Külső tagok fóruma
Gulyás Balázs
Rövid írásomban azokról a tendenciákról kívánok egy igen személyes jellegű összefoglalást adni, amelyeket én magam kutatói munkám során naponta látok és tapasztalok a tudomány világában.
Intézetem, a stockholmi Karolinska Intézet, mérhető tudományos teljesítményét és kutatói kapacitását tekintve az NIH után a világ második és Európa legnagyobb orvosi kutatóintézete, egyszersmind Stockholm orvosi egyeteme. Az intézetnek 1700 PhD-hallgatója van. Ők alkotják a kutatás derékhadát. Emellett természetesen az oktatás is jelentős: 19 különböző szakon nyújt képzést az intézet az orvos- és egészségtudományok terén, kezdve az ápolónők kiképzésétől az orvosképzésen át a kutatóorvosi és orvosbiológusi képzésig bezárólag. Az intézet emellett világszerte jól ismert arról a feladatáról is, hogy az orvosi vagy fiziológiai Nobel-díj odaítéléséről a Karolinska Intézet professzoraiból álló bizottság hozza meg a döntést.
A természettudományok világában napjainkban észlelhető és a kutatók saját bőrén érezhető tendenciákat két szempontból vizsgálom: (1) a tartalmi kérdések szempontjából ("mit kutatunk?", "merre haladnak a természettudományos kutatások fő csapásai?"), valamint (2) a "megvalósítás", azaz a kutatási infrastruktúra, a kutatás "szövegkörnyezete" szempontjából ("hogyan kutatunk?").
A tendenciák mérési kritériumai
Minden természettudományos vizsgálat alapja olyan módszerek és kritériumok meghatározása, amelyek alapján megfigyeléseink jól leírhatóak, megismételhetőek, mások által is bizonyíthatóak avagy cáfolhatóak lesznek. A tudományos kutatásban a kutatási irányok, "divatok" megerősödését vagy gyengülését (azaz, hogy melyek azok a tudományterületek és azokon belül az egyes szubdiszciplínák, amelyek javára napjainkban érezhetően eltolódik a kutatás) három jól mérhető, bárki által vizsgálható, bizonyítható kritérium alapján mutatom be: a támogatási (finanszírozási) rendszer, a díjazási rendszer és a publikációs tendenciák paraméterei alapján. E paraméterek jól alkalmazhatóak a "jelenleg mit kutatunk?" kérdésre. Ugyanakkor sokkal nehezebb "tudományos kritériumokat" találni a "hogyan kutatunk?" kérdésre; e területen sokkal inkább a saját mindennapos tapasztalataimat (melyek hasonlóak sok más kutatótársam tapasztalataihoz) szeretném megosztani az olvasóval.
Mit kutatunk? - Válasz a tudománytámogatás oldaláról
Vizsgáljunk meg két példát: Mely tendenciák érvényesülnek az Atlanti-óceán innenső (európai) és túlsó (amerikai) oldalán a tudomány támogatása terén?
Európa esetében egyértelműen az Európai Unió Tudományos Osztályának tendenciáit érdemes figyelembe vennünk, hiszen az Unió a 15 tagország, valamint a 10 társulásra jelentkező ország körében végzi munkáját, és ez a tendencia mindenképpen figyelemre méltó. Az EU 1999-ben beindította az 5. keretprogramját, amely 2002-ben zárul le, s melynek költségvetése majdnem 15 milliárd euro értékű.
A program eddigi nem egészen 2 éves életútja során a magyar tudományos élet részvétele olyan sikeres volt, hogy az eddig beadott pályázatok alapján a magyarországi kutatók és kutatócsoportok a magyar állam által adott nettó támogatásnak négyszeresét kapták vissza grantok formájában.
Mely területek kaptak kiemelt figyelmet az 5. keretprogramon belül és milyen arányokban? Az első (és ez hangsúlyozottan első, még akkor is, ha a költségvetési összeg nem ebben a kategóriában a legmagasabb) helyre helyezték az életminőséggel és az élettel kapcsolatos csomagrészt, amely a biológiai alapkutatásokat és általában az orvosi kutatásokat tartalmazza. A második helyre került az információs technológiákkal kapcsolatos kutatáskör, amelyik kétségtelenül a legmagasabb támogatást élvezi. Harmadik helyezett az ún. kompetitív és a fenntartható fejlődés kérdésköre, végül az energiakörnyezet és a fejlődés lett a negyedik csomag a programon belül.
Ha egyenként megnézzük a programcsomagokat, akkor minden egyes esetben világosan látható a tendencia: a legelső prioritás - és ezt ki is mondták - az emberi élettel, az emberi életminőséggel kapcsolatos kérdéskör. Az élettudományokon belül első helyre került a közvetlen, mindennapi életünk minőségével kapcsolatos kérdéskör, ezt követi az élelmiszerek és a környezeti tényezők kérdése, majd a fertőző betegségek, a sejt és a sejtbetegségek, valamint az öregedés kutatása. Az információs társadalommal kapcsolatban szintén első helyezett maga az ember (a Rendszerek és szolgáltatások az állampolgár számára c. kérdéskör került az első helyre). Csak ezt követik azok, amelyek az információs technológia más aspektusait érintik. A harmadik és negyedik nagy terület: a fenntartható fejlődés, a környezet, meg az energia. A programcsomag itt is első helyen az életminőséggel és a fenntartható fejlődés emberi életre gyakorolt visszahatásával kapcsolatos kérdéseket érinti. Mindez egyértelműen jelzi, hogy az Európai Unió az elkövetkezendő években az alapkutatások prioritása terén az emberi életnek, életminőségnek adja meg az abszolút elsőbbséget.
Ami az Atlanti-óceán másik oldalát illeti, csupán egy statisztikát választottam ki az Egyesült Államok tudománytámogatási rendszeréből: a National Science Foundation-nak (NSF) a jelenleg érvényes költségvetési felosztását, amely több szempontból (nagyságrend, tudományterületi lefedettség stb.) összevethető az Európai Unió 5. keretprogramjával. (Természetesen ne felejtsük el: nemcsak e források állnak az Egyesült Államok kutatóinak rendelkezésére, amint az EU-n belül is számos más tudománytámogatási forrás létezik. Összességében az USA még mindig sokkal jobban áll Európánál e téren.)
Mely prioritásokat emelt ki és hangsúlyozott az NSF? Első helyre az információs technikát tették, amely az Európai Uniónál második helyen áll, de érdekes módon az Egyesült Államokban a költségvetési támogatás viszonylag alacsony a teljes NSF- költségvetéshez képest. Ezt azonban maga a National Science Foundation magyarázza meg egyik alapdokumentumában, arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államokban jelenleg az információs technológiai ipar évi forgalma 7 billiárd dollár. Egy ilyen költségvetéssel dolgozó ipar megengedheti magának a saját kutatást és fejlesztőmunkát, ezért a központi költségvetési keretből csupán azokat az információs technológiai kutatásokat érdemes támogatni, amelyek az egész társadalom javát szolgálják és nem közvetlenül egy-egy ipari fejlesztést. Az NSF támogatási sorrendjében a biokomplexitás került második helyre, valamivel alacsonyabb költségvetéssel, mint az információs technológia.
Harmadik helyen ugyan, de kiemelten a legtöbb önálló költségvetési támogatást kapja a National Science Foundation-on belül a jövő munkaerejének kiképzése, oktatása. E programba gyakorlatilag az átképzések, a továbbképzési rendszerek, azaz a humán erőforrások fejlesztése került.
Mit kutatunk? - Válasz a tudományos díjak oldaláról
A kutatási tendenciákat második helyen a díjazás oldaláról vizsgálom. Néhány olyan kiemelt díjazási rendszert vettem figyelembe, amelyet a kutatótársadalom kiemelten elfogadott az elmúlt években: a Nobel-díj immár 98 éves, de emellett a nagyobb díjak a Craffoord-díj, a Japan Prize, az Albert Lasker Award, a Wolf- díj. Ezek azok a díjak, amelyek tendenciáit érdemes figyelembe vennünk. Mivel intézetem, a Karolinska Intézet a felelős az orvosi vagy fiziológiai Nobel-díjak kiosztása kapcsán, a fentiek közül egyet vázolok: A Nobel-díjhoz kötődő, elmúlt évi tendenciákat.
Végignéztem, hogy kik kaptak az elmúlt tíz évben fizikából, kémiából és orvosi vagy fiziológiai területről Nobel-díjat. A fizikai Nobel-díjak terén a tendencia egyértelműen két végletet mutat: az abszolút mikroszkopikus és az abszolút makroszkopikus véglet dominál. A 20. század végére eljutottunk oda, hogy a természettudományok a határokat feszegetik. A természettudományok természetesen mindig "a határokat feszegették", de napjainkra eljutottunk oda, hogy a szubmikroszkópos, illetve a világegyetem nagy méreteinek kutatása az, amely abszolút dominanciát élvez a természettudományok díjazásában.
A kémiában teljesen hasonló a tendencia, egy "többlettel". Azt talán nem lehet kijelenteni, hogy a kémia csupán a biológia segédtudományává válik, de mindenképpen besegít a biológiai folyamatok értelmezésébe, és ez a tendencia egyértelműen értelmezhető a kémiai Nobel- díjaknál. Ugyancsak érezhető itt egy másik tendencia, amelyet a fizikánál jeleztem. Amint a fizika szubmikroszkopikus irányba terjeszkedik, úgy a kémia a "szub-temporális" irányokba, pontosabban - és amit a legutóbbi kémiai Nobel-díj is jelzett - a szubfemtoszekundumos, azaz már emberi ésszel szinte felfoghatatlanul rövid idejű folyamatok vizsgálatának irányába terjeszkedik.
Számomra mint életkutató számára azonban a legérdekesebbek az orvosi Nobel-díjak, és itt a tendencia ismét csak azt mutatja, hogy a "finomságok", a "részletek" irányába mozdult el az érdeklődés. Az 1999-es Nobel-díj esetében például "Targeting the Proteins" címmel jelent meg a méltatás első sora. Ez azt jelzi: most már nem azon "alapkérdéseken" gondolkodunk, hogy a fehérjéknek vagy a DNS-nek mi a funkciója, hanem azon belül is olyan miniatürizált egységeknek az egészen pontos funkcióit próbáljuk leírni, felfedezni és azt élő jelenségekkel, betegségekkel kapcsolatba hozni, amelyek egyértelmű magyarázatot adhatnak az élet, a normális és kóros életműködések funkcióira. Tehát a "határokat feszegetjük" itt is. Nem idő- vagy térbeli határokat, hanem akár a genetikus kóddal, akár a protein-, akár a sejtműködésekkel kapcsolatban a mikroszkopikus finomságú rendszerek működését, a morfológiát, biokémiát és funkciót egységben próbáljuk egész pontosan leírni.
Érdekes módon azonban úgy tűnik, a "nagy rendszerek" viselkedésével kapcsolatos Nobel-díjak - legyenek azok pl. az etológiával (Konrad Lorenz) vagy az idegtudomány egészével kapcsolatosak (Sir Charles Sherrington, Santiago Ramon y Cajal) - a múlté lettek. Ez sajnálatos módon azt jelzi, hogy "nem divat" a nagy rendszerek, "az egész" működésének vizsgálatát jutalmazni. Nagyon várom, hogy ez a "régi" tendencia a jövőben ismét visszatérjen!
Mit kutatunk? - Válasz a publikációs tendenciák oldaláról
A harmadik nagy kérdéskör a publikációban mérhető tendenciák kérdésköre. Tudatosan nem megyek bele abba, hogy a nagy "általános" folyóiratokat (Science, Nature vagy PNAS) analizáljam, hiszen ezekben általában meg van adva, hogy bennük melyik tudományterület milyen számú lehetőséggel rendelkezik. Igaz, ezt évről évre módosítják.
Viszont átnéztem a New Scientist című tudományos ismeretterjesztő folyóirat legutóbbi egyéves tartalomjegyzékét. A New Scientist-ben évente átlagosan 14 000 cikk jelenik meg, ennek 44,5%-a biológiával kapcsolatos. Ezen a 44,5%-on belül a cikkeknek több mint a fele (tehát az összes cikk majdnem egynegyede) kifejezetten az emberi élettel, egészen pontosan a betegséggel és egészséggel kapcsolatos. Meggyőződésem, hogy ez a tendencia jellemzi általánosan is a publikációs tendenciákat a világban.
Hogyan kutatunk? - Infrastrukturális tendenciák
Érzékeltetni szeretném, hogy nemcsak tartalmi kérdéseket érdemes vizsgálnunk, hanem az infrastrukturális tendenciákat is. Négy tendenciát emelek ki.
Az első és mindenekelőtt a legerősebb prioritási tendencia, amit érzékelünk, a nemzetközi kollaboráció. Izolációban nem lehet többé tudományt művelni a világon. És az együttműködések immár kontinenseket ívelnek át. Vannak olyan nemzetközi alapítványok (pl. Human Science Frontier Research Program Organization, a világ egyik legnagyobb nemzetközi tudományos alapítványa), amelyek kifejezetten az óceánokon átívelő kollaborációkat részesítik előnyben.
A másik a mobilitás tendenciája. A természettudományok terén a mobilitás alapkérdéssé lett. A nagy egyetemi vagy egyéb kutatóintézetekben immár nem "állandó" az egyes csoportok léte. Számos példát sorolhatnék, amely bizonyítja, hogy ha jobb lehetőséget kínálnak fel egy kutatócsoport számára, ha egy más intézményben a környezet kedvezőbb munkájuk számára, akkor az egész csoport "elköltözik". Ma már nemcsak egyes kutatók, hanem egész csoportok mozognak a világban. A kötődés fogalma kezd kihalni a tudományos világon belül, a "nyugdíjas állás" pedig immár az ismeretlen fogalmak közé kerül.
A harmadik nagy tendencia a folyamatos kiértékelés. Intézetemben gyakorlatilag ötévenként egy nemzetközi site-visitnek vagyunk kitéve. Amint Pozsgay Vince előadásából tudjuk, az NIH-ben mindez négyévenként történik. Ilyenkor a világ legjobb szakértőit hívja meg az intézet az egyes kutatócsoportok kiértékelésére. Ennek az értékelésnek komoly financiális következményei vannak. Ezt a formát számos európai ország tudományos életének egészére kiterjesztették. Finnország két évtizede így kezdte el azt a világra szóló tudománypolitikai sikersorozatot, amelynek révén a világ tudományos élvonalába került.
A negyedik nagy tendencia az azonnali publikációk tendenciája. Gyakorlatilag napjainkban a publikáció már nem "copy right kérdés", ezt az elvet a nagyobb tudományos kiadók is kezdik feladni. Az azonnali publikáció követelmény lett. Számos folyóirat (így például a NeuroReport is, melynek egyik szerkesztője vagyok) a kézirat elfogadása után a honlapjára teszi a kéziratot, azaz elérhetővé teszi mindenki számára az interneten. A világ 12 nagy tudományos kiadója nemrég szerződést írt alá, hogy a jövőben folyóirataikat ingyen ráteszik az internetre. Gyakorlatilag ez egy anti-trust törvény, de saját maguk hozták! Úgy tűnik, hogy ezt a tendenciát nem lehet megállítani, így tehát érdemes, hogy maguk a legfontosabb tudományos kiadók szaladjanak elébe. Az azonnali publikáció kérdése létfontosságú lett mostanra a tudományban.
Epilógus: mire jó a tendenciák követése?
Az amerikai Kongresszus 1998. szeptember 24-én hozta a következő határozatot, amelynek néhány mondatát idézem: "Az Amerikai Egyesült Államoknak fenn kell tartania és tovább kell erősítenie kiemelt pozícióját a tudományban és a technológiában annak érdekében, hogy elősegítse az univerzum és az univerzum egyes részeinek megértését, erősítse minden nép szabadságát, biztosítsa az életet és az egészséget. A tudományos tevékenység a nemzetgazdaságnak lényegi hajtóereje, ezért az alapkutatási ráfordítások alapvetően szükségesek, stratégiai jelentőséggel bírnak. Hogy fenntartsuk nemzetünk gazdasági erejét és nemzetközi versenyképességét, a kongresszusnak kiemelt prioritással állandó és jelentős szövetségi hozzájárulást kell biztosítania (a költségvetésből) az alapkutatások számára."
Mindez azonban nem csupán az Egyesült Államokra érvényes - teljességgel érvényes hazánkra is. A tudomány kiemelt szerepe az emberiség, a társadalom és az országok életében a mi esetünkben is teljességgel érvényes, és mindez a magyar tudományosság és a magyar tudománypolitika számára is elvárásokat fogalmaz meg. Tudománypolitikai fejlesztésünknek a világ tudományosságának tendenciáit, azon belül az Európai Unióban különösen érvényesülő tendenciákat figyelembe kell vennie: a magyar tudományos élet és a magyarországi tudománypolitika tendenciáit harmonizálni kell a világ tudományosságának, és ami esetünkben jelenleg különösen fontos: az Európai Uniónak a tudomány- és technológiapolitikai tendenciáival. Mindez Magyarország életének, fejlődésének, nemzetközi szerepe erősítésének egyik - kétségkívül leglényegesebb - kérdése.
Így érhetjük el azt, amit Széchenyi annak idején a Hitel- ben leírt: "A tudományos ember mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanan használni tudja. Igazibb súly, s erő az emberi agyvelőnél nincs."