Vissza a tartalomjegyzékhez

MONDOVICS GÁBOR
Ki védi meg Macedóniát

Macedónia kulcsfontosságú stratégiai szerepet töltött be az elmúlt évtized balkáni konfliktusaiban. A boszniai események során területére békefenntartó erőket telepítettek, amelyeket egy esetleges katonai tevékenység esetén jól lehetett mozgósítani. Az ENSZ-katonák a múlt hónapban távoztak, miután a Biztonsági Tanácsban Kína megvétózta a küldetés meghosszabbítását. A kínai vétó oka az volt, hogy Macedónia felvette a diplomáciai kapcsolatot Tajvannal, és ezzel hivatalosan elismerte állami önállóságát. A macedón állam így elvesztette a nagyhatalmi támogatást, s ezzel együtt a szerbeket egy esetleges támadástól visszatartó jelentős katonai erőt is. A biztonsági aggodalmakat némileg ellensúlyozza, hogy Macedónia ugyanakkor ígéretet kapott tajvani cégektől összesen 1300 millió dollár értékű befektetésre. Az eddig gazdaságilag a szomszéd államoktól függő ország jelentős önállóságra tett szert ezzel a lépéssel.


Éjszakai légitámadás a koszovói főváros, Pristina ellen    Fotó: MTI

A macedón külpolitika másik önálló lépése volt, hogy idén februárban szerződést kötöttek Bulgáriával. A két állam közötti megállapodás lényege, hogy kölcsönösen elismerik egymás alkotmányos nyelvét, egész pontosan a bolgár fél ismer el egy különálló macedón nyelvet és ezzel együtt azt a tényt, hogy létezik macedón kisebbség. E szerződés keretein belül több megállapodás is született. Kereskedelmi szerződés, vámszabad terület kialakítása, vasúti összeköttetés, két közúti határátkelőhely megnyitása, rendőrségi kapcsolatok, folyamatos külpolitikai egyeztetés. Közös katonai együttműködés keretében a bolgár hadsereg 150 tankot és 150 gépágyút ajándékoz a macedón hadseregnek.
A katonai szerződésnek távolról sem a jótékonyság volt az oka. Bulgária volt az első, amely elismerte a macedón állam létezését, de az akkori politika úgy tekintett az új országra, mintha az Bulgária része lenne, és minden szófiai kormány hangoztatta a „két állam, egy nemzet” jelszót Macedóniával kapcsolatban. Ezek miatt a másik oldal igyekezett magát távol tartani a nagy testvér közeledésétől. A mostani új kormányok mindkét országban másként gondolkoznak. A bolgárok tudják, hogy meg kell erősíteni a macedónokat a szerbekkel és az albánokkal szemben is. Ugyan az ENSZ-erők helyére azonnal megérkeztek a NATO csapatai Görögországon keresztül, de ez - úgy vélik - még kevés egy katonai támadás esetén.
A bolgárok is engedélyezték a NATO-csapatok átvonulását, valamint egy logisztikai és karbantartó központ telepítését, de a macedónokkal ellentétben fegyveres erők állomásozására nem mertek igent mondani. Tették ezt mindazok ellenére, hogy a szerbek erős nemtetszésükkel együtt kifejezték, hogy egy esetleges beavatkozás esetén automatikusan ellenségnek tekintik Bulgáriát, természetesen Macedóniát is. De nem egyedül a NATO érdeklődött a bolgár területek iránt, hanem az Orosz Föderáció is tapogatózott, hogy egy esetleges békemegállapodás esetén tudna-e csapatokat elhelyezni az országban. Bolgár szakértők szerint figyelembe kellett volna venni azt a tényt, hogy Szerbia szomszédos ország, és az elkövetkező évtizedekben is az lesz, továbbá hogy jelentős bolgár kisebbség is él ott, de Bulgáriában is él szerb lakosság. Az sem elhanyagolható indok, hogy a NATO nem szavatolja az ország biztonságát egy esetleges szerb támadás esetén.
Tovább árnyalja a helyzetet, hogy a macedón lakosságnak közel 30 százaléka albán, akik egyfolytában támadták a helyi hatóságokat és a lakosságot is. A párizsi tárgyalásokkal párhuzamosan tovább folytatódtak az erőszakos tüntetések, melyeknek következménye sok letartóztatás és sebesült lett. Bár a mostani macedón kormánykoalíciónak az albán nemzeti párt is tagja, a demonstrációk szempontjából ennek láthatóan nincs jelentősége. Georgievszki miniszterelnök egy tüntetés után így nyilatkozott a BTA hírügynökségnek: „Ahol az albánok megjelennek, ott gond van velük. Ma Koszovóban, holnap nálunk, holnapután Görögországban.”
Sem a bolgár, sem a macedón politika nem látna szívesen egy önálló Nagy-Albániát; mindketten a jelenlegi balkáni status quót szeretnék fenntartani. Abban viszont egyetértenek, hogy a Milosevics vezette Jugoszlávia nem fogja megengedni, hogy egy erős albán autonómia épüljön ki a NATO csapatainak oltalma alatt, mert ez nyilvánvalóan sérti egy önálló ország szuverenitását. Bulgáriában sokszor hangoztatják azt, hogy az EU-t vajon miért csak itt érdekli az emberi jogok betartása. Azt is hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi helyzet más, mint a boszniai volt, és tartanak attól, hogy nem csak Seselj vajda gondolkozik a szomszédos államok megtámadásáról.