Vissza a tartalomjegyzékhez

HECHS LÁSZLÓ JERUZSÁLEM
A Golán-törvény és a szír izraeli béketárgyalások

A héten a jeruzsálemi törvényhozás első olvasatban elfogadta az úgynevezett „Golán-törvényt”, amely a Knesszet minősített többségének, azaz hatvanegy képviselő jóváhagyásához köti a szuverén területekről történő bármilyen további izraeli csapatkivonást. A tervezet - amelynek következő vitájára már csak a májusi választások után kerül sor - a parlamenti döntés mellett népszavazást is előír a kérdésben, szigorú korlátot állítva fel ezzel az új izraeli kormányzat számára. Cikkünk a szír-izraeli kapcsolatok legkritikusabb pontjait tekinti át.

A Wye-egyezmény sikerei megnövelték az amerikai közvetítők ambícióit. A béke-team tagjai, élükön Madele-ine Albrighttal és Dennis Rosszal, már a szíriai-libanoni fronton való áttörést fontolgatják - nem törődve az izraeli belpolitikai bonyodalmakkal -, az izraeli-libanoni és az izraeli-szír tárgyalások újrafelvételét tűzik ki célul. Netanjahu még a múlt év végén Londonban kijelentette, hogy a tartós béke útján a következő lépés a Szíriával és Libanonnal történő megegyezés. A Hezbollah válaszul - szír ösztönzésre - fokozta pokolgépes és tüzérségi támadásait az izraeli hadsereg és a keresztény dél-libanoni milíciák ellen.
Az elmúlt évek gyakorlatával szemben az utóbbi időben Izrael is nagyobb aktivitást mutat a libanoni „békefronton”. Nemrégiben az izraeli kormány elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának Libanonra vonatkozó határozatait és jelezte, hogy hajlandó kivonni csapatait a dél-libanoni biztonsági övezetből. Cserébe azt kérik a libanoni kormánytól, hogy garantálja: területéről nem indul ki fegyveres agresszió Észak-Izrael ellen. Bár kompromisszumos javaslatukban nem követelték sem a szír csapatok kivonását Libanonból, sem pedig a két ország viszonyának békeszerződésben való rendezését, az ajánlatot Elias Harauwi kormánya helyből elutasította, azt követelve, hogy Izrael előbb minden feltétel nélkül vonja ki csapatait a déli sávból. Libanon azonban nem hajlandó biztosítékot adni, hogy Izraelt nem éri támadás többé a területéről.

Hadjárat „Fatahföld” ellen

Izraelnek nincs területi követelése északi szomszédjával szemben. Jogi szempontból az általa elfoglalt területeken „jóhiszemű” megszállóként tartózkodik. Az 1982-es „Békét Galileának” fedőnevű háború izraeli értelmezés szerint a nemzetközi jog alapján jogos önvédelemnek minősül, mivel a harci cselekmények oka Dél-Libanon akkori ura, Jasszer Arafat és szervezetei agresszív terrorista tevékenysége volt. Úgyszólván nem múlt el nap, hogy Libanon, területéről kiindulva, ne intézett volna Észak-Izrael polgári lakossága ellen fegyveres támadást. Izrael többször is követelte a libanoni kormánytól, hogy akadályozza meg a területéről kiinduló jogellenes agressziót. E felelősségének azonban Libanon nem tett eleget, így feljogosította Izraelt, hogy a határt átlépve maga számolja fel az agreszszió okait. A sikeres hadműveletek eredményeképpen a „Fatahföld” megszűnt létezni, s Arafat és palesztin fegyveresei Izraellel nem határos arab országokba kényszerültek távozni.
Izrael ezt követően sikeres béketárgyalásokat folytatott a Basír Gemajel vezette libanoni kormánnyal. Egy nappal a békekötés után palesztin fegyveresek felrobbantották a libanoni kormány épület. Az eredmény: nyolcvan halott, közte Basír Gemajel, a megválasztott miniszterelnök, és száznál is több sebesült. A miniszterelnök helyére testvére, Amin Gemajel lépett, aki már nem merte az egyezményt végrehajtani. Válaszul a „keresztény” falangisták bosszúból tömegmészárlást hajtottak végre, amely során két menekülttáborban, Sabrában és Satilében több mint háromezer palesztint öltek meg. A nemzetközi közvélemény - teljesen alaptalanul - Izraelt vádolta a tömeggyilkossággal. Begin miniszterelnök ekkor fogalmazta meg híressé vált mondását: „Idegenek ölnek idegeneket, a világ mégis Izraelt kiáltja ki bűnösnek.” Egy izraeli vizsgálóbizottság Ariel Saron tábornok közvetett felelősségét állapította meg abban, hogy nem akadályozta meg a falangista milíciák bejutását a menekülttáborokba. A libanoni hadműveletek elérték céljukat: a PFSZ kiűzését Libanonból, a békekötés azonban nem sikerült.

A Hezbollah feltűnése

Libanon állami szuverenitása csupán névleges, mert északon és a Bekaa-völgyben a szír hadsereg az úr. Csapataik az 1976. évi vallásháborúban hódítóként léptek be az országba. Az agresszort egy későbbi Arab Liga- határozat „arabközi békefenntartónak” minősítette, így a szírek azóta sem távoztak az országból. Az izraeli visszavonulás után a PFSZ helyén támadt űrt az iszlám fundamentalista Hezbollah (Isten Pártja) töltötte be, iráni-szír támogatással. Céljuk az izraeli csapatok kiűzése a dél-libanoni biztonsági övezetből, majd pedig Palesztina és a szent Jeruzsálem felszabadítása a „hitetlen” zsidó uralom alól.
A Hezbollah állandó katonai utánpótlásban részesül Iránból szír közvetítéssel. Fegyverzete egyre magasabb színvonalú, tisztjei és harcosai nagyon jól képzettek és fegyelmezettek. Ha kell, készek életük feláldozására is az izraeliek elleni harcban. Az agreszszív harcmodorral szemben Izrael védekezésre kényszerül a határmenti települések védelmében: időről-időre harci helikopterekről és repülőgépekről támadja a Hezbollah állásait. Ezek a bombázások két alkalommal, 1993-ban az „Elszámolás” és 1996-ban az „Érik a szőlő” hadműveletek során miniháborúvá szélesedtek. A harcok befejezésekor kialkudott szóbeli megállapodás, amely szerint mindkét fél tartózkodik a polgári lakosság elleni fegyveres támadástól, nem vitte közelebb a feleket e bonyolult konfliktus megoldásához.
Az izraeli áldozatok száma a ritkán lakott határmenti területeken viszonylag magasnak számított. Aszszad szír elnök - attól tartva, hogy az csökkenthetné a Golán-fennsík minél jobb feltételek mellett történő visszaszerzésének esélyeit - megtiltotta a libanoni bábkormánynak az Izraellel való bárminemű megegyezést. Ha Izrael ki akar vonulni: ám tessék, tegye, de nem kap cserébe semmit.
Izraelben társadalmi mozgalmak alakultak a Libanonból való kivonulás elérésére. A politikai-katonai apparátus azonban ellenzi ezt, mert Bejrút nem hajlandó garantálni Izrael biztonságát a kivonulás esetére. Ha Izrael feltétel nélkül vonul ki, a Hezbollah lehúzódna egészen a határig, s a harci cselekmények Észak-Izrael polgári településeire tevődnének át. Csak emlékeztetőül: a Hezbollah nem elégszik meg Libanon „egységének” helyreállításával. Célja ennél több: Palesztina és Jeruzsálem felszabadítása. Amint azt egy haifai arab újságírónő az izraeli televízióban kifejtette: nem igaz, hogy a Hezbollahhal nem lehet tárgyalni. Ő például beszélt velük telefonon, s érdeklődött, hogyan lehetne a konfliktust békés úton megoldani. A freudi elszólással felérő válasz így hangzott: „Elég, ha Izrael kivonul Izraelből, s máris bekövetkezik a béke.”

Vita a Golánról

A Hezbollahot egyedül Szíria tarthatná féken, de nem teszi. Asszad elnök Nagy-Szíria koncepciója szerint Libanon és Palesztina Szíria tartományai. Damaszkusz és Bejrút szoros kapcsolatát jelzi, hogy nincsenek nagykövetségeik egymás országában.
A szírek másik célja a Golán-fennsík visszaszerzése. A magaslat 1920-ban eredetileg a Palesztin-Brit mandátum szerves része volt, azonban 1923-ban Anglia átengedte Franciaországnak. Izrael 1967 júniusában a hatnapos háborúban foglalta el Szíriától, majd az 1973-as jóm kippuri háború után is megtartotta. A madridi konferencia és az izraeli-palesztin megállapodások megnyitották az utat a szír-izraeli tárgyalások előtt. A marylandi megbeszéléseken a felek egyoldalas jegyzőkönyvben állapodtak meg a két ország között kialakítandó biztonsági rendszer alapelveiről. Ennek alapja a munkapárti kormány álláspontja szerint: a Golánon, illetve a Golánról való visszavonulás mértéke a Szíriától kapott biztonsági garanciák függvénye.
Az izraeli feltételek hátterében az áll, hogy a szírek az 1947-48-as háború után valóságos erődláncot hoztak létre ezen a vidéken. 1967-ig az innen kiinduló akcióknak 140 izraeli esett áldozatul, a sebesültek száma ennek többszöröse. Rabinék számára a biztonság elsőrangú tényezőként szerepelt, hiszen a szírekkel kötendő békeszerződést népszavazáson akarták jóváhagyatni.
Az előzetes megállapodást mindkét fél óvatosan üdvözölte, jóllehet az álláspontok alapvetően eltértek egymástól. A katonai egyensúly terén Szíria szimmetriára, Izrael viszont aszimmetriára törekszik. Izrael álláspontját előnytelen stratégiai helyzetével indokolja. Területi „nagysága” (a „Nagy-Izrael” a kis Magyarország egyötöde), csekély népessége és gazdasági erőforrásai messze elmaradnak Szíriától és a vele szövetséges többi arab államtól. A kis terület miatt nincs stratégiai mélysége az országnak, egyetlen elvesztett csata a háború végét jelentheti. Az alacsony népesség miatt Izraelnek nincs állandó hadserege, s 24 óra kell a teljes mozgósításhoz. Damaszkuszból a vadászrepülőgépek néhány perc alatt elérhetik az izraeli területeket. Ilyen helyzetben a visszaadott Golán stratégiai magaslata - egy meglepetésszerű szíriai támadás esetén - végzetes lehet Izraelre nézve.

A „legnagyobb biztonság” elve

A békemegállapodás útjában álló legfőbb nézeteltérések a demilitarizált övezetek, a veszélyt előrejelző állomások, a nemzetközileg elfogadott határvonal, a vízforrások és Libanon kérdéseiben találhatók. Mindegyik fontos önmagában is, s elég ha csak egyben nem tudnak megegyezni, az ellehetetlenítheti az egész megállapodást.
A jóm kippuri háborút követően 1974-ben előbb megállapították a fegyverszüneti vonalat, s csak azután kezdtek a biztonsági rendszer kiépítéséhez. A helyzet a munkáspárti kormányzat idején fordított lett volna: a biztonsági rendszer határozta volna meg a demarkációs határokat. Izrael 1974-ben a „nyugati dombokat”, míg Szíria a keleti magaslatokat kapta. A két vonal között 10 kilométer széles ütköző zónát létesítettek, ahol 1250 fős ENSZ-erő állomásozik ma is. Izrael követelésére és Kissinger közbenjárására Asszad beleegyezett, hogy mindkét oldalon korlátozzák a tankok számát, és a légelhárító ütegeket visszavonják 25 kilométerre a frontvonalról.
A Golán demilitarizálásának kérdésében a felek elvben ma is egyetértenek, de a szírek ezért cserébe Galilea hasonló mértékű fegyvermentes övezetté minősítését követelik. Izrael ezzel szemben csak egy szimbolikus fegyverzetmentesítésre lett volna hajlandó, egy kilométer mélységben.
Izrael meg akarja őrizni a Hermon-hegyi és még három másik támadást előrejelző állomását, mivel a fennsíkot gyakran borítja köd, ami miatt műholdas információk nem helyettesíthetik a helyszíni előrejelzések információit. Izrael cserébe nem kifogásolna egy területén felállítandó szír előrejelző állomást.
Szíria szimmetrikus rendszerhez való ragaszkodása nemzetbiztonsági koncepcióján alapul. Ennek lényege, hogy tartanak egy rajtaütésszerű izraeli támadástól. Szíria a hetvenes évek végétől megértette, hogy a hagyományos szárazföldi fegyverek területén nem veheti fel a versenyt Izraellel. Ekkor kezdte meg rakétaarzenáljának kiépítését. Scud és kínai gyártmányú rakétái ellensúlyozhatják Izrael légi fölényét. A Golánt viszszaadni szándékozók szerint a mai ballisztikus rakéták korszakában a magaslatok elveszítették stratégiai jelentőségüket. A feltételezések szerint egy új háború nem szárazföldi egységekkel, hanem rakétákkal vívott háború lenne. Ezért az izraeliek felgyorsították a rakétaelhárító „Nyíl-program” megvalósítását, míg a Jerikó elnevezésű támadórakétáik már most is szép számmal állnak hadrendben.
Aki a Golánt birtokolja, ugródeszkaként használhatja azt fel a másik fél elleni támadásra. Ha a fennsík Izraelé marad, egyenes az útja Damaszkuszig. Ha a szíreké lesz, Galilea és Észak-Izrael kerül veszélybe. Izrael vízkészlete a Genezáreti-tóból és a Jordán-folyóból származik. A Genezáreti-tavat tápláló folyók legnagyobb része vagy a Golánon ered, vagy a Jordán-folyón keresztül táplálja a tavat. 1965-ben Szíria már egyszer megkísérelte elvezetni e folyók vizét, hogy ne táplálhassák a tavat, s ezzel Izrael vízellátását veszélyeztessék. Szíria amiatt is szeretne kijutni a Genezáreti-tó partjára, hogy vizet meríthessen a tóból. Ha ezt elérné, akkor a nemzetközi jog szerint a két ország közötti határvonal a tó középvonalában húzódna, ami még az 1967 előtti állapothoz képest is visszavonulást jelentene Izrael számára.
Egy további konfliktusforrás Libanon, amely azonban nem köt külön egyezményt Izraellel. Így az egyedüli lehetőség az lenne, hogy a szír-izraeli megállapodás keretében rendezzék a libanoni kérdést. Izraeli vélemény szerint ennek részét képezné a szírek kivonulása és a Hezbollah lefegyverzése is.
Az elvi megállapodás Szíria és Izrael között folytatás nélkül maradt. Az izraeli kormány a folytatódó palesztin terrorra hivatkozva lemondta a szírekkel való tárgyalásokat. A Rabin-gyilkosságot követően Simon Peresz csúcstalálkozóra hívta Asszadot, hogy egy esetleges békemegállapodással növelje esélyeit a választásokon. Asszad azonban ezt visszautasította, jóllehet tudta, hogy ha a jobboldal kerül hatalomra, a Golán visszaszerzésére jelentősen csökkennek majd az esélyei. Az akkor még ellenzékben lévő Netanjahu kijelentette: „Nincs értelme biztonsági rendszerekről tárgyalni. A legnagyobb biztonság, ha ott maradunk a Golánon.”