Pénzzel kapcsolatos magatartásunkat elsősorban nem az határozza meg, hogy sok van
belőle vagy kevés, hanem az, hogy miként is kezelték szüleink a családi kasszát -
állítják Adrian Furnham és Michael Argyle brit pszichológusok. Nemrégiben megjelent
könyvükben (The Psychology of Money - „A pénz pszichológiája”) szemléletesen
igazolják, hogy a pénzhez - ehhez a látszólag nagyon racionális és gyakorlatias
dologhoz - mély érzelmekből kiindulva viszonyulunk. Ezek az emóciók már
gyermekkorban kialakulnak szüleink pénzhez való viszonya: pénzhez fűződő érzelmeik
és értékképzeteik, pénzzel való bánásmódjuk alapján.
„Minden ember a szüleitől
tanulja pénzhez való viszonyát - akár tudatos ez, akár nem.” (Lewis Yablonsky)
„Ahány ház, annyi szokás”, tartja a népi bölcsesség. S nincs ez másként
pénzköltési szokásainkkal sem. Nincs ugyanis talán két olyan ember, aki hasonló
módon viszonyulna a pénzhez: egyikük mohó vásárló, akinek már a hónap elején
nincs egy vasa se, a másikuk patópálként ül pénzesládáján, szüntelenül
kuporgat, s komoly megrázkódtatás éri, ha valamire mégis csak áldoznia kell. Vannak
olyanok, akik főleg csak akkor költekeznek, ha feszültek, idegesek, míg mások csak
akkor, ha tökéletesen boldognak érzik magukat. Kevés ember mondhatja csak el
magáról, hogy pénzzel való együttélése teljesen harmonikus.
Hogy hogyan bánunk a pénzzel - bármily meglepő is - elsősorban nem logikus
tényezők, hanem pszichológiai faktorok függvénye - állítja manapság sok
pszichológus. Véleményük szerint a pénz soha nem áll előttünk pőrén,
önmagában, mert léteznek már előzetes tapasztalataink, érzelmeink vele kapcsolatban.
Ezek az előzetes emóciók pedig nagymértékben befolyásolják, hogy hogyan kezeljük
pénzügyeinket - s el kell ismernünk, nagyban akadályozzák a pénzzel való
racionális bánásmódot.
A pénz jelentése
Adrian Furnham és Michael Argyle brit pszichológiaprofesszorok szerint a pénz sohasem
áll jelentés nélkül - egyeseknek a vastag bankkontó biztonságot jelent, másoknak
hatalmat, sokak számára pedig szeretetet és szabadságot. A két pszichológus a
következő négy embercsoportot állítja fel: Akik számára a pénz biztonságot
jelent, általában úgy vélik, hogy amíg pénzük van, nagyobb baj nem fenyegetheti
őket. Még ha szeretteik el is hagynák őket, de pénzük van, túlélnék a traumát.
Az ilyen emberek gyakran fanatikus takarékoskodók, mindig spórolnak, kuporgatnak. A
háttérben azonban egy be nem vallott gyermekkori félelem áll: félelem attól, hogy
elhagyják őket, hogy egyedül maradnak. Argyle szerint az ilyen emberek szülei
távolságtartóak voltak, nem adtak biztonságot, védelmet a gyermek számára.
Azok, akik a pénzt a hatalom legfőbb forrásának tekintik, pénz nélkül erőtlennek
és gyengének érzik magukat. Hajlamosak arra, hogy pénzükkel más embereket saját
támaszukká tegyenek. Számukra a pénz nyújtotta hatalom a félelem és a frusztráció
leküzdésében segít.
Vannak, akik a pénzben látják a szeretet legfőbb biztosítékát. Nagyvonalú
ajándékokkal vagy pénzzel akarnak barátokat szerezni. (Nagy borravalót osztogatnak
pincérnek, fodrásznak, taxisnak…) Az ilyen személyek gyermekként kekszet, játékot
kaptak igazi elismerés és dicséret helyett. Az igazi elismerés iránti igényük
kielégítetlen maradt.
Akik pedig szabadságot remélnek a pénztől, s pénzükkel időt vásárolnak meg,
általában nem képesek nyolctól négyig tartó munkaköröket ellátni. A kötetlen
munkaidőt kedvelik. A háttérben azonban az húzódhat, hogy elfoglalt, állandóan
időhiánnyal küszködő szüleiknek nem volt idejük gyermekükre, akkor sem, amikor az
valóban támogatásra szorult.
Mindebből jól látszik tehát, hogy a pénzhez - ehhez a látszólag nagyon
racionális és gyakorlatias dologhoz - majdnem olyan mély érzelmekből kiindulva
viszonyulunk, mint például a párválasztáshoz. Szüleink magatartása észrevétlenül
ivódik belénk, és ezen - legyünk őszinték - csak nagyon kemény és tudatos
munkával tudunk változtatni.
A szülő mint példakép
Ha a szülőknek rendszeresen nem sikerül egy bizonyos pénzügyi tervet betartaniuk, s a
hónap végére már esetleg adósságok, tartozások gyülemlenek fel, valószínű, hogy
a gyermekeknél is ugyanez történik majd - állítja Furnham és Argyle. Ha a mama és
a papa rendszeresen aggódik és szorong a pénzügyek miatt, gyermekeikben is félelem
alakulhat ki a pénzzel kapcsolatosan. A gyermekek sokkal többet tanulnak apró
gesztusainkból, észrevétlen elszólásainkból, melyek belső lelkiállapotunkat
tükrözik, mint otthon tartott kiselőadásainkból, a hoszszas fejmosásokból.
Tudattalanul közvetíti tehát egyik generáció a másiknak pénzzel való
viselkedésmintáit s a pénzhez fűződő értékképzeteit is. Ha például a szülők
értékskáláján a pénz magasabban áll, mint a felebaráti szeretet, a gyermekben is
kialakul, hogy a pénz és az ezzel járó anyagi javak fontosabbak, mint ő maga vagy
más személyek.
Nevelési módszerek
A szerzőpáros véleménye szerint hiba, ha a pénzt nevelési eszközként használjuk.
Pedig milyen sokszor és sokféle formában hangzik el a jól ismert mondat: „Ha nem
eszed meg a főzeléket, nem veszem meg a kislapátot!”; vagy „Ha nem leszel kitűnő
év végén, nem kapod meg a mountainbike-ot!”; és „Ha nem jössz haza időben, nem
kapsz zsebpénzt!”. Ezzel nemcsak a gyermek érdeklődését vetjük vissza az adott
játék iránt, hanem a gyermek egy idő után a pénzre is úgy tekint majd, mint mások
manipulálására kiválóan bevethető eszközre.
Csak nagyon kevés szülő fogadja el, hogy a zsebpénz intézménye elsősorban nem a
gyermek szükségleteinek kielégítését szolgálja, hanem eszköz arra, hogy a nebuló
önálló pénzköltési szokásokat kísérletezzen ki. Szüksége van arra a
szabadságra, hogy a megkeresett pénzét vagy a szülőktől kapott zsebpénzét arra
költse, amire akarja - még akkor is, ha a szülő ezzel nem ért egyet. Döntésébe
beleszólni nagyon helytelen. Nem egyszer ugyanis a negatív tapasztalatok segítenek
abban, hogy a gyermek ráébredjen arra a különbségre, amely kívánságai és az
igényei között van. Csak így lesz képes felnőttként a tudatos gazdálkodásra.
Azt viszont meg kell tanítani a gyermeknek - állítják a szerzők -, hogy a pénz
honnan jön és meddig tart. Minél hamarabb vonják be a gyermeket a család anyagi
életének lefolyásába, annál hamarabb megtanulja, hogy szükség van munkára, komoly
döntések meghozatalára, takarékoskodásra s gyakran lemondásokra is ahhoz, hogy a
családi kassza jól működjön.
A bankjegy-automata könnyelművé tesz
Az adósság fogalma mára már teljesen szalonképessé vált a modern fogyasztói
társadalmakban. S igaz ez nemcsak a politikára, a cégvilágra, de igaz az egyéni
pénzügyi életre vonatkozóan is. Egy amerikai felmérés szerint az ottani
háztartások fele egy részletfizetésnyire van a csődtől - vagyis ha egy váratlan
esemény, betegség vagy baleset miatt nem sikerülne befizetni a következő
hiteltörlesztő részletet, a család végérvényesen anyagi katasztrófába kerülne. A
témával foglalkozó kutatók szerint az eladósodás ilyen léptékű megnövekedése
egyértelműen abból fakad, hogy a spontán pénzköltés aránya nagyban megnövekedett
a takarékoskodás, a fogyasztásról való lemondás rovására. Vagyis a mai fogyasztói
társadalomban hiába növekedett meg az egyes családok pénzbevétele s ezzel együtt
életszínvonala is, kiadásaikat ennél nagyobb mértékben növelik. Mindezért sokan az
úgynevezett „anonim fizetési eszközök” elterjedését okolják - hitelkártyák,
electronic cash, cybercash, interneten keresztül történő vásárlás stb. Bizonyított
tény ugyanis, hogy a bankkártyával, hitelkártyával vagy interneten keresztül
vásárló személyek sokkal kevésbé tudják kontrollálni a pénzköltésüket, mint a
valódi bankjeggyel fizetők, hiszen ezekhez a fizetési eszközökhöz kevésbé
kötődik realitásérzék.