Könyvszemle
Receptek Nobel-díjra
Venetianer Pál: Csillagórák a tudományban
A molekuláris biológia diadalútja a Nobel-díjak tükrében
Stílusos könyv ez a Csillagórák, a szónak többféle értelmében is. Egyfelől írójának van stílusa, pontos, szikár mondataiból, szalonképes szókimondásából előtűnik egy írástudó képe, aki - természettudós mivolta ellenére - tisztában van alany és állítmány rejtelmes viszonyával. Másrészt stílusos, hogy ezt a könyvet a molekuláris biológia diadalútjáról éppen Venetianer Pál írta meg, akit - ha netán valaki nem tudná - mégiscsak a magyar molekuláris biológia atyjának kell tekintenünk. Hiszen az amerikai Christian B. Anfinsen laboratóriumából a 60-as évek közepén hazahozott témája volt az első hazai molekuláris biológiai projekt, amit aztán a Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetében futtatott fel. Az olvasók szerencséjére - amiben a szerző tán nem osztozik - Venetianer Pál elég "öreg" ahhoz, hogy felnőtt fejjel végigélhette az egész felölelt korszakot. Ha jól számolom, a Watson-Crick-i kettős spirálról írott Nature-cikk megjelenésének évében (1953) érettségizett, aztán az ELTE biológus hallgatójaként, tananyagként követte a fejleményeket. Könyvének hitelét, színességét növeli a sok személyes kapcsolat a Nobel-díjasokkal. A folyamatos jelenlét ezen historikusi adománya sosem juthat osztályrészéül, például - egy egyiptológusnak.
Stílusán túl tartalma is van ennek a könyvnek, nem is akármilyen. Remek - idehaza úttörő - ötlet volt a tudomány fejlődését a szakterület Nobel-díjasainak személyén és teljesítményén keresztül bemutatni. Az életrajzi részek emberközelbe hozzák a tudóst, ami néha ugyan nem válik a díjazott javára, mi viszont megtudhatjuk, hogy így is lehet. A szakmai környezetbe való beágyazás (Előzmények - A felfedezés története - A felfedezés utóélete) összeköttetést teremt a díjak között, és így a molekuláris biológia sikertörténete összefüggő egésszé válik. A hármas tagolásban - I. Az új világkép születése (1945 - 1966), II. Dogmák megdőlése (1970-), III. A biotechnológiai forradalom (1970-) - a II. és III. rész lezáratlansága időben arra utal, hogy a szerző további fejleményeket vár e területeken. Sokért nem adnám, ha e könyv tíz év múlva megjelenő kiadásába betekinthetnék - most...
Minden biológia szakos egyetemi és PhD hallgatónak kötelező olvasmánnyá kéne tenni e könyvet. Bár kényszerre aligha volna szükség, csak a lehetőség kell. Ezért én például a tiszteletpéldányon kívül, amit e recenzióért kaptam, rögtön rendeltem még két példányt intézetünk, illetve szűkebb munkacsoportom részére. (vö. George Mikes, kedvenc angol humoristánk saját könyvére utaló lábjegyzetével: "Buy two copies, now!")
Végül Venetianer Pál megpróbálja levonni a tanulságokat, és tanácsot adni, hogyan nyerjük el a Nobel-díjat. Bár a díjazottak társasága igen heterogén, négy közös és fontos tényezőt megnevez a szerző: 1. nagy munkaintenzitás, 2. a kutatás fanatikus szeretete, 3. jó mentorok, lehetőleg Nobel-díjjal, 4. szerencse. (Egy ötödiket nem említ: a bőséges anyagi ellátottságot. De hát ez a díjazottak országaiban, döntően az Egyesült Államokban - természetes.)
A molekuláris biológia területén hazánkfia még nem nyert díjat, úgy sem, mint az Egyesült Államokba elszármazott kutató. Szegényes bizonyítvány. Nézzük a négy feltételt! Az első kettőre vannak hazai példáink. Baj van azonban a harmadikkal: honnan vegyünk idehaza Nobel-díjas mentort?! Hívjunk meg egyet? Attól tartok, csak Kary Mullis jönne el, Tihanyba (nyáron), de ő már nem a tudománynak, hanem a nőknek és a szörfözésnek él. Ilyenek itthon is vannak, persze a díj nélkül. Marad a 4. pont: a szerencse. Ennek fontosságát a vitéz magyar költő is felismerte "Sors bona, nihil aliud!" jelmondatában. Ám jött a vadkan... itt pedig jön a könyv záróidézete: "A szerencsét csak a felkészült elme képes megragadni", mondotta a nagy Pasteur, aki mellesleg nem ismerte el a sejtnélküli fermentáció lehetőségét, és ezzel évtizedekig akadályozta a biokémia megszületését. Az enzimek tudománya ennek ellenére világra jött. Szerencsére! (Venetianer Pál: Csillagórák a tudományban. A molekuláris biológia diadalútja a Nobel-díjak tükrében. Medicina Kiadó, Budapest, 2003. 320 p.)
Friedrich Péter
az MTA rendes tagja, igazgató
(SZBK Enzimológiai Intézete)