FÓRUM

Postabontás – az Új Idő levelesládája

Katócz Ágnes szatmárnémeti olvasónk néhány szép gondolatát osztotta meg velünk az eszperantó tanfolyam kapcsán. Levelét köszönjük!

Tisztelt Szerkesztőség!

Az eszperantóban nincsenek Horger Antalok, csupán József Attilák. Nem lehet rossz eszperantó tanfolyamot tartani, mert ennek a nyelvnek olyan egyszerűek a szabályai, hogy a tanítás módszertana teljesen feleslegessé válik.

Az angolban 15 nyelvtani szabályt kell ismernünk, csupán az igékkel kapcsolatban, ezzel szemben az eszperantóban összesen 16 nyelvtani szabály létezik. Hosszas tanulmányokat lehetne írni arról, hogy vajon miért egyszerűbb egy mesterséges nyelv egy természetes nyelvnél. Az a lusta ősember miért nem elégedett meg 16 nyelvtani szabállyal? Sokszor belegondolok, hogy annak ellenére, hogy több milliárd ember él a Földön, én csupán harmincöt millióval tudok kommunikálni a román és a magyar nyelv segítségével. Ilyenkor bilincsnek érzem a nyelvet, amely kommunikációs célokat kellene szolgáljon, mégis, sokszor inkább politikai célokat szolgál. A nyelv azért jött létre, hogy kapcsolatot teremtsen, s nem azért, hogy ellentéteket szítson az emberek között. Napjainkban, amikor egy olyan társadalmat építünk, amely a toleranciára és az információra alapoz, nagyon is létjogosultsága van egy eszperantó rovatnak, amely a nyelvleckén kívül magában kell hordozza az eszperantó szellemiségét is: a tolerancia és kommunikáció szellemét.

A Romániai Magyar Szó-ból értesültem a sepsibükszádi eszperantistákról (szó szerint idézem): "Tíz tagú, magyar anyanyelvű eszperantókból álló eszperantó-csoport működik igen nagy sikerrel a sepsibükszádi Mikes Ármin általános iskolában." A sepsibükszádi eszperantistákról szívesen olvasnék bővebben is. Szívesen olvasnék érdekességeket is, például, hogyan mondják eszperantóul azt, hogy "székely", vagy hogyan fordítjuk le eszperantóra a "cirmos" szót.

Gratulálok az eszperantó rovathoz, csupán egy baj van vele: a lap kéthetente jelenik meg, a rovat túl rövid. Az eszperantisták általában ambíciós autodidakta emberek, s ilyen körülmények között a nyelvet megtanulni vágyók ambíciója és kitartása valóban igénybe lesz véve, ugyanis évekbe fog telni, ameddig megtanulnak egy olyan nyelvet, amelyet hónapok alatt meg lehet tanulni, ha csupán az önök lapját használják információforrásnak.

Nagyon fontosnak tartanám, hogy állandóan hangoztassák kiemelt betűkkel, hogy az eszperantót nagyon könnyű megtanulni. Búcsúzásul visszakanyarodnék a kiinduló ponthoz: az eszperantóban nincsenek rossz tanárok, csupán jó tanulók.

Maradok tisztelettel
Katócz Ágnes

KIS SZÁMÍTÓGÉPES TANFOLTYAM 8.

Nekem is lehet e-mailem 2.

Előző számunkban azt ígértük, megírjuk, milyen szolgáltatókhoz lehet fordulni Kovászna megyében és a környező megyékben. Természetesen saját szolgáltatónkkal kezdjük a sort, a sepsiszentgyörgyi Micronet céggel, internet címe www.planet.ro., fizikai címe Sepsiszentgyörgy, 1918 December 1 u., 9 szám, telefon: 067-310449.

További szentgyörgyi szolgáltatók a Cosys Kft, címe www.cosys.ro, telefon 067-351619 és a Honoris, címe www.honoris.ro, telefon 067-351626.

Ha jól láttuk, brassói szolgáltató rejtőzik egy kézdivásárhelyi szolgáltató mögött, címe www.garant.ro, több adatot nem tudunk róla, mert az anyag leadása idején épp nem szolgáltatott :)))). Csíkban az Elekes Sándor által vezetett Nextra céget tudom ajánlani, címe www.nextra.ro, telefon 066-171200, piacon van még a CSoft, telefon 066 172 229, címe www.csoft.ro, a 066171181-e telefonon a Netcomp érhető el, www.netcomp.ro a címe.

Marosvásárhlyen a Netsoft szolgáltatóra akadtunk, 065 160 256, netcíme www.netsoft.ro,

Kolozsváron erős szolgáltató a DNT, címe www.dntcj.ro, telefon: 64-193198, 195255.

Nagyváradon szolgáltat a www.rdsor.ro, a Romanian Data Systems váradi leánya, telefonszámukat nem tudtam kivakarni, mert egy idegesítően lassú, Flash-es honlapjuk van, úgy tűnik a látvány és nem az információ a lényeges a fiúknak. Egyébként több amatőr vagy induló szolgáltató elköveti azt a hibát, hogy csináltat egy lokálisan gyönyörűen működő, szupermodern honlapot, de amelyik a weben fogcsikorgatva vagy úgy sem töltődik be. Aztán csodálkoznak, miért menekül a kliens...

Willmann

Vitafórum

Ebtörvény, kutyadolog?

Elfogult vagyok, nem tudok egyetérteni azokkal, akik a nemrég érvénybe lépett romániai ebtartási rendszabály (pit bull törvény?) ellen tiltakoznak. Az ártatlan járókelőkre, kirándulókra, védtelen gyermekekre, felnőttekre, idősekre veszélyes, életveszélyes harci ebek tartását márpedig nagyon szigorúan szabályozni, korlátozni kell. A félelem beszél belőlem? Lehet az is. De nem képzelt veszélyek félelme. A harci ebek vérengzéseivel van tele a romániai sajtó mostanában. Magyarországon is történtek súlyos esetek. Ki a hibás? A törvény az ebtartót próbálja nagyobb felelősségtudatra kényszeríteni. Leegyszerűsítve: a gazda felel a tulajdonában, gondnokságában lévő (harci) eb vérengzéseiért. Itt van egy sor kivétel, nyilván az egyik az önvédelem. Emberé és kutyáé. De vajon egy súlyos marcangolás, netán haláleset után ki dönti el azt, hogy önvédelem, vagy ok nélküli uszítás, netán "csak" gondatlanság, a kutya felügyelet nélkül hagyása történt-e? Emberi sérülés, netán halál esetén nem babra megy a játék, hanem arra, hogy börtönbe kerül-e az eb tulajdonosa vagy megússza pénzbüntetéssel. Vagy netán dicséret illeti az idomításért...

Tudom: sok tisztességes ebtartót, kutyabarátot magamra uszítok. Lehet, hogy kutyáikat is. Elfogultságomnak több oka van. Elsősorban az, hogy sok felelőtlen, buta és (vagy) rosszindulatú ember tart, idomít (uszít, ingerel, vadít...) harci kutyákat. Olyan személyek is, akik még embertársaikkal sem tudnak megfelelően bánni, nemhogy a kutyáikat ne nevelnék félre, rossz irányba. Némelyek számára hatalmi eszköz, uralkodási vágy, megfélemlítési szándék a harci eb. Ilyen ember és (harci) kutyája életveszélyes lehet egy sétányon, egy néptelen úton vagy erdőn, mezőn is, ha véletlenül az "idomítást" valaki megzavarja, valaki véletlenül arra téved. Nem beszélve olyan esetekről, amikor a gonosz ebtartónak haragosai vannak. Nem beszélve arról, ha a harci eb tulajdonosa, nevelője bűnöző hajlamokkal is rendelkezik. És a többi, és a többi, hadd ne fokozzam tovább. Még kiderül, hogy nem is az ebekkel, hanem a gazdáikkal kötekedem. Is-is.

Elfogultságom másik oka, hogy azok közé a "szerencsés" emberek közé tartozom, akiket megmart, jól helybenhagyott egy fajkutya. Nyilvántartott, törzskönyvezett, rendszeresen beoltott német juhász volt. Kockáztattam és nem mentem orvoshoz, csupán egy tetanusz elleni injekciót kértem a sürgősségen. "Kutya bajom" sem lett, de az élményt senkinek sem kívánom. Egy Csíkszereda melleti mezei úton támadt rám 15 évvel ezelőtt a behemót négylábú. Teljesen vétlen voltam, ennek ellenére a kutya gazdája nagyon arrogánsan viselkedett. Nos, az olyasfajta gazdákért kell a szigorú törvény!

Önöknek mi a véleményük? Írják meg lapunknak! Várjuk leveleiket, a vitaindítóhoz kapcsolódó észrevételeiket, álláspontjaikat, netán ellenvéleményeiket.

B. L.

Lapok nagyapám naplójából

– Ilyés András-Zsolt rovata –

Amit tudok...

A napokban meglátogattam a szeretetre méltó öregeket. Régen nem jártam náluk. Hiába, a felnőtté válás nem ad túl sok lehetőséget, hogy szeretteinket látogassuk. Lefoglalják a saját (családi) gondjai.

Nagyapámat nem találtam otthon, így nagyanyámmal beszélgettem. Kétségbeesetten panaszolta el, hogy milyen mostoha az élet; a kevés nyugdíjból nem tudnának megélni, ha az a két ló nem lenne, és nagyapám nem gürcölne velük.

— Nagyon elformálódott a világ!... Ebből csak háború lehet, mert valahol ki fog törni a nyomorúság miatt — jósolta megtörten. — Mi már leéltünk egy életet, de ti, fiatalok... Mi lesz veletek?

Hát igen, ilyenek az öregek! Ez nem az a világ, amelyben ők nőttek fel. Hogy ne hallgassam a szívszorongató emlékezéseket, igyekeztem elterelni a szót. Megpillantottam ágya fölé akasztva egy rózsafűzért és egy imakönyvet. Levettem és belelapoztam.

— Nagyanyó, ezt miért akaszsza az ágy fölé? — kérdeztem, megjátszva, hogy nem ismerem a bibliát.

Rám nézett. Tekintetében láttam a világfájdalmat, ahogy sajnálkozóan féltett minket.

— Imádkozom belőle... Ebbe van beleírva a sorsotok.

Kisgyerek koromban sokszor aludtam náluk, emlékszem, ahogy imádkozni láttam.

— Olyan aprók a betűk, hogy maga szemüveggel sem láthatja — szóltam vissza kételkedve. — Különben is, maga behunyt szemmel imádkozik.

Megint rám nézett, hosszasan.

— Nem olvasom — vallotta be. — Én csak azt imádkozok, amit tudok... amit anyám tanított kicsi koromban.

Megkért, olvassak fel neki a bibliából. Fél órát olvastam, aztán mennem kellett. Azóta...

Minden este, amikor lefekszik, összekulcsolt kezében ott tartja a bibliát és a rózsafűzért, de úgyis csak azt fohászkodik, amit tud...

CSALÁD ÉS EGÉSZSÉG

Ballag már a véndiák...

Ballagtunk, ballagnak, ballagni fognak. Elérkezett az idén is egyik legszebb közösségi ünnepünk ideje, amikor vállukon a jelképes útravalóval elhagyják az iskolák padjait a végzős diákok. Megannyi — vidékenként is változó — szép szokás kapcsolódik a búcsúzóhoz, búcsúztatóhoz: az éneklés, maturandus, kicsengetés és bankett.

A szülők legfőbb gondja ilyenkor az anyagiak előteremtése, kosztümre, bankettre, ajándékokra és díszebédre, kártyára, fényképre és tablóra — van fizetnivaló bőven.

Sokaknak itt még nem is ér véget. A végzősök tömegei célozzák meg a felsőoktatási intézményeket, s akik bejutnak leggyakrabban az otthontól távol, messzi városokban halmozzák tovább ismereteiket. Albérlet, bentlakás, tandíj, útiköltség, hogy csak a legfontosabbakat soroljam...

A véndiákok örülnek is, bánkódnak is az események sűrűjében, de egy dolgot biztosan mindannyian éreznek: a kilátástalanságot. Hova-merre menni, mit kezdeni az életben? Továbbtanulni? Milyen szakon, mi az aminek a jövőben kereslete lesz, mi az, amit megfizetnek, vagy éppen mit szeretnék? Komoly kérdés, hogy érdemes-e továbbtanulni, vagy jobb-e annak, aki az elméleti líceumok helyett szakiskolát választott annak idején? Tervezzünk-e vagy éljünk a mának, merjünk-e családot alapítani? És a legnagyobb kérdés:

Menni vagy maradni?

Sok sikert az életben a ballagóknak!

Kacsó András

Az orvos válaszol

Tisztelt Doktor Úr!

Homeopátiás szerek között van-e olyan, ami kifejezetten csalánkiütésre hatásos? (Nem tudom biztosan, mi is okozza.)

P. Cs.

Ami a homeopátiás szereket illeti, amelyek a csalánkiütésre hatásosak, feltételezem, hogy vannak ilyenek. Forduljon olyan gyógyszertárhoz, amelyik az ilyen szereket forgalmazza.

Kislányom 2 éves kora óta jár közösségbe. Most 3 és fél éves. Tavaly kezdett betegeskedni, a nátha sajnos általában a fülére ment, ezért kivették az orrmanduláját. (A nyári szünet után) ősz óta ismételten közösségbe jár, és most másodszorra beteg, ismételten nátha, sajnos lázzal. Úgy veszem észre, hogy idén "a torkára megy a betegség – és nem a fülére", mert ismételten nincs hangja, illetve erősen szárazan köhög napok óta. A kérdésem: Az orrmandula műtét miatt nem húzódik a fülére a betegség, vagy csak más kórokozó okozza a bajt? J.I.

Amint írja, a kislánya 2 éves kora óta jár közösségbe és gyakran betegeskedik. Az ok abban keresendő, hogy a közösségben nevelt gyermekek fogékonyabbak a hűléses, járványos betegségekre, miután oda beviszik a már beteg vagy lappangó betegségekben szenvedő gyermekeket is. Ami általában a mandulák eltávolítását illeti, manapság sokat változott az álláspontunk. Ez érvényes az orrmandulára is. A mandulák fontos szerepet játszanak a fertőző betegségek elleni védekezésben, így azok eltávolítására csak akkor kerülhet sor, ha már más megoldás nincsen. Lázas betegségek esetén feltétlenül, azonnal orvoshoz kell fordulni.

Gyógyulást kíván:

Dr. Lázár Gábor

A TUDOMÁNY VILÁGA

A kaukázusi madzsar (magyar) város

Bernard La Calloch, Párizsban élő francia finnugorista, tudós, a kovásznai "Kőrösi Csoma Sándor napokon" érdekes előadást tarott a Kuma-menti Madzsar városáról, ugyanis a középkorban hatalmas település terjeszkedett ott. A Szasszanidák alapították. Tabori, a mohamedánok nagy történetírója, aki a IX-X. században Bagdadban élt, Kürosz iráni uralkodónak tulajdonította alapítását, aki 60 várost létesített Derbend védelmére, köztük: Ulu Madzsar (Nagy Magyar) és Kicsi Madzsar városokat is.

A XIII. században élte fénykorát, amikor az új Tatár Birodalom- nak a második legnagyobb városa volt. Lakóinak a száma elérte a 60 -70 000-et. Keresztények és zsidók is éltek benne, akik élénk kereskedelmi tevékenységet folytattak. Állítólag magyar lakosai a környék tatár lakosságát pusztították, ezért Timur Lenk leromboltatta, miután a város kihalt. Csak l653-ban érkeztek újabb telepesek.

Gelbert orosz tüzértiszt is mint magyar várost mutatta be. Schelder Georgh kitűnő rajzokat készített megmaradt épületeiről még l616-ban. Kőrösi Csoma Sándor is tudott róla, ezért akarta mindenáron Oroszország felé vennie az útját, mint ahogy azt Jerney János is leírta. Romjai a XVIII. századig fennálltak. 1820 után Katalin orosz cárnő leromboltatta, anyagát más építkezésekhez használták fel.

Az előadó arra a következtetésre jutott, hogy ennek a városnak semmi köze a magyarokhoz, ugyanis nem illik bele a tundrában kialakult finn-ugor teoriába, ezért a magyar nép "állítólagos kaukázusi eredete"-ként emlegeti.

A jelenlevő őstörténészek, Varga Gézával az élen azonnal megcáfolták érveléseit, ugyanis számos bizonyíték alátámasztja a magyarság kaukázusi létét. A magyar történelmi atlasz is feltünteti a Kaukázusban a szavárd magyarokat. A pápai levéltárban írásos dokumentumok vannak, amelyek alátámasztják az ottani kisebb magyar királyság (Jeretány országa) létezését.

Padányi Viktor is számos dokumentumot sorakoztak: fel Dentu-magyaria című művében. Konsztantinosz Porphyrogeneticos is megemlíti, hogy a magyarok a kaukázusi vértestvéreikkel hosszú időn át ápolták kapcsolataikat.

Götz László Keleten kél a Nap című művében közli a szovjet régészek ásatásai nyomán kialakult álláspontot. A VIII. században megjelent "szaltovói kultúrát" a magyaroknak tulajdonítják. Ugyanis az ott előforduló kardok is a honfoglaláskoriak hasonmásai. Ez a kultúra félkörben körbeveszi a hajdani Kazár Birodalmat, s a Kaukázus keleti övezetében is elterjedt volt. Semmiképpen nem tulajdonítható a kazároknak, mert pont annak a központi részén hiányzik. Ez a kultúra a IX. században, a magyarok elvándorlása idején egyszerre megszakadt. Települései elnéptelenedtek.

Rubruquis belga Ázsia-kutató közlése szerint még a XIII. században is magyarok éltek a Kume menti Madzsar (Magyari) városban.

Halasi Kun Tibor A magyarság őstörténete című, Ligeti Lajos által szerkesztett kötetben közölt tanulmányt a magyarok kaukázusi történetéről. Ebben a művében is fenntartja, hogy 463-tól a 800-as évekig a Kaukázus előterében, a Kubán folyó vidékén éltek a magyarok ősei.

Bendefy László történész is könyvet írt a magyarság kaukázusi őshazájáról, amely 1942-ben jelent meg. Padányi Viktor szerint a magyar törzs és nép neve is a Magyar városból eredeztethető úgy, ahogy a rómaiaké.

A Kaukázusban kutatott a magyarok nyomai után a Zichy expedíció is, s kétségtelen, hogy őseink a finnugor eredetteóriát cáfolva valamikor a Kaukázus vidékén, annak előterében és mindkét oldalán éltek, ahol számos hagyományuk az ott élő népek emlékezetében is fennmaradt.

Ezért vált ketté a magyarság a Kárpát-medencébe költözése előtt, amikor egyrészük visszatért az őshazába, akiket a történelmi források szavárd magyaroknak neveznek. Sokáig követhetjük nyomaikat, míg a tatárok támadásai következtében elpusztultak s beolvadtak a környező népek közé, s a cserkeszek, adige kabardok közt vélik felfedezni utódaikat.

Gazda László

AZ OLVASÓ PULZUSÁN

A státustörvény status quója

Bécsi fordulat

A balkáni fura történet ismerős. Adrian Năstase román kormányfő tavaly december közepéig hevesen bírálta, kézzel-lábbal támadta a magyar kedvezménytörvényt, állandóan fenyegetőzött, tiltó ellenlépéseket ígért, de azonnal lecsendesedett, amikor Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel aláírták a román-magyar egyetértési nyilatkozatot. Köztudott: az egyezmény lehetővé tette a státustörvény gyakorlati alkalmazását Romániában. Erdély-szerte törvényesen megkezdhették működésüket az úgynevezett státusirodák. Adrian Năstase 2001. december 22. után következetesen megvédte az egyetértési nyilatkozatot, többször is nyilvánosan kijelentette, hogy nem kell módosítani a dokumentum szövegét. Ezek után meglepetésként hatottak a kormányfő 2002. május 27-i, bécsi kijelentései, miszerint az említett egyezmény csak ideiglenes jellegű, csupán addig van jelenősége, amíg az új magyar Országgyűlés nem módosítja a kedvezménytörvény bizonyos előírásait. Năstase Bécsből valójában közvetett, de egyértelmű üzenetet küldött Budapestnek a törvény módosítására.

Magyar és román politikusok és politikai elemzők szerint a "bécsi fordulat", vagyis a kedvezménytörvény újbóli bírálata összefüggésben állhat azzal, hogy az új magyar kormány, illetve a Magyar Szocialista Párt néhány tisztségviselője az Orbán-Năstase egyezmény felülvizsgálatát, módosítását kérte.

Sarkítva fogalmazott Ghiorghi Prisăcaru, a román szenátus külügyi bizottságának az elnöke, aki leszögezte: "Ha Budapest kéri az egyetértési nyilatkozat módosítását, akkor Bukarest is kéri a kedvezménytörvény megváltoztatását". A szenátor szerint törölni kell a státustörvényből az olyan elemeket, amelyek megkülönböztetik a román állampolgárokat. Prisăcaru úgy véli, a magyar szocialisták választási kampánycélokra használták fel a státustörvényt és az egyetértési nyilatkozatot, utóbbinak a bírálatával az MSZP azt a látszatot kívánta kelteni, mintha ő lenne a magyar érdekek igazi képviselője, a határon túli magyarok érdekeinek védelmezője, hiszen ellenezte a magyarországi munkavállalási kedvezmények kiterjesztését a nem magyar nemzetiségű román állampolgárokra. A kedvezménytörvény módosítását szorgalmazza Cozmin Gusă, a román kormánypárt főtitkára is. Cristian Diaconescu, a román külügyminisztérium államtitkára ismételten védelmébe vette az Orbán-Năstase egyezményt, szerinte azt nem kell módosítani. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke Adrian Năstase román, illetve Medgyessy Péter magyar kormányfővel személyes megbeszéléseken is közölte a romániai magyarság többségének álláspontját: sem az egyetértési nyilatkozatot, sem a kedvezménytörvényt nem kell módosítani. "Romániában az egyetértési nyilatkozat óta zökkenőmentes a kedvezménytörvény alkalmazása, mi ezt az állapotot szeretnénk fenntartani" - mondotta többször is Markó Béla, és álláspontját az RMDSZ belső ellenzéke is nyilvánosan támogatja. Az RMDSZ képviselőházi frakciójában alakult Polgári Szárny tagjai levélben kérték Medgyessy Péter miniszterelnöktől, hogy ne módosítsák az egyetértési nyilatkozatot és a kedvezménytörvényt.

A státustörvény kapcsán körvonalazódó Budapest-Bukarest disputában sokan a magyar-román kormányközi vegyes bizottságtól várják a megoldást vagy legalábbis az elővitát, az elvi megegyezés lehetőségét. A Horn-Iliescu paktum, vagyis az 1996. évi magyar-román alapszerződés szellemében fogant testületről azonban tudni kell, hogy ötéves léte alatt ritkán volt munkaülése, nagyon kevés kézzelfogható, tényleges eredményt tud felmutatni. Még az egyetértési nyilatkozat szövegének véglegesítése is csak a két miniszterelnök személyes megbízottjainak – két államtitkárnak – a közreműködésével jöhetett létre, a vegyes bizottság tagjai nem tudtak megegyezni.

Az Új Idő kérdéseire válaszolva, Szilágyi Zsolt Bihar megyei képviselő, az RMDSZ és a román parlament egyik külügyi szakértője, szakbizottsági tagja sem tudott hirtelen érdemleges eredményeket említeni a román-magyar vegyes bizottság ötéves tevékenységéből, nem kapott hírt különösebb sikerekről. Örülne viszont annak, ha a munkacsoport megoldást találna a státustörvény vitájával kapcsolatban. Az eszményi megoldás a státustörvény status quója, vagyis a jelenlegi állapotok megőrzése lenne. De a román szándékok kiismerhetetlenek, nem tudni, hogy tényleg csak a magyarországi nyilatkozatokkal szembeni válaszlépések terve áll-e a támadások mögött. ''Számomra egyelőre nem világos, hogy mit akarnak a felek'' – jellemezte röviden a státustörvény körül gerjesztett vitát Szilágyi Zsolt, aki szerint mégis valószínű, hogy ha a magyar kormány eltekintene az Orbán-Năstase egyetértési nyilatkozat módosítási szándékától, akkor Bukarest sem követelné a kedvezménytörvény megváltoztatását. "Remélem, az áprilisi választások nem okoztak olyan változásokat a nemzetpolitikában, hogy a kedvezménytörvény legyen a fő kérdés a Románia és Magyarország közti kapcsolatokban" – mondotta Szilágyi Zsolt, bízva abban, hogy Adrian Nastase és Medgyessy Péter bölcs belátásról tesz tanúbizonyságot, amikor a magyar státustörvényről tárgyalnak. A kedvezménytörvény féléves alkalmazása ugyanis egyik országban sem igazolta be a riogató nyilatkozatokat: Magyarországot sem lepte el 23 millió román munkavállaló, s Románia épségét sem veszélyeztetik az anyaországi igazolvánnyal rendelkező erdélyi magyarok...

B. L.

Frunda mélyrepülése

Az RMDSZ Szabályzatfelügyelő Bizottságának (SZFB) jogerős elvi döntése, miszerint az SZKT jogtalanul fosztotta meg egy éven keresztül a Magyar Ifjúsági Tanácsot (MIT) a testületben való képviseleti jogtól, rendezhette volna végre az ifjúsági szervezetek és az RMDSZ nem éppen felhőtlen viszonyát. (Csak emlékeztetőül: több mint egy évvel ezelőtt a MIT újonnan megválasztott küldötteinek mandátumát az SZKT nem volt hajlandó igazolni. Válaszul e nyilvánvaló jogsértésre a MIT megszakította a kapcsolatait az RMDSZ-szel. Az RMDSZ SZFB-nek közel egy év kellett, hogy az üggyel foglalkozzon, de végül is jogszerű döntést hozott.) Csakhogy az SZKT még napirendre sem volt hajlandó tűzni a kérdés megtárgyalását, súlyosbítva ily módon krónikus illegitimitását. (Az SZKT-nak mindenekelőtt azért vonható kétségbe a legitimitása, mert önmaga mandátumát egy évvel ezelőtt úgy hoszszabbította meg, hogy erre nem lett volna joga. De ha elfogadjuk, hogy jogosult lett volna a testület felülbírálni egy kongresszusi határozatot, akkor sem volt meg a döntéshez szükséges kétharmados többség.)

A napirendi vitában a levezető elnöknek, Frunda Györgynek sikerült SZKT-elnöki tevékenységének eddig sem túl magas színvonalát is mélyen alulmúlni. Frunda ezúttal nemcsak rágógumiját rágta folyamatosan az ülés alatt, ezzel is kifejezve az egész RMDSZ-demokrácia iránti viszonyulását, nemcsak kommentálta a felszólalók mondanivalóját visszaélve levezető elnöki tisztségével, nemcsak tetszőlegesen tarttatta be ama bizonyos mindenkinek egyformán kijáró három percet (ő maga a dupláját beszélte le, előzetes fogadkozásával ellentétben), hanem ezúttal szembe is hazudta a testületet a MIT ügyében, azt állítva, hogy az SZFB döntése nem jogerős. Hivatkozási alapja a Szabályzatfelügyelő Bizottság elnökének, Markó Attilának egy hozzá címzett levele volt, melyben Markó azt állította, hogy a döntés jogerős ugyan, de az SZFB vissza kíván rá térni. Ez is hamis állítás volt. Hiszen, mint utólag kiderült, az öttagú Szabályzatfelügyelő Bizottság három tagja ilyen, felülvizsgálati eljárás megindítását célzó döntés meghozatalában nem vett részt. Vagyis felülvizsgálati döntés nem születhetett, a levél Markó Attila partizánakciója volt, mely azt célozta, hogy hivatkozási alapot teremtsen a MIT ügyének napirendről való levételéhez.

Ezt Frundának nem volt kötelessége tudni. Viszont részint nem lett volna szabad azt állítania, hogy az SZFB döntése nem jogerős, mikor annak jogerősségét az előtte levő, Markó Attila által szignált papír is rögzítette, másrészt eleget kellett volna tegyen Toró T. Tibor azon kérésének, hogy mindkét dokumentumot felolvassa: mind az SZFB döntését, mind Markó Attila levelét, hogy a testület a megfelelő tájékozódás után szavazzon a kérdésben.

De hát sajnos az SZKT-n belül már rég nem az előkészített, megfelelő információkon alapuló döntéshozatal a cél, hanem az eleve meghozott döntések utólagos legitimálása, a parlamenti díszletek működtetése, s az RMDSZ-demokrácia látszatának fenntartása. Ha valami nem illik bele ebbe az összefüggésrendszerbe, s az érdemi működés, a valós kérdések megtárgyalásának irányába mutat, azt a testület szavazógépezete napirendre sem veszi, mint ahogy a minap is elsöprő többséggel leszavazta, hogy fontos és érdemi kérdésekről, az alkotmánymódosításról, az egyházi ingatlanokról tárgyaljon. S leszavazta azt is, hogy a MIT-ről szóló ügyben tájékoztatást kapjon.

Nem precedens nélküli az eset különben, hisz két évvel ezelőtt Kincses Előd ügyében úgy határozott az SZKT, hogy a Szabályzatfelügyelő Bizottság vonatkozó döntését nem volt hajlandó meghallgatni. Vagyis éppen az illetékesek véleményének ismertetését utasította el a testület. Ezt már látszatdemokráciának sem lehet nevezni. Amikor a "parlament" elutasítja, hogy az illetékes bizottság jelentést tegyen a döntés előtt, az már nem látszatdemokrácia, az már a tragikomédia parlamenti díszletek között.

Borbély Zsolt Attila

Borbély Vaszi válogatott hazugságaiból

Az Előre május 3. számában, a fentnevezett romániai magyar politikai torzszülemény (országos UDMR alelnök is!), Gyarmath Janó főszerkesztő azon kérdésére, hogy: "Az RMDSZ-nek mennyire volt fontos az, hogy melyik párt győz a magyarországi választásokon, illetve, fontos volt-e ez egyáltalán." (? – sz.m.); ezt volt hajlandó hazudni lezserül: "Az RMDSZ összességében meg sem kísérelte azt, hogy beleszóljon az anyaországi választási harcba. Igaz voltak, vannak platformok, szervezetek, amelyek elkötelezték magukat, amit én nem találok helyesnek. Nem vitatom azt, hogy mindenkinek joga van szimpátia-magyarságra átruházni, valósággal rákényszeríteni, az több, mint furcsa. Egyáltalán nem értem azt, hogy egy politikus, vagy politikusok csoportja miként beszélhet egyszerűen és minden felhatalmazás nélkül az egész erdélyi magyarság nevében...". Namostmár, a tisztelt főnöke, 6-os Béla (Markó), a következőket nyilatkozta április 8-án, közvetlen a magyarországi választások első fordulója után az MTI-nek: "...külön gratulálok a legjobb eredményt elért pártnak, a Magyar Szocialista Pártnak... a romániai magyarságot képviselő szövetség jól ismeri a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokrata Szövetség vezetőségét, jó politikai és személyes kapcsolatokat tartottak fenn az elmúlt években mindkettővel, meggyőződésem, hogy ha a második forduló után az MSZP-SZDSZ-koalíció alakíthat kormányt, jól tudunk majd együttműködni a bennünket közösen érintő kérdésekben." Ezek (a neptunos UDMR "csúcsai") egyet mondikálnak az MTI-nek és mást a romániai magyarságnak, hülyének nézik, jó balkáni szokás szerint mind az anyaországi magyarságot, mind az erdélyit is. Később pedig itt és ott is magyarázkodnak! Ilyen jellemekkel és hozzáállással nem szabadna érdekvédelmet "vállalni" a romániai magyarságért. F. Úr, a romániai magyarságért (egyáltalán a határon túliakért) ki tett többet a legutóbbi 12 évben, az anyaországi komcsik és az SZDSZ, vagy a Fidesz? Én tudom azt is, hogy az UDMR nomenklatúráért ki!

(to)

Florida közelebb, mint Csíksomlyó

A Magazin International c. román nyelvű hetilap első oldalas (tehát közérdeklődésre számítható) hírként tálalja, hogy nemrégiben a floridai Miamiben ritka égi jelenségnek lehettek tanúi az ott lakók. Nimbusz, azaz glória látszott a nap körül. A ritka égi jelenség lényege, hogy a légkörben egy vékony rétegben jégkristályok képződnek, melyek megtörik a napfényt. Az ilyen jelenség közelgő időjárási frontot jelez.

Eddig minden rendben, csakhogy... ami ritkaságszámba ment Miamiben, az valóságos, hitben erősítő csoda volt a csíksomlyói búcsú alkalmával. A Hármasoltárnál összegyűlt 300-350 ezer hívő feje fölött is megjelent a glória, s több kilométer távolságból is legalább egy órán keresztül tündökölt. És akkor miért kellett pár héttel később külfödről "importálni" a csodát? Hol voltak a hazai hírtudósítók akkor, amikor százezrek zarándokoltak el hitükben megerősödni, és hadd jegyezzem meg nem csak magyarul, de románul is imádkozni? Szenzáció a glória, ha külföldi, ha angolul mondjuk: Oh, how beautiful! (Ó, milyen szép!), de nem az, ha itthon történik, s ha főként a katolikus magyarsághoz kapcsolódik?

Különben mindegy. Aki ott volt, részesült belőle, s a világ száz tája felé lélekben hazavitte a feltörni akaró örömkönnyeket, s a hitet: "Áldás van rajtunk!"

-szentgyörgyi-

ÉLETMÓD

A pünkösdi bortúra

A borok világának megismerésére több út kínálkozik, melyek egyszerre is járhatóak.

A kényelemszerető emberek leballagnak a borszaküzletbe s olvasmányélményeik és/vagy borhoz értő ismerőseik tanácsai alapján leemelnek 5-7-10 palackot a polcról, lehetőleg valamilyen rendszer szerint s azt baráti körben megkóstolják s megtárgyalják. Ami a rendszert illeti: érdemes megtalálni az optimumot a merítés tekintetében. A vertikális kóstolókat – vagyis azokat, akik egy borász ugyanazon borának egyes évjáratait hasonlítják össze –, csak bennfenteseknek ajánlom. A lelkes amatőröknek, ahová magamat is sorolom, inkább fajtaspecifikus borsort javasolnék, vagyis különböző tájegységek hasonló évjáratainak rizlingjeit, chardonnayjait, cabernet-it vagy kékfrankosait hasonlítsák össze. (Hogy csak azon fajták közül említsek néhányat, melyekből könnyedén összeválogathat az ember 7-8 bort bármelyik nagyáruházban, nem kell hozzá szaküzletbe menni.) Izgalmas dolog továbbá egy-egy borvidék legjelentősebb termelőinek zászlósborait összehasonlítani (például Vylyan Duennium cuveé, Tiffán Grand Selection, Gere Kopár cuveé, Bock Bock cuveé, Mayer Kopár cuveé), de az is elképzelhető, hogy Magyarország legfontosabb borvidékeinek egy-egy reprezentatív borát sorakoztassuk fel. Ebben az esetben a komparatív mozzanat nyilván hiányzik, hisz nehéz összemérni egy somlói juhfarkot egy szekszárdi bikavérrel vagy egy villányi cabernet-vel.

Mások lejárnak egy-két borász ismerősükhöz végigkóstolni a pillanatnyi választékot.

A rajongóknak külön kasztját jelenti végül a rendszeres és tudatos pincelátogatóknak a társasága. Ők időnként többszáz kilométert utaznak, hogy a "a tett színhelyén", boroshordók társaságában kóstolhassák meg a sok esetben forgalomba sem kerülő tételeket. Ez utóbbi csoportnak szól a pünkösdi bortúra, az a három nap, amikor egyszerre 92 pincészet tart nyitva Magyarország-szerte, többnyire megadott órarend szerint s a borrajongóknak nem kell mást tenni, mint kifizetni a nem túl magas regisztrációs díjat (5000 Ft), átvenni a tájékoztató füzetet és összeállítani az ízlésüknek, érdeklődésüknek megfelelő útvonalat.

Az egyes pincészetek az ingyenes kóstolási lehetőség mellett általában vásárlási kedvezményt is ajánlanak a bortúra résztvevőinek, akik, ha elég ügyesek, három nap alatt 12-15 pincészetet is meglátogathatnak különböző borvidékeken. Értelemszerű, hogy az egyes borvidékeken nyitva tartó pincészetek száma a borvidékek jelentőségéhez aránylik, a négy fő centrum Tokaj, Villány, Balaton és Eger. Mellettük az ország Budapest-centrikussága miatt még kiemelkedő az Etyek-Budai borvidék kontribúciója. A bortúra nyitva tartó pincéi egyébként a nagy sztároktól (Gere Attila, Bock József, Tiffán Ede – Villány) kezdve a feltörekvő, pályájuk elején tartó pincészetekig (Kovács pince, Tök, Etyek budai borvidék) mondhatni reprezentatív mintát adnak a magyar borszakmából.

Végül szívesen jelölnék meg webes elérhetést, de a szervezőknek, akiket sokkal inkább a lelkesedés hajt, mint a pénz (már amennyire ezt egy kívülálló meg tudja ítélni), még e-mailjük sincsen. Tanácsos tehát húsvét táján feltárcsázni a Nyitott Pincék Szövetségnek a telefonszámát (3177031), és a részletekről érdeklődni.

Az interneten egyébként a talán legrészletesebb kapcsolati gyűjtemény a www.bor.lap.hu címen található, itt, ha a pünkösdi bortúráról nem feltétlenül, de más jelentős boros eseményekről, intézményekről bőven lehet informálódni. Egy átfogó, minden jelentős eseményről tájékoztató boros honlap megalkotása sajnos még várat magára.

Borbély Zsolt Attila

Darált hús és szójagranulátum

A darált húsból készíthető ételek elkészítési módját lehetetlen pár oldalon összefoglalni, de még a teljesség igényével fellépő leltárat készíteni is bajos, hisz minden nép kultúrája izgalmasabbnál izgalmasabb ételekkel csábít e területen. Jómagam csak a főbb csapásirányokat jelölöm meg, példálózó jelleggel. Címként azért illesztettem a szójagranulátumot is a darált hús mellé, mert kis ügyességgel az (akár kockából főzött) erőlevesbe áztatott szójagranulátum kicsavarva darált húsként használható. Íze persze nemigen vetekszik a húséval, de ügyes fűszerezéssel a reformkonyha kedvelői készíthetnek szójafasírtot, rakott ételeket stb. megteremtve a húsétel illúzióját.

A darált húsnak egyik fő elkészítési módja a töltött ételek csoportja. A megpárolt vagy nyers darált húst (esetleg rizzsel vagy főtt rizzsel keverve) sóval, borssal esetleg paprikával, netán zöldfűszerrel (például oregánóval, csomborral, kakukkfűvel), fokhagymával, hagymával fűszerezve beletölthetjük paprikába, paradicsomba, padlizsánba, tökbe, cukkinibe, karalábéba, káposztalevélbe, kelkáposztalevelekbe, szőlőlevélbe, karalábélevélbe. (De még uborkába is: Gyergyószentmiklóson volt szerencsém enni egy örmény specialitást, töltött-uborka levest.) Amit azután csőben megsütünk (padlizsán), megpárolunk (tök, karalábé) vagy megfőzünk (paprika, káposzta).

A másik jellegzetes elkészítési módja a darált húsnak a "lerakás". A fűszerezett, hagymával együtt pirított-párolt húst le lehet rakni főtt rizzsel, párolt savanyúkáposztával, kolbásszal, szalonnával, ez – a kolozsvári káposzta - talán a legismertebb változata rakottasoknak. De Magyarországon az olcsóbb kifőzdékben gyakori a hasonlóképpen, rizzsel, darált hússal lerakott karfiol, kelkáposzta is. Külön izgalmas variáns a Balkánról érkezett muszaka, amibe főszabály szerint rizset nem tesznek, s mely esetében a fűszeres darált húst olajban kisütött padlizsán- vagy cukkinikarikákkal rakják le, esetleg paradicsomrétegeket is közébük csempészve. A muszakának majd minden balkáni kultúra több variánsát is ismeri, az albán, török, görög, bolgár és szerb konyha mind megteremtette a maga muszaka-kultúráját. Gyakori a muszakának besamellel való lefedése – a görög konyha egyébként besamellel fedi a pastitiot (húsos rakott laska) s a töltött padlizsán egyes variánsait is. (Besamel: vajas rántás tejjel felengedve. Javasolt fűszer a só és bors mellett a szerecsendió.)

Végül klasszikus elkészítési módja a darált húsnak a feltétként felszolgált húsgombóc is. Készíthetjük tojással, rizzsel vagy anélkül, megfőzhetjük levesben, megpárolhatjuk sütőben paradicsomos, sörös vagy tejszínes mártással, kisüthetjük olajban, megsüthetjük grillen. Leggyakoribb persze a fasírt s a különféle grillezett húskolbászkák, Bulgáriában és a volt Jugoszlávia területén a csevap, Törökországban a kardra húzott kebab, Romániában a mititei. Ezekben általában többféle hús keveredik.

Úgy vélem, nagyot nem lehet tévedni a felsorolt ételek egyikének esetében sem (beleértve a töltötteket s a rakottasokat is), ha fele marha, fele disznó arányban keverjük őket. Fűszerként hagyma, fokhagyma, só, bors jön leginkább számításba.

A darált húsételek általában jól kísérhetők sörrel, különösen a grillezett vagy olajban kisütött variánsok. A rakott ételekhez közepesen testes vörösborokat ajánlanék, villányi zweigeltet, esetleg szekszárdi kadarkát.

BZSA

ROMÁNIA-MAGYARSÁG

Ha szembejön velem a téma...

– Gazda József rovata –

SEMMInárium

Bizony régen volt, mikor e sorok írója a hajdani Bolyai Tudományegyetem diákjaként semmináriumokon vett részt. A hajdani diákleleményesség így nevezte el a semmit nem érő leckeleadásokat. Különösen a Marxizmus-Leninizmusnak nevezett tantárgyból – melyet később Tudományos szocializmusnak kereszteltek át – tartottunk vastag semmi-náriumokat. Ültünk komolykodó arccal, velünk szemben az ugyancsak komolykodó arcú professzor vagy tanársegéd, s mondtuk egymást felüllicitálva a bődületes szamárságokat.

Nem nálunk, a Bolyain történt, de hozzánk is eljutott egy híressé vált "agrártudományos" semminárium híre. A diák bámulatos gazdagsággal idézte a micsurinista szerzők nevét, Gusztunov ebben a művében, Kovalyov abban, Minukin amabban bizonyítja ezt meg amazt, és a marxista trubadúr költött, költött, költött. A tanár előbb csak a rossz memóriájára gyanakodott, aztán valóban gyanakodott, de nem merte megállítani a nagy tudású diákját, mert az mindent a "receptre" épített, s igencsak tartotta a vonalat, az előírásokat. A légből kapott téziseket légből kapott szerzők légből kapott műveinek az ugyancsak légből kapott idézeteivel támasztotta alá. És ezt lehetett akkor, hiszen szavai ott voltak a vonalon, és magasztaltatott általa a dicsőséges Bolsevik Párt, s ki mert volna megállítani egy teljesen "a vonalon levő" ékesszólót?

Valahogy ezek jutottak eszembe, amikor a Bukarestben, a Román Tudományos Akadémia rendezésében megtartott csángó semmináriumról értesültem. Bizony, bizony. Tudós koponyák ültek ott össze a román tudományosság trikolor zászlaja alatt, s fújták, fújták a leckét. Melynek visszatérő tézise volt: a csángók román származása. S bizonygatták ezt olyanok, akik feltehetően maguk is tudták-tudják, hogy milyen származásúak a csángók, hiszen tudós koponyák lennének az illetők, ha a Tudományos Akadémiát képviselték, valahogy úgy, mint ahogy ama hajdani marxista koponyák is tudták, hogy New Yorkban, a nyomorban tengő milliók közül évente kétezer embert nem esznek meg a patkányok, és hogy mekkora badarság az, hogy a Coca Cola reakciós ital és hogy a kibernetika burzsoá áltudomány. Tudták, de a lecke az lecke, azt fújni kell! És fújták akkor Moszkvában, Leningrádban, és fújtuk mi Kolozsváron meg Bukarestben, és ama "csángó-tudósok" fújták a közelmúltban Bukarestben. Bizonygatták a csángók román eredetét.

S hogy egyes magyar atyafiaknak, politikusoknak és nem politikusoknak, tudósoknak és nem tudósoknak nem tetszett a leckemondó értekezlet, dühbe hozta a román médiákat.

Ilyenféle fennkölt mondatokat olvastunk: "A magyar szélsőségeseknek újabb okkal szolgált a Bukarestben megrendezendő, a csángók etnikai hovatartozásáról szóló nemzetközi szeminárium arra, hogy erről a kisebbségről hamis adatokat szolgáltassanak a különböző nemzetközi szerveknek."

Arra vetemedtek az olyan sehonnai emberek, mint amilyen az udemere alelnöke, Borbély László, "aki a szeminárium meg nem tartását követelte", hogy a nemzetközi intézmények félretájékoztatásáig mindennel próbálkozzanak. Azt is megtudjuk, hogy ezek a sehonnai magyarok "magától értetődően bedobták a harcba a magyar elmélet kétes követőit is, úgy mint Gabriel Andreescut is, aki az úgymond civil társadalom képviselőjeként próbált meg tiltakozni, annyira amennyire erejétől telt, azt mondván, hogy ezt a "magyar" közösséget azzal, hogy be akarják olvasztani őket, állandó elnyomásnak teszik ki a románok." De ennyivel sem elégedtek meg. "A figyelemelterelő hadmozdulat csúcsa Komlóssy József, egy kísértet-szervezet képviselője, aki az Európai Nemzetek Szövetségének alelnökeként úgy tájékoztatta félre az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy egy beadványában azt kérte: Romániát kötelezzék az ötven-hatvanezer csángó jogainak a betartására." Ám – így a Curentul ápr. 30-i számából olvasható hiteles tájékoztató – "a népszámlálások bizonyítéka szerint legtöbb négyezer csángó létezik."

Ebben a hangnemben tartatott meg Anno Domini 2002 tavaszán a csángó semminárium, mely mindennél ékesebben bebizonyította, hogy "csak a reakciós magyarok, akik alá a bujtogató hadjárat élén álló Duna Tévé ad lovat, mondják a csángókat magyaroknak, holott azok románok".

Éljen hát az Igazság! És éljenek annak nagyszerű zászlóvivői!

Gazda József

Retorikai változások

Az utóbbi hetekben az RMDSZ-belpolitika legjelentősebb eseménye kétségkívül a kissé zajos május 25-i SZKT-ülés volt. Az indulatok leginkább két napirendi pontnál feszültek egymásnak, először a napirend vitájánál, másodszor az elnöki beszámoló tárgyalásánál, bár ez utóbbi vita sokkal kimértebb volt. Ennek okát abban látom, hogy míg a napirend ügyében Frunda György vezényletével erőből szavazták le olyan napirendi pontok megtárgyalását, melyekkel való foglalkozást nemcsak a közösségi érdek diktálta volna, hanem a belső demokrácia komolyan vétele is, az elnöki beszámoló több pozitív vonást is hordozott.

Végső soron ez az 1996 utáni RMDSZ-politika lényege: neptuni tartalom, Markó-i forma. Kétségkívül, Markó Béla sokkal alkalmasabb Frunda Györgynél, Tokay Györgynél vagy Borbély Lászlónál arra, hogy "eladja" az 1993-as neptuni tárgyalás által megjelenített politikát, vagyis azt, hogy az erdélyi magyarság segítséget nyújt Romániának integrációs törekvéseiben azzal, hogy asszisztál egy hamis látszat megteremtéséhez, a román kisebbségpolitikai modell mítoszának fenntartásához, s ennek fejében bizonyos engedményeket kap. E politikával az egyetlen probléma, hogy nem vezet sehova, nem fordítja vissza az asszimilációs tendenciákat. Ez egyfajta csodavárás.

Visszatérve a Markó-i marketing-stratégiához: Markó egyre ügyesebb szólamokkal adja el politikáját, ezt bizonyítja legutóbbi, több hazai sajtóorgánum által közölt beszámolójának fogadtatása is. A vitában több politikai ellenfele gratulált hozzá, s jómagam is csak azt mondhatom: profi munka. Ügyesebb, taktikusabb azzal köríteni a belső pluralizmus elfojtását, hogy "a szövetségen belüli pluralizmust nem tolerálni, hanem támogatni is kell, mert az egység csak így tartható fenn", mint azzal, hogy akinek "nehéz a hűség", annak kívül tágasabb. Ügyesebb azt mondani, hogy autonómiát építünk, vagy hogy autonómok vagyunk, mint hallgatni az autonómiáról, netán megtagadni azt. (Megjegyzem, hogy eddig, a nyílt megtagadásig Markó – ellentétben felvidéki elvbarátaival, Bugár Bélával vagy Csáky Pállal – soha nem ment el, vélhetően érezte, hogy ezzel maradék hitelét is eljátszaná.)

A Markó-vonal az autonómiához eddig három, jól megkülönböztethető módon viszonyult. 1996-ig aránylag következetesen kiállt mellette, igaz, a román közéletben akkor is hangsúlyosabban meg lehetett volna jeleníteni ezt a kérdést. 1996 után hosszú évekre a probléma talonba volt téve, mígnem a tavalyi év folyamán egyre hangosabbá vált az az érvelés, miszerint tulajdonképpen autonómiát építünk, csak apró lépésekkel tesszük. Eme szólamváltás legmellbevágóbb mozzanata az volt, amikor Frunda György a múlt év végén a Népújság hasábjain egy interjúban kijelentette, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosítva van. A kulturális autonómia, vagyis az az állapot, amikor a költségvetés által biztosított forrásokból a magyar közösség maga szervezi meg oktatási rendszerét. Mindezt akkor állította sztárszenátorunk, amikor még a román kormány által szigorúan ellenőrzött állami magyar egyetemet sem sikerült létrehozni, amikor a szabadidejükben magyarul tanuló csángókat zaklatták, amikor a kormány emberei kotorásztak gyermekeink iskolatáskáiban.

Markó ennél ügyesebb volt. Szépen körülírta az erdélyi magyar közösség önmagára utaltságát, s ezt önállóságnak nevezve azonosította az autonómiával. Hallgassuk csak! "Az önállóság – más szóval autonómia – ugyanis azt jelenti, tisztelt kollegák, hogy a román pártokkal pragmatikus viszonyt kell kialakítanunk stb. stb." A folytatásban jobbára vitatható általánosítások sorjáznak a követendő stratégiáról. Vagyis egy ügyes nyelvi fordulattal (elvégre Markó politikusként is megőrizte költői erényeit) az RMDSZ elnöke azonosította a célt bizonyos eszközjellegű kérdésekkel, illetve egy olyan állapottal – az önállósággal – melyre úgymond ítéltetve vagyunk, vagyis mely állapot adott. Bizony így is el lehet kenni az autonómia problematikát.

Holott az autonómia, vagyis az a közösségi léthelyzet, melyben az erdélyi magyarság sorsáról annak legitim képviselete dönt, csak úgy érhető el, ha részletesen megfogalmazzuk céljainkat (autonómia-statútumok), megteszünk minden lépést, melyet saját erőnkből megtehetünk (nemzeti kataszter, belső választás) és minden fronton, a román parlamentben, az anyaországban és Nyugaton váltig ragaszkodunk céljainkhoz. Ráolvasással semmi nem oldható meg. Közösségi szinten legalábbis, mert egy elnöki mandátum azért még elnyerhető ügyes és megtévesztő retorikával.

Torday Levente

Mi lesz a Békás-szorossal?

Lecke Gyergyónak

Az 1990-es évek elején valahol a Gyilkostó településen túl, a Moldvába vezető országút mentén ismeretlen tettesek (ahogyan ez Romániában lenni szokott) többször is elköltöztették a megyehatárt jelző táblákat. Néhányszor ismeretlen tettesek visszaköltöztették korábbi helyükre. Történt néhány olyan eset is, amikor fontos emberek jelenlétében, nyilvánosan történt a fura táblajáték. A tét nagy volt: a táblák azt jelölték, jelölik, hogy hol húzódik a Hargita és Neamt megyék közti határ. Eredetileg, történelmileg a Gyilkos-tó és Gyilkostó település, valamint a Békás-szoros Erdély, illeve Székelyföld része volt. Tanú erre sok korabeli térkép, tanú erre Orbán Balázs híres leírása is. A szocializmus éveiben azonban nemcsak a moldvaiak jöttek tömegestül, hanem Moldva területe is Erdély felé nyomult. Rengeteg példa van olyan településekről vagy éppen erdőkről, erdős legelőkről, kaszálókról, amelyek közigazgatásilag és (vagy) erdészeti szempontból moldvai megyékhez, városokhoz, hivatalokhoz kerültek. Ez történt a Békás-szorossal is, Neamt megye egész egyszerűen bekebelezte, elfoglalta. Fölösleges magyarázni, hogy mit jelent ez turisztikai szempontból. De egyéb bonyodalmak, káros következmények is vannak, például a közbirtokossági viták, pereskedések. Nem részletezzük. Sajnos, a Hargita megyei elöljárók könnyen és hamar lemondtak a Békás-szoros és a környező területek jogos visszaköveteléséről, törvényes úton való visszaszerzéséről, nem használtak ki minden lehetséges esélyt és eszközt erre. Vajon miért?

Lám, valamivel délebbre vannak ügyesebb elöljárók. Nem kevesebb mint 30 éve dúl a vita arról, hogy az idegenforgalmi szempontból óriási jelentőségű Babele sziklacsoport (Bucsecs hegység) Dîmbovita vagy Prahova megyéhez tartozzon-e közigazgatási szempontból, egyáltalán a megyeterület szempontjából. Vita vitát, per pert követett, a dâmbovitaiak évtizedekig állták a sarat. 1990 előtt nyilván nem bíróságon vitáztak, hanem inkább pártbizottsági szinteken. 1990 után nyíltabban lehetett a kérdéshez közeledni, több esély kínálkozott az igazi jogorvoslásra. Tavaly még a Dîmbovita megyeieknek kedvezett az ítélet, a minap azonban a Ploiesti városi fellebbviteli bíróság Prahova megyének adott igazat, tehát a turisztikai látványosság, természeti ritkaság Prahova megye fennhatósága alá került. Ez eszmei győzelem, hiszen a Babele ezek után szerepelhet a megye turistacsalogató kiadványaiban, eseleg anyagilag is hasznot lehet húzni ebből.

Vajon elhallatszik az ítélet Gyergyószentmiklósig, Csíkszeredáig?

B. L.

HÁTTÉR

A Kárpát-medence legdélibb székelyei

Magyar sziget a szerb tengerben

Miért múlt el vidékünkön a szerenádok kora? – teszi fel a kérdést a székelykevei Igaz Szó címlapján a falu plébánosa, Fiser János. A lapot kiadó települést ne Erdélyben keressük: a Kárpát-medence legdélebben fekvő színmagyar faluját Belgrád alatt, a pancsovai olajfinomítótól mintegy harminc kilométerre találjuk meg.

Vajdaság. Magyar sziget a szerb tengerben. Székelyek lakják, hétszáz kilométerre a Székelyföldtől. 1886-ban jöttek Bukovinából, ahová a mádéfalvi veszedelem után kerültek. Utolsónak lettek idetelepítve, azzal a feladattal, hogy elfoglalják az árterületet a Dunától és töltéseket építve szántófölddé alakítsák azt. Azóta ezekből a földekből próbál megélni a közel háromezer kevei polgár, akiknek döntő többsége magyar. Aki nem, az a betelepített bolgárok leszármazottja.

Fura érzés végigsétálni a kopjafával díszített templomkerten és benézni a székelykapus temetőbe. Az embert egy pillanatra elszédíti az illúzió, ám a községközpont magyar és szerb feliratai hamar visszarángatják a valóságba. A polgármesteri hivatalban épp a magyarigazolványért állnak sorba, a mellette lévő iskolában nagyszünet van, a gyerekzsivajból ismerős, érthető szavak szűrődnek át. A településen a legtöbb munkát ma a magánvágóhidak adják, a közeli városok nagy gyáraiban már keveseknek jut megélhetés. Még ma is jelentős a kivándorlás, az ország gazdasága nem tudott kilábalni a sokévnyi háború okozta sokkból.

Fiser János plébános tizenegynéhány éve érkezett ide, s akkoriban még évente hetvenszer keresztelt és ötven-hatvan embert kellett eltemetnie. Ma már jóval rosszabb az arány, s az is elmondható, hogy szerte a nagyvilágban jelenleg jóval több kevei ember él, mint a faluban. A négy éve indult helyi lap (amely egy szerb nyelvű körzeti kiadvány havi mellékleteként jelenik meg) nekik is szól, több mint száz példányt postáznak rendszeresen tucatnyi országba.

Követ Csíkszeredából

Az idén felvették a kapcsolatot a Hargita lábánál élő székelyekkel is; Beder Tibor Csíkszeredában élő író látogatása volt az első lépés. – Azért jöttem, hogy visszahívjalak titeket a gyökerekhez – fogalmazott a csíki utazó, aki pár éve gyalogosan zarándokolt el a törökországi Magyarkőre. Annak lakói négyszázötven éve telepedtek ki a Székelyföldről, s bár ma már nem tudnak magyarul, mégis büszkék a származásukra. – Melegedjünk fel egymás kezének melegétől – fogalmazott a csíkszeredai követ, viszontlátogatásra invitálva a keveieket.

A lebombázott olajfinomító városában, Pancsován épp a magyar percek mennek a helyi tévében. A heti másfél órás műsort Balassa Júlia szerkeszti, a kis stúdiót saját lakásában rendezte be. A főszerkesztő a Börcsök Enikő Módszertani Központ vezetője is, s szomorúan meséli, hogy a Dél-Bánságban tíz magyarlakta településnek összesen alig négy tanintézménye van. Pancsovának például egy sem jutott, annak ellenére, hogy a városban négyezer magyar él. Pár éve magyar kórust alapítottak, hogy legalább ez emlékeztesse őket a gyökerekre.

A tévéműsor másfél éve, önkormányzati döntés alapján jött létre, ám rendkívül rosszak a műszaki feltételeik. Most különféle anyaországi pályázatok segítségével próbálnak fejleszteni, mert a tévé az egyetlen összekötő erő a szétszórtan, szórványban élő magyarok közt, amely hírt ad egymás életének fontos eseményeiről. – Eloszlatja a kisebbrendűségi érzéseinket – mondja Balassa Júlia – azáltal, hogy egy hivatalos helyről szólhatunk magyarul. Tizenhétezren élünk ebben a régióban, s a műsornak köszönhetően várakozásunkon felül sikerült egymásra találni.

Új veszély a láthatáron

A várostól alig két kilométerre van Hertelendifalva, a bukovinai székelyek másik faluja. Nagy Sívó Zoltán helytörténész negyvennyolcban kerül ide, azóta szenvedélyesen kutatja a Belgrád melletti székely skanzen életét. Akkoriban még mindig a csíki tájszólást beszélték az emberek, tartották a kapcsolatot azokkal, akik a nagy vándorlásban megálltak Magyarországon. A balladák, a hagyományok, a varrottasok ma is megvannak, ám a régi szegénység után új veszély fenyegeti őket: az eltárgyiasult világ. Fontosabb lett a vagyon a hagyományoknál, a családok egykéznek és nincs már utca, ahonnan ne ment volna el valaki. Ám van remény: a helytörténész szerint az itt élők most először érzik úgy, hogy a budapesti Országház immár a nemzet háza is. A falu történetét a Bukovina, mit vétettem? című könyvben megörökítő szerző elmesélte, hogy a második kötetre való anyaggyűjtés során egy idős hertelendifalvi székelytől hallotta a megmaradás titkát, aki így fogalmazott: azért maradtunk fenn ebben az olvasztótégelyben, mert rájöttünk, hogy a világ szebb velünk, mint nélkülünk. A vajdasági szórványmagyarok megmaradásában nélkülözhetetlen szerepük van azoknak a jugoszláviai településeknek, ahol a magyarok többségben élnek. Aktivitásukkal, az általuk létrehozott szellemi-gazdasági értékkel erőt és bátorítást adhatnak azoknak, aki szűkebb környezetükben is kisebbségben élnek. Hogy ez az út mennyire járható, bizonyítja Tóthfalu esete, ahol Utasi Jenő plébános valódi szellemi központot hozott létre. – Mi nem a temetőt bővítettük, hanem új óvodát építettünk a faluban, mondja az atya, aki nyomdát üzemeltet, táborokat szervez és készül arra az időre, amikor elindulhat az egyházi magánoktatás Jugoszláviában. A falu templomát épp száz éve kezdték építeni, s már akkor felmerült a kérdés: tanyavilágban minek ekkora épület? A lelki központ köré azóta falu épült, bizonyítva, hogy a bátorság meghozza gyümölcsét. Nemrég átadták a jókora épületegyüttes legújabb szárnyát, ahol helyet kap a kisebbségi lét tanulmányozására létrehozott Széchenyi István Stratégiakutató Szellemi Műhely. – Az egyháznak részt kell vennie a közéletben – fogalmazza meg hitvallását –, és nem a politikában, hanem a művelődésben, mert megvalósítható jövőkép nélkül nem érdemes élni.

Felcsillan a remény

Hazafelé tartunk, amikor Szabadkán betérünk a református parókiára. Meglepetésünkre jó kedélyű fiatal lány nyit ajtót. Réti Katalin a bombázások idején érkezett ide lelkésznek egy másik kisebbségi létből: Kolozsvárról. A Délvidék lelkipásztort kért egy-két évre a paphiány enyhítésére, és ő elhivatást érzett. A misszióból immár öt év lett, s otthonának érzi a várost. Szabadkán kívül öt kis falu tartozik hozzá (Délvidéken összesen tizenhétezer reformátust tartanak nyilván). A háború és a nyomorúság közelebb hozta az embereket egymáshoz, megerősítve őket a hitben. Igaz, elszigetelődött az ország, az emberek reményvesztettek lettek. Talán most kezdtek helyreállni a dolgok, a sok éve megrendezett jótékonysági bál bevétele idén volt a legnagyobb, s a rendezvényen felbukkantak olyanok is, akik évekkel ezelőtt elmenekültek a városból. Igaz, egyelőre még csak látogatóba jöttek, de ki tudja: talán lesz még olyan idő, amikor a szabadkai református közösségben is többet keresztelnek majd, mint amennyit temetnek.

Lukács Csaba

Székelyek a Vajdaságban

1882 végén országos mozgalom indult a bukovinai székelyek visszatelepítése érdekében. Alkalmat adott rá az Alduna szabályozása, ahol telepítésre alkalmasnak vélt földterületek jutottak a kincstár birtokába. A bukovinai székelyek egy küldöttsége érkezett Magyarországra, és Tisza Kálmán miniszterelnöknél és Szapáry Gyula pénzügyminiszternél kérték, hogy hozzák őket vissza a régi, igazi, édes hazába.

Azon nyomban megalakult egy úgynevezett csángó bizottság, amelynek elsődleges tevékenysége arra irányult, hogy pénzalapot gyűjtsön a beszállítás költségeinek fedezésére. Az első lépésben ezer embert akartak betelepíteni Pancsova közelébe. A magyar társadalom lelkesen karolta fel az eszmét, s a napilapok támogatásával néhány hónap alatt több mint 50 ezer forint gyűlt össze.

A bizottság Odescalchi Arthur országgyűlési képviselőt és Szádeczky Lajos történészt bízta meg a hazatelepítés megszervezésével. 1883. március 16-án indultak el Budapestről, s három nap múlva már munkához is láttak. "Keleti véreink úgy fogadtak minket, mint a megváltót" – emlékezett vissza később Szádeczky. Bejárták az öt bukovinai magyar falut (Andrásfalva, Fogadjisten, Hadikfalva, Istensegíts és Józseffalva), összeírták a visszatelepedni óhajtókat, pénzsegélyt osztottak ki közöttük a moldvai munkalegelők visszatérítésére. Ezer helyett kétezernél is többen íratták fel magukat, a többség vonattal kívánt utazni, kétszázan pedig szekereikkel. Miután a magyar kormány engedélyt adott az összes jelentkező befogadására, március 30-án megindulhatott a modern népvándorlás: ekkor indították az első vonatot (több mint 600 emberrel) a hadikfalvi állomásról. Összesen 1150 férfi és 1050 nő és gyerek szánta rá magát a visszatelepedésre.

A bevándorlókat az anyaországi vasútállomásokon rajongó lelkesedéssel fogadták és vendégelték meg. Szegedtől hajón mentek Pancsovára, amelynek közelében, Hertelendyfalván és Sándoregyházán telepítették le. A szekeres gazdák Istensegítsről húsvét után, április 18-án indultak a maguk fejétől, 41 fedeles szekéren, családjaikkal. Őket aztán a többiek közé telepítették le.

Amikor az első csoport április 6-án megérkezett a Pancsova melletti Sándoregyházára, egy Csobot nevű székely zászlót ragadott a kezébe, s a többiek alája gyülekeztek. A kormánybiztos egy magaslatról mutatta meg nekik a letelepítésükre kijelölt földet: "Ez az a föld, úgymond, melyet ti ígéret földjének neveztek. Mit ígér nektek e föld? Boldogságot, jólétet és megelégedést, de csak azon feltétel alatt, ha ti is viszont ígértek neki hazaszeretetet és hűséget."

Mindezzel nem ért véget a megindult áramlat. Józseffalva 700-800 lakosa közül 200 szintén felíratta magát a bejövetelre, de a többi falvakban is voltak pár százan, akik az első alkalommal nem jöhettek. Ők aztán sürgető kérésekkel ostromolták a bizottságot, hogy intézkedjen a beszállíttatásuk érdekében, mert eladván mindenüket, különben koldusbotra jutnak. Számukra Kubin mellett, az Aldunánál, Balvanistie határában (melyet a régi Keve vára emlékére Székelykevének neveztek el) jelöltek ki helyet a letelepedésre. Csak Hadikfalván 442 ember iratkozott fel a kiköltözésre a helyi plébánosnál – de a túljelentkezés miatt csak 150 kérelmét fogadták el. Végül 900 ember szálhatott fel a május 11-én Szucsaváról (Suceava) induló különvonatra, de később, az aratás után az andrásfalvi református gazdák is követték őket Tomka Károly lelkészük vezetésével, mintegy 150 család; őket Hertelendyfalvára telepítették le. Velük együtt a beköltözött bukovinai székelyek száma négyezerre emelkedett, akik az említett három településen találtak új otthonra.

Az "ígéret földje" azonban a Duna veszélyes árterülete volt, amelyet 1865-ben kezdtek vízmentesíteni, illetve betelepíteni tótokkal, svábokkal. Őket azonban három hatalmas árvíz valósággal kimosta az Alduna mellől. E súlyos figyelmeztetés ellenére sem végezték el rendesen az ármentesítést, s 1888-ban a bukovinaiakat is elöntötte a megáradt Duna, tönkretéve ötévi munkájukat. Sokan el is hagyták emiatt a vidéket, s vagy Bukovinába mentek vissza, vagy a bácskai szerb és sváb falvakban széledtek szét.

De még árvíznél is nagyobb baj volt, hogy a bukovinaiaknak csak a falvak végei jutottak, mert a központi részeket az előttük kimosott svábok és tótok kapták, akikkel a nulláról induló új betelepedők nem tudták felvenni a versenyt. Tönkrement sorsukon csak a közel lévő Belgrád és Pancsova nyújtotta munkalehetőségek enyhítettek, ami oda vezetett, hogy például Hertelendyfalva székely közössége szinte teljesen elproletalizálódott. Számban ugyan ők vezettek, (hiszen a szaporaságukat megőrizték), de a szegénységben is. Míg betelepített apáik vagy nagyapáik fejenként 10 hold földet kaptak, 1938-ban már ötvenhét teljesen nincstelen, valamint kétszázhuszonhárom ¼-2 holdas, százhuszonhat 2-10 holdas, huszonhárom 10-20 holdas és hat 20-50 holdas gazda volt közöttük.

(Mikecs László Csángók című műve nyomán)

Copyright © Új Idő