Anyagáramlások a világ legfejlettebb országaiban az Egyesült Államok
és Japán példáján
Pomázi István
PhD, szakmai fÅtanácsadó, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
pomazi @ mail.kvvm.hu
Szabó Elemér
fÅtanácsos, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
szabo @ mail.kvvm.hu
Módszertani bevezetés
A világgazdaság mérete az utóbbi két évtizedben gyorsuló ütemben növekedett, az ehhez kapcsolódó növekvÅ társadalmi fogyasztás soha nem tapasztalt környezeti igénybevétellel járt együtt. Az anyagfelhasználás intenzitása globálisan növekszik a termelés ésszerűsítése és a szolgáltatásokon, valamint az infokommunikációs technológián alapuló globális gazdaság részleges dematerializációja ellenére.
Az anyagáram-elemzés azon módszerek egyike, mely szemléltetni képes, hogy léteznek alternatívák e paradoxonon való túllépésre. Ráadásul úgy látszik, hogy a fenntarthatóságról szóló vita utóbbi két évtizedében a gazdaság tovább folytatta addig megszokott tevékenységét. A gazdaság mérete nem csökkent, sÅt erÅforrás-felhasználása még kiterjedtebb környezeti terhelésekkel járt.
Ezért szükséges a gazdasági folyamatok hatékonyságának mérésére szolgáló más módszerek keresése. A rendszernek magában kell foglalnia a globális gazdaságot mozgató anyagáramlások tudatosulását. Ennek érdekében intézkedés szükséges, és a módszertannak alkalmasnak kell lennie a gazdasági rendszer anyagigényét jellemzÅ sajátosságok feltárására.
HozzávetÅleges becslések alapján az ember által keltett anyagáramlások nagysága a kontinenseken meghaladja a földtani folyamatokéit. A természetes fejlÅdéshez képesti gyors változás következménye â rövid és hosszú távon â negatív hatások megjelenése lesz a gazdaság-környezet rendszerben, ami veszélyeztetni fogja az ember életben maradását és fejlÅdését. Ezért a gazdasági rendszeren keresztülfolyó természetes anyagáramlásokat fel lehet használni a környezetterhelés és fenntarthatóság mérésére alkalmas mutatóként (Schmidt-Bleek, 1994; Hinterberger et al., 1996). A pénzügyi mutatóval összevetve az anyagáramlás mint fizikai mutató alkalmasabb a különbözÅ régiók és különféle idÅszakok fenntarthatóságának mérésére.
A környezeti hatások értékelésére számtalan eszköz áll rendelkezésre. Ilyen eszközök például a környezeti hatásvizsgálat, az integrált környezeti és gazdasági számlák rendszere, a környezeti felülvizsgálat, az életciklus-elemzés és az anyagáram-elemzés.
Az anyagáram-elszámolás a természeti erÅforrások használatának és az anyagok gazdasági tevékenységeken történÅ átáramlásának elemzésére alkalmas eszközök egyike. Az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat) Az anyagáramszámlák politikai jelentÅsége című dokumentumában megállapította, hogy az anyagáramszámlák fejlesztése azokban az országokban elÅnyös, amelyek meghatározták már nemzeti céljaikat és az összegzett anyaghatékonyság javulását jellemzÅ mutatóikat.
Az anyagáram-elemzés (material flow analysis â MFA) egyre fontosabb eszközzé válik a társadalom erÅforrás-használatának megértésében. Az MFA az ipari ökológia fogalmát alkalmazza az anyag és energia gazdasági és környezeti rendszereken keresztül történÅ áramlásának vizsgálatakor. Az MFA-modellek magukban foglalják a rendszerbe való bevitelt (például a környezetbÅl kitermelt természeti erÅforrásokat), a rendszeren keresztül történÅ áramlást (a nyersanyag-feldolgozástól a fogyasztásig) és a rendszer kimenÅ oldalát (például hulladék, visszanyerés és újrafeldolgozás). Ez a megközelítés elÅsegíti az energia- és az anyagáramlások és környezeti hatások közötti viszony jobb megértését. Az MFA az erÅforrás-gazdálkodás rendszerszemléletét biztosítja a termék kifejlesztésétÅl és elÅállításától az üzleti gazdálkodáson át egészen a közpolitikák kidolgozásáig.
Az anyagáram-elszámolások által nyújtott információk alapvetÅek az ökohatékonyság, azaz a gazdaság anyagfelhasználásának, valamint a Faktor 4 és Faktor 10, azaz az egységnyi termékre jutó természeti erÅforrás-, nyersanyag- és energiabevitel csökkentési céljának elérésében. Az anyagáram-statisztikák szoros kapcsolatban állnak az anyagáramalapú módszerekkel (pl. összanyagszükséglet, életciklus-elemzés, (kémiai) elemáram-elemzés, valamint az egységnyi szolgáltatásra jutó anyagbevitel, ökológiai lábnyom és környezeti tér fogalmakkal is).
A gazdasági növekedés általában együtt jár a nyersanyagok, az energia és más erÅforrások iránti növekvÅ igénnyel, ami hatást gyakorol a piaci árakra és a külkereskedelemre. Az erÅforrások korlátozottságával kapcsolatos aggodalmak többször jelentkeztek az elmúlt évtizedekben. Az elmúlt idÅszakban az erÅforrás-használat ismét a figyelem középpontjába került a növekvÅ nyersanyagárak (fÅként kÅolaj) és kereslet körülményei között. Ez a helyzet következményekkel jár a természeti erÅforrások felhasználásának gazdasági hatékonyságára nézve, ennélfogva politikailag fontos üggyé vált ez a kérdés az OECD-tagállamokban és az üzleti életben egyaránt.
Az OECD-országok a globális erÅforrások felhasználásában betöltött súlyuk miatt különleges felelÅsséggel tartoznak, és fontos szerepet játszanak a fenntarthatóbb erÅforrás-használat elérésében. A fÅ cél a gazdasági növekedéshez szükséges megújuló és nem megújuló erÅforrások biztosítása, ugyanakkor az ezek kitermelésével, feldolgozásával és használatával járó környezeti hatások megfelelÅ kezelése. A hatékony erÅforrás-gazdálkodás hozzájárul a növekvÅ erÅforrás-termelékenységhez, ami nagyobb hozzáadott értéket hordoz kevesebb erÅforrás-bevitel mellett. Az erÅforrás-termelékenység meghatározó szerepet játszik a környezeti terhelések csökkentésében és a nagyobb jólét megteremtésében is.
Az anyagáram-elemzések készítésekor alkalmazott fogalomrendszer fÅbb elemei (összegzett mutatói) az alábbiakban foglalhatók össze:
⢠Közvetlen anyagbevitel (direct material input â DMI): valamennyi gazdasági értékkel rendelkezÅ és a termelésben vagy a fogyasztásban felhasznált anyagot magában foglalja. A hazai kitermelés és a behozatal összege.
⢠Összes anyagbevitel (total material input â TMI): a DMI és a fel nem használt hazai kitermelés összege.
⢠Összes anyagszükséglet (total material requirement â TMR): a TMI és behozatallal kapcsolatos közvetett (felhasznált és fel nem használt) áramlásainak összege. A TMR így a legátfogóbb anyagbeviteli mutató, amely valamennyi beviteli áramlást tartalmazza.
⢠Hazai (feldolgozásból származó) kibocsátás (domestic processed output, DPO): a természetbe történÅ kibocsátást jelenti, amely a hazai kitermelésbÅl és behozatalból származó anyagok felhasználásához kapcsolódik. A DPO tartalmazza a levegÅbe és vízbe történÅ kibocsátásokat, a lerakókban elhelyezett hulladékot és a szétszóródó áramlásokat. A DPO nem tartalmazza az újrafelhasznált anyagokat.
⢠Összes hazai kibocsátás (total domestic output â TDO): a DPO és a fel nem használt (ki)termelésbÅl származó anyaglerakás összege. A mutató a (hazai) gazdasági tevékenységek nyomán a környezetbe kerülÅ összes anyagmennyiséget jelenti.
⢠Közvetlen anyagkimenet (direct material output â DMO): a gazdaságot elhagyó anyagok összes mennyisége, akár a hazai környezetbe történik a kibocsátás, akár árukivitel formájában külföldre kerül. A DPO és a kivitel összege.
⢠Összes anyagkibocsátás (total material output â TMO): a gazdaságot elhagyó anyagok összmennyisége, a TDO és kivitel összege.
⢠Hazai anyagfelhasználás (domestic material consumption â DMC): a gazdaságban felhasznált összes anyagot jelenti, kivéve a közvetett áramlásokat. Így a DMC a legközelebbi megfelelÅje a hagyományos nemzeti számlákban megjelenÅ összegzett bevételnek. A DMC a DMI-kivitellel csökkentett része.
⢠Összes anyagfelhasználás (total material consumption â TMC): a DMC és a behozatallal és kivitellel kapcsolatos közvetett áramlások összege, amely vagy életciklus-elemzési típusú vagy inputâoutput módszerek felhasználásával számítható. A TMC a TMR-kivitellel és a hozzá kapcsolódó közvetett áramlásokkal csökkentett része.
⢠Fizikai kereskedelmi mérleg (physical trade balance â PTB): azt mutatja meg, hogy vajon a külföldrÅl származó erÅforrás-behozatal vagy az erÅforrás-kivitel mértéke a nagyobb-e, és a hazai anyagfelhasználás mennyire alapul a hazai erÅforrás-kitermelésen vagy a külföldrÅl történÅ behozatalon. A fizikai kereskedelmi mérleg kétféle módon állítható össze. A közvetlen anyagáramlások PTB-je egyenlÅ az ország vagy régió behozatalának és kivitelének különbségével. Az átfogó PTB a behozatallal és kivitellel kapcsolatos közvetett áramlások figyelembe vételével is kiszámolható.
⢠Nettó állománygyarapodás (net addition to stock â NAS): a gazdaságban évente felgyülemlÅ anyagmennyiséget mutatja, így a âgazdaság fizikai növekedéseâ kifejezés is használható. Az állományalkotó anyagok fÅleg az új infrastruktúrák építésére felhasznált építÅanyagokat és a tartós fogyasztási cikkeket (például autók, gépek és berendezések) jelentik.
A tanulmány további részében a hét legfejlettebb ország (G-7) közül az Egyesült Államok és Japán mint globális méretekben is hatalmas âanyagcserévelâ bíró gazdaságok példáján szemléltetjük a társadalmi metabolizmus vizsgálati módszerét.
Amerikai Egyesült Államok
A nyersanyagok felhasználásában bekövetkezett változások 1900-2000 között jól tükrözik az anyagok iránti keresletet és az anyagfelhasználás hatékonyságának természetét. A 2. ábrán bemutatott ún. âanyaghegyâ kilenc anyagfajtát tartalmaz. A keresletnövekedés trendjei jól jelzik a gazdasági növekedést és fellendülést. A csökkenÅ igények trendvonalai a gazdasági visszaesés idÅszakaival esnek egybe. A kÅzetek, a homok és a kavics képviselik a legnagyobb mennyiséget az egész XX. századon keresztül. A legszembetűnÅbb növekedés 1945-tÅl az 1970-es évek elejéig tartott, amely a második világháború utáni gazdasági robbanással és a szövetségi államokat összekötÅ autópálya-építésekkel magyarázható. A legnagyobb visszaesések a gazdasági válságokkal esnek egybe, amikor nagymértékben csökkent a kereslet egyes nyersanyagok iránt. Az 1980-as évek elején lezajlott gazdasági recesszió 30 %-os anyaghasználat-csökkenéssel párosult, míg az 1929-1932 közötti gazdasági világválság idÅszakában a nyersanyag-fogyasztás 47 %-kal csökkent.
Az Egyesült Államokban hivatalosan nem létezik anyagáram-elszámolási rendszer, ennek ellenére hosszú idÅszakra nyúlik vissza az ásványi nyersanyagok és energiahordozók áramlásainak nyomon követése. Ebben a folyamatban hagyományosan a következÅ szervezetek vesznek részt: Geológiai Szolgálat, Bányászati Hivatal, Energiatájékoztatási Hivatal, MezÅgazdasági Minisztérium, Kereskedelmi Minisztérium és Környezetvédelmi Ügynökség. Az utóbbi években az Energiaügyi Minisztérium és a Környezetvédelmi Ügynökség jelentÅs összegekkel támogatta a hatékony anyag- és energiafelhasználás ösztönzésével kapcsolatos kutatásokat és kezdeményezéseket.
A növekvÅ nyersanyag-felhasználással és azok hosszú távú rendelkezésre állásával kapcsolatos aggodalmak az Egyesült Államokban már az 1950-es években megfogalmazódtak. Harry S. Truman, az akkori elnök 1951-ben kérte fel William S. Paley-t, a CBS médiahálózat nagyhatalmú elnökét az Elnöki Anyagpolitikai Bizottság vezetésére. A Bizottság megbízatása elsÅsorban arra szólt, hogy mérje fel az amerikai gazdaság hosszú távú nyersanyagigényét, a hosszú távú kínálatot, az esetleges ellátási hiányokat, a kormányzati politikák, tervek és programok konzisztenciáját és megfelelÅségét. A Paley-Bizottság felállítása mindenekelÅtt nemzetbiztonsági és katonai célokat szolgált a koreai háborúra és a hosszan tartó hidegháborúra felkészülÅ Egyesült Államokban.
Az anyagáramlások és a kapcsolódó környezeti externáliák fontos stratégiai kérdések a nemzetbiztonsági politika, a gazdaságpolitika és a környezetpolitika kidolgozása és a jól megalapozott döntéshozatal szempontjából. Nemzetbiztonsági megfontolásból például érdemes tudni, hogy az Egyesült Államok a felhasznált nyersanyagok több mint felét behozatalból fedezi. Ezen anyagok nagy része stratégiai nyersanyag, és zömük politikailag instabil országokból származik. A függÅség foka a legjobban a nyersolaj példáján világítható meg: 2002 végén az USA olajszükségletének majdnem kétharmada (63 %) származott külföldrÅl. Az alumíniumgyártásban, a benzin-elÅállításban, a szigetelÅhabok elÅállításában és az acél- és urángyártásban használt fluoritot pedig teljes egészében olyan régiókból szerzi be az USA, amelyekkel bizonytalan kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezik, és ez bármikor veszélyeztetheti a folyamatos és biztonságos nyersanyagellátást.
Az anyagáramlásokról szóló információk nemcsak nemzetbiztonsági, hanem makrogazdasági és vállalati szempontból is nagyon fontosak. Ezek az adatok jól hasznosíthatók a különbözÅ technológiai fejlesztések esetében is. Például az elektronikai ipar az 1990-es évek elején olyan forrasztóanyag elÅállítását vette fontolóra, amely az egyik legveszélyesebb anyagot, az ólmot váltotta volna ki. Az alternatív anyagok (bizmut és indium) áramlásának elemzése azt mutatta, hogy mind gazdaságossági, mind környezeti szempontból nem lenne hatékony az ólom helyettesítése. Az anyagáramlás adatainak felhasználása más meglepÅ eredményekhez is vezetett az USA-ban. A New York-i Tudományos Akadémia kutatócsoportja ezt a módszert követte a New York-i kikötÅben felhalmozódott higany keletkezési forrásainak azonosítására. A vizsgálatok azt tárták fel, hogy a legnagyobb mennyiséget a fogászati létesítmények bocsátották ki a szennyvízbe. Az anyagáram-elemzés kritikus elem volt a cementipar stratégiai jövÅképének kidolgozásakor is. Ezek az áramlások nemcsak a cementgyártáshoz szükséges nyersanyagokat térképezték fel, hanem azon anyagokat is, amelyek kiegészítÅ fűtÅanyagként és egyéb adalékanyagként szolgálnak (autógumik, műanyaghulladékok, szénhidrogén-hulladékok stb.). Ezen anyagok elhelyezkedése és elérhetÅsége legalább olyan mértékben fogják meghatározni a cementipar jövÅjének gazdaságtanát, mint a mészkÅ, az agyag és a homok.
Az anyagáram-elemzések szerepe jelentÅs lehet a potenciális környezeti veszélyek azonosításában és a megelÅzÅ intézkedések megtételében. Az elmúlt több mint három évtizedben széles körben terjedt el a nyomással kezelt (préselt), magas arzéntartalmú falemezek használata az építÅiparban (évente mintegy 20 000 tonna arzén). A fakonzerválásra használt arzén anyagáramlásainak pontos feltárása és azonosítása segítheti az életciklusuk végét elért fa építÅanyagok környezet- és egészségkímélÅ ártalmatlanítását.
Az anyagáram-elszámolások közpolitika-készítési lehetÅségeinek feltárására állította fel a Nemzeti Kutatási Tanács a Természeti ErÅforrások, Termékek és Hulladékok Anyagáram-elszámolásával Foglalkozó Bizottságot. Ez a Bizottság ajánlásokat fogalmazott meg az anyagáram-elszámolások hatékonyabb és rendszeresebb alkalmazására a közpolitikák kidolgozásakor.
A nemzeti szintű anyagáram-elemzések mellett a magánszektorban alkalmazott módszerek nagyban segíthetik a megfelelÅ döntéseket a hatékonyabb anyag- és energiafelhasználásban, valamint a környezeti ártalmak csökkentésében. A problémaorientált anyagáram-elemzés mikroszinten nagyobb hasznokkal járhat, mint a hivatalos anyagáram-elszámolások makroszinten. Az anyagáramlások nyomon követését különbözÅ célokra lehet használni: egyszerű telephely-szintű tömegmérleg az anyagfelhasználás hatékonyságának javítására, vállalati stratégiák készítése a beruházásokra és kibocsátásokra, a termelés számára kritikus erÅforrások elérhetÅségének komplexebb értékelése, a termékek anyagi felépítésének jobb megértése, az újrahasznosítás és újrafelhasználás lehetÅségeinek feltárása.
Az építkezéssel kapcsolatos tevékenységek sok anyagot, energiát és vizet használnak fel, és sok települési hulladékot termelnek. Az USA közel ötszáz gazdasági ágazatának input-output elemzése azt mutatta, hogy az építÅiparban több szén-dioxid keletkezik, mint a teljes villamosenergia-ágazatban. Ez az ágazat nagy mennyiségben használ fel fémeket, ötvözeteket, üveget és fát, miközben az anyagkiválasztást sokkal inkább az árak és az elérhetÅség határozzák meg és nem a környezeti szempontok és hatások. Az építÅanyagok késÅbbi ártalmatlanítását ritkán veszik figyelembe a tervezésnél, ráadásul az építÅipar átlagban 10-25 százalékkal több anyagot rendel, mint amennyi valójában szükséges lenne. Ezért az életciklus-elemzés és az anyagáram-elszámolás rendszeres alkalmazása kézzelfogható pénzügyi és környezeti hasznokat eredményezhet az ágazat számára.
A World Resources Institute 1997-ben publikálta a Resource Flows: The Material Basis of Industrial Economies című jelentését, amely elsÅként dokumentálta négy OECD-ország (Németország, Japán, Hollandia és az Egyesült Államok) összes anyagszükségletét. A 2000-ben megjelent The Weight of Nations: Material Outflows from Industrial Economies című újabb jelentés teljessé tette az elsÅ jelentésben elemzett anyagáramlási trendeket az 1975-1996 közötti idÅszakot vizsgálva, ezenkívül a vizsgált országok köre kibÅvült Ausztriával.
A jelentés fÅbb megállapításai a következÅkben foglalhatók össze. Az ipari országok anyagfelhasználása egyre hatékonyabbá vált, ugyanakkor a hulladékképzÅdés növekedett. A gazdasági növekedés és anyagfelhasználás egy fÅre és a GDP egységére vetítve egyaránt szétvált egymástól, ugyanakkor az összesített erÅforrás-használat és a hulladékáramlások növekedése folytatódott. Az ipari országok éves erÅforrás-bevitelének fele-háromnegyede hulladék formájában egy éven belül visszajut a környezetbe.
A környezetbe történÅ anyagkibocsátások egy fÅre vetítve az Egyesült Államokban voltak a legmagasabbak (25 t/fÅ/év) a vizsgált idÅszakban, míg Japánban ennek kevesebb, mint fele volt (11 t/fÅ/év). A rejtett áramlásokat is beszámítva ezek az értékek jócskán megnövekedtek (USA 86 t/fÅ/év és Japán 21 t/fÅ/év). A fosszilis energiahordozók kitermelése és felhasználása uralta a kibocsátási áramlásokat valamennyi vizsgált országban. A modern ipari társadalmak szénen alapuló gazdaságokra épülnek. A szén-dioxid átlagban több mint 80 %-át teszi ki â súlyban kifejezve â a gazdasági tevékenységekbÅl származó anyagkibocsátásnak.
Az Egyesült Államok saját földrajzi határain belül a gazdasága által igényelt nyersanyagok több mint 90 %-át képes kitermelni, és csak nagyon kis mennyiség jut kivitelre. A különbség a gazdaságon belül marad épületek, infrastrukturális létesítmények és tartós fogyasztási cikkek formájában (évi mintegy 2 milliárd tonna), vagy pedig bekerül a környezetbe (több mint 23 milliárd tonna). Az USA gazdaságán belül meghatározóak az energiahordozókkal kapcsolatos anyagáramlások: a szénbányászatból és a fosszilis tüzelÅanyagok elégetésébÅl származó rejtett áramlások több mint 50 %-át teszik ki az összes hazai kibocsátásnak. Az egyéb ásványi nyersanyagok kitermelésével, a termÅföld eróziójával és az építkezések földmunkáival kapcsolatos rejtett áramlások újabb 24 %-ot érnek el. A rejtett áramlások mennyisége csak kismértékben csökkent a vizsgált idÅszakban (17,2 milliárd tonnáról 16,3 milliárd tonnára). A szén- és ércbányászatból származó hulladékok mennyisége 1975-1996 között növekedett a bányaterületek kiterjedése és az ércek csökkenÅ fémtartalma következtében. A talajerózió mértéke csökkent egyes területek gazdálkodásból történÅ kivonásával, de még mindig megközelítette a 3,5 milliárd tonnát.
Ezzel szemben a hazai (feldolgozásból származó) kibocsátások (DPO) áramlásai jelentÅsen növekedtek, 5,3 milliárd tonnáról 6,8 milliárd tonnára. Ezeket az áramlásokat a szén-dioxid uralja a teljes DPO 82 %-ával. A közlekedés üzemanyag-felhasználása jelentékenyen megnÅtt. Az üzemanyag-hatékonyság javítására tett intézkedések megtorpantak az alacsony árak miatt, és a fogyasztói igények kezdtek eltolódni a nagyméretű és nehéz sportautók felé, amelyek kétszer több üzemanyagot fogyasztanak, mint egy átlagos személygépkocsi.
Az egy fÅre jutó és az abszolút értékben mért anyagáramlások az Egyesült Államokban voltak a legmagasabbak a vizsgált országok közül. Az elemzett idÅszak alatt a csökkenÅ hazai rejtett áramlások és a növekvÅ hazai kibocsátások nettó hatása körülbelül egymilliárd tonna (3 %) növekedést eredményezett. Ezen idÅszak alatt ugyanakkor az USA GDP-je 74 %-kal, népessége pedig 23 %-kal nÅtt. Ezek a trendek a kibocsátási áramlások gazdasági és demográfiai növekedéstÅl való nagymértékű szétválását tükrözik. Ez a szétválás azonban kevésbé látványos, ha a rejtett áramlásokat nem számítjuk. A hagyományos hulladékok és szennyezÅanyag-kibocsátások 1975-1996 között 28 %-kal növekedtek.
Japán
Japán az OECD-országok között vezetÅ szerepet játszik az erÅforrás-hatékonyság javításának elÅmozdításában, és a XXI. század fogyasztói társadalmának viszonyai között próbálja meg bevezetni a buddhista filozófiában gyökerezÅ mottai-nai szellemét. Ez a megközelítés eredetileg azt vallja, hogy harmóniában kell élni a természettel, annak erÅforrásait pedig elÅrelátó és gondos módon kell használni. Modern értelmezése â âne pazaroljâ â az utóbbi években honosodott meg, amelynek lényege a környezetkímélÅ és takarékos életmód, illetve az újrahasznosításon alapuló társadalmi modell elterjesztése.
Japán nagymértékben függ a természeti erÅforrások behozatalától, mindeközben az üvegházhatású gázok kibocsátásában a világ negyedik helyén áll. Ezért a globális kérdéseket az elszámolási rendszerben is meg kell jelenítenie az erÅforrások kereskedelmét figyelÅ statisztikák létrehozásával.
A Környezeti Kutatások Országos Intézete az 1990-es évek legelejétÅl foglalkozik a környezeti erÅforrások számláinak elÅállításával. 1993 óta a Japán Környezetvédelmi Ügynökség éves jelentéseiben közzéteszi az anyagmérlegeket is. 1997 óta ugyanazt a módszertant alkalmazzák, így folytonos idÅsor alakult ki. A 2002. évi jelentés szerint Japánban 1120 millió tonna anyagot vettek ki a természeti erÅforrásokból, amelyhez további 710 millió tonna nyersanyagot és 70 millió tonna készterméket importáltak, vagyis 1900 millió tonna új anyag lépett be a gazdaságba. Tömegét tekintve az új források 40 %-a behozatalból származott. A visszaforgatott erÅforrásokkal kiegészítve (200 millió tonna) a japán gazdaságban mindösszesen 2100 millió tonna anyag áramlott keresztül.
Japán és más iparosodott országok egyaránt nagy mennyiségű természeti erÅforrást használnak fel és alakítanak át termékek széles körévé.
Japánban a hazai (feldolgozásból származó) kibocsátás (DPO) 1975-1996 között 20 %-kal növekedett, míg a népességbÅvülés 12,4 % volt. Az összes hazai kibocsátás (TDO) is mintegy 20 %-kal nÅtt ebben az idÅszakban a DPO és a hazai rejtett áramlások növekedése következtében. A DPO és a TDO növekedése fÅleg az 1980-as évek végétÅl volt megfigyelhetÅ, azt megelÅzÅen a DPO csaknem állandó szinten állt, míg a TDO gyengén csökkent.
A TDO az egy fÅre vetített értékek alapján az 1970-es évek végétÅl az 1980-es évek közepéig csökkenÅ tendenciát mutatott, míg a DPO kicsit csökkent. Mind az egy fÅre jutó DPO, mind a TDO szembetűnÅen nÅtt az 1980-as évek végén, amikor az országban úgynevezett âbuborékgazdaságâ működött. Japánban az egy fÅre jutó DPO 4 t/fÅ volt az oxigén figyelembevétele nélkül és 11 t/fÅ oxigénnel együtt. Az oxigén nélkül számított DPO kisebb mértékű növekedést mutatott, 1990â1996 között közel állandó szinten maradt, miközben az oxigénnel együtt tekintve növekedett. Ennek a különbségnek az a magyarázata, hogy a fosszilis tüzelÅanyagok elégetésébÅl származó szén-dioxid-kibocsátás â amely a DPO-t túlnyomórészt meghatározza â növekedett, ugyanakkor más kibocsátás (például talajra történÅ szilárdhulladék-lerakás) csökkent.
1990-1996 között a közvetlen anyagbevitel (DMI) lényegében csökkent, fÅleg a âbuborékgazdaságâ összeomlását követÅ építÅipari tevékenység visszaesése következtében. A nettó állománygyarapodás (NAS) elsÅsorban az építÅipari tevékenység ingadozását tükrözte. A NAS meredeken megugrott a âbuborékgazdaságâ idején az 1980-as évek végén, ugyanezt a tendenciát követte a DMI változása is, hiszen az építÅipari anyagok a közvetlen anyagbevitelben meghatározó szerepet játszanak, és a DMI szinte kizárólagosan az állománygyarapodásban testesült meg.
Az anyagkibocsátás intenzitása, vagyis az egységnyi GDP-re és egy fÅre jutó DPO és TDO 1990-ig csökkent a pénzgazdaság fizikai gazdaságnál nagyobb ütemű növekedése miatt. 1990-et követÅen azonban az anyagfelhasználás és a gazdasági növekedés szétválása nem folytatódott, mert a DPO és a TDO egyaránt nÅtt, miközben a gazdasági növekedés lelassult. Ez a folyamat az energiafelhasználás szerkezeti változásával magyarázható: viszonylag alacsony olajárak, a háztartási energiafogyasztás (beleértve a magángépjárművek üzemanyag-fogyasztását is) az összenergia-felhasználás ütemében emelkedett és a CO2-kibocsátás fokozódásához is hozzájárult, de ez a trend kevésbé segítette a GDP bÅvülését.
A TDO nagyságát alapvetÅen a fosszilis tüzelÅanyag-égetésbÅl származó szén-dioxid-kibocsátás mértéke határozza meg. A CO2-kibocsátás 1975-tÅl az 1980-as évek közepéig nagyjából állandó szinten maradt, azt követÅen az 1990-es évekig emelkedésnek indult. A CO2-kibocsátás hirtelen megugrása követte a GDP-növekedés mértékét 1973, vagyis az elsÅ olajválság elÅtt. Ezek a trendek szoros kapcsolatban voltak az energiaár-mozgásokkal.
A CO2 mellett a DPO másik jelentÅs összetevÅje az ellenÅrzött lerakókon történÅ hulladékelhelyezés. Ez tényleges tömegénél nagyobb környezeti jelentÅségű, mert Japán szűkölködik megfelelÅ hulladékelhelyezési lehetÅségekben. A part menti területek ilyen célból történÅ felhasználása néha az élÅhelyek csökkenését vonta maga után. A lerakókon elhelyezett hulladék mennyisége sokkal kisebb, mint a keletkezett mennyiség. A hulladékstatisztikák szerint 1995-ben â nedves tömegben kifejezve â 50 millió t települési szilárd és 400 millió t termelési hulladék képzÅdött. A keletkezett és lerakott mennyiség közötti különbözetet az újrahasznosított vagy égetéssel és szárítással csökkentett tömeg alkotja. A települési szilárd hulladék háromnegyedét térfogatában égetéssel csökkentik, de a gyakorlatban ezt nemkívánatos melléktermékek kísérik, például légszennyezÅ anyagok kibocsátása, beleértve a rendkívül mérgezÅ dioxinokat. Az évente lerakott hulladékmennyiség 1990-ig csaknem állandó volt, de az 1990-es években csökkenésnek indult a hulladékminimalizálási és újrahasznosítási intézkedéseknek köszönhetÅen.
A kimenÅ áramlások másik fontos osztályát a szétszóródó használat képezi. A szétszóródó áramlások meghatározó részét az állati trágya talajra történÅ elhelyezése alkotja. A japán mezÅgazdaságban a műtrágyákat és növényvédÅ szereket kiterjedten alkalmazzák a termelékenység fokozására a korlátozott méretű, művelés alatt álló területeken.
A kimenÅ áramlások vízre vonatkozó becslései durvák és elégtelenek, bár azok viszonylag jelentéktelenek a szilárd anyagok mennyiségéhez képest. Mindazonáltal a szennyvízáramlásokat alaposan kell elemezni, mert azok a japán környezetpolitika fontos területét jelentik.
A teljes DPO 90 %-át a levegÅbe történÅ kibocsátás jelenti. A DPO talajra jutó része nemcsak relatív értelemben, de abszolút értékben is csökken a teljes DPO-ban.
Az építÅipari tevékenységek során kiemelt föld uralja a hazai rejtett áramlásokat. A kiemelt föld bizonyos hányadát az építési területrÅl elszállítják, és lerakókon helyezik el, vagy más célra hasznosítják, miközben másik része helyben marad (feltöltésre használják). Csak az építési területrÅl lerakókba vagy más alkalmazásra kerülÅ âföldfeleslegâ nagyságát figyelik. A földkiemelés összmennyisége sokkal nagyobb, mert a kiemelési munkák általában egyengetésre és feltöltésre, valamint a földfelesleg minimalizálására irányulnak.
A bányászati tevékenységekhez kapcsolódó rejtett áramlások mennyiségükben egyértelműek Japán korlátozott fosszilisenergia- és fémérckészlete miatt. Következésképp a hazai rejtett áramlások DPO-hoz való hozzájárulása viszonylag csekély más erÅforrásokban gazdagabb országokkal összevetve. Figyelembe kell venni, hogy a hazai rejtett áramlások kis mértékét ellensúlyozza a behozott fémek és energiahordozók importált rejtett áramlása. Ez Japán környezetterhelésének kereskedelmi partnereire történÅ földrajzi áthelyezését mutatja.
A gazdasági ágazatok szerinti szétválasztás azt mutatja, hogy az egyes ágazatok különbözÅ mértékben járulnak hozzá a kimenÅ áramlásokhoz. A DPO tekintetében a legnagyobb részesedést az energiaellátási és a feldolgozóipari ágazatok képviselik nagy szén-dioxid-kibocsátásuk révén. A TDO esetében az építÅipari ágazat felülmúlja ezt a két ágazatot a kiemelt föld nagy mennyisége miatt.
A NAS a japán technoszférában a kormányzati és magánberuházások kiterjedése függvényében ingadozott. A NAS az 1980-as évek végén erÅteljesen növekedett, azt követÅen egy alacsonyabb szinten állapodott meg. Minthogy Japánban az iparosodás jóval rövidebb múltra tekint vissza, mint a nyugati államokban, az építÅipari tevékenység még igen aktív, és jelentÅsen hozzájárul az anyagáramlások általános képéhez. A közvetlen anyagbevitel közel 60 %-a az állománygyarapodásban nyilvánul meg. Ez az érték szoros kapcsolatban áll az építÅipari anyagok bevitelével és a földkiemeléssel. Az állomány jelentÅs bÅvülése elÅrevetíti, hogy a jövÅben növekedni fog a bontási hulladékok mennyisége. A japán kormány ezért â érthetÅ módon â ösztönzi a bontási hulladékok újrahasznosítását.
A mutatók idÅsorainak elemzése alapján az egy fÅre jutó TMR növekvÅ trendet mutat. Ez egybevág a hulladékáramlások bÅvülésével. A DPO és TDO 1975-1996 között 20 %-kal nÅtt. Ezek a trendek fÅleg az 1980-as évek második felétÅl mutatkoztak. Azt megelÅzÅen a DPO csaknem állandó volt, és a TDO pedig lassan csökkent.
Összefoglalás
A nemzetgazdasági anyagáram-elszámolás fÅ célja összegzett háttérinformáció biztosítása a társadalmi-gazdasági rendszer fizikai szerkezetének összetételérÅl és változásairól. Az anyagáram-elszámolás hasznos eszköz a gazdaság és környezet kölcsönhatásának elemzéséhez, továbbá környezeti és integrált környezeti, társadalmi és gazdasági mutatók származtatásához. Ezek a mutatók lehetÅvé teszik a bruttó hazai termékhez hasonló összegzett gazdasági mutatókkal való összehasonlítást, így segítenek a politika figyelmének a tisztán pénzügyi elemzéstÅl a biológiai-fizikai szempontok beépítése felé való elmozdításában.
Az anyagáram-elemzés más módszerekkel kiegészítve hozzájárulhat a társadalmi és ipari metabolizmus bonyolult folyamatainak mélyebb megismeréséhez, segítve a különbözÅ közpolitikák (például energiapolitika, környezetpolitika, biztonságpolitika stb.) kidolgozásának megalapozását.
A fejlett országok tapasztalatait felhasználva fontos feladat Magyarország átfogó anyagáramlás-számláinak összeállítása; az elsÅ lépések a KSH Környezetstatisztikai Osztály és a BME Környezetgazdaságtan Tanszék együttműködésében megkezdÅdtek.
Kulcsszavak: anyagáram-elemzés, társadalmi metabolizmus, erÅforrás-használat, fenntartható fejlÅdés, dematerializáció, környezetterhelés
1. ábra ⢠A társadalmi-gazdasági-környezeti rendszer vázlatos anyag- és energiaáramlási modellje
2. ábra ⢠Az Egyesült Államokban felhasznált nyersanyagok mennyisége, 1900-2000 (Kelly, 2002 nyomán)
3. ábra ⢠Japán anyagáramlása, 2001-2002 (Ministry of the Environment of Japan, 2004)
Irodalom
Adriaanse, A. et al. (1997): Resource Flows: The Material Basis of Industrial Economies. World Resources Institute, Washington, D.C.
Eurostat (2001): Economy-wide Material Flow Accounts and Derived Indicators. A Methodological Guide. Luxembourg
Hinterberger, F., et al. (1996): Ökologische Wirtschaftspolitik. Zwischen Ökodiktatur und Umweltkatastrophe. Birkhäuser Verlag, BerlinâBasel
Kelly, D. (2002): Raw Materials and Technology Fuel U.S. Economic Growth. Mining Engineering. December, 54, 17â21.
Matthews, E. et al. (2000): The Weight of Nations â Material Outflows From Industrial Economies. World Resources Institute, Washington
Ministry of the Environment of Japan (2004): White Paper on Sound Material-Cycle Society, Tokyo
Moriguchi, Y. (ed.) (2003): Material flow data book â World resource flows around Japan â Second edition, National Institute for Environmental Studies, Tsukuba,
Náray-Szabó, G. (1999): Fenntartható fejlÅdés â fenntartható fogyasztás. Természet Világa. 130, 12, 531â534.
National Research Council (2004): Materials Count: The Case for Material Flow Analysis. National Academies Press, Washington, D. C.
Schmidt-Bleek, F. (1994): Wie viel Umwelt braucht der Mensch? MIPS â das Maß für ökologisches Wirtschaften Birkhauser, BerlinâBasel
Terazono, A. et. al. (2004): Material Cycles in Asia: Especially the Recycling Loop between Japan and China. Journal of Material Cycles and Waste Management. 6, 82â96.
<-- Vissza a 2006/10 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra