Vissza a tartalomjegyzékhez

POGÁCSÁS PÉTER
Visszafogottan optimisták a vállalkozók

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) legfrissebb felmérése szerint enyhe fordulat figyelhető meg a budapesti vállalkozások gazdasági helyzetértékelésében 1998 novemberében. Koji László, a BKIK elnöke elmondta, hogy a tavaly év eleji pozitív várakozás némiképp visszaesett, a vállalkozók inkább stagnálásra számítanak 1999-ben.

A 250 gazdálkodó szervezetet tartalmazó minta alapján végzett felmérés szerint a jelenlegi és a jövőbeni üzleti helyzet megítélésében 1998 első felét jellemző optimizmus az év végére némileg mérséklődött. Jelenlegi helyzetüket 3 százalékkal kevesebben ítélik jónak, mint fél évvel korábban, a jövőre nézve is 3 százalékkal vannak többen azok, akik a helyzet rosszabbodására számítanak. A megítélések nem jeleznek drámai fordulatot, a válaszadók többsége inkább a jelenlegi helyzet fennmaradására számít.
A helyzetmegítélést vállalati méretnagyság alapján vizsgálva ugyanakkor érdekes változást tapasztalhatunk: az évek óta a legjobb helyzetben lévő nagyvállalatok saját helyzetmegítélése egyértelműen romlott, míg a középvállalkozások értékítélete javult. Ez alátámasztja azt a felvetést, hogy a gazdasági konjunktúra változáson megy át ezekben a hónapokban: az exportra termelő nagyvállalatok által húzott növekedésből a hangsúly áttevődni látszik a belföldi piacra termelő vállalkozások bővülésére. A külföldi piacok beszűkülése (elsősorban az orosz piac öszszeomlása) és a hazai kereslet növekedése mint két markáns, de egymással ellentétesen ható tendencia jellemzi ezekben a hónapokban a magyar gazdaságban lejátszódó folyamatokat. A vállalkozások forgalmában, megrendeléseiben bekövetkező növekedés elsősorban a belföldi megrendelések kedvező alakulásával függ össze.
A felmérés egy másik érdekes tényező számszerűsítésére is kísérletet tett: a reprezentatív mintában szereplő budapesti vállalkozások 6,15 százalékát érintette gazdálkodásában közvetlenül az orosz válság, további 16 százalékra azonban közvetett módon (üzleti partnerei útján) szintén jelentős hatást gyakorolt. A válság az érintettek 66 százalékának véleménye szerint 1 évnél hosszabb ideig el fog tartani.
A foglalkoztatásra vonatkozó válaszok alapján a korábbiaktól eltérően elsősorban nem a termelő ágazatokban, hanem a kereskedelemben és a szolgáltatások terén jelezhető előre növekvő munkaerő-kereslet.