Vissza a tartalomjegyzékhez


Kicsoda valójában David Copperfield

Eötvös Pál főszerkesztő (Népszabadság):
Ebben a kérdésben árkon kívüli gyepmester vagyok. Az egyik dolog, ami engem ez ügyben taszít, hogy ez valamilyen parajelenségként van feltüntetve és bemutatva. Szerintem az emberek is ezért tolonganak, hogy láthassák. Ezt én fenntartással fogadom. Én semmiféle parajelenséget nem sejtenék emögött, úgy gondolom, hogy egyszerűen arról van szó, hogy itt a dolgok nagyon jól meg vannak csinálva. Azért sem gondolnám, hogy az estjein csodák történnek, mert akkor őt nem előadóművésznek hívnák. Ha például nekem ilyen repülő képességem volna, akkor biztos, hogy azt nem sportcsarnokokban kamatoztatnám 15 ezer forintos belépőkért, hanem valami nemes cél szolgálatába állítanám. Úgy gondolom, ezzel Copperfield úr is így lenne. Az emberekben mindig is volt egy vágy a rejtélyek felkeltése, és a rejtélyek megfejtése iránt. Ha ez az úr valóban repülni tudna, akkor meghódítaná a világot. Mindenesetre az biztos, hogy ez az ember nem „vizes nyolcas”. Persze Raszputyin sem volt az.


Gyulai Endre szeged-csanádi megyés püspök:
Nem tudom, nagyon keveset hallottam róla. Szinte semmit. Pár héttel ezelőtt talán láttam a tévében egy tízperces műsort vele, de tulajdonképpen semmit nem tudok róla, de nem gondolnám, hogy ez egy olyan horderejű dolog, amiről nekem feltétlenül tudnom kellene. Nem tudok mit mondani.


Darvas Iván színművész:

David Copperfield számomra Charles Dickens legszebb regénye.


Raj Tamás főrabbi:

Végeredményben ő egy mágus. A bajom az vele - függetlenül attól, hogy valójában bűvész, szélhámos, varázsló, vagy mindhárom -, hogy ártalmas, amit csinál. Tudniillik, az emberekben van egy jogos igény a természetfeletti, a transzcendencia iránt, és az ő működése ezt az igényt rossz irányba tereli. Sajnálatos módon az egyházak az emberek ezirányú igényét nem tudják kellő mértékben, kellő eszközökkel és kellő hitelességgel kielégíteni. Ezek a szélhámosok ezt az űrt próbálják meglovagolni. Ez veszélyes és ártalmas. Mindenkinek meg kellene találnia az igaz hitet és igaz tanítást, ami a Szentírásban lelhető fel. Ennek kellő színvonalú felmutatását pedig - még egyszer mondom - az egyházaknak kellene magukra vállalniuk.


Hankiss Elemér szociológus:

Sosem láttam egyetlen igazi akcióját sem, így nem tudok érdemben hozzászólni. Különben elképzelhető, hogy ennél ez sokkal komolyabb kérdés, pontosabban komolyabb téma, minthogy így hirtelenjében telefonon megbeszéljük. Felületesen nem szeretnék belekotnyeleskedni. Ez másnak a szakmája, másnak a világa. De ha el tud hitetni dolgokat, amik amúgy nem hihetőek, akkor elképzelhető, hogy nagyon tud valamit.