Vissza a tartalomjegyzékhez


Ben Johnson visszatér

Graham Meuws kanadai bíró szerint új vizsgálatot kell elrendelni Ben Johnson atléta ügyében, akit többszöri doppingvétsége miatt a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) élete végéig eltiltott. A bíró nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a kanadai sportoló ismét versenyezhet.

Johnson az 1988-as szöuli olimpián világcsúccsal nyerte a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét, de eredményét pozitív doppingtesztje miatt törölték, majd 1993-as újabb vétségét követően örökre eltiltották a versenyzéstől. Meuws úgy véli, az IAAF a vizsgálat során hibákat követett el, és ennek esett áldozatul a sportoló, ráadásul az ítélet sem pontos.
„Johnson a határozat szerint semmilyen futóversenyen nem állhat rajthoz, bemutatóktól azonban nem tiltották el” - mondta Meuws. Az atléta tavaly októberben el is indult egy gálaversenyen, ahol két lóval és egy motorkerékpárral mérte össze gyorsaságát. A bíró biztos benne, ha a kanadai atléta levélben kéri a nemzetközi szövetségtől büntetése eltörlését, akkor az IAAF - figyelembe véve, hogy Johnson öt évig nem versenyzett - visszaadja versenyzői engedélyét.
„Örülök annak, hogy felcsillant a remény a visszatérésre, de egyelőre nincs okom ünnepelni, hiszen az eltiltásom még érvényben van” - nyilatkozta a sportoló. A Kanadai Atlétikai Szövetség támogatja Ben Johnson rehabilitációs kérelmét. (Reuters)