2000/12.

Megemlékezés

Szabolcsi Miklós

(1921-2000)

Mors ultima linea rerum est - a halál a dolgok utolsó vonása -, írja Horatius. Az élet szempontjából ez igaz, de az emlékezet és a fennmaradó munka arra int, hogy ne higgyünk neki. E világból kiábrándulva, Szabolcsi Miklós utolsó kívánsága az volt, hogy halotti beszédeket ne tartsanak felette, csak a főrabbi mondja el a családi hagyományt és személyes emlékeit. A temetés után jelent meg a gyászjelentés, elmondva, hogy szűk családi és baráti körben búcsúztatták.

Szabolcsi Miklóst mint magyar-francia szakos egyetemi hallgatót ismertem meg a háború alatt a francia szemináriumon, ahol az ó-francia nyelvemlék, a Serments de Strasbourg szövegét elemezte nagy filológiai felkészültséggel. 1943-ban jelent meg első tanulmánya Az irodalmi stílusvizsgálat XX. századi módszerei, amely már figyelmeztetett munkásságának egyik irányára.

A felszabadulás után, mint sok más fiatal értelmiségi, feladatának tartotta a világ megváltoztatását és eszmeileg a marxizmust vállalta. Előbb középiskolai tanár, majd a Vallás- és Közoktatási Minisztérium osztályvezetője és a Köznevelés című folyóirat munkatársa, később a Csillag rovatvezetője és az Élet és Irodalom főszerkesztője volt. Az oktatás mellett olyan folyóiratok munkatársa, amelyek a XX. századi magyar irodalommal és a kortárs írókkal és költőkkel foglalkoztak.

1957-től az Irodalomtudományi Intézet munkatársa, majd igazgatóhelyettese, ügyvezetőigazgató lett és szerepe volt a Sőtér István főszerkesztésében megjelent A magyar irodalom története című munka 1905-től terjedő köteteinek szerkesztésében, és egyes fejezeteinek megírásában.

Leginkább azonban kezdetektől fogva József Attila élete és költészete foglalkoztatta. 1963 és 1999 között jelentek meg a Fiatal életek indulója, az Érik a fény, a Kemény a menny és a Kész a leltár című kötetei. Közben 1957-ben kiadja a József Attila Emlékkönyvet, amely nagy vitát vált ki, és egy ideig kivonják a forgalomból. Megjelennek József Attila Összes Művei két kötetben Waldapfel Józseffel közösen, majd a harmadik kötet az ő szerkesztésében, végül a negyedik Fehér Erzsébettel együtt.

A József Attila életét és művét bemutató első kötetében tiltakozik a fenomenológia ama állítása ellen, amely nem tartja szükségesnek az életkörülmények bemutatását. "Úgy gondoljuk ugyanis: az élet - a maga törvényszerűségeivel s véletlenjeivel is - mintegy közvetítő, mű és kor, költészet és társadalom között; az alkotó életútja magyaráz sok művet, tesz világossá sok körülményt." Az utolsó kötetben ugyanezt ismétli meg a késő strukturalizmus és a hermeneutika nézeteivel szemben. Tehát teljes pályaképre törekszik élet és mű összefüggéseiben, társadalmi, politikai, ideológiai és esztétikai helyzeteket figyelembe véve.

Az utolsó kötettel kapcsolatban többen felhívták a figyelmet arra, hogy a szerző bizonyos nézeteit helyesbítette, részben a politikához fűződő kapcsolatokban, részben a pszichoanalízis tekintetében. Ami a politikát illeti, fenntartja József Attila "lehagyását" a Kommunista Pártból, de megjegyzi, hogy egyesek szerint kizárták. A pszichoanalízissel való kapcsolatát ő maga bizonyította ezen írások kiadásával igazolva József Attila ama törekvését, hogy a marxizmust a freudizmussal egyeztesse. E kötetben tiltakozik az ellen, hogy az 1934 utáni verseket elválasszák az előzményektől. "A kései költészet sajátos értékeinek kiemelése nem jelentheti a korábbi időszakok nagy műveinek lebecsülését. ...És egységben kell látni egész életét és műveit." Nagyobb jelentősége van az esztétikai vitának. Szabolcsi elismerte az avantgarde jelentőségét József Attila költészetében, amelyet hajdan realistának jellemzett.

Szabolcsi Miklós egyszerre vizsgálta a költő életét és művészetét, mégpedig egy különleges munkamódszerrel, idézve a kortársak és a kritikusok véleményeit, egyeseket elfogadva, másokkal vitatkozva. Jelentkezik tehát szigorú filológiai felkészültsége, amely lehetővé teszi, hogy az utolsó kötet megjelenéséig megismerjünk mindent, ami József Attilára vonatkozik.

Bár fő témája József Attila volt, Szabolcsit érdekelték a világirodalom irányai és a kritika helyzete. Tanulmányokat írt az avantgarde-ról (Jel és kiáltás) és a strukturalizmusról (Eszmélet). Külön is foglalkoztatta a bohóc alakja, és nemzetközi kitekintésű tanulmányt írt Clown címen.

Közben tanított a debreceni, majd a budapesti egyetemen, és szép számú tanítványt nevelt. A nyolcvanas évek elején megválik az Irodalomtudományi Intézettől és az Országos Pedagógiai Intézet igazgatója lesz. Mint ilyen részt vesz a tankönyvek megújításában és különösen a magyar irodalmi tankönyvek átalakításában.

Széles körű nemzetközi tevékenységet fejt ki. A Sorbonne magyar vendégtanára, hosszú ideig a Fédération Internationale des Langues et Littératures Modernes elnöke, az Association Internationale des Critiques Littéraires alelnöke, a Magyar-Osztrák Irodalomtudományi Bizottság elnöke és az Association Internationale de Littérature Comparée tagja. E funkciókban részt vesz az oktatásban, a programadásban és a szervezésben, és hozzájárul a magyar irodalomtudomány nemzetközi megismertetéséhez.

1965-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1976-ban rendes tagja, hosszú ideig az I. osztály elnöke. Feladatait pontosan és lelkiismeretesen látta el, és nem kis mértékben járult hozzá a minőségi követelmények teljesítéséhez. Munkáját számos hazai és külföldi kitüntetéssel ismerték el (József Attila-díj, Állami Díj, a Francia Akadémia Pálma-rendje, Osztrák Érdemkereszt).

A József Attila-könyv utolsó kötetében a költőt elhelyezi a magyar és a külföldi irodalomban, s őt a modernség képviselőjének tartja. Azokkal szemben, akik József Attilát a múlt emberének mondják, ezt nyilatkozza: "Magam azok közé tartozom, akik számára József Attila műve nem halványult el. Költészete életem részévé vált, folyamatosan ható élmény. Ezért is írtam meg ezt a könyvet."

Búcsúzunk Szabolcsi Miklóstól, a XX. századi magyar irodalom kiváló, nemzetközileg is ismert szakértőjétől, akinek jeles tudományos és oktatói munkássága a miénk marad.

Köpeczi Béla


<-- Vissza az 2000/12. szám tartalomjegyzékére