Külső tagok fóruma
Legfontosabb feladat a hagyományos diszciplínák integrációja
Pozsgay Vince
Munkahelyem, a National Institutes of Health (NIH), egyike a világ vezető egészségügyi kutatási intézményeinek. Az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériumához tartozó intézmény 25, egymástól különálló intézet és központ együttese. Az intézmény központja Washington elővárosában, Bethesdában, mintegy 300 hold területen van, ahol 75 épületben folyik orvosbiológiai kutatás a kiegészítő, ellátó tevékenységgel együtt. Az intézmény elsődleges célja új ismeretek megszerzése betegségek megelőzésére, kimutatására és gyógyítására. Az intézet jelenlegi évi 16 milliárd dollárnyi költségvetéséből 82% kerül az NIH-en kívüli, extramurális (pl. egyetemi) kutatások finanszírozásra, 8% pedig a közösen végzett intra- és extramurális kutatások támogatását szolgálja. A fennmaradó 10% jut az intramurális kutatásokra. Ez költségvetési forrás, de nem kapjuk ingyen, nem jön automatikusan. Kutatási támogatásért ugyan nem kell pályázatokkal folyamodni, de évente részletes jelentésben kell számot adnunk a végzett munkáról. Négyévenként kerül sor az intézet kutatási igazgatója által az intézeten kívüli kutatóhelyekről felkért, nemzetközileg is elismert szakemberekből álló bizottság előtti beszámolóra. Erre az alkalomra készítjük el pályafutásunk addigi legfontosabb írásművét, a négyéves beszámolót, mely a következő időszakra tett kutatási javaslatainkat is tartalmazza. Az írásos anyag szóbeli megvédését követően az értékelő testület véleménye alapján dönt a kutatási igazgató a további támogatás mértékéről, beleértve a laboratóriumi hely nagyságát, a beosztott munkatársak számát és a kutatásra fordítható összeget. Az értékelő testület ajánlására, negatív vélemény esetén, az igazgató joga a kutatási támogatás csökkentése vagy megvonása. Ez utóbbi nem gyakori, de nem is példa nélküli, bizonyságául annak, hogy a hosszú évek munkájával megszerzett kutatói állás nem jelent életre szóló biztonságot: nem megfelelő teljesítmény esetén a kutatáshoz nélkülözhetetlen pénzt, sőt, még az állást is el lehet veszíteni.
Az NIH-ben az elmúlt évtizedben alkalmam volt a tudományos kutatásban, elsősorban az élettudományokban, valamint az azokhoz kapcsolódó természettudományos diszciplínákban érvényesülő tendenciák megfigyelésére. Tapasztalataimat az alábbi szempontok szerint csoportosítottam:
- a hagyományos diszciplínák integrációja,
- tendenciák a publikálásban,
- a személyi feltételek alakulása,
- jövőbeni tendenciák.
A hagyományos diszciplínák integrációja
Az Egyesült Államokban az alapkutatások legnagyobb támogatója a szövetségi kormány, következésképpen a kormány által az elmúlt évtizedben alapkutatásokra fordított pénzösszegek jól demonstrálják a szóban forgó időszakban az ország kutatási szerkezetében bekövetkezett globális változásokat. Az alapkutatásra szánt költségvetés alakulásáról szelektív példákat mutat be az 1. táblázat. Szembetűnő, hogy az élettudományi kutatásra fordított pénzösszegek jóval az inflációt meghaladó mértékben, 65%-kal nőttek, és hogy a fizikai tudományok támogatásának 47%-os növekedése is lényegesen meghaladja az inflációt. Ugyanakkor a kémiai alapkutatásokra fordított összeg, időközbeni fokozódás után, 10 év alatt csak 16%-kal nőtt, ami már nem elég az infláció kompenzálására.
Az orvosbiológiai kutatások fokozott támogatását jelzi a szövetségi kormány alapkutatási támogatásának alakulása is (2. táblázat). Az NIH által adott kutatási támogatások túlnyomó része ebbe a kategóriába esik: az 1992-1999 közötti időszakban a támogatás mértéke 57%-kal nőtt. A National Science Foundation általi támogatás növedésének mértéke (40%) valamivel meghaladja az összes tudományterületre vonatkozó, mintegy 35%-os növekedést, ami szintén jóval az infláció fölött van. Ezek a számok, más adatokkal együtt arra utalnak, hogy egyfajta átcsoportosulás megy végbe a kémia és az élettudományok néven összefoglalt tudományagak között, és hogy a kémiára mint alaptudományra fordított közvetlen összegek nagysága fokozatosan csökken. Egyetemista koromban nagytiszteletű fizikai-kémia professzorom a szerves kémikusokat némi humorral szakácsoknak nevezte. A német szakirodalomban a kísérletek leírására használt Kochvorschrift szó jó alapot is adott erre a megjegyzésre. Mint minden jó humorban, ebben is van komoly tartalom, tükrözése a kémia alegységei közötti egykori megosztottságnak. Ez az idő már régen elmúlt, nemcsak a kémia alegységei integrálódtak, de integrálódik a kémia és a többi alaptudomány.
Különösen szembetűnő a kémia és a biológia közötti határvonalak elmosódása. Az NIH-ben azt látom, hogy az eddig önálló kémiai kutatóegységek szerepét átveszi egy olyan integrált tudományos kutatás, ahol a kémia és a fizika egy adott orvosbiológiai feladat megoldása érdekében párosul a biológiával. Kérdéseinket nem úgy tesszük fel, hogy elő tudunk-e állítani egy vegyületet, hanem úgy, hogy hogyan lehet a szintetikus kémia eszközeivel egy adott biológiai kérdést megválaszolni, és hogy milyen vegyületek kellenek célunk eléréséhez. Az alapkérdés megállapítása után előállítjuk a szükséges vegyületeket, amelyeket felhasználunk az (orvos)biológiai kérdések megválaszolására.
Nem kétséges, hogy átcsoportosult a kérdésfeltevés és a feladat súlypontja. Legfrappánsabban talán a peptidkémiában szembetűnő ez a jelenség, ahol egy nagyobb tagszámú peptid előállítása még egy évtizede is komoly teljesítménynek tűnt. Ma már ez a legtöbb esetben rutin feladat, aminek értéke leginkább biológiai összefüggésben jelenik meg. Kétségtelen, hogy a kémiai módszerek továbbfejlesztésével egy időben a szintetikus munka fő értékét a biológiai tudományokhoz nyújtott hozzájárulása demonstrálja. Ez a szemlélet saját pályámon, a szerves kémia biológiailag kiemelten fontos területén, a szénhidrátkémiában is érvényesül. Tíz évvel ezelőtt kerültem az NIH-be, egy vakcinakutató csoport tagjaként. A csoportban szintetikus szerves kémiával korábban senki nem foglalkozott, természetesen a kémiai munka alapvető feltételei is hiányoztak, de a csoport orvos képzettségű vezetője bízott abban, hogy a szintetikus kémia az addiginál sokkal jelentősebb segítséget tud adni a vakcinakutatásban - és ebben nem tévedett. A tíz évvel ezelőtti próbálkozásokból a vakcinakutató osztály részeként egy aktív szénhidrátkémiai munkacsoport alakult ki, ahol munkánk célja szintetikus oligoszacharidokat tartalmazó konjugát vakcinák előállítása és biológiai vizsgálata humán patogén baktériumok által okozott fertőzések megelőzésére. Saját pályafutásom példája és számos más megfigyelés alapján nem lehet kétséges, hogy a tudományos kutatásban a legfontosabb tendencia a hagyományos diszciplínák feladat-központú integrációja. Ebben a folyamatban a hagyományos diszciplínák nemcsak megőrzik egyéniségüket, de a társtudományok módszereinek megismerése és alkalmazása révén kölcsönösen sikeresebbek is lehetnek.
Tendenciák a publikálásban
Általános az a felfogás, én is ezt gondoltam, hogy a kémia területén megjelenő cikkek száma évek óta nő. Ez igaz is volt egy ideig, de talán ez a tendencia módosuláson megy át, amint ezt a 3. táblázatban a kémiai tudományok területén megjelent közlemények száma mutatja. Az 1980-as évek végétől az évi mintegy 390 ezer publikációból 1994-re 542 ezer, 1996-ra pedig közel 580 ezer lett. Érdekes, hogy 1998-ban az előző évinél 4,5%-kal kevesebb a kémiai publikációk száma. A jelenség pontos oka nem ismert, feltételezhető, hogy a tendencia visszafordul, de az is lehet, hogy az ok a kémiai kutatásokra szánt pénzek zsugorodása, és ezzel egyidejűleg az előbb érintett átcsoportosulás a tisztán kémiai közleményekből az orvosbiológiai vagy biológiai közlemények területére. Tehát itt is megfigyelhetünk egy, a finanszírozástól függő változást. Nagyon érdekes a közlemények számának alakulása országonkénti bontásban. A kémiai cikkek száma 1988 és 1998 között világviszonylatban 43%-kal nőtt. Az országonkénti hozzájárulásban szembetűnő, hogy az Egyesült Államokból származó közlemények részaránya az 1988-as 27,4%-ról 24,4%-ra csökkent tíz év alatt. Az előzőekben említettekhez kapcsolódva valószínű, hogy számos, addig tisztán kémiainak tekintett munka biológiai összefüggésben kerül közlésre, ezzel csökkentve a kémiai jellegű közlemények relatív részésedését. Jelentősen nőtt a Japánból (17%) és Kínából (131%) származó kémiai cikkek részaránya, míg a nyugat-európai országok, így Németország és Svájc részaránya a világ kémiai publikációs listájában nem mutat számottevő változást. Természetesen saját tudományterületemen is érvényesül a "publish or perish", a "publikálj vagy pusztulj" elv és némi humorral, de némi komolysággal is talán, az NIH az irodalomkereső szolgálatának internetes honlapjának címe is tartalmazza ezt a figyelmeztetést (http://publishorperish.nih.gov).
Feltétlenül megemlítendő az internet meghatározó, egyre fokozódó szerepe a publikálásban és a közleményekhez való hozzáférhetőségben. A mi területünkön ma már egyre gyakoribb, hogy közleményeket nem postán, nem is faxon küldjük közlésre, hanem interneten. Ezekben az esetekben természetesen a szerkesztő is interneten juttatja el a bírálókhoz a kéziratot értékelésre, tőlük pedig szintén interneten kapja meg a választ, amit ugyancsak interneten juttat el a szerzőkhöz, a korábbihoz képest elképzelhetetlenül lerövidítve a publikálási időt. Esetenként már a formálással sem kell sok időt tölteniük a szerzőknek, például az Organic Letters c. szerves kémiai folyóirat interneten levő template-je az arra másolt szöveget automatikusan formálja.
Érdekes volt megfigyelni, hogy az 1970-es évektől a folyóiratok száma rendkívül gyorsan megnőtt, mutatva a kereskedelem érdeklődését a publikációk iránt, az ebben meglévő potenciális üzleti tartalékokat. Ez sajnos odáig ment, hogy ma már az anyagilag legjobban ellátott könyvtáraknak is meg kell gondolniuk, hogy milyen folyóiratot vásárolnak. Ez természetesen visszahat a folyóiratok publikálására és a szakmai társaságok publikálási tevékenységére. Az én területemen az Amerikai Kémiai Társaság úgy döntött, hogy a kereskedelmi kiadókkal konkurálva, annak magas árait csökkentendő, még egy újabb folyóiratot indítanak, az előbb már említett "Organic Letters" címen, amelyik nagyon gyorsan publikál és viszonylag olcsó. Ez egy direkt támadás volt a drága Tetrahedron publikációkkal szemben. További törekvés az is, hogy az interneten díj nélkül is elérhetők legyenek a közlemények. Egyik ilyen kezdemenyezés az NIH-ből indult el, PubMed Central elnevezéssel (http://www.nih.gov). Ennek céljai közt szerepel a referált folyóiratokban megjelent közleményeken kívül a formailag nem publikált kutatási eredmények interneten való ingyenes hozzáférhetőségének biztosítása is.
A személyi feltételek alakulása
Harmadik témaköröm a vegyészutánpótlás kérdésével foglalkozik. A Bachelor of Science (BS) alapképzettséget 1980-ban több mint tizenegyezer diák szerezte meg. A következő években, a munkaerőpiacot tükrözve, jelentős csökkenés következett be, majd a kilencvenes évek végére a BS diplomát szerzettek száma elérte a korábbi számot, mutatva a megnövekedett keresletet, ami jelenleg is tart. A Master Degree-t és a PhD diplomát szerzettek száma fokozatos növekedést mutat.
A táblázat természetesen színvak, nem mutatja a képzésben részt vevők eredetét, etnikumát, ami nagyon érdekes változáson ment keresztül az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedben. Míg a kémiai alapképzésben az amerikai diákok a korábbihoz hasonló számban vesznek részt, jelentős változás történt a továbbképzés, a Master és PhD programokba iratkozottaknál. E tekintetben két fejleményre hívom fel a figyelmet. Egyrészről a felsőfokú képzésben kémikusi diplomát szerzettek aránya két évtized alatt nagyon jelentős mértékben nőtt, a növekedés mértéke az MS programban 30, a PhD programban pedig 46%-ot tesz ki. Másrészt mindkét kategóriában jelentősen fokozódott a külföldről érkező diákok száma. Az Egyesült Államokban ma a Master és a PhD programokban mintegy 30%-os a külföldön alapdiplomát szerzettek aránya. Ehhez a jelenséghez Magyarország is hozzájárul, egyre több magyar nevet is lehet látni PhD programokba íratkozottak között. Nem lehet kétséges, a tehetséges és vállalkozó szellemű fiatal szakemberek ilyen mértékű elvándorlása az anyaországokból azok kárára történik, különösen, ha az alapképzést az anyaországok díjmentesen vállalják magukra. Az Egyesült Államokban az állami egyetemek tandíja gyakran meghaladja az évi tízezer dollárt, magánegyetemeken ennek háromszorosát is elkérik. A négyéves képzésben 40-120 ezer dolláros összeget takarít meg tehát az a diák, aki európai vagy ázsiai tandíjmentes egyetemről kerül az Egyesült Államokba, továbbképzés és az esetek többségében azt követő munkavégzés céljából, áthárítva ezt az összeget az anyaország költségvetésére. A szállás, ellátás, tankönyvek még ezen kívül terhelik a diák vagy szülei anyagi forrásait. A személyi változások feltétlenül hatással lesznek az Egyesült Államok kémiai tudományos életére. A számbeli kérdések mellett fontos a külföldről érkezettek szakmai minőségi színvonalának kérdése. E tekintetben felmérések készültek arról, hogy hogyan járulnak hozzá a külföldről az Egyesült Államokba vándoroltak a tudományos eredmények minőségéhez, a kémia területén milyen a részarányuk a legrangosabb kémiai folyóiratokban megjelent közlemények számát illetően. Nagyon érdekes és bizonyára sokváltozós folyamat eredménye, hogy a külföldi alapdiplomával érkezők számarányukat lényegesen meghaladó mértékben járulnak hozzá az új tudományos eredményekhez. Valószínű, hogy ez a tendencia a következő években folytatódni, még inkább fokozódni fog.
Jövőbeni tendenciák
Természetesen nagy kérdés mindannyiunk számára, hogy milyen irányban fog a kémia a jövőben haladni. Azt hiszem, hogy a legegyszerűbb és a legbiztonságosabb az a megközelítés, miszerint az új irányokat elsősorban az anyagi támogatást nyújtó szervezetek fogják megszabni. A támogatás az Egyesült Államokban nagyrészt továbbra is a szövetségi kormánytól, ezen belül is az NIH-ből fog jönni, míg a magánszervezetek (pl. Wellcome Trust, Howard Hughes Medical Institute) részesedése összességében sem fogja meghaladni a tíz százalékot. Az NIH az amerikai alapkutatások finanszírozásában legalább 50%-os szerepet játszik. Miután az amerikai alapkutatások a világ alapkutatásában kb. 50%-kal részesednek, ezért nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy az NIH finanszírozza a világon folyó alapkutatások kb. 25%-át. Az általam megfigyelt általános tendencia - amint arra a korábbiakban utaltam - az élet minőségének javítását célzó egészségügyi, orvosbiológiai kutatások fokozott támogatása, mind abszolút összegekben, mind pedig a kutatásra szánt összegek részarányában. Ez a tendencia feltételezi a tudományos diszciplínák fokozódó integrációját, a korábban különálló tudományterületek közti határvonalak elmosódását, az életminőség javítása érdekében végzett kutatási tevékenység korábbinál hatékonyabbá tétele érdekében. A tendencia következtében a kémiának az orvosbiológiai kutatásokhoz való hozzájárulása a korábbinál termékenyebb lesz, ami remélhetőleg meghozza a kémiai tudományok társadalmi szerepének a korábbinál nagyobb elismerését is.