Könyvszemle
A TUDÁSALAPÚ GAZDASÁG MÉLYSZERKEZETEI
A vállalatgazdasággal, a gazdasági aktorok viselkedésével kapcsolatos kutatások tematikájában úgy tűnik, hogy az utolsó másfél évtizedben valóban alapvető szerkezetváltás zajlott le a világban. A gazdaság reálfolyamatainak átalakulásával párhuzamosan a termelés helyett (vagy legalábbis mellett) a gazdaságelméletek is egyre többféle társadalmi alrendszert vontak be vizsgálatukba. Önálló ágazatok foglalkoztak legalább az ötvenes évektől kezdődően az oktatás, az egészségügy, a kultúra gazdaságtanával és persze még korábbról datálva a háztartással és a háztartáson belüli személyi fogyasztás különböző tényezőivel. E mozgás kétirányú volt. Egyfelől, s a felsoroltak elsősorban erre példák, párhuzamosan azzal, ahogy a társadalmi lét szűkebben vett gazdaságon kívüli intézményei is gazdálkodni kezdtek, nagyobb állami forrásokhoz jutottak, és így viselkedésük komplexitásába a gazdasági szemlélet is beépült, e területeknek is létrejöttek az ágazati gazdaságtanai. Ezek persze mindig politika közeliek voltak és elméleteik is többnyire ezen intézményrendszerek reformfolyamataihoz kapcsolódtak. A másik irány a tudás és/vagy az információ kezelésére összpontosított. Itt létrejött valamifajta tudásgazdaság is. De mert a tudás a gazdaság egészében is kiemelt elemmé vált, tulajdonképpen ez a megközelítés a korábbi ágazati gazdaságtanokat keresztbe metszette. A tudás forgalmazásával és gazdasági értelemzésével kapcsolatos elemzések először önmagukban, még nem összefüggő elméletként jelentek meg az egyes területeken (a döntéselmélet információs problémáitól az innovációs ügyekig), majd egy második fejlődési fázisban - leginkább az utolsó 15 évben - két szinten általánosabb elméletet, illetve átfogó módszertani gondolkodásmódot is generáltak. Az átfogó teória: az evolúciós gazdaságelmélet - melynek amerikai alapítói Nelson és Winter mellett egyre több olyan kiváló európai művelője is akad, mint a holland Soete vagy az olasz Dosi lényegében kívül reked az itt recenzált munkából. A szerzőket itt a másik szint, a vállalatok és a vállalatrendszerek világa érdekli és ebben a műfajban szövegük - amely még egy OMFB szponzorálta projektből nőtt ki - az első magyar nyelvű összefoglalója a hálózatokról, a tanulóvállalatról és a lokális tanulásról az utolsó időkben születő munkáknak. A szerzők közgazdászok és természetesen közgazdasági művet írtak, de - és ezzel a műfaji határvonalak centizését be is fejezem - a feldolgozott irodalom túlnyomó többsége ugyanilyen erővel iparpolitikai, gazdaság-szociológiai, rendszerelméleti és kutatásszervezési területekhez sorolható. Szerencsére azonban a szerzőket ezek az "alszakmai" csoportok nem igazán izgatták. Így a szintézis, vagy legalább is tankönyvi igényű rendszerezés valóban sikerülhetett.
A tudásalapú gazdaság alapvető kihívást jelent a konzervatív, illeteve hagyományos gazdaságelmélet számára, hiszen a tudás ott még nem a gazdasági folyamat lényege, hanem egyfajta társadalmi, vagy vezetéspszichológiai előfeltétele. Az információs gazdaságban a tudás megszerzése azonban a munkafolyamat szerves részévé válik, s beépül a gazdasági folyamat alapelemei közé. A 80-as évektől kezdve tulajdonképpen erre a szerkezeti átrendeződésre reagál valahogy a gazdaságkutatás is. Erre az időre már egyébként rendelkezésre áll (s azóta a gazdasági és társadalmi vizsgálatoknál is nagyobb sebességgel növekszik) a mesterséges intelligencia kutatása által kínálta eszköztár és elvben a kognitív tudományokból is sok minden átemelhetővé válhat. Eddigi olvasmányaim szerint azonban, bár a mesterséges intelligencia kutatásának és a gazdasági rendszerek vizsgálatának területén számos érintkezési pont már is látható, a kognitív tudományi eszköztár megtermékenyítő hatásáról még kevésbé lehet beszélni. Ennek megfelelően Kocsis és Szabó is mutat be, - ha röviden is, és tulajdonképpen Benedek Gábor segítségével a függelékben - gazdasági neurális hálózatokat. A recenzált szöveg legfontosabb elméleti fejezetének én a 3. részt érzem, ahol bevezetődik az erőforrás alapú vállalatelmélet, ahol a gazdasági szervezet középpontja (romantikusan akár lelkének is nevezhetnénk) az alapvető hozzáértés (core competence) lesz. Ennek szerepe épp olyan meghatározó, mint a tranzakciós költségeké a szerződéselméleti vállalatfelfogásban. S ha a szervezet tanul, akkor a vállalat ehhez szervezeti memóriát is létrehoz. Ez nagyobbrészt persze inkább szociológiailag kezelhető elemekből áll: a cégkultúra által közvetített vállalati értékekből, az együttműködő fejlesztő csoportokon belül kialakult kommunikációs formákból stb. Az evolúciós vállalatelméletek, amelyekről a szerzők úgy vélik, hogy azok egyben hozzáértés alapú teóriák, bemutatják a két alapváltozatot, a szekvenciálisat és a genetikusat, és az evolúciós elmélet fogantatásából is következően jelzik a környezet kimagasló szerepét a szervezeti változások formálásában. Ebben az összefüggésben esik azután szó az evolúciós fészkekről is.
A továbbiakban a tanulóvállalatokkal kapcsolatos irodalom összefoglalására kerül sor. Itt jelenik meg a kötet címadó fogalma, a posztmodern vállalat is. Némileg leegyszerűsítve, a szerzők úgy vélik, hogy a hagyományos vállalatok (ahogy a kritikai közgazdaságtan ezt nevezné, az Atlanti Fordizmus szervezetei) bürokratikus formációk. Ezekkel szemben a tudásalapú gazdaság (vagy a poszt-fordista világ) szervezetei tanulószervezetek és posztmodernek, mert osztott információs rendszerrel dolgoznak, relativizálódnak hierarchikus viszonyaik, és a vállalaton belül dolgozók erős elkötelezettségére építve önálló játékosok lehetnek. Ezek s a kapcsolódó elemek meglétével én nem vitatkozom, de a szerzők iránti minden nagyrabecsülésemmel együtt sem vagyok biztos abban, hogy ezek a változási irányok kimerítik a gazdasági posztmodern fogalmát. Ha ezt használni kívánjuk, függetlenül attól, hogy e fogalomhoz szülőhelyén, a kultúraelméletben milyen konnotációk tapadnak, akkor az európai gazdaságokban megfigyelhetőnél sokkal erősebb relativizálódást, sejtszerűen magukba zárt egységek közötti ad hoc interakciót, stb. tételeznénk fel, mint amennyi most elénk kerül. Arról nem is beszélek, hogy a bürokratikus és tanuló vállalat itt ideáltípus. A valóságban nyilvánvalóan ezek keveréke fordul elő és pl. gazdaságszociológusként akkor itt engem elsősorban az érdekelhetne, hogy hogyan hatnak a keverék elemei egymásra. Vagyis, hogyan épülnek be tudástermelési elemek a bürokratikus rendbe, illetve, megfordítva, a felpuhuló, vagy részben lebomló hierarchiák mily módon hatnak a tanulásra, s különösen annak radikális formáira: az új előállítására. Ebből következően az a szervezeti tanulóképtelenség, amiről a szerzők is értekeznek, nyilvánvalóan viszonylagos, a vállalatokon belüli egyensúlyok sem teljesen borulnak. Az európai, és különösen a kelet-európai empirikus vizsgálatokból épp e folyamatok befejezetlensége (talán befejezhetetlensége) látható a legjobban.
Nagyon fontos része a dolgozatnak a tanulás térbeli elemeit, azok felértékelődését hangsúlyozza. A Szilícium-völgy közismert, sőt csontig lerágott és ráadásul nálunk alkalmazhatatlan és követhetetlen példái mellett a könyv szerencsésen emeli be a magyar szakpolitikai gondolkodásba a legfontosabb és számunkra kulturálisan is értelmezhető európai növekedési pólusokat: Közép- Olaszország középvállalatait, és a Baden-Württembergi térséget.
A kötet második részét a szerzők a hálózatoknak szentelik. A hálózatok a szociológiában alapszerkezetek, vizsgálatukkal szakosodott európai és nemzetközi szociológiai társaságok foglalkoznak. Tematikájuk azonban sajnálatosan szegényesen jelenik meg a magyar szakirodalomban (így is jelentős eredményeket ért el e területen a beért kutatónemzedékben Sík Endre, a fiatalok között Vedres Balázs). Kocsis és Szabó igazán nem ezzel a szociológiai fogantatású hálózattal dolgozik, számára nagyobbrészt a gazdasági egységek, vállalatok hálózata kompetencia blokkokra épül (más elméletek itt inkább ipari klaszterekről, vagy technológiai rendszerekről beszélnének). A dolgozat e részében mintha keverednének az elméletek, a szervezési mód leírások és a normatív szervezetfelfogások. Érdekesnek találom a hálózati integráció itt leírt tranzakciós költségtani magyarázatát és azokat az erőfeszítéseket, ahogy a piac és a hierarchiák összenövését a munka bemutatja. A dolgozat egészéhez képest én egy hajszállal elnagyoltabbnak, vagy leíróbbnak érzem a 8. és 9. részt, ahol a szerzők a magyar anyagot próbálják a kötetbe emelni. A szándék természetesen kikezdhetetlen és gondolom, hogy a megrendelők, az OMFB-s (illetve a később az OM) is erre ösztönözte a szerzőket, de a kutatás ebben a fázisában a magyar példák inkább csak mini esettanulmányokként, egyfajta függelékként jelennek meg a kötetben. A megállapítások igaznak tűnnek, a tények valódiak, de végül is is nincsenek beemelve abba az elegáns rendszerbe, amelyet a könyv felépít. A magyar tanulóvállalatok morfológiája így nyilvánvalóan már egy következő monográfiának képezheti tárgyát. (Kocsis Éva - Szabó Katalin: A posztmodern vállalat. Tanulás és hálózatosodás az új gazdaságban. Budapest, Oktatási Minisztérium, 2000. 310 o.)
Tamás Pál