Vissza a tartalomjegyzékhez

HECHS LÁSZLÓ JERUZSÁLEM
Ki igya meg a Holt-tenger vizét

A választási kampány kellős közepén az izraeli közvéleményt nem a választások, hanem az Európai Unió berlini nyilatkozata és a Balkánon dúló háború foglalkoztatja.

Ki nem mondottan is az a kérdés lóg a levegőben, hogy mi történik, ha Izrael a választások után ismét meginduló, a végső státuszról folyó tárgyalásokon nem egyezik bele Arafat követelésébe, és nem hagyja jóvá egy független palesztin állam felállítását Jeruzsálem fővárossal? Márpedig Izrael a március 24-én kiadott európai nyilatkozatban egyértelmű figyelmeztetést kapott a NATO gerincét alkotó országok vezetőitől. A szövegezés Jacques Chirac leleménye, de - állítása szerint - Clinton elnök nem ellenezte. Bár a nyilatkozatban az Európai Unió az eddigi legerőteljesebb támogatásban részesítette a palesztinoknak az önálló állam megalakítására tett erőfeszítéseit, a közlemény hangsúlyozta, hogy nem kívánatosak az egyoldalú lépések, s a palesztin államról a feleknek együtt kell megállapodni. Mindazonáltal a tárgyalások befejezésére egyéves határidőt szabtak. A nyilatkozat szerint semmiféle vétónak nincs helye a palesztin államisággal szemben, de - úgymond - értelme sincs, mert Izrael számára az a legnagyobb biztonság, ha létrejön egy független palesztin állam.
Sharon külügyminiszter szerint „Izrael biztonságát nem a palesztin állam, de nem is a palesztinok, hanem egyedül Izrael fogja biztosítani. Az európaiak igyekeznek előre befolyásolni a tárgyalások kimenetelét, és egyoldalúan a palesztin felet részesítik előnyben.” Netanjahu már sokkal erősebben fogalmazott. Határozottan visszautasította az európai deklarációt a palesztin állam támogatásáról, amely előre meg kívánja határozni a tárgyalások eredményét. Netanjahu utalt arra is, hogy egy palesztin állam tulajdonképpen agresszív és támadó hadsereget állíthatna fel, szövetségre lépne más ellenséges országokkal, s ezért nyílt veszélyt jelent Izrael államára nézve. „Különösen sajnálatos, hogy Európa, ahol a zsidó nép egyharmadát megsemmisítették, egy olyan megoldást akar rákényszeríteni Izraelre, amely azt létében veszélyezteti, és ellentmond érdekeinek” - jelentette ki a kormányfő.
Az európaiak üzenete figyelmeztetés. Izrael egy évet kapott az oslói folyamat befejezésére. Izrael nem vétózhatja meg egy önálló palesztin állam megalakítását, vagyis bele kell egyeznie. Ha mégsem egyezik bele, a palesztinok egyoldalúan kikiáltják államukat, és számíthatnak az európaiak elismerésére. Ezzel mintegy azt is sugallja, hogy Izrael biztonsága szempontjából is fontos egy önálló állam, mert - ellenkező esetben - számolnia kell egy a palesztinok által indított háborúval.
Sharon határozottan közölte az európaiakkal, hogy Izrael nem fogad el semmiféle egyoldalú nyilatkozatot a palesztinok részéről, sem most, sem egy év múlva, és ellenzi a független palesztin állam felállítását. A jelenlegi kormány álláspontja, hogy a palesztinok státusza meghaladja majd az autonómiáét, de nem éri el az államét. A határokat Izrael őrzi majd szárazföldön, vízen és levegőben egyaránt. A Jordán völgye és a júdeai hegyek is a fennhatósága alatt maradnak. A palesztinok széles körű önrendelkezési jogot kapnak, de hadsereget nem állíthatnak fel, politikai és katonai szövetségeket nem köthetnek, sem légierejük, sem tengerészetük nem lehet. Izrael a biztonságát nem bízza a palesztinokra, sem az európaiakra, sem más országra. Ez nem különbözik jelentősen a Barak vezette Munkapárt álláspontjától sem. Különben is, a választásokat
követően a két nagy párt valószínűleg nemzeti egységkormányt alakít.
Az oslói egyezmény jogi alapja, az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242-es számú határozata egyáltalán nem szól a palesztin államiságról, ezért Izraelnek nem kötelessége a palesztin állam elfogadása, amennyiben az veszélyeztetné a biztonságát. Az Unió így egy olyan megoldást próbál Izraelre kényszeríteni, amely ellentétes a nemzetközi jogi normákkal, visszaélés az európai országok gazdasági és katonai erejével, de amely egyet jelent egy olyan szerződéssel, mely nyilvánvalóan előnytelen a számára, és az ország puszta létezését is kérdésessé teszi. Mi történik egy év múlva, ha a felek nem tudnak megállapodásra jutni?
A palesztinok kikiáltják függetlenségüket a rendelkezésre álló területeken. Arafat egy ramallahi tömeggyűlésen kijelentette, hogy Izraelnek számolnia kell azzal, hogy „elindíthatjuk az Intifádát, ha megakadályoznak bennünket, hogy jogainkat gyakorolhassuk… Az állam megalakul Jeruzsálem fővárossal, akár akarják, akár nem. Ha nem tetszik nekik (Izraelnek), akkor igyák meg a Holt-tenger vizét. A Fatah és a PFSZ kész arra, hogy harcoljon, ha bárki megpróbálná megakadályozni, hogy gyakorolhassa jogait, különösen azt, hogy kikiáltsuk az önálló államot.”
E forgatókönyv szerint Izrael - s ezt tudják az európaiak is - határozottan válaszol majd, és annektálja a birtokában álló területeket. A palesztinok - ahogyan erre Arafat figyelmeztetett - erőszakosan reagálnak majd. Titkos gyáraikban előállított, az oslói egyezmény által tiltott fegyvereikkel támadást indítanak a zsidó települések civil lakossága ellen. A Hamasz és az Iszlám Dzsihád felújítja tömeggyilkos terrorcselekményeit. A civil lakosságot érő súlyos merényletek elleni válaszul az izraeli hadsereg megkezdi a már hónapokkal ezelőtt összeállított terv végrehajtását, az autonómia struktúrájának felszámolását. Mi történik majd akkor?
A palesztin ENSZ-megfigyelő, Nasser al-Kidwa levélben fordult az ENSZ főtitkárához, Kofi Annanhoz, hogy szólítsa fel Izraelt, adjon magyarázatot a nemzetközi közösségnek: miért annektált jogellenesen 1948-ban olyan területeket, amelyeket az 1947. novemberi 181-es számú határozat nem utalt a zsidó állam fennhatósága alá?
E levél része Arafaték hadjáratának, hogy az 1947-es felosztási ajánlást ismét középpontba állítsák. Az Európai Unió nemrégiben emlékeztette Izraelt, hogy Jeruzsálem nem tartozik területéhez, mert az - a 47-es ajánlás szerint - nemzetközi város. A közös európai-palesztin kampány célja, hogy a palesztin állam kikiáltásának nemzetközi jogalapot teremtsen, akkor is, ha a végső rendezésben Izrael - a berlini nyilatkozat ellenére - a független állam felállításába nem egyezik bele. Arafat is erről beszélt Ramallahban: felállítja a palesztin államot Jeruzsálem fővárossal, akár akarja Izrael, akár nem. Az izraeli kormány álláspontja ebben a kérdésben is egyértelmű. A 47-es javaslatot annak idején Izrael elfogadta, azzal a feltétellel, hogy az Arab Liga is ezt teszi, és az ENSZ megtesz mindent annak érdekében, hogy a javaslat megvalósuljon. Ez a feltétel azonban nem teljesült. Arab részről helyből elutasították a javaslatot, mert nem voltak hajlandók egy független zsidó állam puszta létezését elfogadni, és háborút indítottak Izrael ellen, amelyben vereséget szenvedtek. A nemzetközi szervezet a kisujját sem mozdította annak érdekében, hogy megállítsa az arab agressziót, és érvényt szerezzen a közgyűlési javaslatnak.
Ez azt jelenti, hogy az ENSZ közgyűlés javaslata, amely kezdetben is csak ajánlás volt, egyáltalában nem emelkedett jogerőre. Különben is fontos alapelve a nemzetközi jognak, hogy nem lehet olyan szerződésre hivatkozni utólag, amelyet annak idején elutasítottak. Ha most a nemzetközi közösség ismét az 1947-es határozat végrehajtásán munkálkodik, akkor jóváhagyja a 47-es arab intervenciót, és felhívja a világ országait: „Ne tartsátok tiszteletben a világszervezet határozatait, csak a magatok érdekeit kövessétek, indítsatok háborút. Ha vereséget is szenvedtek, utólag még mindig hivatkozhattok arra a szerződésre, amelyre korábban fittyet hánytatok.”
Ez alapjában rendítené meg a II. világháború után kialakult nemzetközi jogrendet. Különben is úgy tűnik, az Európai Unió és a NATO arra törekszik, hogy átvegye az ENSZ szerepét. Arafat legkésőbb egy év múlva az Európai Unió támogatásával mindenképpen kikiáltja független államát, akár tetszik Izraelnek, akár nem. De, hogy a Holt-tenger vizéből kinek kell majd innia, azt nem nehéz megjósolni…