2002/11.

Akadémia

A SZÁZESZTENDŐS WOLSKY SÁNDOR AKADÉMIKUS KÖSZÖNTÉSE

Idén töltötte be századik életévét Wolsky Sándor. Tisztelettel és örömmel közöljük azt a táviratot, amellyel őt a Biológiai Osztály üdvözölte, s Wolsky Sándor kézzel írt válaszát, amelyből kitűnik, hogy Akadémiánk legidősebb tagja jól van, s még mindig figyelemmel kíséri itthon élő kollégái munkáját.

Wolsky Sándor 1902. augusztus 12-én született, Budapesten. Diplomáját 1928-ban vehette át a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után a fejlődési folyamatok élettani és örökléstani összefüggéseit kezdte kutatni. 1928 és 1933 között a rovarszemek szerkezetével és működésével kísérletezett, ezek a vizsgálatok tisztázták a rovarok pontszemének (ocellus) különleges működését (az idegizomrendszer stimulációja). A későbbi években élettani, örökléstani kísérleti módszerekkel kutatta a rovarok fejlődésfolyamataival kapcsolatos jelenségeket (szemfejlődés, lárvaátalakulás). Ezzel párhuzamosan, hasonló módszerekkel vizsgálta a kétéltűek (békalárva, szalamandra) eltávolított szerveinek regenerációját. Egyre többet foglalkozott evolúciós kérdésekkel is, utolsó különlenyomata, amelyet feleségével s kutatótársával, Issekutz Máriával közösen jelentetett meg 1991-ben (!), a struktúra és a funkció összefüggéseit írja le a rovarszemek evolúciójában. Eredményeit számon tartja a szakirodalom.

A Magyar Tudományos Akadémia 1946-ban választotta rendes tagjai sorába.

Dr. Alexander Wolsky

407 Mount Echo RD

Sutton QC JOE 2KO CANADA

Kedves Sándor Bátyám!

A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, a Biológiai Tudományok Osztály és a magam nevében köszöntelek a centenáriumi születésnapodon.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az MTA legidősebb tagját jó egészségben, szellemi frissességben köszönthetem ezen a szép, a sors által nem mindenkinek engedélyezett születésnapon.

Kívánom, hogy a sors kegyelméből még számos boldog születésnapot tölts el közöttünk jó egészségben.

Damjanovich Sándor, az MTA r. tagja a Biológiai Tudományok Osztály elnöke

Dr. Damjanovich Sándor Akadémikus Úrnak

Kedves Barátom!

 

Nagy örömmel és meglepetéssel vettem keves, meleg hangú táviratodat a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, a Biológiai Tudományok Osztálya és a Magad nevében jó kívánságokkal 100-ik születésnapom alkalmából. Igazán jólesett tudni, hogy gondoltatok rám ebből az alkalomból és csak azt mondhatom, hogy ez még közelebb hozta szívemhez az Akadémiát. Hálás köszönet!

Én már nem dolgozom tudományosan, de nagy érdeklődéssel követem a Ti munkátokat a Biológiai Tudományok Osztályán és örömmel olvasom a sok sikert.

Légy meggyőződve, hogy legjobb kívánságaim mindig Veletek lesznek, amíg élek.

Ismételt köszönettel és meleg barátsággal

 

híved - Wolsky Sándor



<-- Vissza az 2002/11. szám tartalomjegyzékére