A török sajtó örömmámorban úszva ünnepelte és történelmi eseménynek
nevezte, hogy az ankarai titkosszolgálatnak sikerült kézrekerítenie Abdullah Öcalant,
a Kurd Munkáspárt, a PKK vezérét. A török fegyveres erők vezérkara is - a maga módján
- megünnepelte „a bujkáló gyilkos” elfogását: újabb támadást indíttatott
gyalogság, harci repülőgépek és helikopterek bevetésével a PKK iraki hadállásai
ellen.
Kurd tüntetők a kenyai nagykövetség épületében Bonnban. Ragaszkodnak a százéves
álmokhoz Fotó: MTI
Abdullah Öcalant egy kommandó-alakulatnak sikerült fogságba ejteni, miután a török
hírszerzés tudomására jutott, hogy a kurd vezető Nairobiban tartózkodik. Öcalanra
- akinek tevékenysége az utóbbi években a világ figyelmét a törökországi kurdok
sorsára irányította - akkor csaptak le Nairobiban, mikor gépkocsijával hétfőn
elhagyta a védelmet biztosító görög nagykövetséget. A kurd vezért ezután
megbilincselve egy török üzletember magánrepülőgépébe kényszerítették, majd
kedden Törökországba szállították, ahol terrorizmus vádja miatt valószínűleg halálbüntetés
vár rá.
Bolgár vélemények szerint a merényleteket nem lehet elítélni, mivel a hontalan
kurdoknak nincsenek politikai eszközeik, de több európai ország is felszólította Törökországot,
hogy foglyuk fölött méltányos ítéletet hozzanak. Mintegy válaszként erre a török
hatóságok kiutasították Öcalan Isztambulba érkező két holland védőügyvédjét.
Bülent Ecevit török miniszterelnök a CNN élő adásában jelentette be, hogy a kurd
vezért Imrali-szigetre szállították. A Márvány-tenger negyedik legnagyobb földdarabjának
területe nem több tíz négyzetkilométernél; csak egy börtön és kis halásztelepülések
találhatók rajta. A török állam elsőszámú ellenségének elfogása világszerte
kurd tiltakozó megmozdulások sorozatát váltotta ki. A feldühödött tiltakozók{
nagykövetségek elfoglalásával, illetve túszejtésekkel demonstrálják nemtetszésüket,
amiért Görögország engedte, hogy Öcalan török kézre jusson. Görög tisztviselők
azonban azt állítják, hogy az Interpol által is körözött Öcalan tanácsuk ellenére
hagyta el a nairobi görög nagykövetséget. Ecevit az előző nap - Öcalan elfogását
hírül adva - szívhez szóló felhívásban fordult a PKK közembereihez. Elsősorban
„azokhoz a fiatalokhoz, akik beleestek Öcalan csapdájába, és akik annyi fájdalmat
okoztak szüleiknek és az egész nemzetnek. Adjátok fel magatokat államunk igazságügyi
szerveinek! Nemzet- ünk gondoskodik majd arról, hogy részesülhessetek a parlament elé
terjesztett megbánási törvény előnyeiben!” - mondta Ecevit.
Abdullah Öcalan török fogságban. Visszaérkezett Fotó: MTI
Miután január 16-án Öcalan elhagyta Olaszországot, szinte hetente jelentek meg hírek
tartózkodási helyeiről, az utóbbi két hétben azonban csak találgatni lehetett hollétét.
Kenyából és több európai országból is szárnyra kapott hírek alapján állt össze
a kép: Öcalan görög védelem alatt állt. E hónap elején Görögország megtette azt
a vakmerő lépést - a török-görög viszonyt tovább mérgesítve ezzel -, hogy
megpróbált politikai menedékjogot keresni Öcalannak. A média már hetek óta vadászott
a kurd vezérre, a görög hatóságok pedig határozottan tagadták, hogy bármiféle
tudomásuk is lenne hollétéről. Miután azonban február 2-án Görögország engedélyezte
Öcalan magánrepülőgépének, hogy üzemanyagot vegyen, titokban a nairobi görög
nagykövetségre szállították.
Kérdéses, hogy a Törökországban viszonylagos népszerűségnek örvendő Ecevit most
mire használja fel tekintélyének növekedését. Vajon az erkölcsileg
megvesztegethetetlennek, céltudatos és keménykezű államférfinak tartott miniszterelnök
képes-e, vagy akar-e egyáltalán kezdeményezően fellépni a kurd kérdésben? Ecevit,
a kiváló költő és műfordító, az angol, az amerikai, a bengáli irodalom és a középkori
török népi misztika elismert szakértője tud-e szót érteni azzal a török
hadsereggel, amelynek tábornokai jelenleg is oly meghatározó szerepet játszanak az
ország politikai életében. A török állam és kormányai ugyanis eddig nem kis mértékben
az ő hatásukra a kurdkérdés puszta meglétét is tagadták, illetve azt a kurd
terrorizmus fogalmára, vagyis katonai problémára szűkítették le. Változatlanul érvényes
a Kemal Atatürktől származó, az 1924-es alkotmányban lefektetett alaptétel, hogy Törökország
egységes nemzetállam, amelyben csak egyenlő jogokat élvező törökök élnek. Az atatürki
alapelvek őrzőjeként fellépő hadsereg tagad mindenfajta etnikai-kulturális sokszínűséget.
A modern Törökország megalapítójának politikai hagyatéka a török nép körében
ma is széles körben elfogadott. Elfogadhatatlan viszont egy olyan különálló kurd állam
kihasítása a török államtestből, amelyet pedig előírt volna az első világháború
után Törökországra kényszerített kegyetlen Severes-i béke. Az ország eme teljes
feldarabolását jelentő „török Trianont” tette semmissé függetlenségi harcával
Atatürk. De az 1923-as Lausanne-i békében már nem esett szó arról, hogy a törökön
kívül más kultúrák is léteznek Törökországban.
A kurd nép Törökország, Irak, Irán és Szíria területén él szétszóródva. A
közel 30 milliós népcsoport többsége szunnita muzulmán. Sokan közülük az iszlám
misztikus irányzatához, a szufi mozgalomhoz tartoznak. Szabadságharcuk több mint száz
évre nyúlik vissza. A múlt század végén oly hatalmas ottomán birodalom már az
utolsókat rúgta. Sorba veszítette el külső territóriumait és a századfordulóra
forrongott az egész birodalom. A kurd nép a közép-keleti térség legnagyobb, mintegy
25 milliós lélekszámú hontalan népcsoportja, amely akár még egy véres háború árán
is, de saját hazát szeretne. Függetlenségi mozgalmuk a múlt század végén kezdte szárnyait
bontogatni, és a Seik Szaid-féle felkelés néven vált ismertté. Ez a kurd függetlenség
kivívását célul kitűző lázadás egyszerre volt iszlám és kurd nacionalista. Miután
Kemal Atatürk hadserege végetvetett a kurd államalapítási kísérletnek, a Seik
Szaid-féle felkelés sorsát megpecsételte a kurd törzsek egymás közötti rivalizálása.
Napjainkban a kurd függetlenségi törekvések fő koordinációs szervezete a Kurd
Munkapárt (PKK), egy marxista-leninista eszmék mentén szerveződő földalatti
szervezet, melyet Abdullah Öcalan hozott létre a hetvenes évek közepén. A gerillavezér
álma: Törökország kurdok lakta délkeleti tartományából egy marxista alapokon
szerveződő önálló Kurdisztán létrehozása. A mozgalom tizenötéves működése
alatt harminchétezren estek áldozatul a kurd elszakadási törekvéseknek, amelyért a török
állam elsősorban Öcalant teszi felelőssé.
A parasztcsaládból származó gerillavezér politikatudományt tanult az ankarai
egyetemen, azonban tanulmányai befejezése nélkül menekült el Törökországból egy,
a nyolcvanas években kirobbant katonai puccs után. Hamarosan nagy tekintélyre tett
szert, és a kurd csoportok között a riválisok erőszakos beolvasztásával még a térség
mércéjéhez viszonyítva is különös kegyetlenségek árán - rövid idő alatt
vezető szerepre tett szert köreikben. Nyílt háborút hirdetett a török állam ellen
és azóta a törökök számára Öcalan egyenlő a megtestesült gonosszal. A hetvenes
évek végén és a nyolcvanas évek elején sorozatos merényleteket szervezett a török
állami létesítmények, katonák, civilek és a velük nem szimpatizáló kurdok ellen,
melyet az egyik félről szabadságharcnak neveznek, míg ugyanezt a másik oldalról
terrorizmusnak minősítik. Miután a Kurd Munkapártot törvényen kívül helyezték, Öcalan
Szíriából szervezkedett Törökország ellen.
A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején merényleteiknek sorozatosan
estek áldozatul külföldiek is a különböző fürdőhelyeken. A kurd vezért hívei bálványozzák:
az ókommunista retorikát használó Öcalant fiatal nőkből szervezett öngyilkos testőrgárda
védte. A brit rendőrség feltételezései szerint a PKK tevékenységéhez szükséges pénzügyi
hátteret a drogkereskedelem szolgáltatja. Egyes becslések szerint a világ herointermelésének
és kereskedelmének mintegy 40 százalékáért a kurd kábítószer-kereskedők a felelősek.
A török hadsereg már évtizedek óta folyamatosan harcol a szakadár gerillák ellen több-kevesebb
sikerrel, de az utóbbi hónapok során látványos eredményeket ért el a kurdok elleni
küzdelemben. Azokra a területekre, amelyet a PKK „felszabadított zónának” kiáltott
ki, sokáig a török katonai erők sem merészkedtek sötétedés után a rajtaütéses támadások
veszélye miatt.
A szívós török katonai fellépés azonban mindenképp jelentősen meggyengítette Öcalan
csoportjának erejét és a vele szimpatizáló civilek támogatását. Az erőviszonyok változásának
hatására a gerillavezér hajlandó volt engedményeket tenni. Bár a vezér a múlt hónapban
azt nyilatkozta egy holland tévéállomásnak, hogy „ez a harc a világ legkegyetlenebb
háborúja”, a kurdok többsége, úgy tűnik, már lemondott Nagy Kurdisztán létrehozásáról
és beérné egy nagyfokú autonómiával is. A török katonai állam azonban sohasem bízott
meg Öcalan mozgalmában, és az etnikai autonómia gondolatát is elveti. Az ankarai
politikusok aggodalmát növeli az a feltételezés is, hogy a nyugat, miután sikerült
megszabadulnia Szaddám Huszszeintől, Irak területéből kihasítana egy északi részt
a kurd állam számára. Ez a fóbia aligha javítja az elfogott kurd népvezér esélyeit
a börtönszigeten hamarosan megkezdődő perben.