A héten a jeruzsálemi törvényhozás első olvasatban elfogadta az úgynevezett
„Golán-törvényt”, amely a Knesszet minősített többségének, azaz hatvanegy
képviselő jóváhagyásához köti a szuverén területekről történő bármilyen
további izraeli csapatkivonást. A tervezet - amelynek következő vitájára már csak
a májusi választások után kerül sor - a parlamenti döntés mellett népszavazást
is előír a kérdésben, szigorú korlátot állítva fel ezzel az új izraeli
kormányzat számára. Cikkünk a szír-izraeli kapcsolatok legkritikusabb pontjait
tekinti át.
A Wye-egyezmény sikerei megnövelték az amerikai közvetítők ambícióit. A
béke-team tagjai, élükön Madele-ine Albrighttal és Dennis Rosszal, már a
szíriai-libanoni fronton való áttörést fontolgatják - nem törődve az izraeli
belpolitikai bonyodalmakkal -, az izraeli-libanoni és az izraeli-szír
tárgyalások újrafelvételét tűzik ki célul. Netanjahu még a múlt év végén
Londonban kijelentette, hogy a tartós béke útján a következő lépés a Szíriával
és Libanonnal történő megegyezés. A Hezbollah válaszul - szír ösztönzésre -
fokozta pokolgépes és tüzérségi támadásait az izraeli hadsereg és a keresztény
dél-libanoni milíciák ellen.
Az elmúlt évek gyakorlatával szemben az utóbbi időben Izrael is nagyobb aktivitást
mutat a libanoni „békefronton”. Nemrégiben az izraeli kormány elfogadta az ENSZ
Biztonsági Tanácsának Libanonra vonatkozó határozatait és jelezte, hogy hajlandó
kivonni csapatait a dél-libanoni biztonsági övezetből. Cserébe azt kérik a libanoni
kormánytól, hogy garantálja: területéről nem indul ki fegyveres agresszió
Észak-Izrael ellen. Bár kompromisszumos javaslatukban nem követelték sem a szír
csapatok kivonását Libanonból, sem pedig a két ország viszonyának
békeszerződésben való rendezését, az ajánlatot Elias Harauwi kormánya helyből
elutasította, azt követelve, hogy Izrael előbb minden feltétel nélkül vonja ki
csapatait a déli sávból. Libanon azonban nem hajlandó biztosítékot adni, hogy
Izraelt nem éri támadás többé a területéről.
Hadjárat „Fatahföld” ellen
Izraelnek nincs területi követelése északi szomszédjával szemben. Jogi szempontból
az általa elfoglalt területeken „jóhiszemű” megszállóként tartózkodik. Az
1982-es „Békét Galileának” fedőnevű háború izraeli értelmezés szerint a
nemzetközi jog alapján jogos önvédelemnek minősül, mivel a harci cselekmények oka
Dél-Libanon akkori ura, Jasszer Arafat és szervezetei agresszív terrorista
tevékenysége volt. Úgyszólván nem múlt el nap, hogy Libanon, területéről
kiindulva, ne intézett volna Észak-Izrael polgári lakossága ellen fegyveres
támadást. Izrael többször is követelte a libanoni kormánytól, hogy akadályozza meg
a területéről kiinduló jogellenes agressziót. E felelősségének azonban Libanon nem
tett eleget, így feljogosította Izraelt, hogy a határt átlépve maga számolja fel az
agreszszió okait. A sikeres hadműveletek eredményeképpen a „Fatahföld” megszűnt
létezni, s Arafat és palesztin fegyveresei Izraellel nem határos arab országokba
kényszerültek távozni.
Izrael ezt követően sikeres béketárgyalásokat folytatott a Basír Gemajel vezette
libanoni kormánnyal. Egy nappal a békekötés után palesztin fegyveresek
felrobbantották a libanoni kormány épület. Az eredmény: nyolcvan halott, közte
Basír Gemajel, a megválasztott miniszterelnök, és száznál is több sebesült. A
miniszterelnök helyére testvére, Amin Gemajel lépett, aki már nem merte az
egyezményt végrehajtani. Válaszul a „keresztény” falangisták bosszúból
tömegmészárlást hajtottak végre, amely során két menekülttáborban, Sabrában és
Satilében több mint háromezer palesztint öltek meg. A nemzetközi közvélemény -
teljesen alaptalanul - Izraelt vádolta a tömeggyilkossággal. Begin miniszterelnök
ekkor fogalmazta meg híressé vált mondását: „Idegenek ölnek idegeneket, a világ
mégis Izraelt kiáltja ki bűnösnek.” Egy izraeli vizsgálóbizottság Ariel Saron
tábornok közvetett felelősségét állapította meg abban, hogy nem akadályozta meg a
falangista milíciák bejutását a menekülttáborokba. A libanoni hadműveletek
elérték céljukat: a PFSZ kiűzését Libanonból, a békekötés azonban nem sikerült.
A Hezbollah feltűnése
Libanon állami szuverenitása csupán névleges, mert északon és a Bekaa-völgyben a
szír hadsereg az úr. Csapataik az 1976. évi vallásháborúban hódítóként léptek
be az országba. Az agresszort egy későbbi Arab Liga- határozat „arabközi
békefenntartónak” minősítette, így a szírek azóta sem távoztak az országból.
Az izraeli visszavonulás után a PFSZ helyén támadt űrt az iszlám fundamentalista
Hezbollah (Isten Pártja) töltötte be, iráni-szír támogatással. Céljuk az izraeli
csapatok kiűzése a dél-libanoni biztonsági övezetből, majd pedig Palesztina és a
szent Jeruzsálem felszabadítása a „hitetlen” zsidó uralom alól.
A Hezbollah állandó katonai utánpótlásban részesül Iránból szír
közvetítéssel. Fegyverzete egyre magasabb színvonalú, tisztjei és harcosai nagyon
jól képzettek és fegyelmezettek. Ha kell, készek életük feláldozására is az
izraeliek elleni harcban. Az agreszszív harcmodorral szemben Izrael védekezésre
kényszerül a határmenti települések védelmében: időről-időre harci
helikopterekről és repülőgépekről támadja a Hezbollah állásait. Ezek a
bombázások két alkalommal, 1993-ban az „Elszámolás” és 1996-ban az „Érik a
szőlő” hadműveletek során miniháborúvá szélesedtek. A harcok befejezésekor
kialkudott szóbeli megállapodás, amely szerint mindkét fél tartózkodik a polgári
lakosság elleni fegyveres támadástól, nem vitte közelebb a feleket e bonyolult
konfliktus megoldásához.
Az izraeli áldozatok száma a ritkán lakott határmenti területeken viszonylag magasnak
számított. Aszszad szír elnök - attól tartva, hogy az csökkenthetné a
Golán-fennsík minél jobb feltételek mellett történő visszaszerzésének esélyeit
- megtiltotta a libanoni bábkormánynak az Izraellel való bárminemű megegyezést. Ha
Izrael ki akar vonulni: ám tessék, tegye, de nem kap cserébe semmit.
Izraelben társadalmi mozgalmak alakultak a Libanonból való kivonulás elérésére. A
politikai-katonai apparátus azonban ellenzi ezt, mert Bejrút nem hajlandó garantálni
Izrael biztonságát a kivonulás esetére. Ha Izrael feltétel nélkül vonul ki, a
Hezbollah lehúzódna egészen a határig, s a harci cselekmények Észak-Izrael polgári
településeire tevődnének át. Csak emlékeztetőül: a Hezbollah nem elégszik meg
Libanon „egységének” helyreállításával. Célja ennél több: Palesztina és
Jeruzsálem felszabadítása. Amint azt egy haifai arab újságírónő az izraeli
televízióban kifejtette: nem igaz, hogy a Hezbollahhal nem lehet tárgyalni. Ő
például beszélt velük telefonon, s érdeklődött, hogyan lehetne a konfliktust
békés úton megoldani. A freudi elszólással felérő válasz így hangzott: „Elég,
ha Izrael kivonul Izraelből, s máris bekövetkezik a béke.”
Vita a Golánról
A Hezbollahot egyedül Szíria tarthatná féken, de nem teszi. Asszad elnök Nagy-Szíria
koncepciója szerint Libanon és Palesztina Szíria tartományai. Damaszkusz és Bejrút
szoros kapcsolatát jelzi, hogy nincsenek nagykövetségeik egymás országában.
A szírek másik célja a Golán-fennsík visszaszerzése. A magaslat 1920-ban eredetileg
a Palesztin-Brit mandátum szerves része volt, azonban 1923-ban Anglia átengedte
Franciaországnak. Izrael 1967 júniusában a hatnapos háborúban foglalta el
Szíriától, majd az 1973-as jóm kippuri háború után is megtartotta. A madridi
konferencia és az izraeli-palesztin megállapodások megnyitották az utat a
szír-izraeli tárgyalások előtt. A marylandi megbeszéléseken a felek egyoldalas
jegyzőkönyvben állapodtak meg a két ország között kialakítandó biztonsági
rendszer alapelveiről. Ennek alapja a munkapárti kormány álláspontja szerint: a
Golánon, illetve a Golánról való visszavonulás mértéke a Szíriától kapott
biztonsági garanciák függvénye.
Az izraeli feltételek hátterében az áll, hogy a szírek az 1947-48-as háború után
valóságos erődláncot hoztak létre ezen a vidéken. 1967-ig az innen kiinduló
akcióknak 140 izraeli esett áldozatul, a sebesültek száma ennek többszöröse.
Rabinék számára a biztonság elsőrangú tényezőként szerepelt, hiszen a szírekkel
kötendő békeszerződést népszavazáson akarták jóváhagyatni.
Az előzetes megállapodást mindkét fél óvatosan üdvözölte, jóllehet az
álláspontok alapvetően eltértek egymástól. A katonai egyensúly terén Szíria
szimmetriára, Izrael viszont aszimmetriára törekszik. Izrael álláspontját
előnytelen stratégiai helyzetével indokolja. Területi „nagysága” (a
„Nagy-Izrael” a kis Magyarország egyötöde), csekély népessége és gazdasági
erőforrásai messze elmaradnak Szíriától és a vele szövetséges többi arab
államtól. A kis terület miatt nincs stratégiai mélysége az országnak, egyetlen
elvesztett csata a háború végét jelentheti. Az alacsony népesség miatt Izraelnek
nincs állandó hadserege, s 24 óra kell a teljes mozgósításhoz. Damaszkuszból a
vadászrepülőgépek néhány perc alatt elérhetik az izraeli területeket. Ilyen
helyzetben a visszaadott Golán stratégiai magaslata - egy meglepetésszerű szíriai
támadás esetén - végzetes lehet Izraelre nézve.
A „legnagyobb biztonság” elve
A békemegállapodás útjában álló legfőbb nézeteltérések a demilitarizált
övezetek, a veszélyt előrejelző állomások, a nemzetközileg elfogadott határvonal,
a vízforrások és Libanon kérdéseiben találhatók. Mindegyik fontos önmagában is, s
elég ha csak egyben nem tudnak megegyezni, az ellehetetlenítheti az egész
megállapodást.
A jóm kippuri háborút követően 1974-ben előbb megállapították a fegyverszüneti
vonalat, s csak azután kezdtek a biztonsági rendszer kiépítéséhez. A helyzet a
munkáspárti kormányzat idején fordított lett volna: a biztonsági rendszer határozta
volna meg a demarkációs határokat. Izrael 1974-ben a „nyugati dombokat”, míg
Szíria a keleti magaslatokat kapta. A két vonal között 10 kilométer széles ütköző
zónát létesítettek, ahol 1250 fős ENSZ-erő állomásozik ma is. Izrael
követelésére és Kissinger közbenjárására Asszad beleegyezett, hogy mindkét
oldalon korlátozzák a tankok számát, és a légelhárító ütegeket visszavonják 25
kilométerre a frontvonalról.
A Golán demilitarizálásának kérdésében a felek elvben ma is egyetértenek, de a
szírek ezért cserébe Galilea hasonló mértékű fegyvermentes övezetté
minősítését követelik. Izrael ezzel szemben csak egy szimbolikus
fegyverzetmentesítésre lett volna hajlandó, egy kilométer mélységben.
Izrael meg akarja őrizni a Hermon-hegyi és még három másik támadást előrejelző
állomását, mivel a fennsíkot gyakran borítja köd, ami miatt műholdas információk
nem helyettesíthetik a helyszíni előrejelzések információit. Izrael cserébe nem
kifogásolna egy területén felállítandó szír előrejelző állomást.
Szíria szimmetrikus rendszerhez való ragaszkodása nemzetbiztonsági koncepcióján
alapul. Ennek lényege, hogy tartanak egy rajtaütésszerű izraeli támadástól. Szíria
a hetvenes évek végétől megértette, hogy a hagyományos szárazföldi fegyverek
területén nem veheti fel a versenyt Izraellel. Ekkor kezdte meg rakétaarzenáljának
kiépítését. Scud és kínai gyártmányú rakétái ellensúlyozhatják Izrael légi
fölényét. A Golánt viszszaadni szándékozók szerint a mai ballisztikus rakéták
korszakában a magaslatok elveszítették stratégiai jelentőségüket. A
feltételezések szerint egy új háború nem szárazföldi egységekkel, hanem
rakétákkal vívott háború lenne. Ezért az izraeliek felgyorsították a
rakétaelhárító „Nyíl-program” megvalósítását, míg a Jerikó elnevezésű
támadórakétáik már most is szép számmal állnak hadrendben.
Aki a Golánt birtokolja, ugródeszkaként használhatja azt fel a másik fél elleni
támadásra. Ha a fennsík Izraelé marad, egyenes az útja Damaszkuszig. Ha a szíreké
lesz, Galilea és Észak-Izrael kerül veszélybe. Izrael vízkészlete a
Genezáreti-tóból és a Jordán-folyóból származik. A Genezáreti-tavat tápláló
folyók legnagyobb része vagy a Golánon ered, vagy a Jordán-folyón keresztül
táplálja a tavat. 1965-ben Szíria már egyszer megkísérelte elvezetni e folyók
vizét, hogy ne táplálhassák a tavat, s ezzel Izrael vízellátását
veszélyeztessék. Szíria amiatt is szeretne kijutni a Genezáreti-tó partjára, hogy
vizet meríthessen a tóból. Ha ezt elérné, akkor a nemzetközi jog szerint a két
ország közötti határvonal a tó középvonalában húzódna, ami még az 1967 előtti
állapothoz képest is visszavonulást jelentene Izrael számára.
Egy további konfliktusforrás Libanon, amely azonban nem köt külön egyezményt
Izraellel. Így az egyedüli lehetőség az lenne, hogy a szír-izraeli megállapodás
keretében rendezzék a libanoni kérdést. Izraeli vélemény szerint ennek részét
képezné a szírek kivonulása és a Hezbollah lefegyverzése is.
Az elvi megállapodás Szíria és Izrael között folytatás nélkül maradt. Az izraeli
kormány a folytatódó palesztin terrorra hivatkozva lemondta a szírekkel való
tárgyalásokat. A Rabin-gyilkosságot követően Simon Peresz csúcstalálkozóra hívta
Asszadot, hogy egy esetleges békemegállapodással növelje esélyeit a választásokon.
Asszad azonban ezt visszautasította, jóllehet tudta, hogy ha a jobboldal kerül
hatalomra, a Golán visszaszerzésére jelentősen csökkennek majd az esélyei. Az akkor
még ellenzékben lévő Netanjahu kijelentette: „Nincs értelme biztonsági
rendszerekről tárgyalni. A legnagyobb biztonság, ha ott maradunk a Golánon.”