevésbé tudják kontrollálni a pénzköltésüket, mint a valódi bankjeggyel fizetők, hiszen ezekhez a fizetési eszközökhöz kevésbé kötődik realitásérzék.