Magyar Tudomány, 2005/2 216. o.

Tanulmány

Nagy-Tóth Ferenc

MTA külső tagja, egyetemi tanár, Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár

Uray Zoltán

az MTA külső tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi Szakosztályának elnöke - eme.k @ personal.ro

A magyar botanika gyökerei

A középkori magyar növényismeret


1. Nyelvünkben élt növényismeretünk

Történészeink szerint népünk középkora a sikeres honalapítástól (895-900) a végzetes mohácsi vészig (1526) tartott. E mozgalmas és sikeres, de inkább megpróbáltatásos több mint hat és negyed század, melynek folyamán, bár többet kellett forgatni a kardot, mint a tollat, a megmaradás a táj, a környezet ismeretét, a benne való tájékozódást, annak békés és viaskodó kihasználását is megkövetelte.

A magyarság, más népekhez hasonlóan, anyanyelvében rögzítette, gyarapította és örökítette a környező világról képzett ismereteit, fogalmait, közöttük a növények, virágok neveit is. "A nyelv elemei közül a szavak vannak a legszorosabb, legközvetlenebb kapcsolatban a nyelvet beszélő nép történetével. A szavakban tükröződik ugyanis legjobban a nép anyagi és szellemi műveltségének, életkörülményeinek, gondolkodásmódjának jellege és változása" (Benkő, 1995). A magyar nyelv önállóságában is maradandósága azon erélyének köszönhető, hogy ismétlődő idegen helyzetekben is képes volt megjelölni környezetének tárgyait és jelenségeit úgy, hogy még a kölcsönzött kifejezéseket is saját szavaivá csiszolta.

A magyarság növényismereteinek gyökerei a honfoglalás előtti időkbe nyúlnak vissza. A hazát kereső vándorlások folyamán a gyakran változtatott környezet, a más éghajlati és tájszerkezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás, az újabb s újabb népekkel való kapcsolatok (békés csere, háborúskodások) kialakítása gyarapította a magyar törzsek szókészletét, bővítette fogalomkörét.

2. Az Őshazában

Az őshaza (Magna Hungaria, talán a jelenlegi Baskíria) táj- és növényzetváltozatossága mérsékeltebb volt, mint a későbbi szálláshelyeké (Levédia, Etelköz). Ez a viszonylagos egyhangúság tűnik ki Lev Tolsztoj több mint ezer évvel az ősmagyarok elvándorlása utáni (XIX. század közepe) regényes leírásából is.

"Baskíriában a sztyepp nem egyszintű, hanem vízfolyásokkal szabdalt. Felülről tekintve zöld szalagok kék gyöngyfüzéreihez hasonló. A zöld szalagok a bokrokkal szegélyezett keskeny folyók, a kék gyöngyök pedig az áradási tavak. Az árvalányhaj (Stipa pennata) kiterjedt mezőkön talán ezer esztendeje borította a tájat, ugyanis annak gyökere nem pusztul ki. A sztyepp gyönyörű tavasszal, különösen a folyók és a tavak környékén. Kedvező években a sztyepp szénatermése jobb és bőségesebb a vizes völgyekénél. Az enyhe lejtőket kéklő zsálya (Salvia nemorosa /ligeti zsálya, méhfűvirág/ S. pratensis /mezei zsálya, lóbárzsing/, S. verticillata /lózsálya/, S. nutans /kónyazsálya/), fehér üröm (Artemisia absinthium /nesédfű, taplófű/), borsfű (Satureja vulgaris /szöszösfű, pereszlény/) és kakukkfű (Thymus vulgaris /vadzsombor/) borítja.

Tavasszal a levegő enyhe és tiszta. A baskírok, az őseik szellemeivel együtt, minden tavasszal kiviszik a sztyeppre a télutáni ványadt lovaikat, bégető szennyes juhaikat, hogy azok nyárvégére a felismerhetetlenségig feljavuljanak.

Az árvalányhaj buján kinő, a hangafa (Amygdalus nana /törpe mandula/) és a vérállítófű (Sanguisorba minor /csabaíre/) virágba borul. Az eper (Fragaria collina /földieper, koseper/) egy kissé később tűnik fel, amikor majd érni kezd a meggy (Prunus fruticosa).

Tavasszal a kivirágzott meggyfák fehérlő ligetekként látszanak, melyek fölött szorgalmas méhek raja zümmög. Az aranyló méhek a rózsaszínű meggyfákra szállnak a nyomukban azok nyárra sötétvörössé válnak. A folytonos gyepeléstől az árvalányhaj is kéklő bíborszínűvé válik. Furcsa ez e tájtól idegen számára...

A szabadság és életkedv levegője lebeg a sztyeppen. A jurtából kiárad a kumisz illata. Még a munkában megöregedettek is álmodozásba merülnek" (Shklovszky, 1988).

Ez a tájleírás meglehetősen jól egyezik a XIX. század végi magyar botanikatörténészek elképzeléseivel is, akik szerint "az ősmagyarok lakta Volga és mellékfolyóinak vidéke ligetes, csalitos, itt-ott bozótos, mocsaras lehetett, melyen a felsorolt növények virultak" (Horváth, 1896).

Kétségtelen, hogy sokkal több növény virult azokon a tájakon az ősmagyarok idején és később is, megismerésük azonban, ami közvetlen felhasználásukhoz kapcsolódott, érdektelen lehetett a termelőgazdálkodás és gyógyítás hiánya vagy alacsony volta miatt. Azokban a korokban ugyanis, de még jóval később is, csak a fákat, a gabonát, a hasznos füveket és a gyógynövényeket ismerték (Rapaics, 1932).

A baskíriai tájleírásban előforduló kilenc növénynév mellett finnugor hagyatéknak tekintik a nyelvészek és történészek a fagyal, fenyő, fűz, hárs, mogyoró, nyár, nyír, szil, sás, nád, szeder, tapló, hagyma, köles, len és gabona neveket (Gombocz, 1936; Bartha, 1988), valamint az olyan általános növényzeti fogalmakat mint: fű, fa és az olyan növényi részek megnevezését mint: gyökér, tő, kéreg , ág, levél, rügy (Rapaics, 1940). Innen származtatják, ősiráni nyelvjárásokból, a méh és méz szavakat is (Bartha, 1988).

Az idő messzesége (VII. évszázad forduló) és az emlékek tompulása is oka lehetett a hagyományok és növényismereti nyomok gyér voltának; a valóságos növényismeret még ebben a korban is gazdagabb lehetett.

3. Levédiában

A kulturális ökológia alaptétele szerint a táj mélyrehatóan és jellegzetesen határozta meg a benne élő népet (Nagy-Tóth, 1996). Az Őshazához képest sokkal változatosabb vidéket, kedvezőbb földrajzi és természeti környezetet, gazdagabb élővilágot és több hasznosítható növényt talált a magyarság újabb hazájában (Levédia), délebbre, a Don és Kubán folyók és az Azovi- (Meotisz-)tenger mellékén, a Kaukázus lejtőinek lombos-erdős, ligetes, füves-sztyeppés tájain. A vidék, a természetes környezet változatossága, az enyhébb éghajlati viszonyok, a föld termőereje, a társadalmi és más népekkel való kapcsolatok meghatározták az alapfoglalkozásokat (pásztorkodás, halászat-vadászat, állattartás, földművelés, kézműipar) és a megszerezhető megélhetési javakat, amelyek együttesének eredője a sajátos életmód és a népre jellemző kultúra kialakulása.

A magyarság Levédiában (700-800) még nem vált állandó földművelő-kertészkedővé. De az őshazabeli növényismereteit az új környezetében megtermő hasznos növények megtanulásával, számontartásával és esetleg gondozásával bővítette; elsajátítva a szomszédságban élő, fejlettebb termelőgazdálkodást folytató népek ismereteit is. A bolgár-török és alán népek hatására ismerte meg a környezetében előforduló gyümölcsfákat és a fontosabb élelmiszernövényeket. Levédiából, illetve e korból eredeztetik a következő növényismereti és növénytermesztési vonatkozású szavainkat: alma, körte, szőlő, som, kökény, gyümölcs; árpa, búza, borsó, kender, komló, torma; gyopár, kökörcsin, kikerics, bojtorján, cökény, csalán, gyékény, káka, kolokán, üröm; kocsány, kóró; gyertyán, gyürü, hanga, kőris; eke, sarló, szór, arat, tarló, tiló, csepű, orsó, kölyü, őröl, dara, ocsú, bor, seprő, szűr.

Hogy Levédiában (és jelenben is) a növények megismerését mennyire közvetlen hasznuk határozta meg, szemléltetheti két onnan eredeztetett virág esete. "A gyopár szó ősi kincse a magyar nyelvnek és minden bizonnyal már Levédiából hozta magával a magyarság, természetesen a pusztai környezetnek megfelelő jelentésben" (Rapaics, 1932). A szó alapja a "gyap", "gyapjú", ami szőrös, gyapjas növényre utal, illetőleg "gyapon", "gyappan", ami lángra lobbanást jelez ("ebbe aztán úgy bele gyappanik", "ájtatosságra gyaponjál"). Az akkori "gyopár" tehát olyan növény lehetett, amelyet szárazon tűzgyújtásra használtak. Ennek alapján, és földrajzi elterjedését is tekintetbe véve, elsősorban a homoki szalmagyopár, sárga gyopár, molyfű (Helichrysum arenarium) virággal azonosították (Rapaics, 1932). Van azonban egy másik gyopár is (nem a mészkősziklák virága), amely elsősorban Erdélyben jobban elterjedt és rég ismeretes; nevezetesen a parlagi gyopár, gyapjasfű, szőrösfű, papírvirág, parlagi macskatalp (Antennaria dioica), egykori határrészek névadója, miként: "az Gioparos labon" (1667, Zabola, Háromszék vm.); "A' Gyapáros Dombon" (1740, Gyerővásárhely, Kolozs vm.) (Szabó, 1984). Hozzáadva e két gyopárfajhoz a növényrendszertanilag jelenleg érvényes harmadikat, a havasi gyopárt (Leontopodium alpinum) is, nyilvánvalóvá válik az ősi szó, a hagyomány maradandósága a jelölt növény változásával szemben; igazolva ezáltal a botanikatörténészek egykori óvatosságát őseink növénytani ismereteinek megállapításában. "Az eredeti finnugor és honfoglalás előtti török jövevényszavak vetnek némi világot az ősmagyarok növénytani műveltségére, de tekintetbe kell vennünk, hogy igen sok ma használatos elnevezést más értelemben használhattak" (Gombocz, 1936).

A másik virág, amelyet a magyarság Levédiában (vagy már azelőtt is) ismert, a kökörcsin (lókökörcsin, leánykökörcsin, tikdöglesztő /Pulsatilla grandis, P. nigricans/). A kökörcsin és rokonszavai "Kék, vadkék, kökény, kökörcsin azt bizonyítja, hogy a magyarságnak vannak olyan növénynevei, amelyek az ősi pogány hagyományokhoz tartoznak. Ez a szócsoport valahol messze keleten alakult ki török hatás alatt, s eredetét valamikor a VIII. században kereshetjük" (Rapaics, 1932). A kezdeti írásbeliség más növényekre is alkalmazta ezt a nevet, a köztudatban azonban változatlan maradt, mert meghatározta évszázados folyamatos használata. Összetört gyökerét sóval keverve juhoknak adták himlő ellen (Casanate Korvin-kódex, XV. század), leveleivel pedig lovak fekélyes sebeit gyógyították (Beythe, 1583, cit. Gombocz. 1936, 12.). Föld feletti részeit kehes lovak füstölésére is használták a Szilágyságban (Monó) még a XX. század harmincas éveiben is. Bizonyára e használatait őrzi egyik régi neve (lókökörcsin), mert különben mint virág nem feltűnő. A kökörcsin színe mindig azt az általánosan ismert kéket jelentette, amelyet régente az erdélyi vagyonosabb vásárlók kétkedés nélkül megrendeltek; "keókórchyn zin zoknya" (1560); "kökörcsin szín posztó" (1691, 1705); "kökörczien atlac" (1703); "kökörtsén szin Aranyas karkötő" (1768) (Szabó, 1995).

4. Etelközben

Földrajzilag kedvezőbb, növényzetileg változatosabb és bőségesebb tájakat, társadalmilag pedig különböző kultúrájú népeket talált a magyarság a kelet-európai folyók (Dnyeper-Szeret) közötti, a Fekete-tenger északi partjai menti tartományokban (Etelköz, 830-860). E körülmények a magyarság életmódjában is jelentős változásokat idéztek elő. Az itt talált természeti és népességi környezeti viszonyok között fokozódott bizonyára a már Levédiában kazár hatásra elkezdődött nomád állattartó gazdálkodás szerkezetének átalakulása; növekedett a szarvasmarha- és juhtenyésztés aránya, s ezeknél is lényegesebb az, hogy megjelent az ekés földművelés. "A középkori Magyarország gazdálkodási rendszerének, nevezetesen az ekés földművelésnek, szőlészetnek és az állattenyésztésnek a kezdetei a szaltovo-majaki kultúrkörben (Szaltov és Majak környékén feltárt kazárkori települések után) lelhetők fel... Ha földművelésünk szláv hatásra a Kárpát-medencében alakult volna ki, akkor legrégibb szántó-vető szókincsünk nem csuvas, kazár lenne" (Bartha, 1988).

Csuvas szóból származtatják a dió, iráni kurdból a birs, alánból a kert, asz (Aszlár, Eszlár), asszony és gazda, oszétból a tölgy szavainkat, melyeket a makkal együtt Etelközben ismert meg a magyarság. Nagyon valószínű, hogy már itt (vagy még régebbről) ismerte a magyarság a cseresznyét, hiszen a Fekete-tenger déli partjai mentén, Giresun környékén kiterjedt erdőségeket alkotott. E helységtől nyerte nevét is, melyet a rómaiak közvetítésével minden európai nyelv átvett (Settle, 1991). Alán eredetű a zöld szó is, amely valamely füvet vagy csak gyepet jelenthetett. Régente a kert csak kerítést jelentett (Rapaics, 1940), s a Szilágyságban még az 1930-40-es években is a vesszőből fonott és szalmával fedett közkerítést értették alatta (akit csak a "kertugró-leánya" szeretett, az a kutyáé volt). Ebből az következne, hogy a magyarság Etelközben még nem volt kertészkedő nép, bár a gyümölcs fontos táplálékát képezte (Rapaics, 1940). Ám ha a földművelés és kertészkedés itteni meghonosodását elfogadjuk (Bartha, 1988), akkor a kert fogalmán is megművelt és gondozott területet kell értenünk. "Dula király elrabolt leánya tanította meg Magort (Magyart) a kert ismeretére" (Rapaics, 1940).

5. Itthon, a Kárpát-medencében

A Kárpát-medencében úgyszintén az új földrajzi és éghajlati környezet, valamint a szomszédos népek kapcsolataiból adódó kényszerű feltételek, illetőleg az azokból következő új feladatok és foglalkozások határozták meg a kalandozásoknak véget vetni és letelepedni kényszerült magyarság kultúrájának fejlődését. "Az új hazában a helyhez kötöttség, a földművelés elkezdése szabta meg a növényismeret fejlődését" (Gombocz, 1936).

Bizonyos azonban, hogy a Kárpát-medencébe érkezett honalapító magyarság már megfelelő táj- és élőlényismerettel rendelkezett ahhoz, hogy az új feltételek között eredményesen gazdálkodhasson, állatokat tartson, növényeket gondozzon és termesszen. "A honfoglalók műveltsége fejlett és sokrétű volt... Az ugor magyarság az alapvető gabonanövények és termesztésük megismerését nem kerülhette el; bárhol is lett légyen lakóhelye" (Bartha, 1988). A vándorlások idejének életmódjából eddig kikövetkeztetett megismert és használt növények száma megközelíti a nyolcvanat. Ezekhez hozzáveendők még az olyan alapvető élelmiszernövények mint az árpa, a búza és a köles, amelyet kétségtelenül ismerniük kellett, hiszen évezredes földművelő népek vonzáskörében is éltek (Kramer, 1962). A kultúrtörténelem által számon tartottakon kívül mindenkor sokkal több lehetett a szájhagyományokban öröklődő hasznos növények ismerete; miként az az írásbeliség megjelenése utáni oklevelek feljegyzéseiből kitűnik.

A termelőgazdálkodás állandósulása és fokozatos fejlődése mellett a növénytani ismeretek kibontakozását, legfőképpen pedig haladásának irányát a kereszténység felvételével járó írásbeliség, a tanulás terjedése határozta meg. Persze ez nem jelentette az öröklött növényismereti hagyományok kihalását; régi nevek (például kásavirág /Primula/, káka /Thypha/, ürüm /Artemisia/) és gyógyászati eljárások továbbra is megmaradtak (és talán némely helyeken még ma is megvannak). Ezek figyelembevételével a középkori magyar botanika kibontakozásának a következő szakaszait lehet megjelölni:

a.) oklevél-(szájhagyomány-) szavak,

b.) szójegyzékek,

c.) szótárak.

a.) Oklevelek növényei

Az oklevelekben előforduló magyar növényneveket csak akkor értékelhetjük eredményesen és helyesen, ha a művelődéstörténeti környezettant az egész Kárpát-medencére vonatkoztatjuk, mert a természet, a környezet érzékelése (percipiálása) a különböző népcsoportok sajátos ökológiai tapasztalata által valósul meg (Nagy-Tóth, 1996). "Kultúránk természeti képzetei, jelképei azt igazolják, hogy a Kárpát-medencében letelepedett magyarság a kulturális ökológia szerint egységesnek tekinthető" (R. Várkonyi, 1993). "A helységnevek az egységes magyar kultúra részeiben is összetartozó nemzet elemei" (Szabó - Péntek, 1996).

A magyar nyelvterület egészén levő mintegy húszezer településnévből csaknem ezernek valamely növénynév az alapja. Ezeknek a régi magyar településneveknek száz növényfaj képezi eredetét. Gyakoriságuk sorrendje a következő: alma 57; mogyoró 43; som, körte, meggy, kökény, szilva 30-20; szeder 20-10; kender, árpa 10-5 (Murádin, 1996). A településnevek eredetének egy része növénynevű személynév (Almás, Árpád, Kökény, Meggyes, Som) (Rapaics, 1932). A helységnevek gyakorisága és elterjedtsége a gyümölcsfák termőhelyeinek is bizonyítékai; Erdélyben több mint a Kárpát-medence más tartományaiban (Nagy-Tóth, 1998).

Sajnos a megszerzett szépséges, földrajzilag és ökológiailag egységes hazában sem lelte nyugalmát a magyarság. Mintha nem lett volna elegendő az idegen népekkel való háborúskodás, egymás között is folyton viszálykodtak, és osztozkodtak a már birtokba vett területeken. A sok pereskedés bizonyára csupán a táj- és növényismeretet gazdagította, ugyanis az ezek miatt ismétlődő határjárások leggyakoribb gyepüi /1212/, jelzői (meta) a feltűnő fák /1055/ (fűz 1001, szil 1015, kőris 1055, nyír 1055, berkenye 1055, éger 1067, hárs 1093, nyár 1113, bükk 1130, tölgy 1181, kökény 1228) vagy a számon tartott tájalakulások (sövény 1015, tó 1015, kert 1055, aszó 1055, láp 1055, bokor 1055, mező 1055, fű 1061, liget 1121, zsombék 1137, erdő 1138,mál 1156, berek 1158, rét 1210, tarló 1212, semlyék 1244, irtoványok 1271, cserjék 1358) voltak.

Különösen makacs osztozkodások folytak a megművelt területek (szántók 1002, szőlők 1075) és a rendszeresen megszedett gyümölcsösök (1130) és gyümölcsfák (som 1001, alma 1009; veres alma 1296; dió 1015; körte 1055; aprókörtvél 1145, sárkörtvél 1258, veres körtvél 1275, szürke körtvél 1295, kalamár körtvél 1304, remete körtvél 1325, csákán körtvél 1330, farkasakasztó körtvél 1368, gyöngyös körtvél 1386, árpával érő körtvél 1395; mogyoró 1055, meggy 1220) és makkosok (1186) birtoklásáért.

Nem kétséges, hogy az oklevelekben felbukkanó növénynevek csak egy részét, a feltűnőbbeket, a "hasznosabbakat" képezik az általánosan ismerteknek, mely utóbbiak száma jóval több kellett hogy legyen. Ez tűnik ki a későbbi vagy egyidejű szójegyzékek viszonylagos bőségéből.

Az oklevelekben, idegen (latin) írásszövegekben felbukkanó növénynevek (az előbbieken kívül még: fenyő 1075, gyertyán 1242, szömörce 1282, tövis 1135) mint tájékozódási pontok, határjelek mindenki részéről (még a jobbágyok által is) ismertek kellett hogy legyenek; és természetesen ma sem idegenek számunkra, talán a godolya (körte) kivételével.

A középkor évszázadainak hiteles anyagaiból (nem csak oklevelek) összeszedett és azonosított növénynevek és növényismereti és termesztési fogalmak száma megközelíti a háromszázat (kb. 272). Ebből szabadföldi vadontermő növény: 91, termesztett: 89, növényismereti és tájnévi fogalom: 92 (Benkő, 1990-1995). Néveredeti százalékos arányuk megoszlása a vadon termő növények neveiben 65 % ősi örökség, 30 % szláv kölcsönzés; a termesztett növényekben 35 % régebbi szerzemény, 27 % pedig szláv eredetű; a fogalmak közül 72 % ősibb eredetű és csak 25 % a szláv elem.

Az 1023 és 1300 között kelt 603 erdélyi oklevélben (Jakó, 1997) harmincöt növény neve fordul elő; 13 termesztett, 17 szabadföldi növény és 5 növényzeti szó. Nagy részük, természetesen, a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában (TESz) is megvan, de az erdélyi anyagban találhatók korábbi említésűek; például a szőlő és a szilva már az 1060-1063. évekből ismert. Ebben az anyagban található Rogerius beszámolójának azon részlete (1241-1242), amelyben a tatároktól való megszökése után, a Kárpátoktól Gyulafehérvárig és onnan Frátáig (Kolozs vm.) tartó útja van leírva, s amelyben megrendítően említi a tölgyfakéregdara és liszt keverékéből készített fekete kenyeret, és a tönkrement falusi kertekben a fokhagyma, porcsin (Portulaca oleracea) és hagyma, továbbá a mályva, cicardis és cicutaria (gémorr) maradványait. E növények megléte a korhoz képest fejlett növénytermesztést, következésképpen megfelelő növényismereti színvonalat jelez.

A termelőgazdálkodás fokozódása és a velejáró növényismeret bővülése tűnik ki a kolozsmonostori konvent 1289-1484. évi jegyzőkönyveinek (Jakó, 1990, 1997) anyagából is, amelynek birtokpereskedési és hagyatéki tárgyai a legtöbb esetben gyümölcsösök, szőlők, megművelt területek. Így például Deréte (Kolozs vm.): kúria és vele szemben csűrös- és gyümölcsöskert (1469); Felsőtök (Doboka vm.): szőlőhegy (1442); Bikal (Kolozs vm.): szántóföldeken, szénafüveken és erdőkön osztozkodtak (1444); Kisbuda (Kolozs vm.): Cseresznyefabérce nevű erdő eladása (1451); Kide (Kolozs vm.): Bekekörtvél nevű rét elfoglalása (1440). A jegyzőkönyvekben harmincöt növényről és vonatkozó fogalomról történik említés, s az oklevelekéhez képest több a termesztett, megszedett növény (búzaasztag, Bekekkörtvély, cseresznye, meggy, kölesmező) és hasznosított terület (szénamező, irtovány, gyepü). Itt történik említés ültetett fűzről is (1430).

Élénk és jövedelmező termelőgazdálkodásról tanúskodnak a váradi püspökség középkori iratai is. Várad első lakosai (1083-1095) közül nem hiányoztak a szántóvetők, vincellérek, méhészek és betegápolók. A Váradi Regestrum (1205-1235) a lakosság foglalkozásai között feltünteti a föld- és szőlőművelőket meg a méhészeket. Elvin püspöknek (1189-1200) Biharon öt szőlője, Micskén pedig palotája volt. Góg ispán (1231) a lelkészének egy ekényi (150 hold) földet rendelt és annak megművelésére szolgákat, akik neki arattak, fát hordtak és sert főztek (amihez pedig árpa és komló is kellett). A lelkészeknek, egyébként, minden házaspár évenként egy véka búzát meg egy csirkét fizetett. Mindezek előállításához megfelelő növényismereti és termesztési tudás kellett. "Az ősök karddal szerezték e hazát, de papjaink tartották meg azt számunkra kereszttel és ekével" (Bunyitay, 1883), és hozzátehető: ma a tudás fogja megtartani.

A növényismeret bővülésének jele a fajszámnövekedés mellett a faj- és fajtamegkülönböztetés (tölgy, cser; nyár, jegenye; vackorkörtvély, nagykörtvély, Bekekörtvély) is. De ezekben a régi okmányokban meglelhetőek a jelenlegi botanika újabb ágazatának, a növényzeti (vegetáció) kutatásoknak egyes ma használatos szakkifejezései is (gyep, tölgyes, nádas, gyékényes, somos).

b.) Szójegyzékek

A királyoktól kapott nagykiterjedésű birtokok és számos kiváltság, a kötelező jobbágyi szolgáltatások révén a kolostorok szerzetesrendjei döntően befolyásolták a termelőgazdálkodás folyamatosságát, s ezáltal a helyhez kötött életmód végleges kialakulását, az írásbeliség és műveltség terjesztését. A kereszténység felvétele után létrehozott kolostorok (1003-1172) körül vált rendszeressé a földművelés és kertészkedés. A termesztett növények megválasztását és megismerését részben a szerzetes papok nyugat-európai tanulmányai határozták meg, részben pedig - kiegészítően és szükségből - a helybelileg ismert és használt növények. Valószínűsíthető, hogy a megtelepedett magyarság által addig ismert és termesztett, begyűjtött némely őshagyományos növény feledésbe is merült.

Ismeretes, hogy a Nyugat-Európában termesztett legfontosabb kerti növényeket Nagy Károlynak (742-814), a frankok császárának tulajdonított jegyzék, a Capitulare de villis et cortis imperialibus (795) tartalmazza. Ebben a jegyzékben nyolcvankilenc növény termesztése van előírva, melyekből hetvennégy lágyszárú (herba). Ez a magyarázata annak, hogy a szójegyzékek főleg lágyszárú konyhakerti és gyógynövények neveivel gazdagították a középkori magyar növényismeretet.

A Pray-kódex (XII-XIII.század fordulója) összesen huszonhét magyar növénynevet tartalmaz, melyek közül tizenöt a Capitulare-ban is előfordul (Rapaics, 1932). A szőlő és boróka kivételével valamennyi lágyszárú, és csak kevés közöttük a magyar tájakra (is) jellemző. Legtöbbjük gyógynövény.

A Besztercei szójegyzék (1395 körül) a füvek, gyümölcsök és fák köréből kb. kétszáz növénynevet tartalmaz, de túlnyomó többségük gyógy-, fűszer- és zöldségnövény. A TESz-ben előforduló növénynevek egy része (kb. harminc) e forrásból származik.

A Schlägli szójegyzék (1405 körül) fogalomköre (4) és növénynév-jegyzéke (kb. 250) is bővebb, de sok szó ismétlődik. E két szójegyzéket azonos származásúnak tartják (Rapaics, 1932).

A Casanate Korvin-kódexében (XV. század vége) nyolcvanhárom magyar bejegyzés található, melyek közül negyvenkettő itt fordul elő először. Nagy számuk népies növény (bakfű, bogácskóró, farkasalma, farkashárs, gezemice, iglice, sárkerep, vadkék), más részük ezeknek is nyugati hatás eredménye. Két állatorvosi receptet is tartalmaz. Gombocz Endre (1936) szerint "ez az első írott nyom, mely arra enged következtetni, hogy növénytannal, legalábbis mint az orvostudomány részével foglalkoztak a középkorban".

A szójegyzékek közül a Pray-kódexet tekintik az első magyar gyógynövényjegyzéknek. A növényismeret kibontakozására általában, a botanika tudomány fejlődésére mindenkor talán a legserkentőbb hatással a gyógyítás volt. A legtöbb gyógyír már a suméroknál is a növényvilágból (kasszia, mirtusz, csombord, fűzfa, körte, fenyő, füge, banán) származott (Kramer, 1962). Jelenleg is van olyan vélemény, hogy minden növény lehetséges gyógynövény. Nem véletlen, hogy a középkorból ismert növények nagy része ma is javallott gyógynövény.

A szójegyzékek fokozatosan gazdagodó növénynévanyaga bizonysága a növényismeret fejlődésének. Ennek ellenére nem tükrözi a Kárpát-medence középkori növénytermesztésének és kultuszának akkori európai színvonalát. Az Anjou-királyok (1308-1437) és Mátyás király (1458-1490) korában jelentős gyümölcsösök és mesés reneszánsz kertek keletkeztek, melyekben "a kertészet minden művével, a virágok különféle fajtáival megrakott ágyak" léteztek, sajnos azonban a hársfa volt az egyetlen, amelyet megneveztek (Rapaics, 1932).

A szójegyzékek a középkor legfontosabb iskolai feladataiként a latin nyelv tanításának az eszközei voltak (Rapaics, 1932). Szikszai Fabricius Balázs vallotta, hogy "tanítványai az őket körülvevő tárgyakról tudjanak szabatosan latinul beszélni, hogy a magyar fiúk a magyar viszonyok közt előforduló tárgyakat tudják latinul megnevezni." Az ő szójegyzéke (Nomenclatura, 1590) több mint hatszáz növénynevet tartalmaz, a növényalaktani és növénykórtani, valamint más természettudományi fogalmak mellett.

A szójegyzékek vezettek el a szélesebb körű könyves botanika (mint szótárak, füvészkönyvek) létrejöttéhez, mely azonban már a következő korszakok eredménye.

6. Következtetések

a.) A magyarság növényismerete anyanyelvében gyökeredzik; azzal egyidejűleg gyarapodott és fejlődött.

A növényismeret folytonosan bővült és csiszolódott az ekés földművelés és kertészkedés színvonaláig még a honfoglalás előtt, a többször változtatott természeti és társadalmi környezetnek megfelelően.

b.) A középkori növénynevek és növényismereti fogalmak eredetének 25-30 százaléka szláv. A szláv jövevényszavak aránya, a Kárpát-medencei új természeti viszonyokon kívül, a kolostorok és nemesek birtokain alkalmazott szláv eredetű jobbágyok nagyobb számának is tulajdonítható.

A Kárpát-medencébe letelepedett magyarság nem kényszerült termékbehozatalra, ami a növényismeret és termesztés akkori európai színvonalát bizonyíthatja.

c.) Az oklevelek és szójegyzékek magyar növénynevei csak kis része ("kövülete") az élő nyelvben létezettnek, ami kitűnik olyan ma is használt és oklevelekben nem szereplő régi nevekből (káka, kásavirág), amelyek bizonyára ősi eredetűek.

A honfoglalás és a kereszténység felvétele után sok idő telt el (talán százötven-kétszáz év) míg a magyarság saját népéből kinőtt írástudói kinevelődtek, akik az ősi és hazai hagyományokat és növényismeretet az akkori nyugat-európai kultúrával azonosítani tudták.


Kulcsszavak: anyanyelv és növényismeret, a magyar növényismeret kezdetei


Irodalom

Bartha Antal (1988): A magyar nép őstörténete. Akadémiai, Budapest

Benkő Lóránd (főszerk.) (1976-1995): A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I-III. Akadémiai, Budapest

Bunyitay Vince: (1883): A váradi püspökök. A Püspökség alapításától 1566. évig. Nagyvárad (A püspökség hasonmás kiadása 1999)

Clusius, Carolus. - Beythe István (1583): Stirpium nomenclator Pannonicus. in Gombocz Endre: (1936): A magyar botanika története. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest

Gombocz Endre: (1936): A magyar botanika története. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest

Horváth G. (1896): A honfoglaló magyarok természetrajzi ismeretei. Természettudományi Közlöny. XXVIII. 513.

Jakó Zsigmond (kivonatokban közzéteszi) (1990): A Kolozsmonostori Konvent jegyzőkönyvei (1289-1556). I. (1289-1484). Akadémiai, Budapest

Jakó Zsigmond (közzéteszi) (1997a): Erdélyi okmánytár. I. Akadémiai, Budapest

Jakó Zsigmond (1997b): Társadalom, egyház, művelődés. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest.

Jávorka Sándor (1925): A magyar flóra. Studium, Budapest.

Kramer, Samuel Noah (1962): Istoria începe la Sumer. Ed. Stiintificâ, Bucuresti

Murádin László (1996): Anyanyelvünk ösvényein. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely

Nagy-Tóth Ferenc (1996): Művelődéstörténeti környezettan. Korunk (Kolozsvár). III, VII, 6, 98-101.

Nagy-Tóth Ferenc (1998): Régi erdélyi almák. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása, Kolozsvár

Rapaics Rajmund (1932): A magyarság virágai. Királyi Magyar Természet-tudományi Társulat, Budapest

Rapaics Rajmund (1940): A magyar gyümölcs. Királyi Magyar Természet-tudományi Társulat, Budapest

Rápóti Jenő - Romváry Vilmos: (1987): Gyógyító növények. Medicina, Budapest

Settle, Mary Lee (1991): Turkish Reflections. Prentice Hall Press, New York

Shklovsky, Victor (1988): Lev Tolstoy. Raduga, Moskow

Soó Rezső (1965): Fejlődéstörténeti növényrendszertan. Tankönyvkiadó, Budapest

Szabó T. Attila (szerk.) (1984): Erdélyi magyar szótörténeti tár. IV. Kriterion, Bukarest

Szabó T. Attila (szerk.) (1995): Erdélyi magyar szótörténeti tár. VII. Akadémiai-Kriterion, Budapest-Bukarest.

Szabó T. Attila - Péntek János (1996): Ezerjófű. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Szamota István - Zolnai Gyula (szerk.) (1902-1906): Magyar oklevél-szótár. Horánszky Viktor Könyvkereskedése, Budapest (Utánnyomás, 1984)

Szikszai Fabricius Balázs (1590): Nomenclatura. Exudebat Ioannes Czaktornyaj, Debrecini (Melich J. kiadása. Akadémiai Értesítő a Nyelv- és Széptudományok köréből. XIX. 9.)

R. Várkonyi Ágnes (1993): A legfiatalabb tudomány. Történelmi és a művelődés históriája. In: R. Várkonyi Ágnes - Kósa László (szerk.): Európa híres kertje. Orpheusz, Budapest


1. Táblázat

Középkori magyar növénynevek és növényismeretekre utaló fogalmak (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1990-95)


Termesztett növényekSzabadföldi növényekNövényismerettel kapcsolatos fogalmak és tájnevek
alma, 1009; ótörökbarkóca 1257; szláv (Sorbus torminalis)ág 1158; ősi örökség
aprókörte 1145; ótörökbeléndek 1395; szláv (Hyoscyasmus niger)aszó 1055; ősi örökség
ánizs 1378; latin (Illicium anisum, Pimpinella anisum)berkenye 1055; szláv (Sorbus aucuparia)asztag 1395; szláv
árpa 950, ótörökbodza 1237; szlávavar 1485
atracél 1401; szláv (Anchusa (Borrago) officinalis)bojtorján 1230; ótörök barka 1469
bab 1211; szláv (Vicia faba) lóbabborköles 1328; szláv (Echinocloa crus-galli) kölesfű, futómuharbecő 1416
barack 1395; szlávborostyán 1282; szláv (Hedera helix) repkényborostyán berek 1158¸finnugor
birs 1395; ősibukszus 1416, latinbimbó 1456
bors 1075, ótörökbükk 1130boglya 1291; ősi
borsó 1229; ótörökbürök 1405bogyó 1505; ősi
búza 1138; csuvascédrus 1395; latinbokor 1055
cékla 1322; szlávcsabaíre; 1500, magyar (Sanguisorba officinalis, S. minor) vérállítófű, vérharmatfűbor 1116; ótörök
ciprus 1508; latincsalán 1214; ótörökbújt 1416
cirok 1465; szlávcser 1193; szlávburján 1343; szláv
cseresznye 1256; latincsiperke 1211;szlávcsemete 1211
csicseri (borsó); latin (Cicer arietinum) lófogúbabcsormolya 1261;szláv (Melampyrum arvense) fekete búza, rókafarkcserje 1358; magyar
csombor 1220; szlávéger 1067csipke (bokor) 1113; szláv
dinnye 1093; szlávencián 1520; németdudva 1509
dió 1015; csuvasezerjófű 1395; (Dictamnus albus) szarvasfű (Paliurus spina-Christi) krisztustöviseke 1358; ótörök
egres 1395; latinfagyal 1395; ősi örökségerdő 1138; magyar
eper 1075; ősi örökségfagyöngy 1525fa 1055; ősi örökség
fokhagyma1395; ősi örökségfenyő 1075; ősi örökségfonnyad 1456; ősi örökség
füge 1395; olaszfűz 1001; ősi örökségfű 1061; ősi örökség
godolya (=körte) 1275; szlávgalagonya 1327; szlávgabona 1405; szláv
görögdinnye 1395; bizáncigesztenye 1244; bajor-latingereblye 1319; szláv
gyapot 1372gomba 1138; szlávgerezd 1395¸szláv
gyömbér 1395; latin (Zingiber officinalis, Geum urbanum)gyékény 1219; ótörökgubacs 1067; finnugor
hagyma 1211; ősi örökséggyertyán 1225; ótörökgyep 1272
hajdina 1495; szláv (Fagopyrum esecullentum) pohánka, tatárbúzagyopár 1346; ótörökgyepű 1212
izsóp 1165; latin (Hyssopus officinalis)halyag 1254 (Physalis alkekengi) papmonyagyökér 1130; ősi örökség
jácint 1416; latinhanga 1293 (Amygdalus nana) törpe mandula (Calluna vulgaris) hangafű, vad ciprosgyümölcs 1130; ótörök
kapor 1405; szláv (Anethum graveolens) uborkafűharaszt 1225; szláv (=éger) határ 1061; ősi örökség
káposzta 1336; szlávhárs 1093; ősi örökségirt 1271; ősi örökség
kender 1192; ótörökherep 1336kalangya 1370; szláv
köles 1138; ősi örökséghinár 1367kalász 1211; szláv
kömény 1405; görög-latinhorfű 1395; (Origanum vulgare) fekete gyopár, vargák füvekapa 1138, szláv
körte 1055¸törökhunyor 1395; ősi örökségkasza 1138; szláv
lednek 1471; szláv (Lathyrus sativus) szeges borsó, csicseri borsóibolya 1340; latinkazal 1330; szláv
len 1181; szlávimola 1193kenyér 1210; ősi örökség
lencse 1325; szláviszalag 16. sz.; szlávkert 1055¸ősi örökség
levendula 1533; latinjegenye 1239; szlávkobak 1340; kun-besenyő
levesztikom 1405; latin (Levisticum officinarum) lestyánjuhar 1232; szlávkóró 1150; ótörök
liliom 1252; latinkáka 1138; ótörökláp 1055; ősi örökség
mák 1395; szlávkákics 1500; (Cicerbita (lactuca) muralis) sebfűlapu 1285; szláv
mályva 1395; latinkakukkfű 1395 (Thymus vulgaris) tömjénfű, vadzsombor liget 1121; ősi örökség
mandula 1328; olasz (Amydalus (Prunus) communis)kapotnyak 1525; szláv (Asarum europaeum) vadgyömbérliszt 1279; ősi örökség
meggy 1220; ősi örökségkatáng 1395; török (Cichorium intybus) napranéző fű lugas 1284
menta 1395; latinkomló 1130; ótörökmag 1130; ősi örökség
meténg 1516; (Vinca minor) télizöld, szárfűkonkoly 1193; szlávmakk 1186
mézes körtvél 1422kökény 1228; ótörökmál 1156; ősi örökség
mogyoró 1055; ősi örökségkökörcsin 1395; ótörök (Pulsatilla grandis) lókökörcsinméz 1253; ősi örökség
mogyoró-hagyma 1395kőris 1055; ótörökmező 1055; ősi örökség
murok1516; szlávkikerics 1405; ótörök (Colchicum autumnale)mocsár 1231; szláv
narancs 1481; olaszloboda 1378; szláv (Atriplex hortense) ízetlen fű molva (mocsár) 1240
naspolya 1395; latinlómenta 1500; magyar-latinnádméz 1493
pálma 1416; latinlóhere 1326ocsú 1211¸ótörök
paraj 1395; ófrancia (Chenopodium ambrosioides, Ch. capitatum, Spinacea oleraceu)lórom 1395olt 1278; ősi örökség
párhagyma 1456; latin (Allium porrum) póréhagymalucfenyő 1255; szláv palánta 1372; latin
petrezselyem 1395; latinmagyal 1193parlag 1223; szláv
pohánka 1494; szláv (Fagopyrum esculentum) hajdinamuhar 1283; szláv pázsit 1303; szláv
pomagránát 1470; olasznád 1121pelyva 1372; szláv
porcsin 1516; olasz (Porlulaca oleracea) poresfűnadragulya 1490 (Atropa belladonna) ördögszőlő, farkasszilvapozdorja 1416; szláv
puszpáng 1525; bajor-osztráknyár 1055; ősi örökségpuszta 1306; szláv
raponc 1516; olasznyír 1055; ősi örökségrét 1210
répa 1310; szlávpáfrány 1209; szlávsarjú 1364
retek 1395; szlávpaponya 1500 (Physalis alkekengi) papmonya halyag sarló 1109; csuvas
rizs 1493; olaszperje 1471; szlávsemlyék 1244
rozmaring 1533; latinpipacs 1252sör 1392
rozs 1137; szlávpipitér 1409sövény 1015
rózsa 1181; latinpöfeteg 1525szalma 1130; szláv
ruta 1395; latinrekettye 1181; szlávszánt 1002; magyar
sáfrány 1395sás 1220széna 1055; szláv
saláta 1500; olaszsulyom 1075; ősi örökségszilács 1469; magyar
som 1001; ótörökszáldob 1221tarló 1212; ótörök
sóska 1430szeder 1193tenyészik 1519
spárga 1525; olasz (Asparagus officinalis) istenlovafarkaszegfű 1395 terem 1195
spenót 1500; németszil 1015; ősi örökségtermészet 1372
szilva 1192; szlávszömörce 1282; magyar (Cotynus coggygria) parókafa tó 1015; ősi örökség
szőlő 1075; csuvasszömörcsög 1198; szlávtoklász 1402; szláv
tárkony 1234; arab (Artemisia dracunculus) ürömtapló 1395; töröktorzsa 1219; olasz
tatárka 1533; ukrántiszafa 1250tő 1055; ősi örökség
torma 1252; ótörök tisztesfű 1500; szláv (Stachys officianalis) sebfű, betonikatörek 1262
tök 1198; szláv topolya 1113; szlávtörzsök 1150
tönköly 1498; némettölgy 1181; oszéttőzeg 1082; török
uborka 1405; szlávtövis 1135; ősi örökségugar 1299; szláv
viola 1276; latinturbolya 1516; szláv (Anthriscus cerefolium) turbolya (Chaerophyllum bulbosum) barabolyvenyige 1475; szláv
wereskörtvély 1275tüske 1512; ősi örökségvessző 1325; ősi örökség
zab 1211; szlávüröm 1362; törökvet 1138; ősi örökség
zsálya 1237; latinvadalmafa 1395vetemény 1416
vadkörtvély 1560virág 1237; ősi örökség
vadszőlő 1395zsombék 1137
zsúp 1476; német


2. Táblázat

Erdélyre vonatkozó 1023-1300. évek közötti oklevelekben előforduló növénynevek és növényzeti kifejezések (Jakó Zs. 1997)


Termesztett (gyűjtött) növényekSzabadon (vadon) növő növényekNövényzeti fogalmak
Almas 1234-1235 Almaspataka 1268 Almazeegh (Almaszeg) 1274Nogebik (Nagybükk) 1223 Biku (Bükk) 1223 Byk (Bükk) 1299 Bikpotoka (Bükkpataka) 1282 (Husse) Berke 1177 Gekenes (Gyékényes) 1261 Gykynus (Gyékényes) 1292
Wachuncurtuely (vackorkörtvély) 1270 Nagheozthwely (Nagykörtvély) 1299
Gyoud 1282, Gyog 1299 (Diód) Gyomál (Diómál) 1299Nadus (Nádas) 1269 Nadasd 1296
Eperjes 1296Ligueth (Liget) 1299
Gezthene Berche (Gesztenyebérce) 1268Cher (Cser) 1299Ret (Rét) 1177
Sciluas 1060-1063, 1177, Zyluas 1275 (szilvás) Zyluastelwke (Szilvástelke) 1296 Eguerpatak (Égerpatak) 1223
Sceleus (Szőlős) 1060-1063Feketefa (?) 1274
Sumuspatak (Somospata) 1234-1235Feny(w) (Fenyő) 1299
Gemelchen (Gyümölcsénes) 1227Fyzeskuth (Füzeskut) 1177
Arpas 122Fwz (Fűz) 1299
Bursors (Borsós) 1229Jartan (Gyertyán) 1259
Kenderhelfew(Kenderhelyfő) 1259 Kethkenderfend (Kétenderföld) 1268 Gurtanus (Gyertyános) 1261
Malva (Mályva) 1241-1242Ghyorthyan (Gyertán) 1299
Gumbas (Gombás) 1231
Harazt 1282
Jegenye 1296
Yhar (Juhar) 1299
Kukener (Kökényér) 1256
Monyorospatak (Mogyoróspatak) 1177
Mynorow (Mogyoró) 1259
Nyar 1299
Nyr (Nyír) 1219 Nyreserdw (Nyíreserdő) 1268
Rekety (Rekettye) 1269
Zylkerek (Szilkerék) 1275 Sylkereke (Szilkereke) 1292
Tulgpotoka (Tölgypataka) 1282
Thwl (Tölgy) 1299


3. Táblázat

A kolozsmonostori konvent középkori (1289-1484) jegyzőkönyveiben előforduló növénynevek (Jakó Zs. 1990)

Növénynév, évszám			Helység	

Almas 1440				Zenthhyral, (Colos vm.)	
Kerthwelfa 1441				Petherlaka, (Thorda vm.)	
Kerwelfa 1461				Zomordok, (Colos vm.)	
Bekekertwel 1440			Kyde	
Kertwelkapw 1481			Sarumberek	
Chereznyefaberche 1451, 1452		Obuda, Wybuda, (Colos vm.)	
Meggesdomb 1468				Iklód, (Colos vm.)	
Byk 1444, Bykes 1448			Bykal, (Colos vm.), Hywd, Acintus, (Fehér vm.9	
Bagychehereye 1414			Bykal, (Colos vm.)	
Kewmegychereye 1444			Bykal, (Colos vm.)	
Nyr 1444				Bykal, (Colos vm.)	
Diomál, Dyod 1452			Diód	
Ad, Od (Diósad), 			Sampson, Diósad, (Külső-Szolnok vm.)	
 Dyos, 1430, 1441, 1455, 1458
Kelesmezew, Kewlesmezew 1455, 1458	Kölesmező, (Colos vm.)	
Zylvas 1440, 1454, 1481			Szilvás (Doboka vm.), Zwchák (Colos vm.)	
Zyluasthelek 1427			(Colos vm.)	
Kewkenpathataka 1453, 1482		(Colos vm.9	
Szewlews 1427, szőlő 1430, 1442, 1451	(Colos vm.); Papfalva, (Colos vm.); Felsewthewk (Doboka vm); Cluswar	
Jeghenye 1427				(Colos vm.)	
Egeres 1427; Egerfa 1430		(Colos vm.); Répás (Hunyad vm.)	
Nadas 1427				(Colos vm)	
Monyorokerek 1440			(Colos vm.)	
Búzaasztag 1461				Baach (Colos vm.)	
Syl 1430; Zylfa 1466; Zyl 1473		Répás (Hunyad vm.); Lele, Gewcy	
Nyres 1457		
Gyerthyanus 1475			Belthewk (Közép-Szolnok)	
Thwl 1430; makkos 1455, 1475		Répás (Hunyad vm.), Ilyesthelek (Közép-Szolnok), Hydweg (Fehér vm.)	
Nyaras 1430				Répás (Hunyad vm.)	
Fűz (ültetett) 1430; 			Bongarth (Doboka vm.), Thordalaka	
 Fyzegpathaka 1449, 1450; 
 Fewzygh 1450, Fywzkwth 1455	
Rakathyakuth 1430			Sampson (Külső-Szolnok)	
Thywsseswewlg 1453			Zabed (Kykellew vm.)	
Kuthchereye 1442			Zenthyvan	
Gyümölcsöskert 1469; Gyümölcsös 1468	Derythe (Kolos vm.), Zenthkeresztmachasa	
Malwabercz 1461				Zenthkyral (Colos vm.)	
Zenamezew 1440				Alsójára	
Gyekenes 1457, 1461			Gyékényes (Belső_Szolnok vm., Közép-Szolnok vm.)	
Gyepew 1475				Hydweg (Fehér vm.)	
Yrthowan 1441				Inakthelke (Clus vm.)	


4. Táblázat

A középkori magyarság által ismert jelenleg is hasznosított gyógynövények (Jávorka S. 1925, Soó R. 1965, Rápóti J., Romváry V. 1987)


Rendszertani névJelenkori népi névGyógynövény név
Beléndek (Hyoscyamus niger)Ördögszem, beléndfű, boszorkányfű Hyoscyami folium, semen off.
Bodza (Sambucus nigra)Gyepü bodza, borzafaSambuci cortex, flos, folium, fructus
Bojtorján (Arctium lappa)Nagy lapu, keserű lapuBardamae radix, med.
Bürök (Conium maculatum)Sípfű, bürökConii maculati herba, fructus med.
Csabaire (Sanguisorba minor)Vérállító fű, vérszopóka
Csalán (Urtica dioica)Csillyan, csohányUrticae folium, herba, med., Köszvény ellen
Csiperke (Psalliota campestris)Cseperke, pecserte
Csormolya (Melampyrum arvense)Fekete búza, rókafarkfűVetési gyom, búzaliszt méreg
Ezerjófű (Centaurium umbellatum, Dictamnus albus)Kis-ezerjófű, eperfű, földepe, cintória, szarvasfű, körösfalevelű fűCentaurii herba, off.
Fagyal (Lingustrum vulgare)Fagyal
Fagyöngy (Viscum album)Enyves bogyóVisci frons et herba
Galagonya (Crataegus monogyna)Csipkefa, istenalma, ibafa, disznókörte Crataegi folium, flos et fructus
Gyopár (Leontopodium alpinum, Helichrysum arenarium, Gnaphalium uliginosum, Antennaria diocaHavasi gyopár, Homoki gyopár, Iszapi gyopár, MacskatalpHelichrysii flos, tűzgyújtás
Horfű (Origanum vulgare)Szurokfű, gyapor, fekete gyopár, vargák füve Origani herba, med.
Hunyor (Helleborus purpurascen, H. dumetorum)Kígyófű, Krisztusvirág
Hellebori rhizoma et radix, Állatok szügyébe, fülébe húzzák
Ibolya (Viola odorata)Kék viola, kékicseViola odoratae radix, flos et folium
Imola (Centaurea jacea, C. cyanus)Búzavirág, csüküllőCyani flos
Iszalag (Clmatis vitalba)Vénic, ördögcérnaLábáztatás, főleg gyermekek lábkiegyenesítésére
Kákics (Mycelis / Lactuca, Cicerbita / muralisSebfű, tolvajfű, porcogó saláta Vérző és gennyező sebekre
Kakukkfű (Thymus vulgaris, T. serpillum)Balzsamfű, mézfű, tömjénfű, vadzsomborThymus vulgaris et serpylli herba, fűszer és tea
Kapotnyak (Asarum europaeum)Tömjénfű, vadgyömbér, kerek kaporAsari herba cum radice
Katáng (Cichorium intybus)Napranézőfű, mezei kék liliom, katlankóró
Cikória kávé, virága frissen vérző sebre (aratáskor)
Konkoly (Agrostemma githago)Ördögborda, sonkóVetési gyom, magvai mérgezőek
Kikerics (Colchicum autumnale)Kökörcsin, őszike, kutyadöglesztő fű, guzsalyülőColchici semen, tuber, Kolchicin-méreg
Kökörcsin (Pulsatilla grandis)Leánykökörcsin, lókükörts, tikdöglesztő
Pulsatillae herba, lovak sebeire, kehes lovak füstölése
Laboda (Atriplex hastata, hortensis)Német paréj, ízetlenfűTavaszi saláta
Lómenta (Mentha longifolia)Lúminta, vizimentaMenthae aquaticae herba, forrázata öblögetésre
Lórom (Rumex acetosella)LósóskaRumicis fructu, tea, friss levele töltike, tehenek tisztulására
Muhar (Setaria verticillata, S. viridis, S. italica)Mohar, kölesfű, selyemfűTáplálék, termesztették
Nadragulya (Atropa belladonna)Bolondítófű, Ördögszőlő, farkascseresznye, álomhúzóBelladonnae radix, folium, Tinctura Belladonnae
Paponya (Physalis alkekengi)Zsidócseresznye, paptöke, Vénusz köldöke Főzete reumás fájdalmakra
Pipacs (Papaver rhoeas)Vadmák, píp, cúcikPapaver rhoeas flos, gyermek altató (píp)
Pipitér (Anthemis cotula, A. arvensis)Székfűvirág, kutyakaporFőzete lábfájásokra
Szömörce (Cotinus coggygria)Cserszömörce, festőfaCotini folium, Cserzőanyag, sárgafesték
Tisztesfű (Stachys recta)Tarlóvirág, parlagi fűBetonicae herba, Sideritidis herba)
Turbolya (Anthriscus cerefolium, A. silvester, Chaerophyllum bulbosum) Árticsóka, Vadturbolya, Olaszsaláta, mogyorósaláta, forrázófűCerefolii herba, fructus et semen, Gyökerét táplálékul
Üröm (Artemisia vulgaris, A. absinthium)Taplóüröm, kálomista tapló, féregmag, anyafűArtemisiae herba, radix, Absinthii folium


<-- Vissza a 2005/2 szám tartalomjegyzékére