Vissza a tartalomjegyzékhez

PAPP LEVENTE
Tovább esik az euró

A koszovói válság gazdasági vonatkozásaiban is meghaladja az adott régió kereteit. A kialakult háborús helyzet miatt az amúgy is gyengélkedő európai gazdaság növekedési üteme várhatóan tovább lassul. Az európai közös valuta, az euró árfolyama pedig a héten ismét esett.

Ezen a tendencián egyedül az unió berkein belül rohamos ütemben végbemenő cégegyesülési hullám enyhít. Az európai tőzsdék szárnyra kaphattak volna a jelenleg is zajló globalizációs folyamatok miatt, azonban a jugoszláviai konfliktus nem tett jót a nyugat-európai és különösen nem a kelet-európai gazdaságok megítélésének. Ezért a gazdaság hőmérőiként működő tőzsdék általánosan csak enyhe emelkedést mutattak.
A legtöbb gazdasági szakértő egyetért abban, hogy az euró folytatódó árfolyamzuhanását az euró-övezet alapvető gazdasági problémái okozzák, azonban egyértelműen kimutatható, hogy a NATO-támadás után még inkább meggyengült az amúgy is ingadozó közös valuta. Koszovó nemcsak az eurót, de a forintot, a görög drachmát, a zlotyt és a cseh koronát is gyengítette a londoni tőzsde árfolyamtáblázatán. Egy kereskedő állítása szerint az euró-zóna központi bankjai által hozott megfontolt kereskedelmi intézkedések következtében elég szépen kezdett stabilizálódni az euró árfolyama, de a NATO-csapások után minden megváltozott, és a valuta azonnal elkezdett zuhanni, ami a piac ideges reagálását jelzi.
A bizonytalan helyzet meglehetősen instabillá tette a térség valutáit, elsősorban az eurót, de a magyar forint és a görög drachma is nagy nyomás alá került, hiszen a szomszédos országok gazdasági kockázata is nagyobb, különösen akkor, ha az Oroszország-NATO konfliktus is kiéleződik.
A gazdasági globalizációs hullám viszont éppen ellenkezőleg hat a piacra, mint a jugoszláviai események. A tőzsde emelkedését azok a hírek okozták, amelyek szerint a bankszféra, a hadi- és az autóipar után az olajipar, a gyógyszeripar és a telekommunikáció területén is óriásvállalatok összeolvadása prognosztizálható. A befektetők örömmel üdvözölték a BP-Amoco létrejöttét, amely a British Petroleum és az Amoco mamutcégek fúziójából alakult. A gyógyszeripar nagyjai is tömörülnek, a Glaxo Wellcome és a SmithKline Beecham is társat keres, és könnyen lehet, hogy egymásra találnak a közeljövőben. A telekommunikáció területén is nagy a mozgolódás, Olaszországban - amint arról már beszámoltunk - a Telecom Italia és az Olivetti árversenye kavarta fel az állóvizet.