Vissza a tartalomjegyzékhez

BURIK GÉZA, SZIKORA MÁRTON
Hazát keresnek a kurdok

A török sajtó örömmámorban úszva ünnepelte és történelmi eseménynek nevezte, hogy az ankarai titkosszolgálatnak sikerült kézrekerítenie Abdullah Öcalant, a Kurd Munkáspárt, a PKK vezérét. A török fegyveres erők vezérkara is - a maga módján - megünnepelte „a bujkáló gyilkos” elfogását: újabb támadást indíttatott gyalogság, harci repülőgépek és helikopterek bevetésével a PKK iraki hadállásai ellen.


Kurd tüntetők a kenyai nagykövetség épületében Bonnban. Ragaszkodnak a százéves álmokhoz   Fotó: MTI

Abdullah Öcalant egy kommandó-alakulatnak sikerült fogságba ejteni, miután a török hírszerzés tudomására jutott, hogy a kurd vezető Nairobiban tartózkodik. Öcalanra - akinek tevékenysége az utóbbi években a világ figyelmét a törökországi kurdok sorsára irányította - akkor csaptak le Nairobiban, mikor gépkocsijával hétfőn elhagyta a védelmet biztosító görög nagykövetséget. A kurd vezért ezután megbilincselve egy török üzletember magánrepülőgépébe kényszerítették, majd kedden Törökországba szállították, ahol terrorizmus vádja miatt valószínűleg halálbüntetés vár rá.
Bolgár vélemények szerint a merényleteket nem lehet elítélni, mivel a hontalan kurdoknak nincsenek politikai eszközeik, de több európai ország is felszólította Törökországot, hogy foglyuk fölött méltányos ítéletet hozzanak. Mintegy válaszként erre a török hatóságok kiutasították Öcalan Isztambulba érkező két holland védőügyvédjét. Bülent Ecevit török miniszterelnök a CNN élő adásában jelentette be, hogy a kurd vezért Imrali-szigetre szállították. A Márvány-tenger negyedik legnagyobb földdarabjának területe nem több tíz négyzetkilométernél; csak egy börtön és kis halásztelepülések találhatók rajta. A török állam elsőszámú ellenségének elfogása világszerte kurd tiltakozó megmozdulások sorozatát váltotta ki. A feldühödött tiltakozók{ nagykövetségek elfoglalásával, illetve túszejtésekkel demonstrálják nemtetszésüket, amiért Görögország engedte, hogy Öcalan török kézre jusson. Görög tisztviselők azonban azt állítják, hogy az Interpol által is körözött Öcalan tanácsuk ellenére hagyta el a nairobi görög nagykövetséget. Ecevit az előző nap - Öcalan elfogását hírül adva - szívhez szóló felhívásban fordult a PKK közembereihez. Elsősorban „azokhoz a fiatalokhoz, akik beleestek Öcalan csapdájába, és akik annyi fájdalmat okoztak szüleiknek és az egész nemzetnek. Adjátok fel magatokat államunk igazságügyi szerveinek! Nemzet- ünk gondoskodik majd arról, hogy részesülhessetek a parlament elé terjesztett megbánási törvény előnyeiben!” - mondta Ecevit.


Abdullah Öcalan török fogságban. Visszaérkezett    Fotó: MTI

Miután január 16-án Öcalan elhagyta Olaszországot, szinte hetente jelentek meg hírek tartózkodási helyeiről, az utóbbi két hétben azonban csak találgatni lehetett hollétét. Kenyából és több európai országból is szárnyra kapott hírek alapján állt össze a kép: Öcalan görög védelem alatt állt. E hónap elején Görögország megtette azt a vakmerő lépést - a török-görög viszonyt tovább mérgesítve ezzel -, hogy megpróbált politikai menedékjogot keresni Öcalannak. A média már hetek óta vadászott a kurd vezérre, a görög hatóságok pedig határozottan tagadták, hogy bármiféle tudomásuk is lenne hollétéről. Miután azonban február 2-án Görögország engedélyezte Öcalan magánrepülőgépének, hogy üzemanyagot vegyen, titokban a nairobi görög nagykövetségre szállították.
Kérdéses, hogy a Törökországban viszonylagos népszerűségnek örvendő Ecevit most mire használja fel tekintélyének növekedését. Vajon az erkölcsileg megvesztegethetetlennek, céltudatos és keménykezű államférfinak tartott miniszterelnök képes-e, vagy akar-e egyáltalán kezdeményezően fellépni a kurd kérdésben? Ecevit, a kiváló költő és műfordító, az angol, az amerikai, a bengáli irodalom és a középkori török népi misztika elismert szakértője tud-e szót érteni azzal a török hadsereggel, amelynek tábornokai jelenleg is oly meghatározó szerepet játszanak az ország politikai életében. A török állam és kormányai ugyanis eddig nem kis mértékben az ő hatásukra a kurdkérdés puszta meglétét is tagadták, illetve azt a kurd terrorizmus fogalmára, vagyis katonai problémára szűkítették le. Változatlanul érvényes a Kemal Atatürktől származó, az 1924-es alkotmányban lefektetett alaptétel, hogy Törökország egységes nemzetállam, amelyben csak egyenlő jogokat élvező törökök élnek. Az atatürki alapelvek őrzőjeként fellépő hadsereg tagad mindenfajta etnikai-kulturális sokszínűséget. A modern Törökország megalapítójának politikai hagyatéka a török nép körében ma is széles körben elfogadott. Elfogadhatatlan viszont egy olyan különálló kurd állam kihasítása a török államtestből, amelyet pedig előírt volna az első világháború után Törökországra kényszerített kegyetlen Severes-i béke. Az ország eme teljes feldarabolását jelentő „török Trianont” tette semmissé függetlenségi harcával Atatürk. De az 1923-as Lausanne-i békében már nem esett szó arról, hogy a törökön kívül más kultúrák is léteznek Törökországban.

A kurd nép Törökország, Irak, Irán és Szíria területén él szétszóródva. A közel 30 milliós népcsoport többsége szunnita muzulmán. Sokan közülük az iszlám misztikus irányzatához, a szufi mozgalomhoz tartoznak. Szabadságharcuk több mint száz évre nyúlik vissza. A múlt század végén oly hatalmas ottomán birodalom már az utolsókat rúgta. Sorba veszítette el külső territóriumait és a századfordulóra forrongott az egész birodalom. A kurd nép a közép-keleti térség legnagyobb, mintegy 25 milliós lélekszámú hontalan népcsoportja, amely akár még egy véres háború árán is, de saját hazát szeretne. Függetlenségi mozgalmuk a múlt század végén kezdte szárnyait bontogatni, és a Seik Szaid-féle felkelés néven vált ismertté. Ez a kurd függetlenség kivívását célul kitűző lázadás egyszerre volt iszlám és kurd nacionalista. Miután Kemal Atatürk hadserege végetvetett a kurd államalapítási kísérletnek, a Seik Szaid-féle felkelés sorsát megpecsételte a kurd törzsek egymás közötti rivalizálása.
Napjainkban a kurd függetlenségi törekvések fő koordinációs szervezete a Kurd Munkapárt (PKK), egy marxista-leninista eszmék mentén szerveződő földalatti szervezet, melyet Abdullah Öcalan hozott létre a hetvenes évek közepén. A gerillavezér álma: Törökország kurdok lakta délkeleti tartományából egy marxista alapokon szerveződő önálló Kurdisztán létrehozása. A mozgalom tizenötéves működése alatt harminchétezren estek áldozatul a kurd elszakadási törekvéseknek, amelyért a török állam elsősorban Öcalant teszi felelőssé.
A parasztcsaládból származó gerillavezér politikatudományt tanult az ankarai egyetemen, azonban tanulmányai befejezése nélkül menekült el Törökországból egy, a nyolcvanas években kirobbant katonai puccs után. Hamarosan nagy tekintélyre tett szert, és a kurd csoportok között a riválisok erőszakos beolvasztásával még a térség mércéjéhez viszonyítva is különös kegyetlenségek árán - rövid idő alatt vezető szerepre tett szert köreikben. Nyílt háborút hirdetett a török állam ellen és azóta a törökök számára Öcalan egyenlő a megtestesült gonosszal. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején sorozatos merényleteket szervezett a török állami létesítmények, katonák, civilek és a velük nem szimpatizáló kurdok ellen, melyet az egyik félről szabadságharcnak neveznek, míg ugyanezt a másik oldalról terrorizmusnak minősítik. Miután a Kurd Munkapártot törvényen kívül helyezték, Öcalan Szíriából szervezkedett Törökország ellen.
A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején merényleteiknek sorozatosan estek áldozatul külföldiek is a különböző fürdőhelyeken. A kurd vezért hívei bálványozzák: az ókommunista retorikát használó Öcalant fiatal nőkből szervezett öngyilkos testőrgárda védte. A brit rendőrség feltételezései szerint a PKK tevékenységéhez szükséges pénzügyi hátteret a drogkereskedelem szolgáltatja. Egyes becslések szerint a világ herointermelésének és kereskedelmének mintegy 40 százalékáért a kurd kábítószer-kereskedők a felelősek. A török hadsereg már évtizedek óta folyamatosan harcol a szakadár gerillák ellen több-kevesebb sikerrel, de az utóbbi hónapok során látványos eredményeket ért el a kurdok elleni küzdelemben. Azokra a területekre, amelyet a PKK „felszabadított zónának” kiáltott ki, sokáig a török katonai erők sem merészkedtek sötétedés után a rajtaütéses támadások veszélye miatt.
A szívós török katonai fellépés azonban mindenképp jelentősen meggyengítette Öcalan csoportjának erejét és a vele szimpatizáló civilek támogatását. Az erőviszonyok változásának hatására a gerillavezér hajlandó volt engedményeket tenni. Bár a vezér a múlt hónapban azt nyilatkozta egy holland tévéállomásnak, hogy „ez a harc a világ legkegyetlenebb háborúja”, a kurdok többsége, úgy tűnik, már lemondott Nagy Kurdisztán létrehozásáról és beérné egy nagyfokú autonómiával is. A török katonai állam azonban sohasem bízott meg Öcalan mozgalmában, és az etnikai autonómia gondolatát is elveti. Az ankarai politikusok aggodalmát növeli az a feltételezés is, hogy a nyugat, miután sikerült megszabadulnia Szaddám Huszszeintől, Irak területéből kihasítana egy északi részt a kurd állam számára. Ez a fóbia aligha javítja az elfogott kurd népvezér esélyeit a börtönszigeten hamarosan megkezdődő perben.