Vissza a Hetek archívum borítólapjára
III. évfolyam, 15. szám, 1999. április 17

Belpolitika

MUNKATÁRSUNKTÓL
Seres nem akart már küzdeni

Ismét fellángolhat a hazai maffiaháború Seres Zoltán kivégzése nyomán. Amennyiben ugyanis bűnözői csoportok állnak a brutális gyilkosság hátterében, a néhány hetes gyász leteltével megindul a harc Seres érdekeltségeinek megszerzéséért - vélik a téma szakértői.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Kölcsönösen kicselezve

A parlament keddi ülésnapján a kisgazdák két alkalommal is leszavazták Deutsch Tamás sportminiszter válaszát, melyet a magyar labdarúgás ügyében feltett kérdésekre adott. Ezek után a nagyobb koalíciós párt szintén élt az „el nem fogadás” eszközével a vidékfejlesztési miniszterrel szemben: leszavazták Torgyán Józsefet. A résztvevők és az elemzők szerint inkább csak villongásoknak lehet nevezni ezeket az ügyeket, mintsem komoly koalíciós feszültségnek.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Csonka folytatás

Az ellenzéknek komoly fenntartásai vannak a kormány közoktatásról szóló törvénymódosítási tervezetével szemben. Pokorni Zoltán parlamenti magatartását ezen véleményük nyilvánosság elé tárása ellen intézett tudatos akadályozásnak tartják. A miniszter tudniillik másfél órán keresztül beszélt a közoktatási törvény vitájának folytatásán, és ezzel sikerült a témára szánt összes időkeretet egymagának kitöltenie.


Ki dönt a TV3-ról
Tovább a cikkhez >>>

Hazaértek a Globexesek
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

DORNAI ERIKA
A hatékonyság nemcsak a vezetőn múlik

A menedzsment-sorozatunkban eddig megjelent cikkek a hatékonyságot a vezető oldaláról szemlélték. Az eredményes működéshez azonban figyelembe kell vennünk a vezetettek helyzetét is. Mindkét félnek el kell sajátítania ugyanis a hatékony együttműködést lehetővé tevő viselkedésformákat, és idejében észre kell venni, sőt kiiktatni az ezt megakadályozó jelenségeket.


Címzett: MTV Aranyfüst Szerkesztősége

Családvédelemmel évtizedek óta foglalkozó szakemberként kötelességemnek érzem, hogy az MTV „Aranyfüst” című műsorában április 10-én bemutatott, majd másnap megismételt riporthoz (készítette: Franka Tibor) tegyek néhány „józan”, mértéktartó észrevételt. Az egykori, kudarcba fúlt „szektakampány” sajtóbajnoka az egyik protestáns felekezet lelkészének asszisztálásával, egy válási história kapcsán megpróbálta ismét családbomlasztónak feltüntetni a fiatalok körében igen népszerű Hit Gyülekezetét.


Fókusz

VÁCLAV BELOHRADSZKY
Felfegyverkezett utópisták

A prágai Lidové Noviny 1999. április 10-i számában közölte: A koszovói háború, mint a „balosok” háborúja címmel Václav Belohradszky cseh filozófus vitairatát a Jugoszlávia elleni NATO-akcióról. Az 1994-ben magyarul is megjelent A demokrácia és a polgári erény című könyv szerzőjének írását a Lidové Noviny hozzájárulásával közöljük.


BENKE LÁSZLÓ
Európa közönyössé vált
Tovább a cikkhez >>>

Gazdaság

RÓTH ISTVÁNNÉ
Felülírt BUX-index

Sorozatunk a tőzsde világába enged bepillantást. Ebben a részben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexkosarának arányváltozásairól lesz szó.


DEBRECZENY RÉKA
Profithajhászok a harcmezőn

Ne nézz a gyerekek szemébe, mert ha megteszed, nem tudod elvégezni a munkádat - figyelmeztet Heard úr, az amerikai hadsereg nyugalmazott őrnagya, aki jelenleg az amerikai energiaszolgáltató és építőipari társaság, a BrownRoot macedóniai országmenedzsere. A cégnek, amely a NATO-csapatok „szolgálólánya”, a háborús konfliktusok jelentenek bevételi forrást. A The Wall Street Journal Europe „az észak-atlanti szövetség láthatatlan hadseregének” titulálta Heard cégét.


GYÖRÖK ORSOLYA
Ki a legerősebb

Elveszítheti-e világgazdasági elsőbbségét az Egyesült Államok? A gazdasági, pénzügyi, politikai egységesülés útján haladó Európa, Németország gazdasági dominanciájával képes lesz-e átvenni a gazdasági vezető szerepet az USA-tól? A The Economist című gazdasági lapban megjelent elemzés ezekre a kérdésekre keresi a választ.


ACSAI ANIKÓ
Háború és tőzsde

Miközben Koszovóban fokozódik a NATO támadásainak ereje, és felvetődött egy esetleges szárazföldi akció lehetősége is, folyamatosan dőlnek meg az eddigi rekordok az amerikai és a nyugat-európai tőzsdéken. A héten eddigi története legmagasabb értékét érte el a három fő amerikai index - a Dow Jones, a Nasdaq, és az SP&P500 -, de az angol FTSE és a francia CAC40 index is. Az élboly utolsó harmadában kullog a német és a magyar tőzsde indexe.


VARGA P. MIKLÓS
Program a kisvállalkozóknak

A Gazdasági Minisztérium (GM) kidolgozta és tárcaközi, illetve szakmai vitára bocsátotta „A kis- és középvállalkozásokról szóló” törvénytervezetet, valamint a törvény végrehajtását szolgáló, 2002-ig szóló munkaprogramot.


APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

RUFF GABRIELLA
A politika ráülhet a gazdasági célkitűzésekre

Megkezdődött a jövő évi költségvetés irányelveiről szóló vita: a kabinet a GDP 4,5 százalékos bővülésével és 6-7 százalékos inflációval számol. Jelentős újítás, hogy három évre tervezik az állami költségvetést, annak keretszámaiban azonban még nem sikerült megállapodni.


KOVÁCS KLÁRA
Seftes lelkek

A békeidőben nagyüzemmé vált a határmenti seft-kereskedelem. A magyar-jugoszláv határszakaszon családok, brigádok szakosodtak - a nem is minden esetben illegális - árubehozatalra és értékesítésre. A virágzó üzletágra persze kedvezőtlen hatással van a háborús állapot, de elriasztani nem tudta a résztvevőket. Mint Halasyné Bacsa Ildikó, a Röszkei Vámhivatal parancsnoka elmondta, két héttel ezelőtt két óra leforgása alatt 13 szabálysértőt fogtak el.


Háttér

MÁRVÁNYI PÉTER MAROSVÁSÁRHELY
Kétféle beszéd kétfelé

Románia vezető politikusai egymásnak gyökeresen ellentmondó nyomásoknak és követelményeknek próbálnak egy időben megfelelni. Úgy beszélnek, hogy fenntartsák az integrációs akarat jelzését Európa felé, miközben saját közvéleményük és az azt befolyásoló ellenzék előtt nem kockáztathatják, hogy a hagyományos román-szerb barátság megsértésével vádolják őket.


VAGYIM ARISZTOV
Oroszország aggodalmai

„Semmi olyat nem teszünk, ami fenyegetné Oroszország biztonságát” - nyilatkozzák az utóbbi időben egyre gyakrabban a NATO, illetve a szövetség országainak vezetői, látva az orosz politikusok és az orosz társadalom ideges reakcióját az észak-atlanti blokk Jugoszlávia ellen folyó hadműveletére. A Nyugat nem érti, vagy úgy tesz, mintha nem értené, miért lép fel Oroszország Jugoszlávia oldalán, és miért kész - Milosevics rendszerét támogatva - még konfrontálni is a NATO-val.


SZAKONYI DÁVID
Régi-új SZDSZ
Interjú Magyar Bálinttal, a Szabad Demokraták Szövetségének elnökével
Tovább a cikkhez >>>

SEBESTYÉN ISTVÁN
Füstbe ment tervek

E héten a honatyák megszavazták a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényt. Az „igen” gombok megnyomása többéves huzavonának vetett véget, hiszen - mint arról az elmúlt években a média rendszeresen beszámolt - az akkori tervezet több pontjának kapcsán alakultak ki viták egyes társadalmi szervezetek, illetve politikusok között. A jogszabályt a parlament szinte egyhangúan elfogadta, mégis vannak, akik nem teljesen értenek egyet a törvény néhány paragrafusával. Illyésné Gyenizse Erzsébet, az Országos Dohányzásellenes Egyesület (ODE) alapító-főtitkára szerint a nemdohányzók problémáját ezzel a törvénnyel nem sikerült megoldani. Mint lapunknak elmondta: „Az eredeti tervezethez képest a törvény jelentősen felhígult, ami egyértelműen a dohánylobby befolyásának köszönhető.”


IGOR MOZISZKIJ
Lukasenko végnapjai

Az orosz-fehérorosz-jugoszláv államszövetség ötlete kapcsán gyakran elhangzott a belorusz elnök, Alekszandr Lukasenko neve. Kevesen említették azonban, hogy Lukasenko már csak alig egy hónapig marad hivatalában, ugyanis a soron következő elnökválasztás időpontja május 16-a, és Lukasenko nem szerepel a jelöltek listáján. A meglepő fordulatokkal tarkított választási kampányról a moszkvai Kommerszant című hetilap minszki tudósítója készített beszámolót.


HECHS LÁSZLÓ JERUZSÁLEM
Össztűz izraeli módra

Egy hónappal a voksolás előtt az izraeli választási kampány a televíziós viták szakaszába érkezett. Netanjahu kerekasztalhoz invitálta két legerősebb ellenfelét, Jichák Mordehájt, az újonnan megalakult Középpárt vezérét és Ehud Barakot, a baloldali Munkapárt miniszterelnök-jelöltjét. Barak - Stanley Greenberg amerikai kommunikációs szakértő tanácsára - visszautasította a meghívást. Netanjahu javaslatát, hogy hagyjanak egy széket üresen, viszont a riporter nem hagyta jóvá. Mindez nem akadályozta meg Netanjahut abban, hogy ne emlékeztesse a közönséget arra, hogy Barak nem merte vállalni az „összecsapást” vele.


BOHÁCS ZOLTÁN, BOHÁCS KRISZTINA
A modern Európa-eszme születése III.

A második világháborút követően sok európai politikus ismerte fel - közülük is talán a leghamarabb Winston Churchill: végre megérett az idő arra, hogy az európai egység gondolata a politikai realitások síkjára terelődjön. Sokak számára mindez nem csupán lehetőségként, hanem egyenesen szükségszerűségként, Európa jövőjének egyetlen alternatívájaként merült fel. A véres és pusztító háborúk történelmi tapasztalatai és realitása egyrészről, másrészről a békés, nyugodt, gazdaságilag és politikailag egységes Európa víziója. Ám a világháborút követő kedvező lehetőség ellenére hamarosan kiderült, hogy a politikai egység - a fennálló érdekellentétek miatt - aligha kivitelezhető. Jean Monnet nevéhez köthető az az európai stratégiát mind a mai napig meghatározó felismerés, hogy politikai egység csak a gazdasági egység következményeként valósulhat meg. Akkor viszont szükségszerűen. Ez a felismerés indította útjára az első integrációs szervezetet, az Európai Szén- és Acélközösséget, s ez a felismerés tette végül elkerülhetetlenné a régóta tervezgetett s halasztgatott monetáris unió bevezetését. Az Európa-eszme kibontakozását nyomon követő sorozatunk befejező részében a második világháborút követő helyzetet igyekszünk bemutatni.


MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
Európa fogyatékos demokráciája

Az Európai Unió hivatali berkeiben felfedett pénzügyi visszaélések, amelyek hosszú kötélhúzás után végül lemondásra kénysze-rítették a Jacques Santer vezette Európai Bizottságot, az unió kormányszerűen működő, nemzetek feletti testületét, árnyaltabbá teszik az EU-ról térségünkben kialakított idealizált képet. Felmerül a kérdés, hogy milyen demokratikus kontroll érvényesül az egyre kiterjedtebb hatalommal rendelkező uniós intézmények működése fölött, egyáltalán lehetséges-e egy majdani EU-kormány hatékony ellenőrzése ?


PAPP LEVENTE
Berlin szelleme

A jövő héten a német parlament megtartja első ülését az újjáépített Reichstagban. Ugyanabban az épületben, amelyet 1945-ben a szovjet csapatok szétlőttek és elfoglaltak, majd vörös zászlót tűztek a tetejére, jelezve ezzel a második világháború és a náci Harmadik Birodalom végét. Brian Ladd, a Berlin szelleme című könyv szerzője szerint az új kormányközpont a Harmadik Birodalom emlékét és a jelenlegi német kormány erejét ötvözi.


Külpolitika

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Tavasz van és halál

A The New York Times című amerikai napilap helyszíni beszámolója a NATO-légitámadás során lebombázott moravai hídon szerencsétlenül járt vonat utasainak tragédiájáról, Steven Erlanger szerbiai tudósítása alapján.


SZIKORA MÁRTON
Semmi nem indokolhat határváltoztatást
Interjú Hriszto Halacsev bolgár nagykövettel

A negyedik hete tartó koszovói konfliktus nemcsak a menekültek elhelyezésének problémája elé állította a Jugoszláviával szomszédos országokat, de közvetlen gazdasági hatásai a Balkán minden országában érezhetők.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Brüsszel nem utasítja Magyarországot

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete eltökélten folytatja katonai akcióit a jugoszláv erők ellen, amit a térségbe vezényelt újabb NATO harci repülők is bizonyítanak. A koszovói válság lehetséges kimeneteléről kérdeztük Dérer Miklóst, a Magyar Atlanti Tanács főtitkárát.


MUNKATÁRSUNKTÓL
A Koszovó-minta veszélyei

Patthelyzet alakult ki Koszovóban. Nemcsak azért, mert nehéz az ügyet megoldani, hanem azért is, mert ha a koszovói albánok ezek után megkapják az autonómiát, akkor az úgy tűnhet, hogy érdemes fegyverrel harcolni a kisebbségi jogokért. Ugyanis a szerb-albán kisebbségi vitában mindkét fél fegyverhez nyúlt. Ez az észak-ír, palesztin és kurd „fegyveres” kisebbségvédelmi politika elismerését és egyfajta legitimációját is jelenti, egyben a békés határontúli magyar kisebbségvédelmi technikák kvázi elutasítását is - hangzott el azon a fórumon, melyet az MSZP Közép- és Kelet-Európai Tagozata szervezett.


MUNKATÁRSAINKTÓL
A revízió maga az életveszély

„Dögevés és életveszély.” Így minősítette lapunknak Bársony András, az Európa Tanács tagja annak sejtetését, hogy a háborút követően esetleg szóba kerül a magyar szempontokat is figyelembe vevő balkáni határrevízió. Csurka István, a MIÉP elnöke ugyanis a héten félreérthetetlen kérdéssel fordult a kormányhoz: mi lesz „jogos sérelmeinkkel” a koszovói háború után?


MÁRER GYÖRGY NEW YORK
Elúszott az egyezmény

Nagy várakozások előzték meg Csu Zsung-csi kínai miniszterelnök amerikai látogatását. A kormányfő azzal az eltökélt szándékkal érkezett, hogy élét veszi az egyre növekvő feszültségnek a két ország között. Teszi pedig ezt eddig sohasem remélt kereskedelmi engedményekkel, no meg a többi kínai vezetőtől elütő jó humorával.


BURIK GÉZA
Nagyhatalmi vágyak

„Törökország újból Eurázsia vezető hatalmává kíván válni, mind gazdasági, mind pedig politikai téren, hogy betöltse azt a vákuumot, amely az Adriától a Himalájáig terjed” - nyilatkozta egy olajipari konferencián Ismail Cem török külügyminiszter. Törökországnak a Szovjetunió összeomlása óta a közép-ázsiai térségben megszerzett befolyása újabban a Balkánon is jelentős mértékben emelkedett, amit Ankarának a politikai életben történő nagyobb szerepvállalására kíván felhasználni.


SZOBOTA ZSUZSA
Csapda a szaúdi terrorvezérnek

Afganisztán határán amerikai katonai különítmények állnak lesben annak reményében, hogy végre elfogják Oszama bin Ladent, a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetségek ellen tavaly augusztusban elkövetett terrorcselekmények szervezésével gyanúsított szaúdi multimilliomost - írja a The New York Times. A Laden utáni hajtóvadászat kimenetele azonban attól függ, hogy kiadják-e őt afgán támogatói, a tálibok.


PÁTKAI MIHÁLY
Rakétaverseny Ázsiában

Pakisztán már két ízben is válaszolt a múlt vasárnapi indiai rakétakísérletre, amely ismét lángra lobbantotta a két ország között zajló fegyverkezési versenyt. A helyzet komolyságát jelzi, hogy mostanra mindkét ország rendelkezik olyan rakétával, amely képes a szomszéd nemzet bármely részére eljuttatni nukleáris robbanófejeket.


Az Élők Menete Auschwitzban
Tovább a cikkhez >>>

Sport

Koko sajtótájékoztatója
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Samaranchnak le kellene mondania

A washingtoni kongresszusban Henry Waxman és Rick Lazio képviselők olyan törvényjavaslatot terjesztettek be, amely korlátozná a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fő szponzorainak adókedvezményét. Ted Stevens szenátor terve szerint pedig egyenesen el kellene tiltani őket a támogatástól, amenynyiben a NOB nem fogadja el a Salt Lake City-i korrupciós ügyekben vizsgálatot vezető George Mitchell szenátor reformelképzeléseit.


Zidane menni akar a Juvétól
Tovább a cikkhez >>>

Ittas vezetés
Tovább a cikkhez >>>

Agyonvert edző
Tovább a cikkhez >>>

Menetenként pontoznak
Tovább a cikkhez >>>

Blatter kampánya
Tovább a cikkhez >>>

Samprasnak szabad
Tovább a cikkhez >>>

Füstbe ment meccs
Tovább a cikkhez >>>

NBA forduló
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

RÓTH ISTVÁNNÉ
Mindent a magyar lóért
Beszélgetés Pajlócz Andrással, a Magyar Lovas Kör alelnökével

A Magyar Lovas Kör (MLK) tizenegy évvel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy azok számára, akik szeretnének megismerkedni a lovakkal vagy elkezdeni lovagolni, segítséget nyújtson. Pajlócz Andrást, az MLK alelnökét a lovakról és az amatőrök lehetőségeiről kérdeztük.


DR. KISS SZILVIA, HORVÁTH ANIKÓ
Káros-e az amalgám

A fogszuvasodás népbetegség, megelőzése a WHO (Egészségügyi Világszervezet) egyik fontos célkitűzése. A fogszuvasodás megelőzése terén jelentős fejlődés tapasztalható, azonban még mindig szükség van a szuvas üregek töméssel történő helyreállítására is.


KAPSZA ÁGNES
Képek a Construmáról
Tovább a cikkhez >>>

Terjed a mozgékony oktatás Ausztriában
Tovább a cikkhez >>>

Túraprogramok a KSK szervezésében
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Páncélosok az őserdőben
Tovább a cikkhez >>>

A játékszenvedély rabjai
Tovább a cikkhez >>>

Tempós siker: a papírzsebkendő 70 éves
Tovább a cikkhez >>>

Gagarin nyomában

Harmincnyolc évvel ezelőtt, 1961. április 12-én a szovjet légierő ifjú tisztje, Jurij Gagarin, a Vosztok1 űrhajó fedélzetén az egész világot ámulatba ejtő utazást tett: első emberként jutott ki a világűrbe, és ezzel új korszakot nyitott az emberiség történetében. Gagarin 108 perces földkörüli útja akkoriban hihetetlen szenzáció volt, az azóta eltelt majd négy évtized alatt viszont oly hatalmas mértékben fejlődött az űrtechnika, hogy ma egy többhónapos űrutazás sem rázza fel különösebben a világ közvéleményét: manapság űrhajósnak lenni már-már közönséges, bár persze nehéz polgári foglalkozásnak számít, egy a sok közül. Eleinte főként repülőtisztek kiváltsága volt az űrutazás, mostanában viszont az űrhajósok társadalmának tagjai között van orvos, mérnök, tudós, sőt újságíró is.


Keresztneve: Zebulon
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Vallástörténet

SZABÓ IBOLYA ANNA
A Mindszenty-sztori

„1969-es hivatalba lépésem előtt kétszer találkoztam Mindszenty bíborossal” - írja visszaemlékezéseiben Alfred Puhan, egykori budapesti amerikai nagykövet. A húsz esztendővel ezelőtt Budapestre érkezett diplomata 1990-ben megjelent emlékiratai (The Cardinal in the Chancery and Other Recollections, Vantage Press) első kézből származó adalékokkal gazdagíthatják az 1956-os forradalom után másfél évtizeden keresztül menekültként a Szabadság téri amerikai külképviseleten élő hercegprímás körüli nemzetközi bonyodalmak és az elutazását megelőző egyezkedések történetét (rövidített és szerkesztett változat).