Könyvszemle
ESZTÉTIKAI ALAPISMERETEK
Régóta nélkülözzük az esztétikai alaptudást összegző új tankönyvet. Amíg esztétikai tárgyú monográfiák, értekezések meg-megjelennek nálunk, addig oktatói alapvetésként, a képzés funkcióját is vállalni óhajtó összefoglalásra bizony ritka az elszánás, elvétve bukkanhatunk ilyen produkciókra.
Most Kedves Tamás bocsátotta útjára azt a kötetet, amelyet rokonszenves, de túlzottan önkorlátozó módon mint összeállító egyez. Ezen esetben tudniillik, mint valamiféle kompendium tető alá hozója, kellő és jogos magabiztossággal írja, szerkeszti egybe mondanivalóját. Igaz ugyan, hogy reveláló értékű meglátások-megállapítások nincsenek a kötetben - ez a műfaj sajátosságából is adódik -, ám túlnyomóan pedáns, jól argumentált magyarázatok annál inkább.
A kötet tartalmának tagolása önmagában külön reflexiót érdemelne: itt csak annyit, hogy didaktikailag indokolható, áttekinthetőségénél fogva is elegáns Kedves Tamás megoldása. A 19 fejezet hatásosan komponált, a 20. az irodalomjegyzéket adja. Eddigi dicséretem konkretizálása kedvéért hozom fel példának a Jungot (14. o.), az esztétikai nevelés komplex jellegét (52. o.), a Kant munkálkodását (160. o.) illető frappáns summázatot.
Tankönyvről írok; ez esetben nem az újszerűség, a nóvum keresése a fontos, hanem a közérthetőség és a megbízhatóság. Az előbbivel nincs gondom, az utóbbival annál inkább. Hely hiányában csak néhányat ragadok ki a kifogásolható megoldások közül.
1. Amikor Kedves Tamás Marx "Gazdasági-filozófiai kéziratok"-ját mutatja be, épp a lényeggel marad adós. Itt ugyanis az elidegenedés értelmezése apropóján Marx - tervezett, ám soha nem realizált esztétikai értekezésének fundamentumaként - eljut odáig, hogy alapvető emberi specifikumként tartja számon: az ember a szépség törvényei szerint is alakít azáltal, hogy képes az inherens mérték alkalmazására. Ennek az állításnak a taglalása nélkül egészen egyszerűen értelmetlen a kéziratok érintése. (166. o.) Ha nem is értelmetlen, de elképesztően egyoldalú a 175. oldalon kezdődő Lukács-interpretáció. "Az esztétikum sajátossága" mellett az ontológiát megíró Lukácsot is magunk előtt láthatjuk, ám nélkülöznünk kell "A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika" szerzőjét, ami bizony elégedetlenséggel tölti el az olvasót.
2. Az egyébként még sorolható konceptuális kifogásoknál jóval nagyobb számban regisztrálhatóak a pontatlan, rossz utalások. Közülük is csak kettő: a 189. oldalon Szőke Pétert mint "A zene három rétege" című opusz szerzőjét nevezi meg, helytelenül, hiszen ő valójában - mint a 394. oldalon olvasható - egyebek mellett "A zene eredete és három világa" című értekezést tudhatja a magáénak.
A 184. oldalon Sartre munkásságából kiemelésre kerül többek között a "Zárt ajtók" is. Sartre 1944-ben közzétett "Huis clos"-ja szó szerint valóban "Zárt ajtók", nálunk azonban - nem véletlenül - "Zárt tárgyalás" címmel fordították le, s ekképpen is hivatkoznak rá.
Kicsinységnek tetszhetnek e tévedések, ám oktatási anyagról lévén szó, az ilyen - s hangsúlyozom: tömegesen előforduló - hibák megengedhetetlenek.
Konceptuális kérdések okán a szerzőt illik faggatni, e második esetben azonban - úgy ítélem meg a szerző melléfogásaiban osztoznak a bírálók is. Jól tenné a Nemzeti Tankönyvkiadó, ha a vélhetően sorra kerülő további kiadások előtt nagyobb figyelmet követelne a lektoroktól - saját neve és presztízse óvása érdekében is.
3. A harmadik kritika-kör kissé szubjektív. Kedves Tamás imponáló bibliográfiával zárja munkáját. Ez természetesen nem teljes és sajnos nem is konzekvens. Nem következetes például abban, hogy egy-egy külhoni szerző nevének kiejtését feltünteti-e, vagy sem. (A 148. oldalon szereplő Buffon helyes artikulációját megtudjuk, ám Battaeux nevének adekvát kiejtését - 149. o. - sűrű homály rejti.) Visszatérve a felhasznált irodalom listájához: kicsinyes dolognak tűnhet bibliográfiai kiegészítés ötletével előállni. Mivel azonban egyértelmű számomra az egyik legbővebb forrás mellőzése, ki kell térnem rá. Kis Tamás szerkesztésében látott napvilágot a Kossuth Könyvkiadó jóvoltából - 1977-ben harmadik kiadásában - a Marxista-leninista esztétika mint tankönyv. Ennek általános és ágazati esztétikai fejezeteivel - szerencsére jócskán él Kedves is. Csak reményemnek adok hangot, amidőn abban bízom: feledékenysége mellőztette vele az említett kötet feltüntetését, s nem egy bornírtan szégyenlős kordivat miatt nélkülözzük a korrekt utalást...
A bírált kötet általános és záró méltatásaként - jóllehet a recenzió terjedelmi megoszlása mást sugallhat - hangsúlyozom: Kedves Tamás komoly, megbecsülést érdemlő, esztétikát oktató tanárok és azt hallgató diákok számára egyaránt igen hasznos munkát végzett. A jelzett hibatípusok (és persze a típusokba sorolható egyes hibák) zöme nem kizárólag az övé. S e tény felveti - miként már korábban kitértem rá - a kiadó s az általa felkért bírálók felelősségét. (Kedves Tamás: Esztétika. Esztétikai és zeneesztétikai alapismeretek. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. 394 o.)
Balogh Tibor