2003/6.

Könyvszemle

Kiss Endre: Monetarista globalizáció és magyar rendszerváltás
(Társadalomfilozófiai tanulmányok)

Globalizáció és rendszerváltás - két kategória, mely meghatározza a hazai politikai diskurzust legalább másfél évtizede. Nem egyszerre és egyidőben, mivel csak megfelelő távlatból szemlélve rajzolódnak ki a két folyamat szoros összefüggésének jellemző vonásai. Ez a távlat lehet időbeli, de lehet az elemző tudományos distanciájából fakadó távlat, sőt távlatosság is. Kiss Endre a tudományos vizsgálat módszereivel teremt magának távlatos nézőpontot.

Társadalomtudományokban persze mindig problematikus a tudományos módszer mibenléte. Főleg a verifikáció az, ami itt problémát szokott jelenteni, s a társadalom-tudományi igazságok általában csak a tudomány zárt rendszerén belül, a tudományos módszerek biztonságos, de kevesek számára átlátható, védő s egyúttal akadályozó rendszerén belül derülnek ki és hatnak. Kiss merész kísérletre vállalkozik: a politika jelenségeit a társadalomfilozófia meglehetősen elvont eszközrendszerével veti vizsgálat alá, s olyan tételek megfogalmazásával próbálkozik, melyek verifikálásához - társadalmi-politikai jelenségről lévén szó - idő szükségeltetik. (Nem osztjuk ugyanis a szerző Fukuyama iránti elkötelezettségét, s nem hisszük azt, hogy egy elmélet akkor is helytálló, ha önmaga feltételrendszerének megfelel - lásd a híres "a történelem vége" tételt.) Tehát bizonyítást vagy legalábbis bizonyítékokat várunk el még a filozófustól is, ha a társadalmi-politikai jelenségek terepére merészkedik. A filozófusoknak nem megváltoztatni kell a világot, hanem a társadalomfejlődési tendenciák fő irányait kell megmutatniuk - mondhatnánk parafrazeálva az egykori, meglehetősen utilitarista útmutatást, melynek következményei éppen a szerző által tárgyalt folyamatban számolódnak fel. Így akár közös pontot is találhatunk az isteni F. F.-fel: ha a történelemnek nem is, de a történetnek vége van.

Vége van, s ezt a folyamatot nevezzük rendszerváltásnak. Kiss rögtön bevezető tanulmányában (A globalizáció társadalom-filozófiájához) megállapítja azt a végtelenül egyszerű, s talán éppen ezért kevés figyelemre méltatott alapvető fontosságú és meghatározó tényt, mely szerint a globalizációs folyamatok indulása és a rendszerváltás időben egybeesett. Sőt, nem csupán az időbeli egybeesést konstatálja, hanem összefüggést lát közöttük: a létező szocializmus vezető rétege idejében fel akart ugrani az integráció vonatára, s ezért nem állt ellen az átalakulásnak, sőt, az ellenállásból élreállás lett (nem pedig félreállás, ahogy sokan remélték). Kiss továbbmegy, s arra a következtetésre jut, hogy a globalizációs kihívás nélkül a létező szocializmus elitje együtt tudott volna élni rendszere problémáival - a kettéosztott világban továbbra is megtalálta volna a helyét. Az összefüggés a globalizáció és a kommunizmus bukása között nyilvánvaló, de én itt jobban hangsúlyoznám (Kiss sem feledkezik meg róla!) a technika, jelesül az információs technika korszakváltást hozó fejlődését. Véleményem szerint ez volt a döntő pont - a merev tervutasításokkal operáló, s ugyanakkor az információk áramlását minden módon akadályozó rendszer nem tudott túljutni saját alapvető belső ellentmondásán: az információk nélkül létezni nem tudó centralizált rendszer belebukott saját információ-ellenességébe. Vagyis a recenzens mind a globalizációt, mind a rendszerváltást egy közös okra, az információs forradalomra vezeti vissza, s ilyen értelemben lát közöttük kapcsolatot. S bár Kiss is hangsúlyozza az információáramlás és a demokrácia alapvető összefüggését, következő fejezetében, mely a monetarizmust bírálja, utal az informatika és a centralizáció monetáris politika keretei között létezhető, sőt létező kooperációjára (bankok, pénzügyigazgatás).

A monetarizmus és liberalizmus összefüggéseit tárgyaló fejezetben éppen ellenkező megállapításra jut: cáfolja az itt a tárgyalt két jelenség közötti azonosítási törekvéseket, és hangsúlyozza a különbségeket. Mint a fentebb említett példa mutatja, nem lát törvényszerű koincidenciát liberalizmus és monetarizmus között, ez utóbbi zsarnoki rendszerek keretei között is működhet. Ez így igaz, s ezért vetődik fel óhatatlanul a kérdés: a kommunista diktatúra nem fért volna-e meg a világot uraló monetarizmussal? Jaruzelski, Grósz és Gorbacsov néhány tétova próbálkozása erre utal, s ekkor máris ott vagyunk Kiss alaptételénél: liberalizmus és monetarizmus nem jár törvényszerűen együtt. Összehozásukat egy különleges történelmi helyzet, a kommunizmus hanyatlása és bukása tette lehetővé. Ez könnyítette meg a monetarista teoretikusok dolgát, akik összemosva a nyugati jóléti társadalom szociális gondoskodását a keleti "rosszléti" társadalmak "reálisan létező szocializmusával" a két rendszer együttes kritikájának lehetőségét találták meg a liberalizmusban. Mivel a reálisan létező szocializmus országaiban szembeszökő módon sértették az emberi és polgári jogokat, könnyen egyeztethető volt ebben a kivételes esetben a liberalizmus egyébként nehezen összehozható két vetülete, a gazdasági és a polgárjogi liberalizmus. Ez a kivételes pillanat hozta egyébként a rendszerváltás utáni Kelet-Közép-Európában a liberalizmus hirtelen térnyerését: itt valóban egyszerre lehetett - jogosan - támadni a tervgazdaságot és politikai diktatúrát jelentő szocializmust a piacgazdaság és a demokrácia jegyében. Ráadásul talán a liberalizmus volt az egyetlen olyan politikai és eszmei áramlat, melyet a kommunisták korábban sohasem próbáltak társutasukká tenni (szemben az agrárius, keresztény és nemzeti irányzatokkal), így a megalkuvásmentes átalakulás garanciáját képviselte sokak szemében.

A kötet zárófejezetét a jobboldali populizmus jelenségét elemző tanulmány képezi. Mondhatjuk, hogy végén csattan az ostor, mert elemzésével a szerző a kötet legjobb részét alkotta meg. Olyan munkát, mely fényesen megfelel azon elvárásnak, melyet e recenzió elején a társadalomtudományi verifikáció feltételeként fogalmaztunk meg: az 1998-2000 között kidolgozott szöveg a jobboldali populizmus jellegzetességeiről szinte szó szerint igazolódott 2002 politikai gyakorlatában. Kiss a periferikus modernizáció sajátos jelenségeként írja le elemzése tárgyát, mely kétarcúan viszonyul a centrumból érkező modernizációs impulzusokhoz: az identitás változása nélkül akarja az előnyeit átvenni. Az egyszerre csodált és gyűlölt Nyugat így lesz egyszerre rajongás és irigység tárgya, s az ambivalens érzelem visszás, szeretetnyilvánításokkal ellensúlyozni próbált agresszív demonstrációkhoz vezet. (Aki látta a kultikussá vált rockoperát István királyról, már ott érzékelhette a darab alapvető dramaturgiai megoldatlanságát: Istvánnak és Koppánynak is igaza van. A populizmus ma is ezzel a dramaturgiai megoldatlansággal küszködik, ha küszködik egyáltalán - lehet, hogy jól érzi magát benne. A rockopera rajongóit sem zavarta az ellentmondás.)

Itt fogalmazza meg Kiss a jobboldali populizmus alapvető jellemzőjét: az ambivalens viszonyulást mindenhez, ahol egyértelműségre lenne szükség. Európai integráció, parlamenti demokrácia, gazdasági, pénzügyi és szociálpolitika: mindenütt kétértelműségek, törekvés a "kint is vagyok, bent is vagyok, jaj de nagyon boldog vagyok" állapot tartósítására (hogy a rockzenénél maradjunk). Ahogy a szerző meghatározza: szemantikai csúsztatások, a demokratikus politika határainak kritikaként előadott átlépései jellemzik a populizmust. Végső tanulságként arra figyelmeztet, hogy a jobboldali populizmus a demokratikus erők deficitjéből él, a demokrácia híveinek hibáiból kovácsol fegyvert.

Ez utóbbi tanulmányával Kiss a mai magyar elméleti politikai irodalom egyik legjobb darabját alkotta meg, létrehozva mindazt, amit egy politikaelméleti munkától elvárhatunk: egy biztos elméleti alapokon álló, gyakorlati téren használható elemzést. A kötet tanulmányait nagyfokú belső koherencia jellemzi, felfoghatjuk akár egy monográfia előversengéseként is. Stílusa többnyire megfelel az olvasható tudományos irodalom követelményeinek, bár az egyensúlyt olvasmányosság és tudományos tartalom között nem mindig sikerült megtalálni. A feszesebb szerkesztést és stílust egy monográfiától várhatjuk, melyre a kötetet elolvasván bízvást számíthatunk. (Kiss Endre: Monetarista globalizáció és magyar rendszerváltás (Társadalomfilozófiai tanulmányok). Ferenczi & Tsa. Budapest, 2002, 454 p.)

Heiszler Vilmos

a tört. tud. kandidátusa, egyetemi docens (ELTE)


<-- Vissza az 2003/6. szám tartalomjegyzékére