Magyar Tudomány, 2007/12 1590. o.

Társadalomtudmányok a Magyar Tudományos Akadémián



Nőnek lenni – társadalmi nem (gender) az egyenlőtlenségek rendszerében


Tóth Olga


tudományos főmunkatárs

MTA Szociológiai Kutatóintézet

totho socio . mta . hu


Ez a tanulmány a társadalmi egyenlőtlenségek egy sajátos metszetéről, a nemek közötti egyenlőtlenségekről szól. A társadalmi nemek közötti egyenlőtlenség egyrészt önmagában is vizsgálható, ugyanakkor az egyéb társadalmi egyenlőtlenségek (szegénység; területi, regionális egyenlőtlenségek; társadalmi rétegződés stb.) gyakran „felülírják” a nem szerinti egyenlőtlenséget. Érdemes tehát a gender szempontú elemzést az egyéb egyenlőtlenségek elemzésekor is figyelembe venni.

Amikor a társadalmi egyenlőtlenségeket vesszük számba, a nemek közötti egyenlőtlenségeket a döntéshozók, de a közvélemény nagy része is hajlamos nem létezőnek tekinteni, vagyis tagadni, hogy a mai Magyarországon a férfiak és nők között tényleges egyenlőtlenség lenne. Először ennek a jelenségnek okairól írok, s egyúttal néhány tévhitet szeretnék eloszlatni a témával kapcsolatban.

Már a cím is némi magyarázatra szorul. A társadalmi nemek kifejezés mellett egyenértékűen használom az angol gender kifejezést is. Ez a kettősség nem véletlen. A magyar nyelvben erre a furcsa képződményre, mint a gender, nem nagyon tudunk jobb szót, mint azt, hogy társadalmi nem. Használhatnánk még a pontosabb, azonban hosszabb és bonyolultabb társadalom által konstruált nem kifejezést is. Valójában tehát arról van szó, hogy társadalmi létünk milyensége sok más mellett attól is függ, hogy férfinak vagy nőnek születtünk. A biológiai meghatározottságra, minden társadalom ráépít egy elvárás- és lehetőségrendszert a két nem számára. A társadalmi egyenlőtlenségek egy része ebből az eltérő konstrukcióból ered.

Mivel Magyarországon számos tévhit él arról, hogy valójában mit takar a társadalmi nemek kutatása, és sokan tagadják, hogy a társadalmi nemnek egyenlőtlenségeket konstruáló szerepe lenne, fontosnak tartom, hogy röviden megvilágítsam ezt a kérdést. Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozással és a társadalmi nemekre vonatkozó nemzetközi törvények, irányelvek elfogadásával követi az európai normákat. Kormányaink rendre elkészítik azokat a jelentéseket a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségekről, amelyeket a nemzetközi szervezetek elvárnak tőlük. Ilyen tekintetben tehát egy nyugatias társadalmat látunk. Ugyanakkor, amikor a társadalmi nemekről és a közöttük tovább élő vagy éppenséggel újonnan keletkező egyenlőtlenségekről beszélünk, akkor a politikusok, a civil szféra egyes résztvevői, nem társadalomtudománnyal foglalkozó kutató kollégák vagy hétköznapi emberek is valamiféle ilyen feminista túlzásnak tartják a téma kutatását. Ez a kérdés nem nyer megfelelő fontosságot sem a politikában, sem a tudománypolitikában, azt tapasztaljuk, hogy a kutatások eredményei nem mindig épülnek be a döntéshozatali mechanizmusba.

Ennek az idegenkedésnek, távolságtartásnak számos oka van, én itt kettőt: az ismerethiányt és egy szemléletbeli problémát szeretnék kiemelni. A társadalmi nemek kutatását és egyáltalán a kérdéssel való foglalkozást tipikusan vagy a szocializmus központosított állami feminizmusával, vagy a nyugati radikális feminizmussal azonosítják. A szocializmus állami feminizmusának egész rendszerét általában igen leegyszerűsítve, egyoldalúan szokás idézni. Itt csak utalni szeretnék például a nők munkába állásának kérdésére, amit manapság sokan kizárólag kényszerként említenek, elfeledkezve a modernizációs folyamatok hatásáról, arról, hogy ezáltal nyílt meg az út a férfiak és nők egyenlőbb iskoláztatása előtt, illetve arról, hogy a női munka nem a szocializmus „találmánya” volt. Ugyanilyen hibás és ismerethiányt tükröző szemlélet az, amelyik a társadalmi nemek kutatását valamiféle férfiellenes, feminista rohamnak tekinti, amelyik tovább rongálja az erodálódott értékrendet. Valójában Magyarországon a feminizmusról és annak történelmi fejlődéséről, vívmányairól, irányzatairól igen csekély a valós ismeret, s így a feminizmus legradikálisabb irányzataival azonosítani a genderkutatást egyszerű tévedés.

A társadalmi nemek kutatásával kapcsolatos idegenkedés másik oka egy szemléletbeli probléma. A 20. század második felében a fejlett országokban számos fontos változás történt a férfi és női szerepekben és a családdal kapcsolatosan. Hasonlóan fontos változások történtek az ezekkel kapcsolatos értékekben, attitűdökben is. Az európai országok többségében ezek a változások egy irányba, a modernizálódás felé tartottak. Magyarországon azonban nem ez a helyzet. Ha az attitűdöket nézzük, egy premodern, tradicionális és patriarchális társadalom képét látjuk. Ha azonban az emberek nemi szerepekkel, a családdal kapcsolatos valóságos viselkedését nézzük, akkor egy modern, az európai társadalmak sorába illeszkedő országot látunk. A valóság és a nemi szerepekkel kapcsolatos értékítéletek, az attitűdök ütköznek szinte minden kérdésben. Úgy tűnik, hogy a magyar társadalom értékrendjének konzervativizmusa szintén egyfajta gátat képez a társadalmi nemek egyenlőtlenségeket generáló szerepének megismerése, befogadása előtt. Így aztán a témával foglalkozó kutatások az Európai Unió országaiban megszokottól lényegesen nehezebb helyzetben vannak.

A nemi egyenlőtlenségek különféle területei közül itt a

• tanulás, továbbtanulás néhány kérdésével,

• a fizetett munka világával, és

• az időfelhasználás eltéréseivel foglalkozom.


1. Tanulás, továbbtanulás


Mióta egyáltalán megjelent a kötelező iskoláztatás Európa országaiban, a férfiak és nők iskolai végzettsége között jelentős eltérés volt. Jellemzően a fiúkat taníttatták tovább a családok, így a nők átlagos iskolai végzettsége mindig egy lépcsőfokkal a férfiaké alatt volt. A középfokú, majd a felsőfokú oktatás bővülésével egyre több nő is bekerült ezekbe az intézményekbe, de ez csupán feljebb tolta az iskolázottsági szintet, a nemek egyenlőtlenségét nem szüntette meg. Sajátos változás indult el Magyarországon (és a többi akkori szocialista országban) az 1970-es években, amikor a családok más-más stratégiát alakítottak ki fiaik és lányaik általános iskola utáni továbbtaníttatására. Míg a fiúkat tipikusan szakmunkásképzőbe vagy érettségit és szakmát is adó technikumba, szakközépiskolába küldték, a lányokat a csupán általános műveltséget biztosító gimnáziumokba. Emellett a főiskolai férőhelyek szaporodásával egyre több női hallgató került be a felsőoktatásba is.

Mint az 1. ábrából is látható, Magyarországon az 1980-as évek elejére megfordult a trend a felsőoktatásban és magasabb lett a női hallgatók száma, mint a férfiaké. Az Európai Unió tizenöt országában átlagosan csak 15 évvel később alakult ki ez a helyzet. Természetesen az egyes országok adatai között igen nagy különbségek vannak. Leglassabban a mediterrán országokban érte utol a nők iskolázottsága a férfiakét, de mára a fiatal korosztályokban ott is egyértelmű a tendencia. Ha tehát az iskolai végzettség szintjét tekintjük, Magyarországon a nők helyzete jobb a férfiakénál. Lassan csökken az egyetemi szakok szegregációja is, legalábbis olyan értelemben, hogy egyre több fiatal nő kerül be az eddig inkább „férfiasnak” tartott műszaki vagy természettudományos szakokra. Vajon a magasabb iskolai végzettség megjelenik-e a foglalkoztatottságban?


2. Fizetett munka


A 2. ábra szemléletesen mutatja, hogy az 1980-as évek végére mind a férfiak, mind a nők körében teljes foglalkoztatottság valósult meg. A rendszerváltással meginduló gazdasági szerkezetátalakulás drasztikusan csökkentette a foglalkoztatottak számát mind a férfiak, mind a nők körében. Az 1995-ös mélypont után lassú emelkedés figyelhető meg mindkét nem foglalkoztatottságában, ugyanakkor napjainkra az olló ismét nyílni látszik. A rendszerváltás utáni első évtizedben a női munkanélküliségi ráta a férfiaké alatt maradt, aminek számos oka volt. Érdemes kiemelni ezek közül azt, hogy a munkanélküliség az 1990-es évek első felében a nehézipari üzemek dolgozóit sújtotta, s ezek többségükben férfiak voltak. A nők nagyobb arányban dolgoztak a közszférában és a szolgáltatásokban, az ő állásuk néhány évig kisebb veszélyben volt. A másik fontos, megjegyzendő tényező, hogy elsősorban az alacsonyabb iskolai végzettségű és a leszakadó régiókban élő nők jelentős része menekült korai nyugdíjazásba vagy eltartotti státuszba a munkanélküliség elől.

Napjainkra Magyarországon a nők és a férfiak foglalkoztatottsága is elmarad az Európai Unió átlagától. 2005-ben az EU huszonöt tagországában átlagosan 56,3 % volt a nők és 71,2 % a férfiak foglalkoztatottsága. Ugyanebben az időben Magyarországon 50,9 %-os volt a női és 63 %-os a férfifoglalkoztatottság (Eurostat, 2006). Rendkívül fontos lenne tehát a foglalkoztatottsági ráták növelése. Ez azonban a gazdasági és munkahelyteremtési problémákon kívül a nők esetében szemléleti, értékrendi akadályokba is ütközik.

A nők munkavállalását már a szocializmus időszakában is fel-fellobbanó vita kísérte. Az elmúlt két évtizedben azonban még inkább megerősödött mind a közvéleményben, mind a döntéshozók egy részében az a vélemény, hogy a női munkavállalás a szocializmushoz tartozó, a legtöbb nő számára kényszerként megélt társadalmi folyamat volt. Nem csupán a nyugat-európai országok közvéleményéhez képest, de még a rendszerváltó országok egy részéhez képest is meglehetősen konzervatív felfogás él Magyarországon a női munkavállalással kapcsolatosan.

A 3. ábra egy attitűdkérdés válaszain keresztül mutatja be a magyar társadalom tradicionális felfogását a nők munkavállalásával kapcsolatban. A nyugat-európai országoktól erősen eltérő, Szlovákiához hasonló a vélemények megoszlása. Nálunk még a legfiatalabb, huszonhét év alatti korosztály harmada is a munkavállalás egyértelműen férfifeladatnak tartja, míg a nyugati országokban, ebben a korosztályban már 10 % körül vagy alatta van az így gondolkodók aránya.

Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a nők vezetővé válása és általában karrierjük kiépítése számos szemléleti akadályba ütközik. Noha Magyarországon a vezető állások harmadát nők töltik be, számos előítélet és elutasítás él a női vezetőkkel szemben. Maguk a női vezetők úgy próbálják meg ezt leküzdeni, hogy kettőzött erőfeszítéssel próbálnak tradicionális háziasszonyi szerepüknek is megfelelni, miközben munkájukban is helytállnak.


3. Időfelhasználás


A tradicionális háziasszonyi feladatoknak való megfelelés egyébként valamennyi dolgozó nőtől elvárt a magyar társadalomban. A nők és férfiak közötti társadalmi egyenlőtlenségek egyik markáns megnyilvánulása az időfelhasználásban, a munkaidő-szabadidő arányban érhető tetten.

Magyarországon a házimunka fogalma szinte egyértelműen a női munka fogalmával azonos. Nem csupán azokban a háztartásokban van ez így, ahol a férfi a kereső, hanem azokban is, amelyekben mind a férj, mind a feleség teljes munkaidőben dolgozik. A gazdaságilag aktív nők átlagosan napi 152 percet, a gazdaságilag aktív férfiak 58 percet fordítanak házimunkára. Miközben a férfiak házimunkára fordított ideje független attól, hogy van-e gyerekük, a nők a házasságkötéstől és az első gyerek születésétől kezdve egyre több időt fordítanak házimunkára. A kisgyerekes magyar nők napi 221 percet fordítanak házimunkára, a hasonló státusú norvég nők 140 percet. Mint a 4. ábrából látható, ennek nem feltétlenül kell így lennie, hiszen a különböző európai országokban van a miénkhez hasonló, de van nagyon eltérő nemi munkamegosztás is. Egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat tanúsága szerint „…a magyar férfiak a legalacsonyabb arányban vettek részt a házimunkában, de a magyar nők nagyon hálásak voltak még ezért a kis segítségért is; összehasonlítva a többi megkérdezett országgal, a magyar nők voltak a legelégedettebbek a férjük teljesítményével”. (Pongrácz, 2005, 84.)


Összefoglalás: a nemi szerepek átalakulása


A társadalmi egyenlőtlenségek rendszerében nemi (gender) egyenlőtlenség sajátos, a többi egyenlőtlenségtípust átmetsző szerepet játszik. Ugyanakkor önmagában, a férfiak és nők társadalmi szerepvállalása is egyenlőtlen vonásokat mutat. Ebben a tanulmányban az iskolai végzettséggel, a kereső munkával és az időfelhasználással foglalkoztam.

Magyarország az attitűdök szintjén meglehetősen tradicionális nemi szereposztást tart ideálisnak. Többségben vannak azok, akik nem helyeslik a nők munkavállalását és egy hagyományos férfi kenyérkereső – háziasszony szereposztást tartanának helyesnek. A fiatal korosztály egyharmada is vallja ezt az értékrendet. Ez megnyilvánul a házi, ház körüli munka elosztásában és az időfelhasználásban is. Ma Magyarországon leginkább a felsőfokú tanulmányok területén tapasztalható, hogy a nők a férfiakhoz képest előnyös helyzetben vannak. A nemzetközi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a nemek közötti munkamegosztás nem csupán elvont, emberi jogi kérdés. Azokban az országokban magasabb a női munkavállalás és egyúttal például a termékenység is, ahol a nemi munkamegosztás egyenlőbb. Szükség lenne tehát arra, hogy a magyar lakosság is elfogadja, magáévá tegye a változó, modernebb nemi szerepeket.


Kulcsszavak: társadalmi nemek, a társadalom által konstruált nemi egyenlőtlenség, tradicionális nemi egyenlőtlenség, biológiai meghatározottság, állami feminizmus, felsőoktatás, női munka, attitűdök


irodalom

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidő-felhasználás. In: Nagy Ildikó – Pongrácz T. – Tóth I. Gy. (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2005. TÁRKI, Budapest, 15–43.

EUROSTAT (2006): A Statistical View of Life Of Women and Men in the EU25. EUROSTAT

Foglalkoztatottság és kereseti arányok 1998–2005. (Munkaügyi adattár) KSH, Budapest

Nagy Beáta: Nők a vezetésben. In: Nagy Ildikó – Pongrácz T. – Tóth I. Gy. (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2005. TÁRKI, Budapest, 44–56.

Pongrácz Tiborné: Nemi szerepek társadalmi megítélése. In: Nagy Ildikó – Pongrácz T. – Tóth I. Gy. (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről 2005. TÁRKI, Budapest, 73–86.

Statisztikai évkönyv évfolyamai, KSH



1. ábra • 100 férfi hallgatóra jutó nők a felsőoktatásban (Statisztikai Évkönyv, EUROSTAT)


2. ábra • A munkaképes korú lakosságból az aktív keresők aránya (Munkaügyi adattár)

3. ábra • „A férfi feladata a kenyérkeresés; a nőé a háztartás és a család ellátása.” Az International Social Survey (ISSP) 2003-as Család moduljának adataiból. Forrás: TÁRKI adatbank.)


4. ábra • Az időfelhasználás struktúrája – mennyivel több időt töltenek a nők munkával (fizetett munka + házi munka) mint a férfiak, (perc/nap), 2005



<-- Vissza a 2007/12 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra