Tony Blair brit kormányfő történelmi bejelentést tett, miszerint a kormány
hajlandó feláldozni a fontot a Gazdasági és Pénzügyi Unióhoz (EMU) való csatlakozás
érdekében. Nem titkolta, hogy Nagy-Britannia alapvető érdekei vezérlik a brit kormányt
az euróra való átállás tervezésekor.
A brit kormányzati program bemutatásánál Blair elmondta: Anglia akkor fog
csatlakozni az EMU-hoz, ha az ország teljesítette a szigorú gazdasági feltételeket,
és a lakosság népszavazáson igent mond rá.
Blair a kínálkozó anyagi haszonnal próbálta befolyásolni a szkeptikusok (eddig többségben
levő) tömegét. Rámutatott arra, milyen nagy szerepet játszik az EU-tagállamokkal való
kereskedelem a szigetország árucsere-forgalmában, és hangoztatta, hogy egy sikeres euró
több munkahelyet, befektetést és üzletet jelent a gazdaság számára. „Nagy-Britannia
már nem Európa szélén áll - állította Blair -, játékosok vagyunk a játszma
kimenetele szempontjából”.
A brit kormány szerint a pozitív eredménnyel végződő népszavazás után három éven
belül válthatja fel a nemzeti valutát, a fontot az euró. A kormány álláspontja
szerint a következő, legkésőbb 2002-ben esedékes választások után lehet dönteni a
csatlakozásról, és akkor négy hónapon belül ki kell írni a népszavazást.
A közös valutához való csatlakozás tervét elutasítóan fogadta az euró-szkeptikus
brit sajtó, és az EU-ellenes konzervatív ellenzék. A The Sun bulvárlap arra
figyelmeztetett, hogy Tony Blair a tervvel a fontnak tulajdonképpen kegyelemdöfést
adott. A The Times is úgy vélte, hogy Blair „elsütötte a startpisztolyt”, hogy
bevigye Nagy-Britanniát az Európai Monetáris Unióba. A Financial Times, a brit üzleti
körök lapja és a liberális The Independent üdvözölte egyértelműen, hogy az előkészületek
meghirdetésével a brit kormány végre világosan jelezte, hogy szándékában áll
megvalósítani ígéretét a közös valutához való csatlakozásra.