Vissza a tartalomjegyzékhez

HAJDÚ SÁNDOR
Határtalanul boldogok vagyunk

Kispereg-Peregu Mic romániai kis település neve 1998-ban vált ismertté Magyarországon. Itt élnek a Szabó kislányok, Melinda és Izabella, akik 9 hónapja sziámi ikerpárként (testükön összenőtt egypetéjű ikrekként) látták meg a napvilágot. Három hónapos korukban Szegeden választották szét őket az orvosok. Az egész ország nagy figyelemmel kísérte a Szabó család sorsát. Mi történt az elmúlt 6 hónapban, erre kerestük a választ Kisperegen.


Külön utakon    Fotó: Hetek

A térképen a magyar határ közelében fekvő községbe nem vezet út, illetve hosszabb kérdezősködés után Pécskán igazítanak minket útba, hogy melyik dűlő visz Kisperegre. A 800 lelkes, önálló közigazgatással rendelkező falu a külvilágtól elzárva éli mindennapjait. A település egyetlen tájékozódási pontja a református templom. Itt találtunk rá Melindára és Izabellára, akik éppen az utcán napoztak a kora tavaszi napsütésben. Jöttünkre felfigyelt az egész falu. „Épp a tiszteletes úrnak mutogatom a gyerekeket” - mondja a boldog anyuka, aki nem is lepődik meg, hogy így váratlanul betoppanunk. „Jöjjenek, menjünk hozzánk” - invitál. A nagykislány, Brigitta előre szalad a nagymamához, akivel együtt él a család. „Apu sajnos nincs itthon, hordja a trágyát a földekre” - mondja, miközben megérkezünk a nevenincs utcába, a 439-es számú házhoz. „Tudják, Ceausescu idejében nem volt szokás elnevezni az utcákat, mi csak Iskola utcának nevezzük” - magyarázza az édesanya. Az udvaron takaros rend fogad bennünket, az istállóban a tehén bődül egy nagyot köszöntésünkre, az ólból malacok sivalkodnak, lábunk alatt pedig naposcsibék szaladgálnak, szóval teljes a falusi idill Szabóéknál.
- Hogy érzik magukat ez után a nem mindennapi eset után?
- Határtalanul boldogok vagyunk, és higgye el, a kezdetén mi se gondoltuk volna, hogy valaha túl leszünk ezen az ügyön. Három hónapig voltak összenőve, a mellkasuknál egymással szembefordulva. Romániában csak 6 vagy 9 hónapos korukban választották volna szét őket - mondja az édesanya.

- A várandóság alatt semmit sem vettek észre az orvosok?
- Jártam ultrahangra, de nem vettek észre semmit, pedig Aradra mentem be, itt a faluban csak bábaaszszony van. A szülés előtt két nappal feküdtem be a kórházba. Semmire sem emlékszem, mert elaltattak, és császármetszéssel születtek a lányok. Mikor fölébredtem, az orvosok nem mondtak semmit, az anyukám közölte a hírt: sziámi ikrek lettek. A gyerekeket azonnal elvitték Temesvárra a gyerekklinikára, nem is láthattam őket.
- Szóval elvitték őket Temesvárra, hogy majd ott szétválasztják őket. Ezután mi történt?
- Aztán mégse választották szét őket, azt mondták, hogy majd 6-9 hónapos korukban. Be akarták őket rakni gyermekgondozóba, ahol nyomorék gyermekek vannak. Természetesen nem engedtük őket.
- Hogy jutottak el Szegedre?
- A férjemmel megbeszéltük, hogy 9 hónapig nincs mire várni, mert itt Romániában nincs az a nagy tudomány, mint ami Magyarországon van. A polgármester úr is jött, amikor megtudta, hogy mi a két kislányt át szeretnénk vinni Magyarországra. Azt mondta, hogy ezt nem lehet. Ekkor mi úgy határoztunk, hogy saját erőnkből, még ha a házat el is kell adni, de muszáj a két kislányt rendbe tetetni.
- A falutól kaptak segítséget?
- Nem - veszi át a szót a mama. - Mondta a polgármester, hogy majd besegítenek, de mondtuk, hogy köszönjük, nem kell, így is hangzott el sok minden, nem kívánom senkinek sem ezt hallani. Tudja, vannak jó és rossz emberek a faluban.
- Szegeden Füzesi Kristóf sebész doktor úr vizsgálta meg őket, és elvállalta a műtétet. Június 28-án voltunk először Szegeden, már ekkor maradhattunk volna, de a doktor úr szabadságra ment, szeptember 8-ra rendelt vissza bennünket. Ekkor három hónaposak voltak az ikrek - június 5-én születtek. Rá egy héttel, szeptember 14-én már széjjel is választotta őket - emlékszik vissza az anyuka.
- Mit érzett akkor, amikor látta őket szétválasztva?
- Nagyon boldog voltam. Külön-külön hozták ki őket. Először hozták Melindát, hanyatt feküdt. Olyan szép volt.
- A férje is ott volt?
- Nem, az édesanyámmal voltam. Nagyon bíztam benne, hogy a műtét sikerülni fog. A professzor úr erre 95 százalékot adott.
- Hogy bírták a lányok a műtétet?
- Izabellánál volt másnap reggel egy kis szívritmuszavar. A két kis szívük is össze volt nőve. Három hétig voltunk a kórházban, majd hazajöttünk.
- Itthon hogyan fogadták őket?
- Sokan jöttek, főleg Magyarországról. Nagyon sok segítséget kaptunk Magyarországról. A műtét másfél millió forintba került. Valaki kifizette, de máig nem tudjuk, ki volt az. Olyan jó emberek vannak a világon, annyi ajándékot kaptunk: kiságyat Németországból, több település polgármestere pénzt ajánlott fel, a tápszert, pelenkát ingyen kapjuk. Nem is tudom, mi lett volna velünk a sok jó ember nélkül. Még a kórházban voltunk, amikor keresett bennünket egy cigányember, aki rengeteg gyerekjátékkal halmozta el a lányokat.
- Itthon hogy telnek a napok?
- Tudja, egy nagy családban sokszor nehéz beosztani a pénzt, de a boldogság kárpótol bennünket. A lányok szépen fejlődnek, egész télen meg se voltak fázva. Észrevettük, hogy nagyon szeretik egymást. Sokat változott ám az életünk az utóbbi egy évben - veszi át a szót a nagymama. - Még álmomban sem gondoltam volna, hogy mindez velünk meg fog történni, de hála a jó Istennek, hogy ilyen szépen rendbe jöttek a gyerekek. Bár nehéz a megélhetés itt Romániában, de mi boldogok vagyunk, panaszra nincs okunk.