Vissza a tartalomjegyzékhez


Szigorított büntetés

A két tinilány brutális, emberéletet követelő tettével tavaly novemberben foglalkozott a Hetek. Mint ismeretes, 1997. november 20-án éjszaka gondos megfontolás és előkészítés után szexuális ajánlattétellel lépre csalták az amúgy ezen a területen nem teljesen feddhetetlen, gyenge fizikumú taxist, majd leütötték és kíméletlenül összerugdosták. Az életéért könyörgő, haldokló férfit gallyakkal és levelekkel takarták le, ezután „vadonatúj” autójukkal szórakozni indultak. Ekkor szaladtak az igazságszolgáltatás kezeibe banális bakijuk következtében: elfelejtették lekapcsolni a reflektort. „Pechjükre” éppen néhány nappal gonosztettük előtt lépték át a foganatosítható felelősségre vonás magyarországi korhatárát, tizennegyedik életévüket. Fél évvel ezelőtti ítéletük első fokon egyenként hét és fél év volt, amely kedden a Legfelsőbb Bíróság határozata szerint módosult: Dina kilenc, Andrea pedig nyolc és fél évet tölt majd büntetés-végrehajtó intézetben. (Hetek)