Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Minden idők legjobbika


A nagy „bika”. Visszavonult    Fotó: MTI

Michael Jordan, a Chicago Bulls - a „Chicagói Bikák” - világhírű kosárlabdázója sajtóértekezleten jelentette be: visszavonul az aktív versenysporttól. Jordant - aki öt hét múlva lesz 36 éves - a sportág eddigi történetének legkiemelkedőbb alakjaként tartják számon.
A sajtótájékoztatót abban a chicagói sportcsarnokban hívták össze, ahol a Bulls hazai mérkőzéseit szokták játszani, és ahol a már most legendásan nagy játékosnak tekintett Jordannak bronzszobor állít örök emléket. A lemondás hírének előzetes kiszivárogtatása máris négy százalékkal rontotta a Nike sportszergyár részvényeinek értékét, hiszen a cég legjelentősebb reklámsikere éppen Jordan megnyerése volt. A nagy kosaras a sportszeriparban a hirdetési üzlet „húzóágazatának” számított. Az általa reklámozott Nike-termékek eladásából eddig évente 250 millió dollár bevétel (Jordannak pedig évi 20 millió dolláros részesedés) származott. „Szorosabb értelemben vett szakmája”, a kosarazás révén Jordan az elmúlt szezonban 33 milliót keresett a „Bikáknál”.
De nem csupán a sportszeripar, hanem a Quaker Oats és a General Mills élelmiszeripari vállalkozás, a Bijan Fragrances illatszercég és az MCI WorldCom telefontársaság is rendszeresen használta Jordant reklámjaiban.
Egyes közvélemény-kutatási adatok szerint az amerikaiak szemében a brooklyni születésű Michael Jordan az ötödik legtiszteltebb híresség - Kalkuttai Teréz anya, Abraham Lincoln, Martin Luther King és Ronald Reagan után.
Egyszer, 1993-ban, apja meggyilkolása után már bejelentette visszavonulását, ami nem bizonyult véglegesnek, a mostani közlést azonban mindenki megváltoztathatatlannak tekinti. Fizikai képességei ugyan lehetővé tennék számára, hogy egy ideig még bármit megcsináljon, amit a kosárlabdával meg lehet csinálni, de miután hatodszor is bajnoki címhez segítette a Chicago Bulls csapatát, úgy döntött: most kell távozni. Így ezentúl valamivel több időt tölthet feleségével, Juanitával és három gyermekével.

 


Michael Jordan

  • Születési év, hely: 1963. február 17., Brooklyn (New York)
    magasság: 1.98 m, súly: 90 kg, poszt: bedobó
    csapatok: Emsley A. Laney (középiskola), North Carolina Egyetem, Chicago Bulls

    Eredmények:
  • Kétszeres olimpiai bajnok (1984, 1992)
  • Hatszoros NBA-győztes a Chicago Bullsszal (1991, 1992, 1993, 1996, 1997, 1998)
  • Tízszeres gólkirály (1987-től 1993-ig, 1996-1998-ig)
  • Ötszörös alapszakaszbeli legértékesebb játékos (MVP) (1988, 1991, 1992, 1996, 1998)
  • Hatszoros rájátszásbeli legértékesebb játékos (MVP) (1991, 1992, 1993, 1996, 1997, 1998)
  • A Chicago Bulls történetének legeredményesebb játékosa (29.277 pont/mérkőzés az alapszakaszban)
  • Az NBA történetének legeredményesebb játékosa 31.48 pont/mérkőzés átlaggal
  • Az NBA történetében a rájátszás legeredményesebb játékosa 33.4 pont/mérkőzés átlaggal
  • Az év játékosa az egyetemi kosárlabda-bajnokságban (1983, 1984)
  • Az év újonca az NBA-ben (1985)
  • Az egyetemi bajnokság győztese a North Carolina csapatával (1982)
  • Pályafutása alatt szerzett legtöbb pont 69 (Cleveland Cavaliers ellen, 1990. március 28-án)
  • A második olyan játékos Wilt Chamberlain után, aki az NBA történetében egymást követően hétszer bizonyult gólkirálynak (1986-1993)
  • Az év legjobb védekező játékosa (1988)
  • Kétszeres zsákolóbajnok (1987, 1988)
  • Az NBA Kelet-Nyugat All-Star gáláján háromszoros MVP-győztes (1988, 1996, 1998)