2000/12.

Könyvszemle

A MAGYAR KIRÁLYI LÉGIERŐ TÖRTÉNETE

Az eddig is ismert volt, hogy M. Szabó Miklósnak, a magyar repüléstörténet kiváló kutatójának, sikeres hazai publikációi mellett, a magyar tudományosság hírnevét növelő értékes írásai jelentek meg angol, cseh, francia, görög, német, spanyol, szlovák nyelven a külföldi szakfolyóiratokban is. Ám most közel három évtizedes hadtudományi-hadtörténeti kutatómunkájának eredményét koronázta meg A Magyar Királyi Honvéd Légierő elméleti-technikai-szervezeti fejlődése és háborús alkalmazása 1938-1945 című összefoglaló művének közreadásával.

A neves hadtörténész levéltári források és más kútfők felhasználásával olyan hézagpótló és tekintélyes terjedelmű szintézist alkotott, amely hiteles és teljes képet ad az önálló magyar légierő megszületésének, működésének és háborús szereplésének históriájáról. Ez a könyv nemcsak a repülés rajongói nagy hazai táborának nyújt új ismereteket, izgalmas olvasmányt, hanem kitűnő tudományos összefoglaló is egyben, nélkülözhetetlen kézikönyve a témával, a korral foglalkozó szakembereknek, kutatóknak. A munka tankönyvként is jól felhasználható a felsőoktatásban.

A szerző a nemzetközi helyzetbe és az ország viszonyaiba ágyazva tárgyalja a magyar légierő bonyolult történetét, létrejöttétől megsemmisüléséig. Bemutatja az önálló magyar légierő történelmi előzményeit, a Magyarországra kényszerített trianoni szerződés súlyos következményeit, amely megtiltotta a hazai repülőgépgyártást és a katonai repülést. Ismerteti azokat a titkos és nyílt törekvéseket, melyek a katonai légierő felállítására irányultak. Kimutatja, hogy bár a trianoni béklyók, a világgazdasági válság hatásai nem tették lehetővé a haditechnikai és hadszervezeti fejlesztést, szabadon fejlődhetett az elméleti tevékenység, amely megalapozta a légierő későbbi fejlődését. Kifejti a légierő fejlesztési lehetőségeit az 1930-34-es években, kiemelve az olasz Douhet tábornok hírhedt "korlátlan légi háború" elméletét. Részletesen taglalja a magyar légierővel kapcsolatos nézetek alakulását, a légierő és a szárazföldi erők együttműködésének elveit, a légvédelem és a légierő korabeli harceljárásait.

Nagyon érdekes az a fejezet, amely ismerteti a légierő technikai fejlődését és a magyar repülőgépgyártást az 1938-1940-es években. Az adatsorok a fegyverkezési egyenjogúság és a győri program, valamint a Német Birodalomhoz való egyre szorosabb kötődés jegyében mutatják be a hazai gyártás lehetőségeit, a külföldi katonai repülőgépek beszerzését és a termelési eredményeket. 1941 és 1944 között a magyar repülőgépipar 1200 különféle típusú katonai repülőgépet és 1482 különféle repülőgépmotort állított elő. A légierő technikai fejlődésével, a különböző harci feladatokra alkalmas közel- és távolfelderítő, bombázó- és vadászrepülőgépek rendszeresítésével egyidejűleg fejlesztették a fegyvernem vezető szerveit, hadrendjét és a szükséges személyi állományt. Megtudjuk, hogy ezekben az években, a háborús helyzetből fakadóan, milyen elgondolások születtek és mi valósult meg a légierő szervezeti és létszámfejlesztéséből, milyen hadrendi kötelékeket hoztak létre, a különböző alakulatok hová települtek. (Az 1943/44. szervezési évben például a légierőnél 945 hivatásos tiszt, 24 290 legénységi állományú katona szolgált, valamint 4 közelfelderítő, 2 távolfelderítő, 10 bombázó és 13 vadászrepülő század tevékenykedett.)

A legterjedelmesebb, de egyúttal a legérdekfeszítőbb fejezet A Magyar Királyi Honvéd Légierő háborús alkalmazása (1938-1945) című, amely tüzetesen vizsgálja a légierő harci tevékenysége különböző időszakainak történéseit. Bemutatja a kárpátaljai légi harcokat, tevékenységét a Romániával való válság idején és a Jugoszlávia elleni hadműveletekben. Felvázolja az elhíresült 1941. június 26-i kassai bombázást, Magyarország hadbalépését és a magyar gyorshadtest repülőcsoportjának harcait. Korabeli dokumentumok alapján kapunk hű képet Horthy István tartalékos repülőfőhadnagy máig is vitatott 1942. augusztus 20-i repülőgép-balesetéről. A fejezet további részeiben megismerhetjük a légierő sorsának alakulását a doni katasztrófától a nemzeti összeomlásig, szerepét és tevékenységét a magyarországi légi harcokban, majd a végkifejletet, a Magyar Királyi Honvéd Légierő megszűnésének körülményeit. Befejezésként összegzi a magyar légierő 1938 és 1945 közötti elméleti, technikai, szervezeti és hadművészeti fejlődését és összefoglalja a fegyvernem létét, működését meghatározó nemzetközi és hazai politikai, gazdasági, katonai és más tényezőket, körülményeket. Összegzésében számos, napjainkban is figyelembe vehető történelmi tanulságot állapít meg.

A könyvet eredeti fotók, rajzok, ábrák és táblázatok teszik szemléletesebbé. Elolvasása ennek ellenére nem könnyű feladat, aki azonban nem sajnálja rá a szükséges időt, sok mindent megért a Magyar Királyi Honvéd Légierő sorsán keresztül a magyar történelemből. Nem kérdéses, hogy M. Szabó Miklósnak, aki a hazai hadtudományi-hadtörténeti kutatások legjobb hagyományainak is folytatója, művét nemcsak a tudománytörténet fogja számon tartani, hanem hosszú időn keresztül biztos iránytűként, kézikönyvként (tankönyvként) fogják felhasználni. (M. Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő 1938-1945. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1999. 298 o.)

Ács Tibor


<-- Vissza az 2000/12. szám tartalomjegyzékére