2000/1

Utóhang

A PET-különszám margójára

Nagy érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Tudomány 1999. októberi különszámát, az ún. PET-számot. A téma közel áll hozzám, hiszen a területtel kapcsolatban munkatársaimmal bizonyos "háttértevékenységet" is végeztünk és végzünk. Mindez nem meglepő, utóvégre biofizikai intézet vagyunk, és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemhez tartozunk. Szeretnék azonban a nagyszerű összeállításhoz egy-két kiegészítést tenni.

Az egyik kiegészítés a radioaktív sugárzások detektálásával kapcsolatos. A PET az ezredfordulón c. cikkben említés történik a gammasugárzás detektálására különösen előnyös, talliummal aktivált nátriumjodid és a bizmutgermanát kristályokról. Az előbbiekkel az iparilag legfejlettebb országokkal egyidőben, még az 50-es években foglalkoztunk, és a módszerünkkel előállított kristályok egy prágai nemzetközi "versenyen" minőségükkel tűntek ki. (A munkákban kiemelkedő szerepet vitt Turchányi György és Voszka Rudolf). A GAMMA-gyár több évtizeden át szép sikerrel gyártotta az említett detektorokat.

Több más eredményünk is megszületett, és mindezek hozzájárultak a nukleáris medicina hazai és nemzetközi fejlődéséhez egyaránt. Közéjük tartozik például a szcintikartnak nevezett eszköz, ami a gamma-kamera elődjének tekinthető. (Az eredmények elsősorban Nagy János nevéhez fűződnek.) A bizmutgermanát az utóbbi évek terméke. Hazai előállításában az intézetünkből elszármazott és önállósult MTA Kristályfizikai Kutatólaboratórium (jelenleg a KFKI Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetének keretében működik) ért el nemzetközileg elismert eredményeket. (Kiemelendő Földvári István szerepe.)

A másik kiegészítés, amivel a PET-témát szolgálni kívánom, az orvosképzéshez, pontosabban a biofizika oktatásához kapcsolódik. Fontos feladatunknak tekintettük többek között, hogy az előadásokon és laboratóriumi gyakorlatokon hallgatóinkkal ismertessük az orvosi kutatómunkában és nem utolsósorban az orvosi gyakorlatban használatos fontosabb eszközök, berendezések működési elveit. A fizikai alapokról van szó a technikai részletek nélkül. Az ismertetésre vonatkozó szándék természetesen vonatkozik a szóban forgó képalkotó diagnosztikai berendezésekre, közöttük a PET-re is. Hasonlóan járt el utódom, Rontó Györgyi is, így törekvésünk csaknem fél évszázadon át meg is valósult. (Szeretném remélni, hogy hasonló lesz a folytatás is.)

A német és angol nyelven is megjelent és egyes helyeken külföldön is használt tankönyvünk anyaga úgyszintén a vázolt elképzelés szerint alakult az évtizedek során. (Szerkesztő: Tarján Imre és Rontó Györgyi, szerzők az előbbieken kívül Berkes László, Györgyi Sándor, Voszka Rudolf.) Oktatói törekvéseink közé tartozott, hogy az új módszerekről és eszközökről minél előbb szóljunk, illetve azok minél előbb jelenjenek meg írásban is. Más szavakkal: ilyen vonatkozásban is korszerű képzést akartunk/akarunk nyújtani hallgatóinknak. Így például a pozitron szkenner már könyvünk 4., azaz 1977-es, a számítógépes röntgen-tomográf (CT) az 5., tehát az 1981-es, a PET pedig a 7., vagyis az 1991-es kiadásában szerepel először. A CT modellje a hallgatói laboratóriumi gyakorlatainkon a 70-es évek végén jelent meg (Berkes László), tehát körülbelül akkor, amikor elkezdte működését hazánkban az első berendezés. Összehasonlításul megemlítem, hogy a képalkotó korszak kezdetét a nemzetközi irodalom a 70-es évek elejére teszi.

Tarján Imre


<-- Vissza az 2000/1 szám tartalomjegyzékére