Vissza a tartalomjegyzékhez

SZOBOTA ZOLTÁN
Nem fog ki Magyarországon

A 2000. évi komputerproblémát tekintve Magyarország a szerencsés nemzetek közé tartozik. Legalábbis ezt mondják a szakértők, akik szerint az a körülbelül 20-25 évnyi technikai lemaradás, amely a fejlettebb nyugati országokhoz képest jellemzi hazánkat, most kifejezetten előnyként jelentkezik. Hiszen míg Amerika az 1960-as évek óta gyorsvonatként robog előre a számítástechnika területén, addig itthon csak a rendszerváltás után tapasztalhattunk némi áttörést. A fejlettségnek ezen a szintjén viszont sokkal könnyebben orvosolható a Y2K néven ismert jelenség, mint az úgynevezett komputerizált társadalmakban.

Ha kell, egy évvel csúszik a millenium

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy Magyarországon nem kell foglalkozni a kérdéssel. Hazánkat szintén fenyegeti a káosz veszélye, ha az érintett rendszerek és szoftverek szilveszter éjszakáján 2000 helyett 1900-ként értelmezik a dátum utolsó két számjegyét.
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) összefoglalót adott ki „Az Y2K probléma kezelése” címmel. Dr. Papp György kormány-főtanácsadó úgy látja, hogy az előző kormányzati ciklus gyakorlatához képest koncepcióváltás történt, mert míg korábban informatikai problémának tekintették a kérdést, addig az új kabinet az egész társadalom vonatkozásában kezeli a problémát. A kormány ígéretet tett arra, hogy a kritikus rendszerek kijavítására 8 milliárd forintot különít el, ám ennek felhasználására csak nagyon indokolt esetben kerülhet sor. A komputerek ezredfordulója a kormányzaton kívül a Parlament számára is adhat feladatokat. Ide tartozik például az olyan joghézagok kiküszöbölése, amelyek spekulációkra (adócsalás, adatokkal való visszaélés stb.) adnak lehetőséget, vagy az egyes szolgáltatások működési zavarait megelőző szabályozások. Jó hír, hogy az OECD legutóbbi jelentése alapján térségünkben hazánk áll a legjobb helyen a felkészülésben.
Bogár Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság Informatikai Osztályának vezetője viszont nem ilyen derülátó. Szerinte biztosan lesznek zavarokat okozó hibák, mégha ez a központi nyilvántartást nem is érinti. A fő gond nem a speciális rendőri alkalmazások átírása, hanem az a 11 ezer kliensből álló rendszer, amelyben a meglévő eszközök 73 százaléka öt évnél öregebb. Mivel az új programok nem futnak a régi gépeken, az előírások értelmében háromévente le kellene cserélni őket. Kellene... „Ha ezt az amortizációs problémát meg tudjuk oldani, akkor nem lesz gond - véli Bogár Tamás. A kormány magára vállalta a koordinációt, de ha állandóan leltározni kell, hogy a kérdőíveket ki tudjuk tölteni, könnyen kifuthatunk az időből. Az osztályvezető azonban nem aggódik, mert - mint mondja kissé ironikusan - hierarchikus a rendszer, ezért akár parancsba is adhatják, hogy egy évvel később lesz 2000!”

Hátradőlve üldögélünk?

„Mi már 1996-ban beszélgettünk az Y2K-ról, az Infósztráda című műsorban” - emlékezik vissza Sasvári Róbert az IBM Hungary informatikai vezetője. Úgy tudja, hogy valahol Amerikában összeült három elnökhelyettes, és kiosztották, hogy kinek mi lesz a feladata. Létrehoztak egy teamet, és megmondták, mit oldanak meg központilag, és mit kell helyben kezelni. Ezt követően megbíztak egy programozó csoportot, akik azt kapták feladatul, hogy az IBM standard rendszereire készítsenek átfogó programot, amely a világ bármely IBM központjában alkalmazható. Ettől kezdve már csak a helyi módosításokat kellett lokalizálni. „Az én feladatom az volt - mondja Sasvári -, hogy olyan anyagot állítsak össze Magyarországról, amely tartalmazza az összes problémagyanús helyi alkalmazást. 1998. december 31-ig minden hardvert és szoftvert, amely nem volt „2000-biztos”, meg kellett szüntetnünk. Az 1999-es év már csak arra kell, hogy az esetleges kis hézagokat betömködjük, de júniusban már nyugodtan hátradőlve fogunk üldögélni”- mondja magabiztosan az IBM szakértő.
Minimális rizikót sem engedhetnek meg maguknak, ezért az összes olyan PC-t lecserélték, amelyikről kiderült, hogy nem fog tudni váltani. Bérleményeiknél a tulajdonosok nyilatkozatban vállaltak garanciát arra, hogy az épület komputervezérelt berendezései nem fognak meghibásodni az ezredfordulón (biztonsági berendezés, lift, légkondicionálás, stb.). Ellenőriztek minden szerződéses céget, amelyiknél fennállt a veszély, hogy nem veszi komolyan az Y2K-t. „Még a Windows-t is törölték volna a rendszerből, ha a Microsoft nem lett volna képes „2000-biztos”-sá tenni“ - tette hozzá Sasvári úr.

Ha a bankok megegyeznek

A MATÁV „AD2000 Projekt” tájékoztatójából az derül ki, hogy a cég már 1997 végén lezárta az Y2K probléma kezelésének első fázisát. Az elemzés azt mutatta ki, hogy esetükben nem olyan széles körű a 2000. év problematikája, mint más vállalatoknál. A MATÁV-on belül több mint 10 ezer személyi számítógép üzemel. A vizsgálatot követően minden PC-re felragasztanak egy sorszámozott matricát, amely a háromféle minősítés egyike: megfelelő, felkészíthető vagy nem megfelelő. A társaság csatlakozott az ETIS (Európai Távközlési Informatikai Szolgáltatások) 1996 óta működő, tizennyolc távközlési szolgáltatót tömörítő AD2000 munkacsoportjához, hogy know-how-t kapjon a témában már tapasztaltabb vállalatoktól. Dr. Pálvölgyi Lajos projektvezető kezdeményezésére pedig nemrég elindult a hazai nagy- és középvállalatok, valamint vezető szakemberek „Fórum 2000” nevű országos együttműködésének szervezése. A projekt a tervek szerint 1999. szeptember 30-án befejezi munkáját. A végső cél, hogy a MATÁV ügyfelei semmit se érzékeljenek a dátumváltásból. Kialakulóban van egy bankközi megállapodás is - értesültünk Magyarország egyik legnagyobb bankjának Y2K-felelősétől, aki arra a megállapodásra hivatkozva kívánt anonim maradni, melynek értelmében egyik bank sem használja fel a millenniumi problémát marketingcélokra. Ha az összefogás szervezeti kereteket ölt, januártól folyamatosan tájékoztatni fogják a közvéleményt az aktuális tudnivalókról.