Megemlékezés
Tarján Imre
(1912-2000)
Ha egy évre nézel
előre, vess magot - ha egy-két évtizedre,
ültess fát - de ha évszázadra,
tanítsad a népedet!
2000. január 19-én, 88 éves korában elhunyt Tarján Imre akadémikus, a 20. század második felében a magyar tudományosság egyik meghatározó egyénisége. Nagy elismerés egy tudós számára, ha gondolatai, módszerei mintegy önálló életre kelve egy tudományos iskolában tárgyiasulnak. Tarján professzor úrnak megadatott, hogy két ilyen iskolát teremthessen, ráadásul két egymástól távoli tudományterületen: a kristályfizikában és a biofizikában. Tanítványai, illetve tanítványainak tanítványai alkotják a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézetének és az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet Kristályfizikai Főosztályának gerincét.
Tarján Imre 1912-ben Szabadkán született. A család hamarosan Szolnokra költözött, ahol az édesapa elemi iskolai igazgatóként dolgozott. Pályaválasztásában meghatározó az első nagy siker, 1930- ban megnyeri a középiskolai fizikaversenyt. Egyetemi tanulmányait 1934-ben abszolválta a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Itt szerzett 1935-ben matematika-fizika szakon középiskolai tanári oklevelet. Fontos mozzanat volt életében, és erről gyakran és nagy szeretettel beszélt, hogy az egyetemi éveiben az Eötvös József Collegium tagja volt.
1935-ben az Országos Földrengési Obszervatóriumban, majd 1936-40-ben a világhírű kristályfizikus, Gyulai Zoltán mellett a Debreceni Egyetem Orvoskari Fizikai Intézetében dolgozott gyakornokként. Az itteni kutatásai eredményeként 1939-ben a Debreceni Tisza István Tudományegyetemen doktorált fizikából, summa cum laude minősítéssel. Megemlítendő, hogy Gyulai Zoltán első tanársegéde ekkor a pár évvel idősebb Szalai Sándor volt. Észak-Erdély visszacsatolása után Gyulai hazatér a szülőföldre, Kolozsvárra, hívja magával Tarján Imrét is, de ő a biztonságosabb anyaországi tanári állást választja. Hogy ez nem felesleges óvatoskodás volt, arra példa Gyulai Zoltán kollégájának és társszerzőjének, Guddennak - aki Csehország német megszállása után a prágai német egyetem tanára lett - erőszakos halála.
Tarján Imre 1941-49 között gimnáziumi (Pesterzsébet), illetve gyakorló gimnáziumi (Trefort utcai "Minta") tanárként működött - itt az egyik fizikai tanszéket Tarján Imre, a másikat Öveges József vezette - és közben a Közgazdasági Egyetemen is előadott fizikát. 1949-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskola tanára lett.
Az 1939 és 1949 közötti elveszett éveket a későbbiekben Tarján Imre egész életében sajnálta, a katonáskodás (be kellett vonulnia mindegyik terület-visszacsatolás alkalmából, volt a keleti fronton), a háborús költségek - az 1939-ben beküldött cikke csak a háború után jelent meg a Zeitschrift für Physik-ben -, végül a háború utáni zűrzavar, újjáépítés, mind-mind a kutatást akadályozta.
1950-ben, 38 éves korában lett egyetemi tanár és 1982-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig igazgatója volt a Budapesti Orvostudományi Egyetem Orvosi Fizikai, jelenlegi nevén Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének. 1961-76 között vezette az Intézetben szervezett MTA Kristályfizikai Tanszéki Kutatócsoportot is, ez vetette meg alapját az 1976-ban létesített MTA Természettudományi Kutatólaboratórium Kristályfizikai Kutatólaboratóriumának, amely 1998 óta az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetének Főosztálya.
Az 50-es évek eleje hozta meg az első nagy sikert: munkatársaival kidolgozta - a Bell Laboratoryval egyidejűleg - a mesterséges kvarckristály előállítását. A világhír azonban késik, az akkori politikai helyzet, a hidegháború nem teszi lehetővé az eredmények megfelelő publikálását, a szűk látókörű vezetés pedig nem ismeri fel az eredményben rejlő óriási gazdasági lehetőségeket - pedig ekkor a kvarc világszerte keresett, stratégiai jelentőségű cikk.
Az elismerést és a Kossuth-díjat (1961), amely már az Orvosi Fizikai Intézetben körülötte kialakult, tanítványaiból álló csoport (Voszka Rudolf, Turchányi György) eredménye, az ionizáló sugárzás detektálására kifejlesztett szcintillátor kristályok előállítása hozza meg. Most végre a gyártás is megvalósul, a technológiát átveszi a Gamma-gyár, amelynek a szcintillátorok gyártása évtizedekre fontos profilja lesz.
A szcintillátor kristályok kutatása átvezet biofizikai témák felé, Tarján Imre körül újabb tanítványok nőnek fel vezető kutatókká: ionizáló sugárzások mérésével és radioizotópok orvosi alkalmazásával kapcsolatos méréstechnika és műszerfejlesztés (Nagy János, Györgyi Sándor); a biológiai makromolekulák szerkezete és funkciói közötti kapcsolat, különös tekintettel az UV sugársérülésekre és a vegyi ártalmakra (Rontó Györgyi, Tarján Imre nyugdíjba vonulásakor ő veszi át tőle a Biofizikai Intézet vezetését). Ez utóbbi témában nemzetközi elismerést kiváltó sorozatgyártást is végeztek.
Tarján Imre csodálatosan vonzotta maga köré a tehetséges embereket, különös képessége volt a jó, alkotó légkör kialakítása. Személyiségének varázsa, bölcsessége leszerelte az izgágákat, mint egy jó orvos, jelenlétében mindenki jobban érezte magát. Jelen megemlékezés szerzője is legszebb éveit Tarján Imre közvetlen környezetében töltötte.
Munkásságát 106 tudományos (zömmel idegen nyelvű), 93 oktatási, tudományszervezési továbbképző stb. közlemény, 21 könyv, illetve könyvrészlet (részben idegen nyelvű) és több hazai, valamint külföldi szabadalom jelzi. Szerkesztője és társszerzője az UNESCO támogatásával 1972-ben megjelent Laboratory Manual on Crystal Growth című kézikönyvnek.
A kép Tarján Imréről csak töredék lenne, ha nem beszélnénk a nagyszerű pedagógusról, tudományszervezőről. Tanította a ma aktív, esetleg már nyugdíjas magyar orvosok nagy részé, volt a Budapesti Orvostudományi Egyetem dékánja (1959-63), rektorhelyettesi idejére (1970-73) esik az egyetem számítástechnikájának kialakítása. Tankönyveit lefordították oroszra, lengyelre, németre (3 kiadás) és angolra (3 kiadás).
A Magyar Tudományos Akadémián közel négy évtizeden át töltött be fontos tisztségeket. 1952-64 között az MTA Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályán (III. osztály) a Fizikai Állandó Bizottság titkára, 1964-76 az MTA III. osztályán osztálytitkár- helyettes, illetve osztályelnök-helyettes, 1976-tól 1990-ig osztályelnök és mint ilyen az MTA Elnökségének tagja. Jó diplomáciai érzékkel, okosan és ami a legfontosabb, sikeresen képviselte a fizika és az egész magyar tudományosság érdekeit. Az akadémiai éveire is igaz az, amit a tudományos tevékenységével kapcsolatban megemlítettem: itt is olyan nagyszerű embereket tudott maga köré gyűjteni, mint Hazai László, Dobos Lajos és Neményi Márta.
Kitüntetései: Akadémiai Díj (1951), Felsőoktatás Kiváló Dolgozója (1953), Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Érdemérme (1953), Munka Érdemrend (1960), Kossuth-díj (1961), Munka Érdemrend arany fokozata (1964), Kiváló Feltaláló ezüst-fokozata (1970), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1982), Állami-díj (1985), Senator Honoris Causa Universitatis (SOTE, 1985), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1993), Professor Emeritus (SOTE, 1996), Akadémiai Aranyérem (1998).
Tudományos minősítései: 1952-ben nyerte el a fizikai tudományok kandidátusa, 1966-ban a fizikai tudományok doktora fokozatot. 1970-ben lett az MTA levelező, 1976-ban rendes tagja.
Tarján Imrét valami csodálatos vitalitás jellemezte, 80 éves korában infarktus, by-pass műtét után volt ereje meggyógyulni. Szinte az utolsó hónapokig minden nap bejárt dolgozni, cikkeket írt, autót vezetett, aktív közéleti tevékenységet folytatott. Ha valakiről, róla elmondható, hogy 88 éves kora ellenére fiatalon hunyt el.
Janszky József