Magyar Tudomány, 2008/06 750. o.

Tudós fórum



Széchenyi-emléknap a Magyar Tudomány

2007. évi ünnepe előtt

Sopronpuszta – Sopron – Nagycenk


Solymos Rezső


az MTA Széchenyi-díjas tagja

2007. október 16-án – immár hagyományainkhoz híven – Nagycenken és Sopronpusztán gyülekeztek tudományos életünk képviselői, hogy a Magyar Tudomány Ünnepének megnyitó rendezvényén bensőséges ünnepség keretében tisztelegjenek gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar emléke előtt. Az emléknap rendezője az MTA Erdészeti Bizottsága a NYME, az ERTI és a TÁEG Zrt. közreműködésével. A 2007. évi rendezvényen részt vett az Osztrák Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. A résztvevők között üdvözölhettünk több külföldi nagykövetet, az MTA vezetőit, a VEAB elnökét, továbbá a társadalmi-gazdasági élet és nagyobb számban az erdészeti kutatás és oktatás képviselőit.

Az emléknap Sopronpusztán kezdődött, ahol a rendezvény megnyitásaként Solymos Rezső akadémikus mondott beszédet. Ebből néhány gondolatot idézünk: többre és jobbra vágytak a reformkor hazafias érzelmű nagyjai, akik világosan látták, hogy a 19. század csak akkor hozza meg a Kárpát-medencében élő magyarság és a többi nemzetiség számára az óhajtott jólétet, ha a közel ezredévnyi tapasztalatokat tudományosan is megalapozzák. Erre építve hirdették: Magyarország nem volt, hanem lesz. Ez a jelmondat ma is emlékezteti az utódokat Nagycenken, a Széchenyi-szobor talapzatán. A cenki szobor a maga lendületével hirdeti: Nyelvében él a nemzet. A két évszázaddal ezelőtti Magyarország fővárosában a többség német nyelven sajátította el a tudományt, vagy latinul fejtette ki a haza üdvét szolgálni kívánó bölcs gondolatait. Sürgetővé vált a „magyarosítás”.

Szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy a 48-as magyar szabadságharc előestéjén, 1825. november 3-án, 182 évvel ezelőtt, egy kiváló személyiség: Széchenyi István, a pozsonyi országgyűlésen birtokainak egy esztendei jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Ezért kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe minden évben november 3-án. Ezért emlékezünk az ünnep kezdetén az Alapítóra, annak példamutató áldozatkészségére. Örvendetes, hogy a magyar országgyűlés már 1791-ben törvényjavaslatot alkotott az akadémia felállításáról, amelyet azonban nem emelt törvényerőre. Az 1825. évi nevezetes napon Felsőbüki Nagy Pál azzal vádolta a hazai arisztokráciát, hogy keveset tesz a magyar kultúráért. Erre adott méltó választ Széchenyi. Ritkán emlékezünk meg arról, hogy Széchenyit egy nagyszerű baráti kör is támogatta: gróf Dessewffy József, gróf Andrássy György, Vay Ábrahám, gróf Károlyi György, gróf Esterházy Mihály, báró Wesselényi Miklós és az Akadémia későbbi elnöke: Teleki József.

Dióhéjba sűrítve ezt a remek tettet, a magyar nyelvű tudományos élet megindítását és megalapozását kívántuk az eddigieknél is nagyobb hangsúllyal elismerni azzal, hogy a Magyar Tudomány Ünnepének kezdetén évente Széchenyi István-Emléknapot rendezünk. Az elsőre 2000-ben került sor, amikor az Akadémia 175 éves jubileumát az Agrártudományok Osztálya Erdészeti Bizottságának a rendezésében az EFE, az ERTI és a TÁEG közreműködésével ünnepeltük Nagycenken. Akkor az MTA elnöke a Széchenyi-szobor előtt mondott beszédében méltatta az Akadémia megalapítását.

2000 óta évente a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban emlékbeszéddel, koszorúzással kezdtük az emléknapot. Innen Sopronpusztára vonultunk, ahol a Tanulmányi Erdőgazdaság közreműködésével Akadémiai Emlékerdőt létesítettünk. Az első alkalommal, 2000-ben 175 nagyméretű hárs sorfát ültettünk el közvetlenül a határ mellett úgy, hogy a fasorok legyezőszerűen nyílnak, ezzel is hirdetik a tudomány világot átfogó és az emberiséget szolgáló szerepét, nemzetközi jellegét. Ezt követően évenként egy újabb fát ültetünk el. Az emlékerdőben mindig annyi élőfa áll, ahány éves az Akadémia. Tudományos üléssel az egyetemen fejeződik be az emléknap.

Solymos Rezső hangsúlyozta, hogy 2007-ban külön is kifejezésre juttattuk, hogy aki fát ültet, bízik a jövőben. Napjainkban a magyar tudományos életnek, a kutatásnak és az oktatásnak is szüksége van arra, hogy töretlen hittel bízzon a jövőben. Főleg nekünk, erdészeknek hirdetik hosszú évszázadra előre a hitet, az erkölcsöt és a tudományt mindenekelőtt Sopronban és környékén. Az erdő, a vad és a fatudomány központja Sopron, az eegyetemünk eerdőmérnöki és faipari mérnöki karai, az ERTI Kísérleti Állomása, az Erdészeti és Faipari Szakközépiskola és nem utolsó sorban a Tanulmányi Erdőgazdaság.

Sopron közelében több Berzsenyi-emlékhely van Ezek a városban működő tudós tanárok, kutatók és oktatók, valamint az egyetemi hallgatók számára fennen hirdetik a költő szavait: Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. Az oktatói, kutatói etika nagyszerű szerepére a Tudomány Ünnepén 2007-ben is különös figyelmet kell fordítani. Ez az erkölcs az összekötő lánc szerepét betöltheti a Hit és a Tudomány között. Hinnünk és bíznunk kell többek között abban, hogy a magyar tudományosság képes a jövő számára nélkülözhetetlen új eredmények kimunkálására, oktatóink érzik felelősségüket a jövőt majdan formáló oktatottak iránt, és az oktatottak kellő buzgalommal sajátítják el a tudományos ismereteket. Ha ez hiányozna, alig beszélhetnénk az alapot is jelentő erkölcsről. Jó példával szolgáltak erre egyetemünk (NYME) története során az oktatók és a hallgatók egyaránt. Selmecbánya, erdészeti felsőoktatásunk bölcsője óta nagyon sokan tudják e hazában, hogy az erdész társadalom együttműködése, összetartozása az erdészettudomány és a gyakorlat terén csodákra képes. A selmeci gyökerekhez tartozott a vadgazdaság-, és belőlük terebélyesedett naggyá a fatudomány is. Ezt és még számos nagyszerű gondolatot hordoznak magukban az emlékerdő fái, amelyek felsorolására most nincsen lehetőség. Úgy hiszem azonban, hogy az erdész, vadász és fás hivatások megértése és megélése erőt ad a szaktudományok magas színvonalú műveléséhez, oktatásához és elsajátításához is. A tudásalapú társadalmat építjük a 21. században szakterületünkön is – fejezte be emlékbeszédét az előadó.

Ezt követően Prof. Dr. Peter Schuszter az Osztrák Tudományos Akadémia elnöke és Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke ültette el a 182. hársfát, amely jelképe is lehet a nemzetközi tudományos együttműködésnek.

A faültetést köveően az emlékerdő melletti Piknik Parkban dr. Magas László, a Kisalföldi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója ismertette az 1989. évi határmegnyitás, a vasfügöny lebontása kezdetének a történetét. Ezután Sopronba mentek a résztevők. Itt a Széchenyi téren a Széchenyi-szobor előtt Mátyás Csaba akadémikus emlékezett a legnagyobb magyarra. Itt is koszorúzásra került sor.

A hagyományossá vált tudományos ülés a NYME rektori tanácstermében volt, ahol az Osztrák és a Magyar Tudományos Akadémia elnökei tartottak érdeklődéssel várt előadást a nemzetközi tudományos együttműködés helyzetéről és jövőjéről.

A Széchenyi-emléknap Nagycenken, a Széchenyi-mauzóleumban koszorúzással zárult.

2007-ben a Magyar Tudomány Ünnepén Sopronnak és környékének változatlanul kitüntető szerep jutott. Szeretnénk, ha a közeli években a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi nagygyűlésére is Sopronban kerülne sor. Itt az akadémiai emlékerdő mellett nyitották meg a rendszerváltás kapuját a soproniak Nyugat felé. Ezen a kapun át várjuk majd az európai tudományos élet képviselőinek az érkezését, hogy a jövőben is együtt ünnepeljük a tudomány eredményeit és azokat, akik sokat tettek és tesznek a tudományos haladásért, jólétünkért.


Kulcsszavak: kutatási együttműködés, az Akadémia alapítása, emléknap, akadémiai erdő, kislevelű hárs, koszorúzás


<-- Vissza a 2008/06 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra