Vissza a tartalomjegyzékhez

ACSAI ANIKÓ
Kijózanodás a tőzsdén

A pénteki magas kezdés utáni jelentős, napon belüli ereszkedés, valamint a hétfői lanyha kereskedés jól mutatta, hogy kifulladt a vállalatok negyedik negyedéves jelentéseire való várakozások gerjesztette spekulációs hullám. Pénteken és hétfőn jelentett a cégek többsége. A Mol várakozáson felüli, az OTP és a Matáv a várakozásoknak megfelelő eredményt jelentett, a kisebb cégek közül a NABI, a Zwack és a Pick igen jó, míg a Graboplast, a TVK kiábrándító eredményt publikált. A jelentések megjelenése után a jó eredményt jelentő cégek papírjai inkább stagnáltak, a gyenge eredményekkel kirukkoló cégek részvényei iránt jelentős kereslet mutatkozott, ami felhajtotta az árukat. Hétfőn debütált a tőzsdén két újabb áramszolgáltató: a Dédász és a Titász, valamint az OTP elsőbbségi részvényei. Utóbbit brókerhiba miatt azonnal fel is függesztették, ugyanis erre az első üzletet az előző napokban kialakult tőzsdén kívüli ár feléért kötötték. A másik két papír jól kezdte tőzsdei pályafutását, magukkal húzták a szektor már korábban bevezetett papírjait, a piac általános irányával szembeszállva árampapírpiaci hosszt idézve elő. Szárnyalt a hét elején a múlt héten bevezetett Antenna Hungária is, a bevezetéskori 3400 forintról egészen 5200-ig, ezen a szinten megkezdődött a gyorsan elért profit realizálása, ami szerdán 13 százalékos korrekciót jelentett a részvény árában.
Szerdán az európai piacok csökkenése, valamint a kedden megjelent elemzői vélemények hatására ereszkedni kezdtek a részvényárak a BÉT-en. A szerdai ereszkedés közel 3,5 százalékos árfolyamcsökkenést eredményezett. Csütörtökön ez a tendencia tovább folytatódott - bár az igen alacsony nyitás után hosszú ideig felfelé kapaszkodtak az árfolyamok, egészen a pozitív tartományig feltornázva a megtépázott indexet -, végül azonban több mint 1 százalékot veszített értékéből, heti szinten 4,77 százalékos veszteséget realizálva.
Az amerikai tőzsdék hétfőn, a brazilok hétfőn és kedden, a kínai és hongkongi piacok pedig egész héten zárva tartottak különböző ünnepek miatt, így a hét elején kevés külső hatás érkezett a külföldi piacokról. A Dow Jones kedden magasan nyitott, de a nap folyamán jelentősen visszaesett, a negatív tartományt is meglátogatva minimális plusszal zárta a napot. A keddi piaczárás után jelent meg a Dell Computer és a Hewlett Packard, két igen jelentős számítástechnikai cég eredménye, amelyek csalódást okoztak a piaci szereplőknek, mivel a negyedik negyedévben a bevételek növekedési üteme jelentősen viszszaesett a korábbi adatokhoz képest. Ezen eredmények hatására szerdán mind a Dow Jones, mind a technológiai szektor mutatójaként számon tartott Nasdaq-index jelentős eséssel zárta a kereskedést.
Összességében nem túl kedvező a kép a részvénypiacokon, amit jól tükröznek a határidős piaci árakban tükröződő, folyamatosan alacsony kamattartalmak. Szakértők szerint további esés valószínű, melynek bekövetkezése esetén újra érdemes lesz óvatos vásárlásokat elkezdeni a stabil, nagy cégek papírjaiból - Mol, Matáv, OTP - hosszabb távú befektetésként; kockázatkedvelőbb befektetők pedig próbálkozhatnak a kisebb cégek papírjaival is, például Pick, Zwack, Mezőgép. Az árampapíroknál érdemes lehet az elért profitot realizálni a jelenlegi szinteken. Az átmeneti hozamemelkedés miatt érdemes hosszabb lejáratú államkötvényekbe fektetni, a forint további gyengülése esetére pedig jó fedezeti eszköz a devizakötvény-alapok vásárlása.

A BUX változása 1999.01.18.-1999. 02.18.