Vissza a tartalomjegyzékhez

PÁTKAI MIHÁLY
Auschwitz-hazugság

Egy 1993-ban elvégzett Roper-közvéleménykutatás alapján az Egyesült Államokban a felnőttek 22 százaléka, a középiskolásoknak pedig 20 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a holocaust, a történelem egyik legjobban dokumentált eseménye nem történt meg, míg a Newsweek magazin felmérése szerint az amerikai felnőttek 40 százaléka kételkedik a holocaust áldozatainak számában.


Az élők menete Fotó: MTI

Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Angliában és Kanadában hasonló a helyzet. A holocausttal kapcsolatoban megnövekedett szkepticizmus egybeesik a neonáci és neofasiszta ideológiák térhódításával. A holocaust-tagadás gyökerei egyes európai történészek, a „történelmi revizionisták” írásaira nyúlnak vissza, akik az első világháborút követően próbálták Németországot kivonni a háborús felelősség alól. A történelmi revízió önmagában nem rossz, hanem elfogadott és bevált módszer, melynek értelmében az új generáció a rendelkezésre álló új információk, tények és módszerek alapján tekint vissza a múlt eseményeire és kiegészíti, új megvilágításba helyezi azokat. A mai holocaust-tagadók (akik szintén revízionistáknak nevezik magukat) ezzel szemben a világtörténelem legjobban dokumentált időszakának egyik alapvető, szégyenletes tényét tagadják le.
Az első holocaust-tagadók maguk a nácik voltak. Amikor nyilvánvaló lett a fasiszta vezetés előtt, hogy Németország a háború vesztese lesz, megpróbálták eltüntetni a haláltáborok nyomait. Himmler, aki tisztában volt azzal, milyen erkölcsi felháborodást válthatnak ki a világ szemében a „végső megoldás” bizonyítékai, a háború végén arra utasította a táborok vezetőit, hogy semmisítsék meg a feljegyzéseket, a krematóriumokat és az emberek tömegméretű elpusztítására utaló egyéb jeleket - ebbe beletartoztak az életben maradt szemtanúk is.
A II. világháborút követően az első komoly holocaust-tagadó európai író a francia származású Paul Rassinier volt, aki a nácikkal szemben az áldozatokat okolta a rémtettekért. A kommunista és antiszemita Rassinier azzal érvelt, hogy a túlélők eltúlozzák a történteket, a táborokban valójában nem is voltak gázkamrák, és nem gyilkoltak meg Európában Adolf Hitler utasítására hatmillió zsidót.
Harry Elmer Barnes volt az első amerikai holocaust-tagadó történész. Barnes az I. világháború utáni revizionistákhoz hasonlóan Németországot védte a háborús felelősségtől. David Leslie Hoggan az amerikai Harvard egyetemen írt disszertációjában az egész második világháborúért Angliát tette felelőssé, Adolf Hitlert pedig a szövetségesek manipulációinak áldozataként mutatta be, mint aki békéltető, szolid személyként őszintén megpróbálta elkerülni a háborút.
A mai „revizionista” holocaust-tagadókat a gyilkosok felmentése, az antiszemitizus és a sztereotípiákban való gondolkodás jellemzi. Rassinier, Barnes, Hoggan és mások műveiben újból és újból felbukkan a zsidókról alkotott sztereotip kép, az akadémikus nyelvben elbújtatott újfasiszta gyűlölködés.
1978-ban alapították az Egyesült Államokban a Történelmi Revíziós Intézetet (IHR), amelynek első gyűlésén a szervezet vezetője, Lewis Brandon írországi születésű neofasiszta ötvenezer dollárt ajánlott fel annak, aki bizonyítékot tud szolgáltatni arra, hogy akár egy zsidót is elgázosítottak a náci rezsim idején. Az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábort megjárt zsidó Mel Mermelstein, az A-4685-ös számú auschwitzi fogoly jelentkezett a kihívásra. Eskü alatt tett írásos nyilatkozatokat mutatott be, melyek részletesen beszámoltak édesanyja, édesapja és három testvére haláláról. Mivel az IHR megtagadta Mermelsteintől az ötvenezer dollárt, az ügy bíróság elé került. A bíróság Mermelsteinnek adott igazat. Az IHR-nek a pénzbírság kifizetése mellett bocsánatkérő levelet kellett írnia az exrabnak.
Felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy valaki letagadhatja a XX. századi történelmet? Senki sem vonja kétségbe azt, hogy a rabszolgaság intézménye létezett, hogy az 1789-es francia forradalom, vagy az 1848-as magyar szabadságharc megtörtént. Annak ellenére, hogy az említett történelmi tényekről nagyságrendekkel kevesebb bizonyíték áll rendelkezésünkre, mint a II. világháborúról. Sok holocaust-túlélő a mai napig életben van: ők számtalan esetben beszámoltak tapasztalataikról. Ugyanakkor korunk egyes történészei szerint a történelem revízióra szorul. Az ő emlékezetükbe nem illeszkedik bele hatmillió zsidó halála, Európa felelőssége. A szelektív felejtésre építő európai történetírók számára elfogadhatóbb a cionista világ-összeesküvés elmélete. A „keresztény” nemzetekből álló Európában egyszerűen nem történhetett meg a holocaust... Vagy mégis?
„Akik elfelejtik a történelmet, arra vannak kárhoztatva, hogy megismételjék azt” - figyelmeztet a filozófus Santayana. Deborah Lipstadt történész szerint „az igazság sokkal törékenyebb, mint a hazugság... a józan ész önmagában nem tudja megvédeni azt”.