2001/12.

Új levelező tagok

Az MTA új levelező tagjai

Folytatjuk az Akadémia új levelező tagjainak szeptemberi számunkban elkezdett bemutatását. A szerkesztőség a következő három kérdésre kért választ:

Milyen körülmények játszottak szerepet pályaválasztásában, és befolyásolták későbbi életútját?

Vannak-e kapcsolódásai távolabb álló tudományterületekkel?

Milyen tervei vannak saját tudományos munkássága tekintetében?

E számunkban Hetényi Magdolna, Hunyady György, Kollár László, Kiss Jenő, Penke Botond, Sólyom László és Stépán Gábor válaszait közöljük.


Hetényi Magdolna

1944-ben született, Szentlőrinckátán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

- II. éves vegyészhallgató voltam a József Attila Tudományegyetemen, amikor bekapcsolódtam az Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszéken működő geokémiai diákkör munkájába. Érdeklődésemet Grasselly Gyula professzor úr ásványtani és geokémiai előadásai keltették fel, vonzott a tanszék barátságos, kellemes légköre is. A következő években érdeklődésem mélyült, a tanszék oktatóinak (Koch Sándor, Mezősi József és Grasselly Gyula professzorok) szakmaszeretete, az oktatói-kutatói pálya iránti elkötelezettsége, embersége tiszteletet ébresztett és egész életre szóló példát adott. Természetesen nagyon örültem, amikor lehetőségem nyílt ehhez a közösséghez csatlakozni, amikor én is a tanszék munkatársa lehettem.

Diákkörös hallgatóként a mangán-oxidok adszorpciós sajátságaival foglalkoztam. Ebből a témakörből készült a diplomamunkám, majd később az egyetemi doktori értekezésem is. Az 1970-es évek második felében kezdődtek meg a tanszéken a szervesgeokémiai kutatások. Egy új kutatási témakör elindítása természetesen sok nehézséggel, az átlagosnál több munkával jár, teljes embert kíván; így mikor azt a feladatot kaptam, hogy vegyek részt az új kutatásokban, korábbi kutatásaimat tovább nem folytathattam. Szerencsére első feladataim egyike a Magyarországon akkor felfedezett maar-típusú olajpalák szerves geokémiai tulajdonságainak vizsgálata volt. Ez a szerves anyagban gazdag kőzet kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy a fosszilis energiahordozók forrásául szolgáló geológiai szerves anyagot az ásványi anyagtól elválasszuk és az így nyert koncentrátum felhasználásával laboratóriumban szimuláljuk a kőolaj és a földgáz képződési folyamatait. Ez a téma azután egész eddigi életemben elkísért, erre épültek hazai és nemzetközi kapcsolataim. A tanszéken folyó kőzettani és geokémiai kutatások jellegéből szinte természetes módon következett, hogy az 1990-es években előtérbe került a környezettudomány oktatása és kutatása, amelyben a tanszék valamennyi dolgozója - köztük én is - részt vesz.

- A válaszom igen, vannak. Már csak azért is, mert tudományegyetemen dolgozom, és az oktatómunkában az ilyen kapcsolatok szükségszerűen kialakulnak. Vegyészként diplomáztam, de a földtudomány doktora vagyok. Szakterületem, a geokémia határtudomány, a kémiából és a földtudományból is merít. A szerves geokémiában és a környezeti geokémiában egyaránt szükségem van egy kevés biológiai ismeretre is. Tehát úgy az oktatási, mint a kutatási feladataim igénylik a tágabb kitekintést, legalábbis a természettudományok területére. Más tudományterületekkel munkakapcsolatom nincs, csak az átlagember természetes érdeklődésével figyelem fejlődésüket.

- Hosszabb távra előretekintve csak azt mondhatom, hogy remélem, folytathatom jelenlegi kutatási témáimat. A következő konkrét feladatokat egy- egy részfeladat megoldása után az eredmények függvényében lehet megfogalmazni. A jelenleg vizsgált kérdések közül az elkövetkező egy-két évben különös figyelemmel szeretném tanulmányozni a paleokörnyezeti körülményeknek a geológiai szerves anyagra és így végső soron a kőolaj és a földgáz képződésére gyakorolt hatását, az ásványi és a szerves anyag érési folyamatainak kölcsönhatását, továbbá - egy különböző szakemberekből álló csoport tagjaként - a földtörténet során bekövetkezett globális környezeti változások és tömeges fajkihalások kapcsolatát és ezek kiváltó okait.


Hunyady György

1942-ben született, Budapesten. Az ELTE BTK Pszichológiai Intézetének igazgatója.

- Eredetileg érdeklődésem történeti volt, amiben közrejátszott, hogy otthonunk minden zuga történeti szakkönyvekkel volt tele, s az is, hogy társadalmi eszmélésem időszaka 1956-ban történelmi időkre esett. Még akkor is nehéz lett volna elkerülni a történelem intellektuális vonzását, ha sok más tehetség szorult volna belém. Ez azonban nem volt így, viszont 1959-ben, harmadik gimnazista koromban megnyertem a középiskolai történelmi tanulmányi versenyt. A másik szakom az egyetemen a pszichológia lett, ami ekkor kivételes szakpár volt. Az utóbbi szak kiválasztását az a szabta meg, hogy Szladits Károly jogászprofesszorral - a magyar magánjog klasszikusával - egy házban éltünk, s az ötvenes években felesége megkért, hogy gazdag társadalomtudományi könyvtárát rendezzem. A középiskola mellett (és helyett is) sok szellemi izgalmat éltem meg ebben a poros könyvtárban, sok egyéb között itt ütköztem bele Kornis Gyula több kötetébe, köztük a "Történelem és psychológia" című szellemtudományi értekezésébe. Ettől kezdve egyaránt foglalkoztatott e két tudomány kapcsolata és az írékony Kornis Gyula terjedelmes munkássága, amelyben pszichológia, filozófia, művelődéstörténet, politikacsinálás, a Horthy korszak ideológiája mind együtt volt jelen. Az evvel való foglalatosságban benne rejlett egy családi motívum is: tudtam, hogy Kornis és nagyapám sok vonatkozásban közös politikai pályát futottak be. Soha nem értettem egyet a társadalmi egyenlőtlenségeket őrző konzervativizmusukkal, de igen becsültem a fasizmustól elhatárolódó személyes kiállásukat, melynek jegyében Bethlen ún. disszidens parlamenti csoportjának tagjaiként kiváltak a kormánypártból, vállalva az ezzel járó egzisztenciális hátrányokat is.

Szociálpszichológiát én soha nem tanultam, viszont immár hosszú ideje tanítok. Az a felismerés sodort egyetemi tanulmányaim végén (s azután) az újjászülető szakterületre, hogy a történelemre vonatkozó, a társadalmi köztudatban élő nézeteket empirikusan is lehet és kell vizsgálni. Ez vezetett el az attitűdök és sztereotípiák ún. kognitív szociálpszichológiájáig. Ott lehettem a 60-as években alakult első akadémiai kutatócsoportban, s az alkalmazott szociálpszichológia első közgondolkodást kutató műhelyében, majd a pszichológusok rendszeres szociálpszichológiai képzésének indításakor - immár vezető oktatóként - az ELTE-n és a KLTE-n. Mindebben sok volt a szerencse, még ha ezt egykor nem is mindig így éltem meg.

Mint mondottam, a történelem különösképpen érdekelt és érdekel. "Rendszerelvű" pszichológiai szakágamban is érvényesíteni próbáltam a történeti szempontot. E tekintetben a rendszerváltás bekövetkezte a sors különös kegyelme volt. Ekkor az attitűdök és sztereotípiák változásának Amerikában és Európa- szerte ismeretlen jelenségeivel és mértékével szembesültünk, olyan társadalmi- tudati változásokkal, melyek a szakirodalom hagyományos elméleteivel nem is magyarázhatóak.

Tanítványaimat a történeti és politikai pszichológia köztes és kiforratlan szakterülete iránt is szeretném fogékonnyá tenni. A hivatásos és a laikus történelemfelfogás jellegzetességei, különbségei, egymásra hatása tanulmányozásával a pszichológusoknak lehet hasznos mondanivalójuk a történetírás művelői számára is.

Munkám, felsőoktatás-szervezési feladatvállalásaim időnként a pedagógiához is közelebb hoztak: az oktatás intézményrendszere, funkciói és diszfunkciói, modernizálásának útja-módja nem idegen kérdések számomra.

- A pszichológia hazai újra-intézményesedését végigéltem, és abban volt mit tennem. Szűkebb szakterületemre koncentrálva a jövőben, három feladatot látok magam előtt. Egyrészt a történeti folytonosság tudásanyagát és érzését szeretném elmélyíteni. Ezt szolgálja a "Szociálpszichológia klasszikusai" könyvsorozat, melyet majd szeretnék kiteljesíteni egy másikkal, amely új kutatógeneráció nemzetközi úttörőit ismerteti meg a hazai olvasóközönséggel. Másrészt azt a kutatássorozatot szeretném folytatni, amely a sztereotípia- rendszerek alakulását követte nyomon a 80-as és 90-es években. Ezt összegző monográfiám a legrangosabb külföldi referáló folyóiratban, a Contemporary Psychology-ban jó visszhangra talált. Magam azonban tisztában vagyok fogyatékosságaival, s újabb, 2001-es vizsgálatok és továbbvezető elméleti munkálatok nélkül befejezetlennek érzem. Végül, a szociálpszichológia alkalmazási lehetőségeit szeretném számba venni és tudatosítani, erre az alkalmazásra például a szervezetfejlesztés és a gazdaság szférájában nagy az igény. S alighanem ez tanítványaink nagy részének a jövője.


Kiss Jenő

1943-ban született, Mihályiban (Sopron vm.). Az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet igazgatója.

- Mondják: költőnek születni kell. Nyelvésszé viszont - bizonyosan - csak válni lehet. Az én esetemben - mint utólag kiderült - két külső körülmény játszott fontos szerepet. Egyrészt az, hogy magam - mivel nyelvjárási környezetben nőttem föl - nyelvjárást kaptam elsődleges anyanyelvi nyelvváltozatként (a rábaköziről van szó). A másik pedig az, hogy a gimnáziumban (Sopronban) megszerettem a latint, amely ablakot nyitott nekem a nyelv csodálatosan sokszínű világára azzal, hogy tudatosította, anyanyelvemen kívül mennyire más megoldások is vannak gondolataink kifejezésére. A nyelvtudománnyal csak az egyetemen találkoztam. Magyar és latin, illetőleg finnugor szakosként háromféle nyelvészettel kerültem kapcsolatba. S bizony megfogott a nyelvészet szigorú rendszeressége, módszereinek objektivitása, a fölmerülő izgalmas tudományos kérdések sora. Olyan, legendás nagy öregeket ismerhettem, hallgathattam még, mint Pais Dezső, Bárczi Géza, Fokos Dávid, Kniezsa István. Embernek és tudósnak egyaránt kitűnő tanáraim példája is segített döntésem érlelésében: nekem nyelvtudománnyal kell foglalkoznom. Világossá vált az is: tudományos érdeklődésem anyanyelvjárásomban valóságos kincset kapott, hiszen anyanyelvemnek két változatában, a köznyelvben és egy nyelvjárásban is otthon vagyok. Két csapáson indultam a nyelvtudomány vonzáskörébe kerülve. A nyelvjáráskutatás és a finnugrisztika irányába, hogy aztán néhány év múltán véglegesen a magyar nyelvtudománynak kötelezzem el magam. Diplomamunkámat még az egyik rokonnyelvből, a cseremiszből írtam, doktori értekezésem témáját viszont már magyar dialektológiából választottam. Jó iskola volt, hogy korán a Benkő Loránd vezetésével készült magyar etimológiai szótár munkatársa lehettem. Finnországi utam, majd NSZK-beli lektorságom horizonttágító hatását nem tudom eléggé hangsúlyozni.

- A néprajz főként mint dialektológus és etimológus számára fontos nekem: akár a nyelvjárási szókészlet, ill. a népi mesterségek, a kisipar szavainak a gyűjtéséről vagy feldolgozásáról, akár a szótörténet tanulmányozásáról vagy a szavak eredetének, ill. nyelvtörténeti változásoknak a vizsgálatáról van szó, a társadalomtörténeti mozzanatokat is elemző etnográfiai munkák fontos források. S mivel művelem az egyik kötőjeles nyelvészeti ágat, a szociolingvisztikát is, természetes, hogy a szociológiának a nyelvhasználat vizsgálata szempontjából releváns s számomra éppen fontos módszereitől, eredményeiről tájékozódni törekszem.

- Az a nyelvészeti ars poetica, amit vallok, így fogalmazható meg: az emberi nyelv mélyebb megismeréséhez a nyelvnek mint rendszernek a kutatására, valamint használatának társadalmi aspektusait elvszerűen figyelembe vevő vizsgálatára egyaránt szükség van. Ennek szellemében tervezek további kutatásokat mindkét területen - elsősorban a magyar nyelv nyelvjárásainak és történetének, ill. mai helyzetének vizsgálatában. A nyelv kultúrahordozó szerepe miatt vonz a szótörténet és etimológia. Jelenleg érdeklődésemet leginkább a nyelvhasználatban megmutatkozó általános, törvényszerű jelenségek, ill. a kutatásmódszertan megújításának kérdései kötik le. A dialektológia és a nyelvtörténetírás több ok miatt is befogadó, integráló jellegűek. Művelésükkel a konkrét kutatási eredmények mellett szeretném erősíteni a nyelvtudománybeli integrációs törekvéseket - az önkanonizációs, a paradigmák sáncai mögé bújásos szemlélet ellenében.


Kollár László

1958-ban született, Budapesten. A BME Hidak és Szerkezetek Tanszékének egyetemi tanára.

- Pályaválasztásomban a családom játszotta a legfontosabb szerepet. Apám és mind a két nagyapám mérnök volt, anyám és nagyanyáim tanítottak. Gyerekkoromra visszagondolva úgy emlékszem, hogy szüleim, bátyám vagy nővérem mindig foglalkoztak valamivel, ami túlment a "kötelezőn": apám akkor is folytatta tudományos munkáját, amikor 57-től egy tervezőintézetben kezdett dolgozni.

Kisgyerekkorunktól szüleim nagy súlyt helyeztek arra, hogy a családban mindenki szabadon alakíthassa ki és mondhassa meg a véleményét. Arra bíztattak bennünket, hogy a világot kritikával szemléljük, és ne fogadjunk el tekintélyelven, gondolkodás nélkül semmilyen nézetet. (Ezzel, ma már tudom, gyakran megkeserítettük tanáraink életét). Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy szüleim figyeltek arra, hogy milyen iskolában tanulunk. Amikor harmadik elemista koromban dicséretet kaptam magatartásból és szorgalomból, apám felháborodva azon, hogy az iskolában ilyen alacsony követelményt állítanak, átvitt a tőlünk fél óra gyaloglásra lévő - igen kiváló - Mártonhegyi úti általános iskolába.

Hasonló okok miatt adtak a budapesti Piarista Gimnáziumba. Nagyon szerettem odajárni, a legtöbb délutánt is az iskolában töltöttem, különböző szakkörökön. A hétvégeken kirándultunk, eveztünk, kerékpároztunk. Ezek az évek, azt hiszem, máig meghatározóak a gondolkodásomra. Elsősorban fizikatanárom, Havas József; osztályfőnököm, Meggyes János; kémia-, biológia tanárom, László Mihály és hittantanárom, Jelenits István hatottak rám. Visszagondolva megdöbbentő, hogy milyen nyitott gondolkodásmóddal tanítottak és mennyire felnőttnek kezeltek bennünket.

Vonzódásom a matematikához és fizikához, valamint apám példája meghatározó volt pályaválasztásomban: így kezdtem meg tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az egyetemi évek alatt legnagyobb hatással Hegedűs István volt rám, akinél két TDK-dolgozatot is készítettem, és később ő volt aspiránsvezetőm is. Ő vezetett be a mérnöki tudomány számtalan területére és tanított meg a kutatómunka különböző módszereire. Tőle tanultam meg, hogy a részletes, nagy pontosságú számításokat, levezetéseket ellenőrizni kell egyszerű, a fizikai jelenségeket szemléletesen leíró, közelítő modellekkel is. A szakmai befolyáson túlmenően hatott rám igényessége, sokszínű műveltsége és konok erkölcsisége is.

- Látókörömet szélesítette a Fehér Márta filozófussal kialakult tanár- diák kapcsolatom (egy tudományfilozófiai tárgyú TDK-dolgozatot készítettem nála). A sok-sok vele folytatott beszélgetés kitágította a tudomány szerepéről alkotott elképzeléseimet, ablakot nyitott sokféle gondolkodásmód felé.

Az egyetem elvégzése után egy évet az UVATERV Hídirodáján dolgoztam Knébel Jenő irányítása alatt. Nagyon sokat tanultam tőle; a tervezési feladatok részletekre is kiterjedő irányításán túlmenően rendszeresen foglalkozott az osztályán lévő fiatalok képzésével. A tőle tanult elvek máig segítségemre vannak munkámban.

A kandidátusi cím megszerzése után a Cholnoky Tamás által létrehozott Korányi-ösztöndíj segítségével az USA-ba utaztam, hogy megismerkedjek nemcsak az amerikai kutatás módszereivel, hanem az amerikai gondolkodásmód és életforma sajátosságaival is. Az USA Stanford Egyetemén Springer György professzor, a Repülőmérnöki Kar dékánja volt rám nagy hatással. Tőle tanultam meg azt, hogy a mérnöknek nyitottnak kell lennie a tudomány különböző területei iránt. Vele közösen foglalkoztam - építőmérnök létemre - a repülőgépipar által felvetett problémákkal, kompozitokkal, száloptikai szenzorokkal és piezo-anyagokkal. Hatására megerősödött bennem az a tudat, hogy magas szintű egyetemi oktatás csak színvonalas kutató, tervező és ipari munkára épülhet.


Penke Botond

1942-ben született, Beregszászon. A Szegedi Orvostudományi Egyetem professzora, az Orvosi Vegytani Intézet intézetvezető egyetemi tanára.

- Pedagógus családból származom, édesanyám biológiát tanított Szatmárcsekén az általános iskolában. Gyerekkoromban elsősorban a biológia vonzott. Mint falusi gyerek természet-közelben éltem, pontosabban úgy éltünk benne a természetben, hogy észre sem vettük. Szatmárcsekén 1960-ig nem volt sem villany, sem vasúti közlekedés, vonattal tizenkétéves koromban utaztam először. Ennek ellenére az általános iskola színvonala meglepően magas volt. 1955-ben Egerből, a főiskoláról egy frissen végző kémia-tanárnőt kaptunk, Balogh Gizellát. Ő szerettette meg velem a kémiát. Az iskolai szertár hiányos felszerelése ellenére sok kísérletet mutatott be, ezek nagyon megragadták a fantáziámat. Ő magyarázta el a termokémia alapjait, amikor megkérdeztem, miért "forr fel" a mész, ha oltáskor vizet adunk hozzá. A középiskolában, a debreceni Fazekas Mihály gimnáziumban Jodál Károly tanári egyénisége óriási hatással volt rám. Így már tizenhatéves koromban eldöntöttem, hogy kémikusi életpályát választok. A műszaki tudományok nem vonzottak, de a biológia vonzása megmaradt, így kémia-biológia tanári szakra jelentkeztem az ELTE-re. Az egyetemen is fantasztikus tanáraim voltak kémiából: Lengyel Béla, Bruckner Győző, Erdey-Grúz Tibor tárgyait szerettem legjobban. A sok választási lehetőség közül a szerves kémiát választottam, és szakdolgozatomat is a Szerves Kémia Tanszéken készítettem el egy gyógyszerkutatási témából. Közben Kovács Kálmán professzor, a szegedi Szerves Kémiai Tanszék vezetője meghívott, hogy gyakornokként dolgozzam nála. Örömmel vállaltam el a szegedi állást, soha nem bántam meg. Nagyon sokat tanultam a szegedi intézetben, de legalább ilyen fontos volt heidelbergi tanulmányutam 1970-ben; ennek során Theodor Wieland professzor munkássága volt rám rendkívüli hatással.

- Bár kémikus vagyok, egész eddigi életemben a biológia bűvkörében is éltem. Szűkebb szakmai területem, az aminosavak, peptidek és fehérjék kémiája, szorosan kapcsolódik a biokémiához, élettanhoz és molekuláris biológiához. Kutatási eredményeimet a gyakorlatban is szeretném hasznosítani, ez gyógyszerkutatást jelent. Szinte már a gyógyszermolekulák tervezésénél figyelembe kell vennünk a hatóanyag felszívódását, áthaladását a szervezet különböző gátjain, majd lebomlását. Az utóbbi 7-8 évben az Alzheimer-kór, a legfontosabb időskori demencia kialakulásának mechanizmusát kutattam. Rá kellett jönnöm, hogy ennek a betegségnek a kialakulása táplálkozási és életmódbeli tényezőktől is függ, így nagyon érdekel a gerontológia és a táplálkozástudomány is. Lányom biológus kutató, etológiával és neuroendokrinológiával foglalkozik, így nagyon érdekelnek az említett tudományok legújabb eredményei is.

- Kutatócsoportunk nagy fába vágta a fejszéjét: szeretnénk felderíteni az Alzheimer-kór hatásmechanizmusát, és ennek ismeretében szeretnénk megfelelő gyógyszert kifejleszteni a betegség megelőzésére. Az Alzheimer-kór szellemi leépüléssel járó, folyamatos romlást mutató agyi megbetegedés, amely az életvitelt messzemenően befolyásolja. Az idegsejtek pusztulása során nemcsak a memória károsodik, hanem a gondolkodás, az önellátó képesség is. Sajnos, ez az állapot jelenleg visszafordíthatatlan. Hazánkban kb. százezer ilyen beteg él. A betegség megjelenését megfelelő étrenddel, pl. telítetlen zsírsavakat tartalmazó tengeri halak fogyasztásával, valamint sok C- és E-vitaminnal, plusz flavonoidokkal valószínűleg akár 5-10 évvel is ki lehetne tolni. Mivel az emberek nem szívesen változtatnak étkezési szokásaikon, az étkezést kiegészítő adalékanyagok, illetve a betegséget megállító gyógyszer kifejlesztésén dolgozunk. A kutatásokat a debreceni Biogal gyógyszergyár támogatásával végezzük, és komoly pályázati támogatást kaptunk a Széchenyi-tervből is. Jó esélyünk van rá, hogy a következő években olyan vegyületet találjunk, ami gyógyszerré fejleszthető.


Sólyom László

1942-ben született, Pécsett. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, doktori iskola vezetője.

- Nem akartam jogász lenni. Azért mentem a pécsi jogi karra, mert sok minden érdekelt, de határozott elképzelés híján ezt gondoltam a legnyitottabb pályának. Az egyetemen a római jog tanára, Benedek Ferenc nyitott ablakot a könyvek és a szellem világára. A jogi végzettséggel egy időben könyvtárosi diplomát is szereztem, s csak azért nem lettem könyvtáros, mert Mádl Ferenc "kiajánlott" Jénába, az ott alakuló összehasonlító jogi intézetbe. Két és fél év múlva, 1969-ben, jénai doktorátusommal Eörsi Gyula felvett az Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetébe. A polgári jogi osztály akkoriban a türelem, a nemzetközi nyitottság, a színvonal tiszteletének szigete volt. Magától értetődött a történeti és összehasonlító kutatás, emellett dívott egy esszéisztikus feldolgozásmód (szellem)történeti kitekintésekkel, művészeti és irodalmi utalásokkal. Ebben a légkörben örömmel és nagy ambícióval dolgoztam, s még negyvenéves korom előtt akadémiai doktor és egyetemi tanár lettem, másrészt a joggal való foglalkozást mégis csak átmenetinek tekintettem. Csak a nyolcvanas évek derekán, mint környezetvédelmi és más civil mozgalmak résztvevője kezdtem érezni, hogy milyen jó egy viszonylag kemény tudomány birtokában lenni. Jogász voltommal azután alkotmánybíróként tudtam először igazán azonosulni. Ebbe a tevékenységembe minden korábbi kutatási tapasztalatomat és eredményemet beépítettem. Mondhatnám, visszamenőleg kapott értelmet addigi munkám. Nagyon kevés társadalomtudósnak adatik meg, hogy elméleti eredményeit és felfogását közvetlenül megvalósíthassa.

- Más kérdés, hogy a más tudományokkal és művészetekkel való kapcsolat milyen hatással van az egész személyiségre és befolyásolja így a szűkebben vett szakmai teljesítményt, és megint más a közvetlen hatás. Munkáimban nyilvánvaló és könnyen azonosítható az eszmetörténeti és intézménytörténeti szerzők és művek befolyása. Fiatalkori írásaimban ez a határ - talán a felfedezés öröme folytán is - néha túlságosan közvetlen is; idővel egyre inkább elmosódik a határ a direkt befolyás és a kutatói személyiség és módszer általános alakulása között. Rejtettebb kapcsolatok gyakran döntőbbek a közvetlenül kimutathatóknál.

- Az Alkotmánybíróság munkáját feldolgozó, éppen megjelent könyv után a mű lezárása az alkotmány tudományos kommentárjának megírása lenne; ez egy nagy lélegzetű és hosszú munka. Emellett kifejezett szükségét érzem az alapkutatáshoz való visszatérésnek is. A téma lassan kezd körvonalazódni bennem, beszélni róla még korai lenne.


Stépán Gábor

1953-ban született, Budapesten. A BME Műszaki Mechanikai Tanszékének vezetője, egyetemi tanár.

- Középiskolámat a pesti Apáczai Gimnáziumban végeztem. Ottani matematika tanárom, néhai Sain Márton nagy hatással volt rám. Ő matematikusnak küldött volna, édesapám a gépészmérnökséget támogatta, így az érettségi, majd a katonai szolgálat után a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, az 1973- ban induló matematikus-mérnök szakon folytattam egyetemi tanulmányaimat. Itt matematikát a kiemelkedő műegyetemi differenciálegyenletes kutatóktól és a tudományegyetemről átoktatóktól tanultam, a hőtan, áramlástan és szilárdtest mechanika területén pedig kiváló elméleti felkészültségű gépészmérnökök oktattak.

Érdeklődésem a közönséges differenciálegyenletekre, a mechanikai rezgésekre irányult. Ebben döntő szerepet játszottak azok a tudományos diákköri problémák, félévi projektek, majd a diplomaterv, melyek szerencsés módon mind erre a területre estek. Ilyenek voltak a gépcsoportok indításával kapcsolatos munkák, majd a szerszámgéprezgések. Utóbbi hazánkban viszonylag kevéssé művelt terület volt, és mivel matematikai háttere, a késleltetett argumentumú differenciálegyenletek, túlmutatott az egyetemi tananyagon, sokat tanultam könyvekből, a matematikai és műszaki tanáraimmal folytatott konzultációkból.

Fontos volt, hogy matematika és mechanika professzoraim biztatására már diplomatervem eredményeit publikálhattam a műegyetem angol nyelvű lapjában, melyre hamarosan sok érdeklődő levelet kaptam külföldről. Megérezhettem, milyen jó a nemzetközi kutatói társadalom részévé válni, még ha akkor ez személyes találkozások nélkül, lassú és körülményes levelezés mellett folyt is. 1981-ben, rövid ipari tevékenység után végleg visszatértem az akadémiai kutatóéletbe, a műegyetemre, megvédtem kandidátusi értekezésemet.

Szakmai munkámnak ezután hosszabb külföldi tanulmányútjaim voltak meghatározó pontjai. Angliában a nyolcvanas évek végén ismerkedtem meg az ottani iparhoz szorosan kötődő kutatásokkal. Ott jelent meg könyvem a retardált dinamikai rendszerekről, ott alakult ki egyik kutatási területem, a számítógéppel szabályozott gépek dinamikája. A kerékdinamikai problémákkal dániai és hollandiai munkám során foglalkoztam, majd általában dinamikai rendszerek szabályozásán, azok kaotikus viselkedésén dolgoztam az amerikai Pasadenaban. Ez, a kilencvenes évek közepére eső Fulbright-ösztöndíjam és annak eredményei nyitották meg az utat több folyóirat szerkesztőségébe, nemzetközi szervezetek vezetőségébe, melyek ugyan sok adminisztratív terhet jelentenek, mégis sokat segítenek hallgatóim, kutatási témáim irányításában, szervezésében, a nemzetközi szakmai élettel való kapcsolat tartásában. Ettől kezdve vállaltam tanszékem, majd a Gépészkar és a Műegyetem életében is aktívabb szerepet, kezdtem tartani évfolyam szintű előadásokat dinamika és lengéstan tárgyakból, szerveztem több szimpóziumot és konferenciát, nyertem el számos hazai és nemzetközi projektet a szerszámgéprezgések, a járműdinamika és az erőszabályozású robotok témakörében.

- A műszaki rezgéstani feladatok matematikai modelljein keresztül több tudományterülettel is van kapcsolatom. Ilyen a biomechanika, egy másik a populáció dinamika vagy a piaci folyamatok dinamikája a közgazdaságtanban. Mindegyik esetben az adja a közös tárgyalásmódot, hogy a folyamatokban az időkésleltetésnek, a holtidőnek kulcsszerepe van. Ember-gép rendszerekben ez az emberi reflexek késéséből származik, populáció dinamikában a szaporodási ciklusok okozta időkésésből vagy a járványok lappangási idejéből, a fertőzések felismerésének késéséből, a piaci folyamatok esetében pedig a statisztikai adatok hosszabb időt igénylő gyűjtéséből. Az említett témakörökben kevés önálló eredményem jelent meg, de a matematikai, stabilitásvizsgálati módszeremre kapott hivatkozások jelentős részét ezekről a szakterületekről kaptam.

- Rövidtávon a szerszámgéprezgések kapcsán hatékony forgácsolási technológiákkal foglalkozom. Az erőszabályozások alkalmazási lehetőségeit a rehabilitációs robotok esetében tapintás és erőtovábbítás, internetes alkalmazások esetén tervezem kutatni. Hosszabb távon terveim az orvosi kutatásokhoz kapcsolódnak, remegéssel, billegéssel kapcsolatos betegségek esetén az idegrendszer működésének modellezésével szeretnék foglalkozni.


<-- Vissza az 2001/12. szám tartalomjegyzékére