Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSUNKTÓL
Fordulat a tévében

Szakértők és politikusok üzenetértékű fordulatként élik meg, hogy a Magyar Televízióban leváltották az eddigi vezetőket, és helyükre MIÉP-, illetve kisgazda-szimpatizánsnak tartott személyeket neveztek ki. Elemzők szerint szélsőséges irányban radikalizálódhat az elméletileg a kiegyensúlyozott tájékoztatás alapjának tartott közszolgálati televízió.

Az értelmiségi körökben „radikális-jobboldalinak” tartott Demokrata nevű hetilap volt szerkesztőjét, Csermely Pétert nevezte ki az MTV kuratóriuma a nagy múltú intézmény hírigazgatójának. (Csermely a 1994-es választásokat követően az MSZP győzelmét egy publicisztikájában úgy minősítette: az ország lakossága bebizonyította: nem érdemli meg a szabadságot. Nem tud vele mit kezdeni, vagy ha igen, akkor: íme... Az MSZP méltán ünnepelhet. Képviselői nem egyszerűen visszatérnek: vállukon hozza őket az elégedetlen tömeg. Nem kell Európa, és köpünk 56-ra, ha ávós, akkor ávós.) A kuratórium leváltotta Feledy Péter alelnököt és helyére a kezdetben éjszakai beszélgetéseivel „befutott” Szenes Andreát nevezte ki általános műsorszerkesztési alelnöknek. Szenest Torgyán József „ajánlotta” az MTV új vezetésének, aki minap rádióinterjújában úgy érvelt: „Természetesen mi javasoltuk, felhívtuk a figyelmet arra, hogy egy ilyen tehetséges nőt miért nem alkalmaznak, miért tesznek a süllyesztőbe?”
Emellett leváltották Bocskay Zsoltot a Híradó éléről, és helyére Tarr Pétert, az RTL Klub híradójának eddigi szerkesztőjét nevezték ki, aki a Napi Magyarország főszerkesztő-helyettesi tisztsége helyett választotta ezt a megbízatást. Lapértesülések szerint mindezek mellett mennie kell Rér Évának, a Hét, Pikó Andrásnak, a Szabadság-tér és Gombár Jánosnak, az Ablak főszerkesztőjének. Helyükre Napi Magyarország-os újságírókat terveznek kinevezni.
Lendvai Ildikó, az MSZP médiapolitikusa szerint tragikus, hogy a közszolgálati televízióban a változások koalíciós osztozkodás tárgyává silányultak, jelen esetben ugyanis szó sincs szakmai igényről. A Fidesz mintha ezzel kárpótolná az FKgP-t azért az önkorlátozásért, amit a koalícióban el kell viselniük. Ez azért tragikus, mert ez köszönő viszonyban sincs a közszolgálatiság eszméjével. Mint Lendvai kiemelte: „ez igazolja, amit már régóta mondunk, hogy az ellenzéki delegáltak nélküli csonka MTV-kuratórium nem tudja betölteni a médiatörvényben rendelt feladatát, nevezetesen nem őrködik a intézmény pártatlansága felett.”
A változások mögött ott fenyeget, hogy a televízió műsorai még kevésbé nézettek lesznek, ami azt jelenti, hogy még kevésbé vonzza a reklámokat, ami a gazdasági csődöt fogja elmélyíteni - tette hozzá a politikusasszony. Mint elmondta: amióta az ellenzék nélküli csonka kuratórium irányítja a televíziót, a kormánypártok 9O százalékban, az ellenzék 1O százalékban kap szót. Ennek következményeképpen a politikai műsorok nézettsége 3O-4O százalékkal csökkent.
Lapunk információi szerint a budapesti értelmiség legtöbbje megdöbbent a kinevezéseken, az Új Demokrata című lap vezetőjének kinevezését jelzésértékűnek és rémisztőnek tartják. Csodálkoznak azon, hogy a Fidesz „kádereinek” tartott személyeket leváltották, és helyükre inkább a radikális jobboldal holdudvarához tartozó újságírókat neveztek ki.