Magyar Tudomány, 2005/9 1060. o.

Száz éve született Arthur Koestler

Gábor Éva

a Polányi Mihály Szabadelvű Filozófiai Társaság elnöke - gabeva @ mail.datanet.hu

A "MAGYAR" KOESTLER


Arthur Koestler most lenne éppen száz éves, ha huszonkét évvel ezelőtt, hetvennyolc éves korában önkezével nem vet véget életének. Hetvennyolc évéből mindössze tizennégy jutott Magyarországra, hogy azután több mint hat évtizeden át "hontalan"-ként bukkanjon fel a világ legkülönbözőbb pontjain, ahová érdeklődése vagy éppen kalandvágya vitte. Ami sorsdöntő Koestlerrel tizennégy éves kora után történt, annak színhelye már nem a szülőhaza, hanem a nagyvilág. Vallomásaiból tudjuk, hogy a tizennégy év ellenére a genius loci szelleme egész életében elkíséri, bárhová vesse is őt a sors.

Marx György, a néhány éve elhunyt, neves fizikus a nagy karriert befutott, sikeres magyarok életútját nyomon követve írta meg, hogy a "marslakók", "akik nyugaton alakították a huszadik század történelmét" - s akik közé Koestler is sorolható - a magyar főváros egy igen jól körülhatárolható körzetében, egy viszonylag kis sugarú körön belül látták meg a napvilágot (Koestler Budapest VI. kerületében, a Szív utca 16-ban), hogy azután később szétszéledve a világba, jelentős hatást gyakoroljanak a történelem alakulására.

Marx György, amikor Wigner Jenő, Kármán Tódor, Hevesy György, Neumann János, Békésy György, Szent-Györgyi Albert és más kiemelkedő jelentőségű magyar, vagy magyar származású tudósokkal együtt említi Koestlert, hangsúlyozza, hogy Koestler kíméletlen őszinteséggel mondta ki: Az emberi természet a biológiai evolúció kudarca! A Homo sapiens az egyetlen állatfaj, amely megengedi az ölést a saját faján belül, az emberiség az egyetlen gyilkos faj! Az ember nem csupán fizikai eszközök segítségével irtja embertársait, hanem a gyilkoláshoz szellemi eszközöket is igénybe vesz.

A történelem során - szögezi le Koestler - sokkal több embert gyilkoltak meg ideológiai okokból, mint anyagi előnyökért. A szavak - mondja Koestler - sokkal veszedelmesebb fegyvereknek bizonyultak, mint az atombombák. Vegyük csak példának a huszadik századot. Hitler és Sztálin szavai emberek millióit változtatták tömeggyilkossá.

Van-e remény arra, hogy intellektuálisan kijavítsuk azt, amit biológiailag elrontottunk? - kérdi újra és újra Koestler, s a válasza bizony nem biztató.

Amikor 1997. február 28-án Marx György felavatta Koestler Arthur emléktábláját a Szív utca 16. számú ház falán, így jellemezte őt: "Természettudományosan képzett, jövőérzékeny esszéíró volt, kiváló külpolitikai és tudományos újságíró, tudománytörténész, regény- és drámaíró, politikus és filozófus egy személyben."

Koestler élete jelentős részét szülőhazájától távol élte le, de mindvégig foglalkoztatta őt magyar mivolta, gyökerei; a magyar múlt, a magyarság helye, szerepe az emberi kultúrában. Bár attól kezdve, hogy elhagyta Magyarországot, ritkán írt és beszélt anyanyelvén, a magyar nyelv szenvedélyesen érdekelte. Magyar barátai megfigyelték, hogy nem nyugodott addig, amíg meg nem találta a helyes szót vagy kifejezést.

Koestler Arthur egy jólszituált, középosztálybeli polgári zsidó családban született. Magyar apjától és osztrák anyjától egyidejűleg tanult meg magyarul és németül. Kisgyermekként Kestler, majd Köstler névre hallgatott, később az egyik iskolai okmányában felbukkan az oe-vel bővített vezetéknév (Koestler) és a keresztneve közepén a néma h betű, amitől az Arthur amolyan előkelő, kissé arisztokratikus hangzást nyert. Közvetlenül az iskoláskor előtt a modern pedagógiai elveket valló Polányi Laura Andrássy út 83. szám alatt működő, Társas Magántanítás nevű kísérleti óvodájában sajátította el a fontos tudnivalókat és a személyisége kibontakozásához szükséges képességeket. A Nyílvessző a végtelenbe című életrajzi regényében felidézi korai élményeit, a Magyarországon megélt történelmet. "Énekeltem az Isten áldd meg a magyart, láttam hazám vereségét, éltettem Károlyi demokratikus köztársaságát és láttam összeomlását, azonosítottam magam a száznapos Kommünnel és láttam annak bukását."

Életrajzában többször utal arra, hogy bár élete jelentős részét hazájától távol élte le, s karrierjét Nyugat-Európában futotta be, alapjában megmaradt tipikus közép-európainak. Az említett életrajzban megjegyzi: "minden, amit írtam, egy kísérleti neurózis diagramjának tekinthető, mely korunk laboratóriumában készült. A kérdéses laboratórium Közép-Európa volt a század második negyedében".

Műveit kivétel nélkül németül vagy angolul írta, s roppant kiterjedt levelezésében - ez a megállapítás érvényes a honfitársaival folytatott levélváltására is - csak ritkán akad magyar nyelvű. Ugyanakkor gyakran említi, hogy gondolkodását, álmait át- meg átszőtte a magyar nyelvhez való ragaszkodás, ami főleg abban jutott kifejezésre, hogy ha csak tehette, magyar barátaival, honfitársaival magyarul beszélt. Erről tanúskodnak - többek között - Mikes György, Ignotus Pál, Németh Andor, Déry Tibor, Gábor Dénes, Fejtő Ferenc, Faludy György és Hatvany Lajos emlékező sorai.

A továbbiakban néhány olyan szöveget, szövegrészletet mutatunk be, amelyek meggyőzően bizonyítják, hogy Koestler igen fontosnak tartotta megemlíteni magyar származását, magyar alapélményének mély hatását, s amikor megszólalt magyarul, nagy hangsúlyt helyezett a pontos fogalmazásra, a megfelelő szavak és kifejezések kiválasztására.

1. Koestler Arthur elmondja a Szabad Szó-nak francoföldi rabsága és kiszabadulása csodálatos történetét (Interjú a Spanyol Testamentum világhírű szerzőjével)

"József Attila legjobb barátaim egyike volt!"

[...] - Milyen szálak fűzik a magyar kultúrához s általában a magyarsághoz? - teszem fel a kérdést.

- Mint tudja, pesti születésű vagyok, de anyám bécsi asszony, s nekem is a német az anyanyelvem. Németül és angolul írok, s a német és a francia kultúrához fűznek a legerősebb szálak. De bármennyire asszimilálódik is külföldi kultúrákhoz az ember, ha magyar származású, mégis a magyar alapélmény hatása a legmélyebb. A Csokonai- és Ady- élmény mindmáig végigkísért. Magyarul ugyan sohasem írtam, de mindig figyelemmel követtem a magyar irodalom és művészet eseményeit. A tragikus végű József Attila legjobb barátaim egyike volt. Mély megrendüléssel értesültem szomorú haláláról, annál is inkább, mert őt tartottam a fiatal nemzedék legtehetségesebb költőjének. József Attila esete tipikus a magyar értelmiségi szörnyű nyomorára és esettségére, ami fokozott mértékben sújtja a haladó magyar intellektüelt. [....]

(Mosonyi Ferenc)

Meleg barátság fűzte Arthur Koestlert Hatvany Lajoshoz. Mint az itt közölt levélből is kitűnik, Koestler a 30-as évek közepén élénk érdeklődéssel kísérte Hatvanynak azt a próbálkozását, hogy egy tanulmányban pontos definíciót adjon, mi is valójában a fasizmus.

2. Levél Hatvany Lajoshoz

23, Tryon Street

London, S.W.3

Kensington 4756 Vasárnap

"Kedves bátyám,

[so sagt man doch? Évek óta nem írtam magyar levelet]

Ez a tanulmány abszolút kitűnő! Az antifasiszta elmélet egyik gyönyörűsége - mindig úgy éreztem - abban van, hogy főképpen a gazdasági és újabban a pszichológiai vonatkozásokat elemzi és elhanyagolja a történelmi pedigrét. Ez tán egyik oka annak, hogy máig sincsen kielégítő definíciónk a fasizmus fogalmára, minek következtében mostanában mindenki kölcsönösen 'crypto-fasiszta', 'tudatalatti fasiszta' etc. jelszavakat vág egymás fejéhez.

A fasiszta genealogiát Sulla-val kéne elkezdeni. [...] A francia restauráció egyike a legfontosabb ősöknek a pedigrében, ezért és a stílusbéli missziója és tömörsége miatt igazán brilliánsnak találom a cikket. Habozás nélkül lefordíttatnám.

Ami az elhelyezést illeti - ?? Ha a fordítás félig-meddig kielégítő, megpróbálnám a New Statesman-t, bár kevés reménnyel. A Tribune-ban azt hiszem el tudnám helyezni, de az nem sokat jelent. Másik posszibilitás: Political Quarterly (Leonard Woolf), (akit nem ismerek). Én az Ön helyében először a N. St és a P. Q.-val próbálkoznék, és ha nem sikerül, küldje be nekem és én ez esetben továbbítanám a Tribune-hez.

A regényem utolsó fejezetét írom, nagy hajszában. Még négy-hat hét és remélem készen leszek. Nagyon kevés emberrel találkozom addig. Június 18-ra félig-meddig megígértem, hogy Oxfordban beszélek valami egyetemi szocialista clubnak - hogy mi célja az ilyesminek, nem tudom, én akkor ott maradnék a week-endre, addig is forwardot kukkolok [...].

Meleg barátsággal háztól házhoz

Arthur Koestler

És bocsánatát kérem e sorok szégyenletes magyarságáért.

(U.i.) A kiadód és terve nagyon is érdekel.

Lehet, hogy még a hét vége előtt megyek, ha sikerül a könyvet előbb befejezni. Legjobb volna ha megsürgönyöznétek, hogy meddig maradtok"

Koestler most következő levele a párizsi Irodalmi Újság 1957. évi 1. számában jelent meg. Címzettje: A magyar írók.

3. Koestler Arthur a magyar írókhoz

"Mint magyar születésű angol állampolgár, ki angolul ír, de álmában még magyarul motyog, úgy érzem magam köztetek, mint egy emigráns a négyzetes hatványon, szökevény a szökevények táborából. Két megjegyzést engedjetek megtennem, mint öreg ex-emigráns az újonnan jötteknek.

Az első a száműzött író fő-kínjára vonatkozik. A fő-kín számomra nem a nyomorgás volt, sem a honvágy, sem az emigráció atmoszférája, amely félig fázó sivatag, félig fullasztó ghettó. A fő-kín az volt, hogy írás közben képzeletem előtt csak egy olvasó szerepelt: a fordítóm. Hozzá beszéltem, akarva nem akarva hozzá alkalmaztam a stílusomat, az ő számára rágtam péppé a gondolatot, mint varjú fiókájának előrágja a gilisztát. Ami a gazdaország olvasóközönségével való kapcsolatot illeti, ez ellen a kín ellen nincs orvosság.

De ami az otthoni kultúrát illeti, az emigráns írónak példátlanul felelős missziója van. Nem a propaganda-akciót értem ezalatt: a rádiót, a röpiratokat - mindez fontos, nagyon fontos, de az emigráns írónak a missziója súlyosabb és több: ő képviseli, ő biztosítja a rab nemzet kultúrájának a kontinuitását. Ő az őrzője a múlt hagyatékának, ő védi ennek a hagyatéknak az igaz lényegét a jelen és múlt hamisítói ellen. A múltat sem visszahozni, sem eltörölni nem szabad és nem lehet; mindkét próbálkozás vétek a szellem ellen. Az emigráció missziója a hídépítés. Sok sikert, jó szerencsét az építészeknek."

Arthur Koestler

Koestler 1958 novemberében a Párizsban megjelenő Irodalmi Újságban felidézte az egykor hozzá közel álló Havas Endre emlékét egy 1943 decemberében írt verse alapján.

4. Arthur Koestler az Irodalmi Újság szerkesztőinek

(Long Barn, 1958)

"A minap régi levelek között kotorgálva, egy levélpapírra bukkantam, melyre magyar vers volt írógépelve. Nincs a papíron sem cím, sem aláírás, kísérő levelet sem találtam hozzá, csak a dátum állt rajta: London, 1943. december. De már az első sor elolvasása után belémnyillalott az emlékezés: ez volt a Havas Bandi utolsó üzenete, mielőtt utaink elváltak.

A vers háttere röviden a következő: Havas Bandival 1941 vagy 42-ben ismerkedtem össze Londonban vagy Károlyiék vagy Ignotus Pál révén. Nagyon megszerettem - vöröshajú szent bolond volt, Dosztojevszkij Idiótájára emlékeztetett - mindannyira, hogy róla mintáztam Peter Slaveket, az Arrival and Departure című regényem hősét.

Ez mulattatta Bandit, de ő abban az időben már kezdett másodszor beleszeretni a 'mamuskába' - ahogy a pártot nevezte -, amelyet pár évvel azelőtt, körülbelül velem egyidőben undorral hagyott ott. 1943 novemberében egy cikkem jelent meg a New York Times-ben, melyet a londoni Tribune utánnyomott. (The Fraternity of Pessimist), amelyben azt fejtegettem, hogy a háború utáni Európa nem az a szocialista paradicsom lesz, melyet a baloldal elvárt, hanem egy ultranacionalista, 19-ik századbeli post scriptum a huszadikhoz, egy chaotikus történelmi interregnum és morális sivatag, és hogy egyetlen reményünk csak az lehet, hogy oázisokat építsünk a sivatagban. [...]"

(Arthur Koestler)

Egy igen figyelemreméltó levél következik, amelyet Koestler 75. születésnapja alkalmából tartott fontosnak közölni a párizsi Irodalmi Újság 1980. szeptember 5-i számában.

5. Koestler Arthur: Mentségemre

"Nagy örömmel hallottam - és nemcsak hiúságból, hogy az Irodalmi Újság meg akar emlékezni 75. születésnapomról, annak ellenére, hogy bár Magyarországon születtem - nem tekinthetem magam magyar írónak. Azt hozhatom föl mentségemre, hogy 1919-ben, amikor én 14 éves sem voltam, családom Bécsbe költözött. Ezenkívül osztrák édesanyám ugyanúgy dominálta magyar apámat, mint Bécs dominálta Budapestet. Ezért otthon németül beszéltünk. Noha Bécsbe költözésünk előtt magyar iskolába jártam, és korai hazafias verseimet is magyarul írtam Az Én Újságom számára, melyet Pósa Lajos szerkesztett. Tizenhárom éves koromtól harmincöt éves koromig németül írtam. 1940-ben azután, amikor Angliában telepedtem le, még egyszer nyelvet változtattam, ezúttal németből angolra tértem át.

Enyhítő körülményként még szeretném felhozni, hogy a nyelvcsere után állandó kapcsolatban maradtam a magyar irodalommal és szoros barátságban voltam néhány magyar íróval, József Attilával, Németh Andorral, Havas Endrével, Ignotus Pállal és Mikes Gyurival - és még néhány utolsó mohikánnal.

Az emlékezet különös játékokat játszik az emberrel. Iskoláskori versikéim régen elvesztek, de ahogy ezt a pár sort papírra vetem, Az Én Újságom-nak írt egyik vérszomjas, háborús költeményem utolsó két sora hirtelen felbukkant emlékezetemben:

December hóban Belgrád is kapitulált

És a magyar büszkén a Kalimegdánon állt.

(Kalimegdán Belgrád ősi erődje)

Úgy emlékszem, hogy az alávaló Pósa Lajos nem volt hajlandó közölni mesterművemet, és azt írta válaszában, hogy nemes hazafias érzelmeim figyelemreméltóbbak, mint az íráshoz való tehetségem."

E levélben írottakat jól kiegészíti Mikes György Mérai Tiborhoz írott egyik levele, amelyet éppen ezért fontosnak tartunk idézni.

6. Mikes György levele Mérai Tiborhoz

"Tiborkám!

Most jöttem vissza kis nyaralásból és itt várt leveled és (Sárközi) Matyihoz írt leveled másolata. Most beszéltem Koestlerrel és tisztáztam a következő részleteket:

Ők valóban 1914-ben mentek el Pestről, de - mint ő mondja, a háború alatt pendliztek - visszamentek, és a végleges eltávozásra a román megszállás alatt került sor (ez, úgy tudom, 1919-ben volt.) A kommunizmust még Pesten élte át.

Második dátum: Koestler 1933 végétől 1934 elejéig volt Pesten, 34-ben ment Párizsba, és 35-ben még egy rövid látogatásra visszament, de a híres vizit, amiről ír és írunk, az 1933-ban és 1934-ben ért véget.

József Attila - mondta Koestler - már harcban állott a párttal, de hogy kizárták-e már vagy sem, azt nem tudja. Ő is azt hiszi, és én is, hogy a te megjegyzésed arra vonatkozóan, hogy ha kizárták volna már a pártból, akkor nem is remélhette volna, hogy meghívják Moszkvába, már pedig ezt legalábbis remélte, - nagyon helyes, sőt döntő. De biztos választ sem ő, sem én nem tudunk adni.

Ama mondatot, hogy nem magyar író, írd át olyképpen, hogy "nem tekinthetem magam magyar írónak" - mint javaslod.

Pósa Lajos, az én fordításomban, maradjon "alávaló". Nem szoktam egy szóért harcolni, de olyan nyilvánvalóan vicc a dolog, olyan nyilvánvalóan abból áll alávalósága, hogy nem közölte Koestler még gyerek tollából is nagyon rossz versét, hogy a legbutább olvasó sem fogja félreérteni. Továbbá, ha "könyörtelen"-t vagy "szívtelen"-t írunk, az azt indikálja, hogy jószívűségből vagy könyörületességből kellett volna közölni a verset.

Remélem ez mindenre válaszol. Alaposságod és bölcsességed nem lep meg, de újra mély benyomást tett rám."

Mikes György


Kulcsszavak: "marslakó", magyar születésű angol állampolgár, magyar alapélmény, tudományos újságíró, tudománytörténész, jövőérzékeny, biológiai kudarc, József Attila legjobb barátja


IRODALOM

Bokor László (szerk.) (1987): Új Magyar Múzeum. Kortársak József Attiláról. II (1938-1941) Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta: Tverdota György, Akadémiai, Budapest

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár Kézirattára. Jelzet Ms 5367/280

Irodalmi Újság. Párizs, 1957/1.

Irodalmi Ujság. 1957-1989. Dokumentumok a lap történetéből. Válogatta, sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta: Nagy Csaba. Argumentum, Budapest, 1993. 80-81.

Irodalmi Újság. Párizs, 1980/9-10. szeptember 5.

Irodalmi Újság. London, 1980. július 6.


<-- Vissza a 2005/9 szám tartalomjegyzékére