2003/12.

Könyvszemle

Jakab László: A Jókai-kódex mint nyelvi emlék

A nyelvtörténeti adattárak készítése fél évszázada kezdődött az akkortájt megalakult Nyelvtudományi Intézetben. Az első effajta munka Károly Sándor szerkesztésében jelent meg: A Bécsi Kódex nyelvtana szótárszerű feldolgozásban (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965). Ez volt az alapmintája a Jókai-kódex azon földolgozásának, melyet lyukkártyás számítógépen kezdett Jakab László és Kiss Antal. Ezek a kiadványok - A Jókai-kódex ábécérendes adattára (1978), illetőleg A Jókai-kódex szókincsének szófaji megoszlása (1980) - már megjelenésükkor nehezen voltak olvashatóak a hiányos betűkészlet, valamint a sokszorosítás rossz minősége miatt. Minthogy a hajdani lyukkártyás számítógép szalagjait ma már nem lehetett használni, a jelen kiadvány számára újra számítógépre került a kódex anyaga, amelynek voltaképpen átdolgozott kiadását adta kézbe Jakab László (aki arról is tájékoztatja az olvasót, az előszóban, hogy az átdolgozásban Kiss Antal egyéb elfoglaltsága miatt nem vett részt).

Az is indokolta a jelen munka elkészítését, hogy az első földolgozás után jelent meg a kódex betűhű átírása a megfelelő latin szövegekkel (Jókai-kódex XIV-XV. század. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981), hiszen tudvalévő, hogy az 1925 előtt - a könyv megmentője, a nyitrai gimnazista neve után - Ehrenfeld-kódexnek nevezett kötet latin nyelvű Szent Ferenc-legendákra megy vissza, amelyeknek magyarra fordított szövegei mintegy ötven év múlva lettek a ránk maradt kódexbe másolva.

A kötet első részében a feldolgozás a kódex valamennyi szavát ábécérendben közli a pontos lelőhellyel (lapszám, sorszám), majd számjeles rendszerrel a feldolgozás tulajdonképpeni eredményét. Összesen tizenegy számjelsor van, ezekből nyolc tartalmaz feldolgozási adatot. S itt van a lényeg, hiszen mintegy kétszázötvenféle nyelvi jelenséget jelez, illetőleg jelezhet a számsorok rendszerével Jakab László. Ez a hatalmas adathalmaz természeteses a XIV. századi magyar nyelv számos kutatási kérdése kapcsán - hangtörténet, alaktan, jelentéstan, nyelvjárástan stb. - használható. A feldolgozás természetéből következve, Jakab László nem kíván semmilyen nyelvészeti vonatkozásban vitás kérdéseket eldönteni, sem újakra mutatni, hanem az általánosan ismeretes magyar nyelvtörténeti kutatások alapján megállapítható tényeket rögzíti, s mint írja is: "Az adatok értékelése a felhasználó kutató feladata."

A kötet következő része éppen a kutatást megkönnyítendő tartalmaz a hangtanrahangjelölésre, az alaktanra, a szókincsre, a helyesírásra vonatkozó szótárszerű földolgozási részt. Ebből a tematikus rendezettségű adattárból megtudható, hogy 2973 szó van a kódexben 22 306 adatban, továbbá összetett szavak utótagjaként még 213. Közli Jakab László az azonos alakú szavakat, a ma már nem élő szavakat, a ma már nem élő alakban (is) és a ma már nem élő jelentésben (is), a latin szavakat - hogy csupán a szókincshasználati példatárat említsem, de megvannak a szófaji csoportosítási listák is. Gyakorisági megoszlási adatok is szerepelnek a kötetben, abszolút és halmozott gyakorisági listákkal, szófaji megoszlási listákkal. A leggyakoribb 1033 szóból gyakorisági szótár is készült. A leggyakoribb az és kötőszó, amely például Petőfi Sándor használatában a hatodik helyen szerepel. (A mai magyar széppróza gyakorisági szótára szerint második helyen van az és) Első a Petőfi-szótárban is, a szépprózában is a határozott névelő (a, az). A határozott névelő nyelvünk belső fejleménye, más nyelvektől függetlenül született az ómagyar korban, ezért érthető, hogy csupán a hetedik helyen van a Jókai-kódex gyakorisági listáján 364 adattal, amelyek zöme az, a rövidült formából, tehát az aból nincs két tucat sem. Hasonlóan érdekes lehet a nem nyelvész számára is, hogy az imént idézett témajelölő belső címben a farkasra a kódex a ky vonatkozó névmást alkalmazza. A ki, mi és egyéb vonatkozóhatározatlan névmások szerepkör szerinti kiválását a kérdő névmások közül hosszabb ideig nem követte alaki elkülönülés, a Jókai-kódexben az aki, ami féle alakokra egy-egy példa adódik. Az ómagyar kor második felében a ki, aki névmás egyaránt vonatkozhatott minden olyan személyre vagy nem személyre, amely az előzményben (a főmondatban) tartalmas szóval meg volt nevezve. Később, így a XX. században is a választékos beszéd és írás az aki (és ritkábban: ki) névmást személyre utaló helyzetben használta. Ez azért is érdemes a figyelemre, mert az utóbbi esztendőkben az aki névmás használatában lehetett gyors változást észlelni, ti. mindenféle szemantikai tartalmú visszautalásra kezdik használni a mai beszélők ("A légitársaságok, akik nagyobb géppel kívánnak leszállni..." - "Cégünk, aki első ebben a szolgáltatásban..." - A tyúkok, akiket itt tenyésztenek..."). A kialakult rendszer változása lesz-e ebből - nem tudhatni.

A szóalkotási módok, az igeragozás, a névszóragozás, a névszótövek, az igetövek csoportosítása után a helyesírási rendszert is bemutatja az összegyűjtött adatok csoportjaival a szótáríró, mielőtt a hangtan körébe tartozó jelenségek adattárait megadná. A Jókai-kódex nyelvi emlék gyanánt való földolgozása értékes és szükséges alapkutatás. (Jakab László: A Jókai-kódex mint nyelvi emlék szótárszerű feldolgozásban. Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, Debrecen, 2002. 527 p.)

Büky László

az MTA doktora, tszkv. egy. docens (SZE)


<-- Vissza az 2003/12. szám tartalomjegyzékére