Vissza a tartalomjegyzékhez


Újabb eredmények az AIDS kutatásában

Amerikai kutatóknak sikerült olyan génmanipulált antitestet kifejleszteniük, amely képes megakadályozni, hogy az AIDS-et okozó HIV-vírus az egészséges sejtekbe hatoljon. A New York-i Aaron Diamond AIDS-kutató központ bejelentése szerint laboratóriumi kísérletek igazolták az antitest e tulajdonságát. Ha az in vitro kísérlet állatokon és embereken is működik, bővíthetővé válik a HIV-vírus ellenes arzenál. Az eddig alkalmazott szerek ugyanis csak a vírus szaporodását gátolták, de nem akadályozták meg, hogy az behatoljon a sejtekbe.
Az úgynevezett monoklonális antitest, amely a Pro 140 elnevezést kapta, a sejtfelszínen arra a CCR5-nek nevezett receptorra hat, amelyhez a vírus a fertőzéskor kapcsolódik, s amely gyakorlatilag a sejtbe való behatolás kapuját jelenti. A Pro 140 gátolja a CCR5 receptor működését, így a vírus ezen a „bejáraton” nem tudja örökítőanyagát az egészséges sejtbe „injekciózni”. Azok például, akiknél valamilyen okból sérült a CCR5 gén, nem kapják el a fertőzést - jelentette a Reuters.
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem munkatársai ugyanakkor azt állapították meg, hogy a HIV-vírus akár hatvan évig is rejtőzködhet a szervezetben, s akkor sem pusztul ki végleg, ha a páciens rendszeresen szedi az erős gyógyszerkoktélokat. Ez rossz hírnek tűnhet azok számára, akik azt remélik, hogy néhány évig tartó gyógyszerszedés végleg megszabadítja őket a kórokozótól. A vírusnak ugyanis néhány ellenálló példánya a nyirokmirigyekben rejtőzve életben maradhat, és a gyógyszerezés abbahagyásakor ismét megfertőzheti az egészséges sejteket.
A kutatók szerint azonban ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a vírus nem pusztítható ki a szervezetből. A kutatás fejlődésével ugyanis olyan újabb módszereket találhatnak ki, amelyek végleg megakadályozhatják a vírusok aktiválódását. Erre lenne jó példa az előzőekben említett Pro 140 is, amely gyakorlatilag teljesen elszigetelné a szervezetben még életben maradt vírusokat, hiszen nem engedné, hogy azok megfertőzzék a környező sejteket. (MTI-Panorama)