Magyar Tudomány, 2007/12 1543. o.

Társadalomtudományok a Magyar Tudományos Akadémián



A HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁG MÚLTJA – A HADTUDOMÁNY JELENE


M. Szabó Miklós


az MTA rendes tagja, egyetemi tanár

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

Szabo . Miklos zmne . hu

 

A Hadtudományi Bizottság múltja


A katonatudósok, a hadtudomány művelői – visszafogott szerénységgel, de mégis – büszkék arra, hogy egyrészt a mai Akadémiánk, az egykori Magyar Tudós Társaság alapítója: gróf Széchenyi István katona volt, a 4. huszárezred első lovasszázadosa, másrészt meg a kezdetek kezdetétől volt katona tagja e kiemelkedő grémiumnak. Jogosan mutatott rá erre a tényre e téma legkiemelkedőbb kutatója: „A Magyar Tudományos Akadémia alapítói mindenkor természetesnek és szükségesnek tartották, hogy a Tudós Társaságnak, vagyis a Magyar Akadémiának gondja, munkálkodása minden tudományra, így a hadtudományra is kiterjedjen.” (Ács, 2004, 53.) Ezt a törekvést fényesen bizonyítja Széchenyi István mellett – aki természetesen a Tudós Társaság ügykörébe tartozónak tekintette a „hadi tudományokat” – unokabátyja: gróf Festetich László 1826. június 27-én kelt adománylevele is. Ebben – egyebek mellett – rögzítette, hogy az évi 10 000 forintos adományának 600 forintos kamatját „egy a mathesis osztályában, különösen hadi tudományok körül dolgozó tagnak rendelte”. (Szabó József, 1995, 883.)

Ebből is kitűnik, hogy kezdetben a hadi tudományokat művelőket a IV. Mathematicai Osztályba sorolták (1830–1845), ahol Kiss Károly főhadnagy (később ezredes), hadtudományi írót már 1831-ben levelező, 1840-ben pedig rendes taggá választották.

Annak következtében azonban, hogy a Rendszabás minden tag számára egyértelművé tette: „A Magyar Tudós Társaságnak egyedül csak az van téve czéljává, hogy munkálkodása által hazánkban a tudományok és szépmívességek honni nyelven míveltessenek.” (Szabó József, 1995, 883.), s ez a katonáknak is nagyon fontos küldetésükké vált, „egyenruhások” más osztályokban is eredményesen működtek. Így például az első két – ráadásul „egyből” – rendes tag: Kisfaludy Sándor őrnagy, költő és öccse, Kisfaludy Károly főhadnagy, író-költő (1830) a Nyelvtudományi Osztályhoz tartozott. De a további „akadémikusok” már ekkor egyértelműen érzékeltették a hadtudomány interdiszciplináris jellegét. Így pl. az 1832 márciusában levelező taggá választottak közül Baricz György mérnökkari alezredes, hadtudományi író, műfordító, valamint báró Lakos János vezérőrnagy, hadtörténész, író, illetve a külső tagsággal megtisztelt Zách János Ferenc ezredes, csillagász esetében nem jelöltek osztály-hovatartozást. Mellettük levelező taggá választották még Kállay Ferenc hadbíró százados (később őrnagy) jogász, filozófus, őstörténészt (már 1832. szeptember 1-én rendes tag!) és Szontágh Gusztáv százados filozófus, esztéta, kritikust, mindkettőt a Filozófiai Osztályból.

Ezt követően „tisztult a helyzet”, mivel az 1837. szeptember 7-én levelező – de egy év és egy nap múltán már rendes – taggá választott Tanárki Sándor Mihály őrnagy hadtudományi író a Mathematicai Osztályt erősítette, akárcsak a levelező címet 1840 szeptemberében elnyert Taubner Károly evangélikus tábori lelkész, matematikus, író. Az 1844. december 24-én levelező taggá választott Korponay János főhadnagy (később ezredes) és Mészáros Lázár alezredes (később altábornagy) – a szabadságharc majdani honvédelmi minisztere – már egyértelműen hadtudományi írók voltak. Nekik, valamint Kiss Károlynak köszönhetően az egy rendes és két levelező tag 1845. november 23-án létrehozhatta a IV. Mathematicai Osztály Hadtudományi Alosztályt, ami ebben a formájában 1858. december 19-ig működött. Az ebben a periódusban utolsóként – 1847. december 23-án – levelező taggá avanzsált Martony Károly vezérőrnagy hadmérnök, hadtudományi író szintén a Hadtudományi Alosztály tagja volt.

Ha akárcsak néhány székfoglaló címét nézzük: Mi okozta a franczia köztársaság harcznyereségeit? Mi adott olly hatalmas befolyású sikert? (Kiss Károly); A hadtudományok az álladalmak, s különösen magyar hazánk fenntartására életbe ható fontosságáról (Tanárky Sándor Mihály); Hadi földírás (Korponay János); A katonaságról (Mészáros Lázár), vagy belelapozunk a Mathematicai Műszótár-ba (1834), esetleg a Hadi Műszótár-ba (1843), akkor ezek meggyőznek arról, hogy a Magyar Tudós Társaság katona tagjai nagyon sokat tettek a hadtudomány nemzetközi eredményeinek közkinccsé tétele, a korszerű magyar katonai szakterminológia létrehozása, a hadtudomány magyar nyelven való művelése érdekében. Ezzel nem kevesebbet tettek, mint hogy hozzájárultak az önálló magyar hadügy és honvédelem megalapozásához, ezáltal ahhoz, hogy az 1848/49-es magyar szabadságharc kiemelkedő sikereket ért el – ha átmenetileg is!

Nos ennek a ténynek, valamint annak következtében, hogy a katonatudósok többsége nem zárkózott a (hadi) tudomány elefántcsonttornyába, hanem aktív részesévé is vált a polgári forradalomnak és szabadságharcnak, nemcsak személyükben szenvedtek a megtorlásoktól, hanem a szépen szárba szökő hadtudomány is. Így nem tekinthető véletlennek, hogy 1858. december 19-ével megszüntették a Hadtudományi Alosztályt, s a katonatudósok 1870. május 27-éig ismét – ezúttal az V. – Mathematikai Osztályban „felolvadva” folytatták küldetésüket.

A hosszú szilencium a katona tagok választására is kiterjedt. Így a következő levelező tagként, csak 1858. december 15-én választották meg Hollán Ernő honvéd ezredes (később altábornagy) hadmérnököt (rendes tag: 1861. dec. 20., tiszteleti tag: 1872. máj. 24., igazgató tag: 1892. máj. 5.), illetve 1863. jan. 13-án Asboth Lajos ezredes hadtudományi írót.

Ezen a nehéz helyzeten – mint a magyar valóság minden területén – az 1867. évi kiegyezés hozott pozitív változást. Itt nem is elsősorban arról van szó, hogy – minden bizonnyal gesztusként – 1878. június 14-én Rudolf Ferenc Károly József főherceg altábornagy, trónörököst a Mathematikai és Természettudományok Osztálya, 1884. május 4-én pedig József Károly Lajos királyi herceg lovassági tábornok, nyelvészt a Nyelv- és Széptudományi Osztály választotta tiszteleti taggá. Fontosabb és valós teljesítményt honoráló volt viszont Kápolnai Pauer István őrnagy (később ezredes), hadtudományi író levelező taggá választása 1881. május 19-én, aki székfoglalójában A hadtudomány viszonya a többi tudományokhoz kérdését vizsgálta.

Ez a periódus a hadtudományi kutatás szempontjából (is) rendkívül fontossá vált, hiszen „Az 1880-as években, a közös hadseregben folyó összbirodalmi érdekű hadtudományi kutatások mellett növekedett a m. kir. Honvédségnél folyó nemzeti szempontú, de magyar kormányzati érdekű hadtudományi kutatómunka is. A hadtudományok rendszeres művelését szükségessé tette, hogy a honvédségnél magyar nyelv volt a szolgálati nyelv, a katonai nevelés és kiképzés a csapatoknál magyar nyelven folyt, a katonai felsőfokú képzés a Ludovika Akadémián magyar nyelven történt, a honvéd alakulatok tisztikarai tudományos egyesületeket működtettek. Mindezek a szervezeti formák a hadtudomány és katonai ismeretek magyar nyelven való művelését, fejlesztését és terjesztését szolgálták, és hatályos tényezőként működtek közre a tudományos értékek közreadásában, és a magyar katonai irodalom fellendítésében.” – mutatott rá Ács Tibor. (Ács, 2004, 55.) Mindezek következtében tehát a dualizmus korában jelentősen fellendült – részben a III. Mathematikai és Természettudományi Osztály kebelében – a hadtudományi kutatás.

Erre hivatkozva, az új levelező tagság lendületével, már az 1881. november 14-i osztályülésen javasolta Kápolnai Pauer István egy Hadtudományi Bizottság létrehozását. Azt javasolták, hogy írásban nyújtsa be javaslatát, amit a december 21-i ülésre el is készített, ám most a nem kellő kidolgozottság, részletezettség volt a halogatás indoka. Az alapos kiegészítést végre a III. Matematikai és Természettudományi Osztály ülése elfogadta, de mert több kérdésben meghaladta kompetenciáját, magasabb szintre: „az összes akadémiához” terjesztette fel. Nos, e legfelsőbb fórum 1882. május 22-én pozitívan fogadta a kezdeményezést, ezért felhívta az Akadémia mindhárom osztályát, hogy delegáljon 3-3 főt a téma megvitatására. Ennek pozitív állásfoglalása után a Magyar Tudományos Akadémia összes ülése felhívta a III. Osztályt a Hadtudományi Bizottság megalakítására. Ezt követően az Akadémia 1883. május 16-i nagygyűlése helybenhagyta a nyolc állandó bizottság újra-, illetve megalakítását.

A megalakult Hadtudományi Bizottság elnökévé Hollán Ernő tiszteleti tagot, előadójává pedig Kápolnai Pauer István levelező tagot választották. Megalkották az ügyrendjét is: „A Hadtudományi Bizottság feladata: a.) a hadtudományok fejlődési folyamatának figyelemmel kísérése és ismertetése; b.) a magyar hadtörténelmi események tanulmányozása és szakszerű ismertetése; c.) a hadművészetnek a magyar nemzetnél való fejlődésére vonatkozó adatok gyűjtése, feldolgozása és kiadása.” (Szabó József, 1995, 885.)

Mint látható, Kápolnai Pauer Istvánnak elévülhetetlen érdemei vannak a Hadtudományi Bizottság életre hívásában és tevékenységének beindításában. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy a minőségi ugrást e téren az 1886-ban bizottsági előadóvá választott Rónai Horváth Jenő honvéd főhadnagy tevékenysége eredményezte. Ekkor merült fel először a Hadtudományi Bizottság osztály-hovatartozásának a kérdése, azaz átkerüljön-e a II. Bölcseleti, Társadalmi és Történettudományok Osztályához, avagy maradjon a III. Osztály kebelében. Az e kérdés vizsgálatára alakult különbizottság egyrészt megállapította, hogy „Az Ügyrend 1. §-a , mely az akadémia egyes osztályainak körébe tartozó tudományokat felsorolja, a hadtudományokat »az alkalmazott mathem. és természettudományok közé vette fel«”. Másrészt viszont hivatkozott az Ügyrend 51. §-ára is, ami a Hadtudományi Bizottság fő feladatait határozta meg. Ez a rész viszont egészen másként fogja fel a hadtudományokat, amikor „Önálló irodalmi művelésüket két irányban tűzte ki céljául: »úgymond: a.) a magyar hadtörténelmi események tanulmányozása és szakszerű ismertetése által; b.) a hadművészetnek a magyar nemzetnél való fejlődésére vonatkozó adatok gyűjtése, feldolgozása és kiadása által«”. (Szabó József, 1995, 885–886.) Ennek alapján azt állapította meg a különbizottság, hogy ezek kívül állnak mind az alkalmazott matematika, mind a természettudományok körén, miközben a legszorosabban kötődnek a „történelmi tanulmányokhoz”. Sőt, arra is rámutatott, hogy a másik két feladat: a hadtudomány fejlődési folyamatának figyelemmel kísérése, illetve a hadtudományi remekművek magyarra fordítása és kiadása sem követeli meg a III. Osztályhoz tartozását. Mindezek alapján javasolta a Hadtudományi Bizottság áthelyezését a II. Osztályhoz, amit viszont a Magyar Tudományos Akadémia 1886. október 22-i összes ülése elutasított.

Bár ezek az évek a Hadtudományi Bizottság prosperáló periódusai voltak, mégis jelentős ellentmondást is magukban foglaltak. Korszakos jelentőségűnek tekinthető ugyanis, az az 1887. december 27-i döntés, amely elhatározta a Hadtörténelmi Közlemények kiadását. Ez új szakfolyóirat feladatául a következőket szabta „a magyar hadi történetírás fejlesztését s közvetve a hadi tudományok, különösen a hadtörténelem iránti érdeklődés felébresztését czélozza, mivégből eredeti, forrástanulmányokon alapuló hadtörténelmi értekezéseket, tanulmányokat, hadtörténelmi események szakszerű feldolgozásait, adalékokat, levéltári adatokat, s egyébb kútforrások ismertetését stb. közli; mindezek csak az 1815-ik évi időszakig terjedhetnek s újabb keletű események tárgyalása ki van zárva;” (Szabó József, 1995, 886.)

Bár – mint látható – tettek egy halvány utalást a hadi tudományok „közvetett” művelésére, a hadsereg vezetése „jóindulatának” megnyerése érdekében siettek leszögezni: „nem egy hadtudományi, hanem hadtörténelmi folyóiratot kíván létesíteni, melynek feladata nem az általános hadi tudományok ápolása, hanem a magyar hadi történetírás fejlesztése… a magyar hadtörténelemnek, mint önálló tudományágnak művelése”. Ezt az állítást sietett alátámasztani az Akadémia elnöke is a honvédelmi miniszternek írt levelében, hangsúlyozván, hogy „Az Akadémia az általános hadtudományok egész körét továbbra is a Ludovika Akadémia Közlönynek engedve át, kizárólag a magyar hadi történetírás fejlesztését tűzi ki feladatául… Minélfogva a két folyóirat nemhogy egymással versenyrekelni fog, de egymást kiegészíteni és támogatni van hívatva”. (Szabó József, 1995, 886.)

Mindenesetre ebben az időszakban vette kezdetét a hadtörténész katona-akadémikusok – közel – „egyeduralma”, hiszen Rónai Horváth Jenő százados (később altábornagy) 1888-ban történt levelező taggá választását (tiszteleti tag: 1910) követően – egyetlen személy kivételével – csak hadtörténészeket ért ez a megtiszteltetés.

Mind a Hadtudományi Bizottság, mind az Akadémia elnökének a katonák irányában – fent jelzett – gesztusa természetesen csak a Hadtörténelmi Közlemények tartalmára vonatkozott. A Hadtudományi Bizottság ugyanis 1891-ben kiadta a Rónai Horváth Jenő által szerkesztett Zrínyi Miklós hadtudományi munkáit, továbbá az ekkor indított Magyar Hadtörténelmi Könyvtár sorozataként 1893-ban, Szécsi Mórnak Az osztrák-olasz háború 1866-ban című könyvét (mint látható, csak a Hadtörténelmi Közlemények-re vonatkozott az 1815-ös limit – Sz. M.), valamint 1895–97-ben Rónai Horváth Jenő Magyar hadi krónikájának I. (A honfoglalástól a mohácsi vészig) és II. kötetét (A mohácsi vésztől a legújabb korig).

Sajnos, ez a „szárnyalás” rövid ideig tartott, egyrészt azért, mert nem sikerült meggyőzni a hadtudomány művelésének monopóliumát féltékenyen védő katonai vezetést, másrészt, mert a Hadtudományi Bizottság két meghatározó személyiségét elveszítette: a budapesti honvéd gyalogezred parancsnokává kinevezett Rónai Horváth Jenő ezredes a megnövekedett szolgálati elfoglaltságára hivatkozva kénytelen volt lemondani a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztéséről, a helyébe megválasztott új szerkesztő, Bárczy Oszkár pedig elhalálozott. Mindennek következtében válságba került a Hadtudományi Bizottság, sőt felmerült az önfeloszlatás gondolata is. Emellett ismét felvetették annak lehetőségét, hogy a továbbra is működő bizottság kerüljön át végre a II. Osztályhoz. Egy újabb vizsgálódással ismét sikerült „elaltatni” ezt a törekvést. Így, többéves huzavona után, a II. Osztály Történelmi Bizottsága csak 1906. november 10-én tudta egyértelműen rögzíteni, miszerint: „A hadtörténelemnek, mint a magyar történelmi kutatásokkal szorosan összefüggő feladatnak művelését a saját körébe tartozónak ismeri el s ezért teljes készséggel járul hozzá az indítvány azon részéhez, hogy az 1898 óta megszűnt Hadtudományi Bizottságnak, mely különben is túlnyomó nagy részben nem a szorosabb értelemben vett s a III. osztályba tartozó hadtudományt, hanem a történelmi bizottság feladatai körébe vágó magyar hadi történelmet művelte, nagybecsű folyóirata, a Hadtörténelmi Közlemények, a történelmi bizottság gondozásában ismét megindíttassék.” (Szabó József, 1995, 888.)

Mivel ennek anyagi fedezetét a honvédelmi miniszternek kellett vállalnia, további levelezgetések sorára volt szükség. Végül, csak megszületett a Magyar Tudományos Akadémia és a Honvédelmi Minisztérium közös „Luca széke”, amikor is az MTA 1909. november 29-i közös ülése határozatban mondta ki a II. Osztály keretében a Hadtörténeti Bizottság felállítását. Az Ügyrend szerinti feladata „a magyar hadtörténelmi kútfők és egyéb emlékek felkutatása, kiadása és feldolgozása. Közlönye a »Hadtörténelmi Közlemények«”. (Szabó József, 1995, 888.)

A bizottság 1910. január 7-i alakuló ülésén Rónai Horváth Jenő altábornagyot választotta elnökéül, majd halálát követően, 1915-ben Forster Gyula tiszteleti tagot. Bár 1917-ben – megint csak inkább protokolláris céllal – tiszteleti tagságot kapott József Ágost főherceg, de a valós megtiszteltetés két évtized után érte a katonatudósokat, amikor 1918 májusában levelező (1935-ben rendes) taggá választották a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztőjét, Pilch Jenő ezredes, hadtörténészt.

A gesztuspolitika folytatásaként a Hadtörténeti Bizottság elnökévé választotta József főherceget, aki azonban a posztját csak három évvel később foglalta el. Ő sem tudott azonban változtatni a világháború, a forradalmak, Trianon, a gazdasági világválság stb. kedvezőtlen hatásain. A Hadtörténelmi Közlemények megjelentetése többször elmaradt, illetve összevont számokat tudtak csak kiadni. E történeti periódusban még Gyalókay Jenő ezredes (levelező tag: 1926. október 18., rendes tag: 1936. május 14.) és Markó Árpád ezredes (levelező tag: 1934. május 14.) hadtörténészek, a Bölcseleti, Társadalmi és Történeti Tudományok Osztályának tagjai, valamint Varga Lajos ezredes zoológus, hidrobiológus (levelező tag: 1940. április 26.), a Matematikai és Természettudományok Osztálya Természetrajzi Alosztály, Biológiai és Orvosi Tudományok Osztálya tagjaként került be a magyar tudomány panteonjába.

Bármilyen rögös is volt a magyar katonatudósok elmúlt bő évszázados útja, mindez eltörpült amellett a szégyenteljes döntés mellett, mely szerint a Magyar Tudományos Akadémia 1947. június 3-i nagygyűlési osztályülése kimondta, hogy a Hadtörténeti Bizottság fölöslegessé vált, majd 1949. szeptember 29-én a még élő két katona levelező tagot „visszaminősítette” tanácskozó taggá. Igaz, 1952-ben tudományos tevékenysége elismeréseként Varga Lajosnak a biológiai tudományok doktora, Markó Árpádnak pedig a történettudományok kandidátusa címet adományozta, ezzel együtt is, a katonatudósok több mint fél évszázadra elveszítették képviseletüket a Magyar Tudományos Akadémián.

Az újabb kibontakozás lehetőségét az 1962. esztendő hozta meg azzal, hogy megalakult a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottságának Hadtudományi Szakbizottsága, melynek eredményes tevékenységét bizonyítja az a tény, hogy közreműködésével 1994-ig 284 fő szerzett a hadtudományok kandidátusa és harmincnyolc fő a hadtudományok doktora fokozatot. (Ács, 2004, 58.) Ez alapozta meg azt az örömteljes fordulatot, ami az 1970-es évek elejére következett be az MTA-nak a hadtudományt érintő megítélésében. Erdei Ferenc főtitkár szerint ugyanis „A szervezéstudomány terén a világtörténelemben a hadtudomány járt az élen Julius Caesartól vagy Hannibáltól kezdve… egy folyamatos katonai szervezéstudomány van, amelynek vannak hadművészeti, stratégiai elemei, és van alapvető klasszikus katonai szervezési anyaga… a hadtudomány klasszikus hagyományai és modern tapasztalatai lényegesek a polgári élet számára is”. (Ács, 2004, 58–59.)

A hadtudománynak ez a mind nagyobb mérvű társadalmi és tudományos elismertsége oda vezetett, hogy az MTA IX. Osztálya az 1994. szeptember 5-i ülésén pozitív döntést hozott az MTA IX. Gazdasági és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága meg-, illetve újjáalakulásáról. Ez a bizottság „csak” jogutódja a korábbi Hadtudományi, illetve Hadtörténeti Bizottságnak, mivel – a kor parancsának megfelelően – lényegesen szélesebb körre terjed ki tevékenysége. A társadalmi rendszerváltások sorozata Közép- és Kelet-Európában, az egykori Szovjetunió utódállamaiban; a nemzetközi helyzet gyökeres megváltozása; az Európai Unió és a NATO kiszélesedése; a Magyar Honvédség korszerűsítésének parancsoló szükségszerűsége; az új veszélyek és kihívások stb. új helyzet elé állították a hadtudósokat. Mindez közrejátszhatott abban, hogy – bár a Magyar Tudományos Akadémiához viszonyítva némi késéssel, ugyanakkor minden korábbi honvédelmi vezetéstől eltérően! – a Honvédelmi Minisztérium az 1994. november 24-én megtartott tudományos konferencián hivatalosan is elismerte a hadtudomány autonómiáját és a Magyar Tudományos Akadémiához való tartozását.

A Hadtudományi Bizottság – korábban említett – minden korábbinál szélesebb hatókörét jól foglalják össze az alapdokumentumok. Így, az Akadémiai Törvény, az Alapszabály és az Ügyrend előírja, hogy a Hadtudományi Bizottság az Akadémiának a tudományos szakmai követelmények és meghatározott célok hatékonyabb érvényesítése érdekében szervezett tudományos bizottsága; a tudományágak, illetve tudományágak közötti (interdiszciplináris) szakterületek szerint szervezett egysége. „A Hadtudományi Bizottság, mint tudományos bizottság, ellátja az MTA feladataiból a tudományágra háruló teendőket, elvégzi mindazt a tevékenységet, amellyel a IX. Osztály megbízza. Ennek keretében a bizottság:

• figyelemmel kíséri az általa gondozott tudományág (hadtudomány) hazai helyzetét;

• tudományos üléseket és konferenciákat szervez;

• állást foglal a hadtudomány körébe tartozó vagy a tudományág szempontjából jelentős tudományos, tudománypolitikai, kutatásszervezési és személyi kérdésben;

• véleményt nyilvánít a tudományág területén működő kutatóintézetek és támogatott kutatóhelyek tevékenységéről, továbbá a hadtudomány szempontjából jelentős pályázatokról, és a véleményt megküldi a IX. Osztálynak;

• a IX. osztály felkérésére elvégzi a diszciplína kutatóműhelyeinek értékelését;

• a hadtudomány körében javaslatot tesz a IX. Osztály könyv- és folyóirat-kiadási tervéhez; részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia Doktora cím odaítélése tárgyában megindult eljárások lefolytatásában és a nyilvános vitát követően a IX. Osztály javaslatának kialakításában.” (Ács, 2004, 61.)

Ezt a jelentős és szerteágazó feladatkört jelenleg két akadémikus, huszonnyolc tudomány doktora, 135 tudomány kandidátusa, száztíz PhD-fokozatos, összesen 275 fő igyekszik ellátni, legjobb tudása szerint. Közülük került ki két közgyűlési doktori képviselő, két osztálytanácskozási jogú tag, egy osztályelnök-helyettes. (Ács, 2007, 5.)


A hadtudomány jelene


Az előzőekből egyértelműen kitűnik, hogy ha a hadtudomány jelenlegi képviselői méltóak akarnak lenni elődeikhez, illetve meg kívánnak felelni a kor rendkívül bonyolult kihívásainak, akkor egyik központi küldetésük a hadtudomány folyamatos korszerűsítése, fejlesztése. Ezt a tevékenységet azonban nagyban bonyolítja az a tény, miszerint a biztonság területén a jelenlegi időszakban minden elem mozgásban van. Gondoljunk csak a biztonságfelfogások és a haderők szerepének, szerkezetének átalakulására; a fegyveres küzdelem jellegének radikális megváltozására (afganisztáni, iraki háborúk); a globális és a nemzeti stratégiák, valamint a katonai doktrínák összhangjának zavaraira; a szövetségesi együttműködés, a döntési mechanizmusok vagy a fejlesztési erőforrások biztosításának nehézségeire stb. Az átrendeződések világszerte olyan új problémákat vetnek fel, amelyek többféle megközelítést tesznek lehetővé. Éppen ezért a jelenkor megismeréséhez, illetve a megfelelő válaszok kidolgozásához nélkülözhetetlen a tudomány hozzájárulása.

Az instabilitás azonban nem lehet a tudomány nézőpontja! A változó időszak nem alkalmas sem az osztályozásra, sem fogalomalkotásra, ugyanakkor új kutatásokat motiválhat. Jelenleg a közfigyelem – különösen a fejlett országokban – intenzíven irányul a biztonság összetevőire. A biztonsági szféra szereplői tovább differenciálódtak: nemcsak az államok és az államok fölötti, hanem az államok alatti szereplők is fokozták aktivitásukat. Látható azonban, hogy a biztonság nem minden régióban abszolút érték. Többen véljük, hogy a világ a totális telekommunikációs ellenőrzés mellett sem vált biztonságosabbá.

A hadtudomány jelenkori felelőssége, lehetőségei és határai sem egykönnyen meghatározhatóak, hiszen maguk is további részekre tagolódnak, mindenekelőtt: a nemzetközi katonai akciókban, műveletekben való részvételre, mint a tapasztalatszerzés nélkülözhetetlen eszközére; az alkalmazott, azaz a gyakorlati és az elméleti kutatás, valamint az oktatás területeire.

Részleteiben:

1. Az amerikai paradigma: a politikai, gazdasági, valamint a technikai és a katonai stratégia egybekapcsolása. Észre kell vennünk, hogy az amerikai stratégiai gondolkodásban ismét megnőtt a politika, a gazdaság és a haderő együttes, összetartozó szerepének elsődlegessé tétele a nemzeti érdekek érvényesítésében. Ez az elv természetesen nem újkeletű, mint ahogy egyes szakértők hangsúlyozzák, hiszen Jean-Baptiste Colbert, az ismert francia államférfi már a XVII. század második felében megvalósította az ipar, a kereskedelem, a pénzügyek, a tudomány, valamint a haderő összehangolt fejlesztését. Az abszolút hatalom, a gazdasági növekedés, a haderőfejlesztés, illetve a háborúk a merkantil gazdasági koncepcióban egymást erősítő faktorok voltak. Az Amerikai Egyesült Államok nemzeti biztonsági stratégiája csak megerősíti ezt az összefüggést, mert a gazdasági növekedés a szabad vállalkozásra, a szabadkereskedelemre, a szabadpiacra, továbbá az energia biztonságára épül, amelynek egyik fontos garanciája a haderő. A gyakorlati élet ezen tapasztalata irányította rá a figyelmet az energia, a technika, a tudás, valamint a haderő szerepére az új jelenségek kutatásában.

2. Mielőtt a szűkebben vett hadtudománynyal foglalkoznánk, röviden reflektálni kell az alkalmazott katonai műszaki tudomány fontosságára is a jelen helyzetben. A NATO védelmi prioritásai között jelentős helyet kapnak: a különböző technológiák, az információorientált rendszerek, valamint a fegyverorientált rendszerek. A katonai terület minden fázisa átment a mikroelektronikus kor differenciálódásán és a nagyobb egységekbe való integrálódásán. A műszaki tudomány műhelyének egyik meghatározó bázisa a Honvédelmi Minisztérium Technológiai Hivatala. A technikai fejlődés azonban nem növeli automatikusan a haderő képességeit! Általában a műszaki és a technikatudomány fejlődése mutat rá a társadalomtudományok fontosságára, az innovatív és egyáltalán a produktív gondolkodás jelentőségére, valamint az a tény, hogy az egyik legnagyobb biztonsági kockázattá maga az ember vált, bizonyos társadalmi, kulturális, ideológiai meghatározottságában. Utalhatunk Martin Heidegger 1934-ben megfogalmazott gondolatára – amely ismét aktuálissá vált –, hogy egyetlen kor számára sem jelentett olyan megoldatlan problémát az ember, mint a mai kor számára.

3. A társadalomtudományok jellemzője, hogy a társadalom sajátos tere/terepe a tudományos munkának, mert nemcsak a kutatás tárgya, hanem mozgása, relációi szüntelenül információkat termelnek mind az oktatás, mind a további kutatások számára. Ebben a folyamatban születnek nemcsak a gyakorlat, hanem a kutatás tárgyainak kondíciói is. A kutató maga szintén ennek a szüntelen mozgásnak a része. E jellemzőkből adódik, hogy a társadalomtudományok eredményei tekintetében érvényességek vannak, de végérvényességek nincsenek! Vonatkozik ez a hadtudományi kutatómunkára is.

A hadtudományon belül szintén differenciáltabb struktúra kezd kibontakozni, miáltal újraértékelődött az interdiszciplinaritás. Azt mondhatjuk, hogy Előtérbe került a hadtudomány komplex értelmezése (a védelemtudomány fogalmának megjelenése); összeolvadtak, összefonódtak a hadtudomány, a politikatudomány, a vezetés- és szervezéstudomány, valamint más tudományok fogalomkörének egyes határterületei.” (Szabó Miklós, 2004, 44.) Gondoljunk arra, ha például az intellektuális és a szakmai érték, valamint a rekrutációs bázis mozgásának összefüggéseit vizsgálja egy kutató, akkor azonnal legalább három-négy másik területtel is kapcsolatba kerül, így a szociológiával, a demográfiával, az oktatással és nem utolsósorban a közgazdaságtannal. A hadtudományban a társadalomtudományok közül a szociológia már a 70-es évektől jelen van, a 90-es évek elején megjelent a kommunikációelmélet, az elmúlt években pedig a kulturális antropológia is. Mindezek növelik a tudomány specifikusságát, az adott terület megismerésének analitikusságát.

A hadtudomány a világ sajátos értelmezése, amelyhez megfelelő koncepciókkal és fogalmi készletekkel, kategóriákkal rendelkezik. A hadtudományon belül is különböző műhelyek körvonalazódnak:

a.) A tradicionális hadtörténelmi, amely jelentős eredményekkel rendelkezik, különösen a vonatkozó ismeretek felhalmozásában. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen folyó, ilyen irányú kutatásoknak is egyik fő bázisa a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum, de említeni kell a bécsi Kriegsarchiv-ot is, bővebben nem térve ki a környező országok hasonló intézményeire, ahol kutatóink dolgoznak.

b.) A harcászati és hadászati műhely, amely jelentős mértékben az alkalmazott témakörökkel foglalkozik, ezért ebben részt vesznek a Honvéd Vezérkar, valamint a haderőnemi parancsnokságok. A hadtudomány normatív tudományként elveket szolgáltat a gyakorlat számára.

c.) A biztonság, amely – Arnold Toynbee kategóriáival kifejezve – a kihívások és a válaszok kérdéskörével, míg a hadügy szociológiája, valamint a katonapedagógia pedig a felkészítés elméleti kérdéseivel foglalkozik, amelyben részt vesz a Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kara és annak Társadalomtudományi Intézete, továbbá az egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központja. A két utóbbi intézmény a társadalom felé nyújt kapcsolódási felületet. A döntéselőkészítő empirikus kutatások műhelye az előbb már említett Társadalomtudományi Intézet Szociológia, Pszichológia és Pedagógia Tanszéke, amely évente három-négy reprezentatív empirikus kutatást végez a Magyar Honvédségben. Főbb kutatások: a környezetvédelem (NATO-kutatás), a szerződéses katonák, a kommunikáció, a haderőn belüli korrupció, avagy a magyar társadalom honvédséggel kapcsolatos attitűdjei (ez utóbbi magyar–szlovák–cseh közös kutatás volt), továbbá a hadtudósok, a Magyar Honvédség nyugállományú és leszereltek tagjainak helyzete témakörében folyt. Részt veszünk továbbá az OTKA kutatási programjaiban is, mint például: az elitkutatásban (Huszár Tibor akadémikus vezetésével).

Hadtudományi Bizottságunk 2004 novemberében tartotta meg a Köztestületi Tagok I. konferenciáját, amelyen értékeltük a hadtudósok helyzetét. Ekkor fogalmazódott meg, hogy „A katonatudósok ma szűkebb kutatási területüket többnyire néhány fős kutató teamekben kutatják, és tudomásuk szerint az országban is csak kis létszámú hasonló tudású és tapasztalatú, kutatói attitűdű tudóskollégát ismernek. Ez azt jelzi, hogy alapvetően intenzív és erőteljes személyes kapcsolatok jellemzik a hadtudósok munkáját. Saját tudományos teljesítményeik kapcsán elmondják, hogy mindenekelőtt szakmai elismertségük, elfogadottságuk és a kutatáshoz rendelkezésre álló anyagi, infrastrukturális feltételeik jobbak az átlagosnál. Viszont a kutatási témáik támogatásához való hozzájutásuk lehetőségei, illetve jövedelmi megbecsültségük lényegesen rosszabb annál, mint amit témájuk, munkájuk megérdemel, illetve mint amit a többi kutatási területhez viszonyítva indokoltnak tartanak. Ennek a következménye, hogy a magas elismertségű és jó feltételű kutatógárda tudása kihasználását, támogatását és anyagi megbecsülését messze a lehetőségei szintje alatt érzi… Mindössze 6 %-uknak nem volt önálló kötete, 2–5 önálló kötete volt 35 %-uknak, 6–10 önálló kötet között produkált 29,4 %-uk, és 5 %-uk 10 fölött publikált könyveket. A hazai szakmai folyóiratokban – az utóbbi négy évben csaknem negyedük – 11 és 15 publikáció között jelentetett meg” állapította meg a kutatási jegyzőkönyv. (Szabó János, 2005, 51.)


Ami a lehetőségeket és a feladatokat illeti:


A jelzett három hadtudományi műhely (kiegészülve a katonai műszaki tudományokkal) olyan fontos irányokban kutat – amelyre Vizi E. Szilveszter elnök úr is rámutatott a Magyar Honvéd 2004. december 17-i számában megjelent interjújában –, mint a haderő háborús és békeműveletei, a válságkezelés, az informatikai és a felderítő eszközök korszerűsítése, a katonaorvosi kutatások, miközben nem csökken a hadtörténelmi kutatások szerepe sem.

A hadtörténeti kutatások centrumában a XX. század főbb biztonsági folyamatai állnak. A katonaorvosi kutatások az emberi szervezet fizikai-pszichikai terhelhetősége, ellenálló képessége és a már károsodott funkciók helyreállítása, valamint a vegyi és biológiai fegyverek elleni védelem orvosi kérdéseivel foglalkoznak. A katonai műszaki kutatások fő irányai: a vezetési, kommunikációs és informatikai rendszerek korszerűsítése; az A(tom)B(akteriológiai)V(egyi)-fegyverek és a katasztrófák elleni védelem, továbbá az infrastruktúra fejlesztés. A fegyveres erők alkalmazásával összefüggő kutatási területek: a haderő részvétele a nem katonai jelegű fenyegetettség elhárításában; a válságkezelés lehetséges módjai; a védelmi tervezés rendszere, valamint a lehetséges NATO-alkalmazások elvei, eljárásai és rendje. (A jelzett feladatokat hangsúlyozta a Köztestületi Tagok első konferenciája is.)

A modern háborúkról egyre több munka jelenik meg, amelyekkel kapcsolatban szakértőink hangsúlyozzák, hogy „a hazai tudományos műhelyekben megindult a háború jelenlegi és a belátható jövőben is korszerű fogalmának és tartalmának kialakítására irányuló tevékenység. Ez a munka azonban csak akkor lehet sikeres és eredményes, ha abban a politika, a filozófia és a hadtudomány legjelesebb művelői egyesítik erőfeszítéseiket”. (Bognár, 2005, 25.) Azzal, hogy megszűnt a hadtudomány tárgyának szűken önmagára irányuló reflexiója, a kutatásban új tudományszakok keletkeztek. Mindenekelőtt a biztonságelméletet, a hadügy komplex szociológiáját, a katonai személyközi kommunikációt, valamint a honvédelmi jogot kell megemlíteni. E tudományszakok módszertani tekintetben is megújították a magyar hadtudományt.

A hadtudomány nemcsak regisztrálja az új jelenségek eltéréseit bizonyos szabályszerűségektől, hanem az eltérések összetevőit, azok okait is vizsgálja. A köznapokban is szembetűnő feszültség az emberi szabadságjogok és a biztonság között van, de nem kevésbé érzékeny probléma a környezettudat és a biztonság kapcsolata – gondoljunk a NATO által is szorgalmazott lokátorállomás telepítésének több éve tartó nehézségeire. Demokratikus viszonyok között a biztonság kérdéseiről eredményes és szakadatlan kommunikációt kell folytatni a társadalommal, még akkor is, ha időnként ez a süketek párbeszédének tűnik! A jelzett területeken a személyes kutatások jelentősek. Kutatóink több ponton szintén közreműködnek az országos kutatási programokban, például az elitkutatásban.

További célunk a hadtudományi kutatások szempontjából, hogy javuljon az egyre nagyobb adatbázisok közötti kapcsolat; a hazai és a nemzetközi információs piacon való hatékonyabb jelenlét; a rendelkezésre álló erőforrás- és humánerőforrás-gazdálkodás és a kutatásmódszertani felkészültség.

Talán az sem vitatható, hogy a biztonság oktatási kérdés is. Az oktatás a védelmi szektor szempontjából stratégiai ágazat. Meg kell jegyezni azonban, hogy a változásokban a katonai felsőoktatásnak nem volt akkora lehetősége, mint azt gondoltuk. A katonai felsőoktatásban szükség van a társadalomtudományok intenzív jelenlétére a kultúraközvetítés, a szakemberképzés, a tudományos kutatás, a doktori képzés, valamint a védelmi szektorban szolgálatot teljesítők viselkedésmintáinak orientálása, az európai kulturális és szövetségesi identitás alakítása szempontjából. Az oktatás erősíti a problémacentrikus, innovatív gondolkodásmódot, mert a szakmai képességek, valamint az emberi kvalifikációk arányában nőhet a cselekvési önállóság. Alapvető célként fogalmazódik meg, hogy a felkészítés magas színvonala hasson ki a professzió gyakorlásának minőségére is. Ezt nagymértékben elősegítheti a katonai felsőoktatásban működő két doktori iskola, ahol a mintegy kétszáz doktorandusszal folyó munka eredményeként a hadtudományi doktori fokozat megszerzésével a társadalom szakértői rétege egy specifikus területen erősödik, amit a modern társadalom differenciálódása is szükségessé tesz.

Véleményünk szerint a tudomány felelősségén belül a hadtudomány felelőssége is összetett, úgymint: az igazság kutatására mint tárgyi megismerésre; a kapott eredmények értelmezésére, pontos megértésére, a belőlük levont következtetésekre; valamint a cselekvési, viselkedési stratégiák ajánlására vonatkozó felelősség.

A hadtudományban az igazság kutatása, a valóság megismerése, szabályszerűségeinek vizsgálata – gondoljunk az indítékrendszerekre (érdekek, motívumok, értékek, szokások, szükségletek, meggyőződések stb.) – szisztematikus kritikusságot igényelnek, függetlenül a szövetségesi elkötelezettségektől. A politika definíciói nem segítik a megértést, hiszen megemlíthetjük a „szükséges háború” vagy az „elkerülhetetlen háború” amerikai fogalmait, amelyek az iraki háborúval összefüggésben hangzottak el; esetleg a terrorizmus több mint harminc fogalmát, amely a deduktív módszertant problematikussá teszi. A civilizáció fejlődésével a háborúk gyakorisága nem csökken, mi több, az indulati küszöb minden eddiginél alacsonyabb. A hadtudománynak is jelen kell lennie – és jelen is van! – az igen összetett információs piacon, különösen a krízishelyzetek időszakában. Ez a részvétel a szakértelemhez kötődik.

Az ellentétek természetét új módon kell felfogni, mert a strukturális konfliktusok sokaságával, valamint új veszélyforrásokkal találja szemben magát a kutató. Négy főbb területet emelhetünk ki a XXI. század megalapozott globális veszélyforrásai közül: a nukleáris és a biotechnológiákat, valamint az információ és a terrorizmus problémáját. A katonai szakértőink azonban úgy vélik: „Egy hozzánk hasonló nagyságrendű országtól csak az várható el, hogy a nemzetek közösségében erejéhez mérten részt vegyen a globális veszélyek elhárítására irányuló közös gondolkodásban és cselekvésben. Ezzel szemben nyilvánvaló, hogy a regionális és a helyi-specifikus veszélyek feltérképezése a magyar biztonságpolitika elsőrendű feladata, bár leküzdésük úgyszintén elsősorban a NATO, az Európai Unió és más, világ- és regionális szervezetek közreműködésével valósítható csak meg.” (Deák, 2001, 18–19.)

Az iszlámmal való jelenkori találkozás valóságos kulturális sokként érte a Nyugatot. A terrorista akciók esetében jelentőséget kell tulajdonítanunk azok katonai vonatkozásainak, így a tűzerőnek, a mobilitásnak, a logisztikának, valamint az összehangoltságnak. A jelzett veszélyforrások hatékony összefogásra kényszerítik a szövetségeseket is – bár ezen összefogás hatékonysága, eredményessége mind távolabbinak tűnik napjaink iraki szemüvegén keresztül!

Nem véletlen, hogy a magyar hadtudomány legjobbjai kiemelt figyelmet fordítanak napjaink problémáira, s ezen belül is a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem tapasztalataira, azok általánosítására. Így például dr. Kőszegvári Tibor nyugállományú vezérőrnagy, professor emeritus, arra hívta fel a figyelmet, miszerint az ellene való sikeres küzdelem egyik fő akadálya az, hogy akcióinak helyét és idejét, erejét, alkalmazandó fegyvereit és eszközeit nehéz előre jelezni. Ugyanakkor a terrorizmus fő fészkeinek felszámolására indított iraki és afganisztáni hadműveletekből is az a tanulság vonható le, hogy „a helyi lakosság zöme nem fogadta lelkesedéssel és támogatással az Egyesült Államok vezetésével bevetett külföldi, más vallású és kultúrájú katonákat, és ellenük gerillahadviselést folytat. A gerillahadviselés elleni katonai műveletek más módszereket és eszközöket követelnek, mint a viszonylag kis létszámú terrorista csoportok (szervezetek) elleni küzdelem. A terrorizmus elleni aszimmetrikus harcot folytató katonai erők felderítő támogatása bonyolultabb és összetettebb, mint a hagyományos (szimmetrikus) hadműveleteknél. Ez abból adódik, hogy a terrorista szervezetek nehezen ismerhetők fel; a terrorműveletek céljai gyakran keverednek a politikai és gazdasági érdekekkel; a különböző terrorista csoportok törekvései (szándékai) igen változékonyak. A felderítő támogatás sikere elsősorban a személyek által végzett felderítésen (HUMINT), továbbá a fejlett technikai felderítő rendszerek szakszerű felhasználásán alapul… a felderítés szervezésekor kerülni kell a sablonokat; a felderítő támogatást, az alkalmazott erőket és eszközöket szorosan össze kell hangolni a katonai művelettel; törekedni kell a felderítő tevékenységek rugalmasságára és erőfeszítéseinek egyesítésére; szükség van a jól kiképzett (nyelveket és a helyi szokásokat ismerő) személyi állományra, a felderítési adatok gyors és szakértő elemzésére és továbbítására”. (Kőszegvári, 2007, 9–10.)

Bonyolítja a helyzetet – s egyben növeli a felderítés fontosságát – az a tény, hogy a terrorista erők egyre könnyebben juthatnak a legkorszerűbb eszközökhöz, vegyi és biológiai fegyverekhez, valamint sugárzó harcanyagokhoz.

Úgyszintén egyre inkább kutatni kell olyan – korábban szükségtelen, de jelenünk koalíciós, missziós tevékenységéből egyre parancsolóbban adódó – témákat, mint NATO-, illetve ENSZ-feladatokra kiküldött katonai kötelékek nagy távolságra történő szállítása, továbbá a többnemzeti katonai erők vezetése.

Ami a hadtudomány határait illeti: a hadtudomány mint társadalomtudomány kutatja tárgyának történeti, harcászati, hadműveleti, hadászati, ill. humánerőforrás-területeit. A katonai-műszaki tudomány kutatja tárgyának technikai, logisztikai aspektusait. A felsorolt területek a katonai gondolkodás síkjait is reprezentálják. A harcászati, hadműveleti és hadászati szintek magukba foglalják a katonai vezetést, valamint a felkészítést. A kutatásban időhatárok nincsenek, ugyanakkor a NATO-csatlakozással a katonai gondolkodás térbeli határai jelentősen kiszélesedtek, de hozzá kell tennünk, hogy a globális stratégiai gondolkodás politikai kategória. A geopolitikai aspektus már meghaladottá vált az európai katonai gondolkodásban.

Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a bevezetőben jelzett átalakulások során és a változásokban a hadtudomány határai elmozdultak, tárgya bővült, fókuszponttá vált a stratégiai gondolkodás, a nemzetközi kapcsolatok és biztonságelméletek, a terrorizmus, a katasztrófaelhárítás, a békefenntartás, a civil–katonai kapcsolatok (CIMIC), a média-kommunikáció (PR), az európai biztonsági és védelmi identitás (ESDI), valamint a pszichológiai műveletek (PSYOPS) területén.

Az amerikai stílusú demokráciákban szorosabb kapcsolat alakult ki a gazdaság, a tudomány és a haderő között. Az egyes nemzeti stratégiák csak egy-egy variációját képezik az elveknek. A hadtudomány tárgyának, a fegyveres küzdelemnek az interdiszciplináris kapcsolódási pontjai jelentősen bővültek.

A hadtudomány korszerű és adekvát módja a jelenlegi, feszültségektől, sőt fegyveres küzdelmektől sem mentes valóság kutatásának. A háború még nem csak elméleti probléma. A magyar hadtudomány kutatási problémáit orientálja a történelmünk nyomán kialakult érzékeny látásmód, valamint stratégiai helyzetünk Európában. Felelősek vagyunk – Ács Tibor kifejezésével – a magyar anyanyelvű hadtudomány fejlesztéséért.

Természetesen az egyéni kutatásokban is vannak konjunkturális témák. A magyar hadtudomány mint társadalomtudomány figyel az új jelenségekre, sokrétűen kutatja bővülő tárgyát. Így például az elmúlt hónapok egyik aktuális kérdése magának a hadtudománynak a korszerű definiálása. Bognár Károly, a hadtudomány doktora és mások megfogalmazására reflektálva, Kőszegvári Tibor arra a következtetésre jutott – több hazai és külföldi szakember véleményének szembesítését követően –, miszerint „megállapítható, hogy számos egymástól eltérő megfogalmazása van a hadtudománynak. Korunk veszélyeit és kihívásait elemezve úgy vélem, szükség van az e veszélyek elhárítására és a kihívásokra választ adó katonai erők tevékenységét előkészítő és irányító hadtudomány fogalmának újszerű meghatározására a következők szerint: A hadtudomány a nemzetközi és nemzeti biztonságot fenyegető kihívások és veszélyek ellen alkalmazott katonai erők és eszközök sikerét meghatározó elméleti tételek és gyakorlati tapasztalatok összefoglaló ismeretrendszere. Kérem kollégáimat és a hadtudomány mai problémáival foglalkozó szakembereket, hogy kritikával és javaslataikkal tegyék teljesebbé kissé vázlatosan megfogalmazott gondolataimat és javaslataimat”. (Kőszegvári, 2007, 13.)

Mint e rövid visszatekintésből és összefoglalóból is – remélhetőleg – kitűnik, bár a hadtudomány művelői meglehetősen rögös úton jártak az elmúlt közel száznyolcvan évben, de kiemelkedőt alkotva megteremtették a magyar katonai szaknyelvet, a magyar hadtudományt és terjesztették a korszerű hadtörténelmi ismereteket. Mindennek elismeréseként nyolc rendes, tizenkilenc levelező, hét tiszteleti és három külső taggal gazdagítva az egyetemes magyar tudományt. Napjaink katonatudósai ezen a mezsgyén haladva, sokszor semmivel sem könnyebb viszonyok között igyekeznek megfelelni mind elődeik, mind a kor elvárásainak.


Kulcsszavak: Hadtörténeti Bizottság, amerikai paradigma, interdiszciplinaritás, biztonság, ABV-fegyverek, lokátorállomás


IRODALOM

Ács Tibor (2007): „Borúra derű”. Hadtudomány. 17.

Ács Tibor (2004): Jubilál a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága. Hadtudomány. 3–4.

Bognár Károly (2005): A háború fogalmának, tartalmának múltja, jelene és jövője. Új Honvédségi Szemle. 8.

Deák Péter (2001): A biztonság változó tartalma, értelmezése a 21. század elején. Külpolitika. tavasz–nyár,

Kőszegvári Tibor (2007): A hadtudomány mai problémái, területe és fogalma. Hadtudomány. 17, 1. 8–14.

Szabó János (2005): Magyar hadtudósok helyzete, jövőképük. Új Honvédségi Szemle. 4. 46–55.

Szabó József (főszerk.) (1995): Hadtudományi Lexikon. M–ZS. Magyar Hadtudományi Társaság, Bp.

Szabó Miklós (2004): A hadtudomány tárgyának változásai a 60-as évektől napjainkig, a tudomány főbb eredményei. Hadtudományi Tájékoztató. 1. 24–40.


<-- Vissza a 2007/12 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra