Bolygó király

Szereplők:

SZUPER KáROLY
RADáKOVICH BóDOG

Játszódik: 1848. március 15-én este a pesti Nemzeti Színház egyik öltözőjében

VASGEREBEN -- családi nevén RADÁKOVICH JÓZSEF -- a legnagyobb gazkölyök, kinek nincsen párja. Kicsapva minden iskolából, gyalog indul Győrbe. Győrött megtudja, hogy bizonyítványa a jogakadámiára beiratkozni nem elégséges. Egy évi nyomorgás után megismerkedik egy RADáKOVICH BóDOG nevű gazdasági gyakornokkal, akinek bizonyítványait annak tudta nélkül kikéri; a BÓDOGnév mellé odaírja a JÓZSEF nevet is. Ezzel a bizonyítvánnyal, RADáKOVICH BóDOG JóZSEF néven beiratkozik Győrben a jogra, ahol alkalmat nyer tehetségei kifejlesztésére.

(A Pallas Nagy Lexikona, ill. Barabás Ábel: Vas Gereben)

SZUPER KáROLY -- színigazgató, született Halason 1821., meghalt 1892. 1839. lépett először színpadra FEKETE GáBOR társulatánál, majd kisebb-nagyobb városokban szerepelt, mindenütt a közönség elismerése mellett. ő volt az, aki PETőFI-t 1842. november 10-én a SZABó-féle székesfehérvári társulatnál felléptette, és azontúl is együtt maradt PETőFI-vel 1843. márciusig. SZUPER úgy is, mint színész, úgy is, mint igazgató, nagy érdemeket szerzett a színészet terén. 1856. április 13-án mint vendég fellépett a Nemzeti Színházban. 1881. november havától az Országos Színészegyesület, majd a Nemzeti Színház és az Operaház pénztárosa volt. Színészeti naplóját VáLI BéLA adta ki 1889.

(A Pallas Nagy Lexikona, ill. Magyar Színészeti Lexikon)

A március 15-iki nagy nap estéjén lelkes politikai tüntetések színhelye volt a Nemzeti Színház. A szabaddá lett nép ingyenes előadást követelt. S az igazgatóság, eleget téve az általános kívánságnak, „Bánk bán"-t hirdette ingyenes előadásul. Azonban a közönségnek még „Bánk bán" végighallgatásához sem volt türelme. Tombolva követelte a „Talpra magyar!" elszavalását. Egressy Gábor el is szavalta. Olyan nagy volt ezután a lelkesedés, hogy senki sem gondolt már „Bánk bán" folytatására. A boldogságtól mámoros tömeg hazafias, lelkes indulókat kívánt hallani, s színészek és a közönség további hazafias tüntetésekben kerestek feloldódást. Most az egyszer örömében vigadott a magyar nemzet.

Fájdalom, nagyon rövid volt az öröme!

(Pataki József: A magyar színészet története 1790-1890,
ill. Magyar Színháztörténet)

EGYETLEN FELVONÁS
Egyetlen szín.

SZUPER:  (bent ül, naplóját írja) „Már csaknem én következék aÊszínpadon, szívemet torkomban érezém dobogni, sÊnagy hévvel nekikészülődék az oly emlékezetesnek remélt játéknak", de hogy az aÊkénköves istennyila szaggatná darabokra Barthát aÊlábával egyetemben, hogy sántulna le végleg, (közben kitépi és galacsínná gyűri aÊlapot) hogy az utolsó ítéletre is úgy kelljen odabicegnie aÊnyavalyásnak!

BÓDOG:  (közben belopakodott) Van itt valaki?

SZUPER:  Itt? kicsoda? Talán én ücsörögnék itt ittfelejtve? Én siránkoznék királyi bánatomban? Egy királynak kell látni minden könnyeket, magának könnyezni nem szabad? Hogy megtanultam három óra alatt!

BÓDOG:  Bámulatos teljesítmény! Nem egyszerű mondat bizony! De ha nem haragszik, én most más ügyben…

SZUPER:  Haragudni? Nem, barátom, maga egy istenfélő embert lát, aki nem gerjed haragra, és ha netán azért imádkozik, hogy Barthának száradjon le mindkét lába térdig, azt is csak aÊmaga mulattatására kívánja..

BÓDOG:  Tudniillik, hogy aÊjegyem árát szeretném visszakapni…

SZUPER:  Mit akar?

BÓDOG:  Tudniillik, hogy senkit nem találtam az épületben… minden nép úgy elszaladt… én meg ugye ittmaradtam ezzel aÊjegygyel, és nincs ki visszatérítse, mert mindenki elment…

SZUPER:  Száradjon le térdig aÊlábuk! Én idejövök, otthagyom aÊbeteg kisfiamat Veszprémben az anyjával, megtanulom aÊszerepemet, és elébük állok, és ők elszaladnak, mielőtt elébük állnék!

BÓDOG:  Nem szép dolog bizony, hogy félbehagyják az előadást. Már csak ezért is szeretném, ugye, aÊjegyem árát, ha lehetne… Én, ugye, teljes előadásra vettem jegyet: első emeleti páholy, öt forint. És az egyik színész fel se lépett!

SZUPER:  (fogát csikordítja) Bosszantó. Mostan érzi veszteségemet! Maga boldog ember: Enyhülést szerezhet; szabad folyáson úszhat aÊdühe: hallgatni kell nekem --Êkirály vagyok!

BÓDOG:  Igen kérem, egy kicsikét haragszom, ugye, mert tudja, aÊjövedelmeim meglehetősen nincsenek, olyannyira, hogy még színházba se jutnék, például ma sem, ha történetesen az előadás nem lett volna ingyenes… (hazugságon kapva magát) Márhogy… kedvező áron… Szóval azt hiszem, mindegy. Persze, ha nem maga aÊpénztárnok, akkor nem is zavarom. Jó éjszakát! (indul)

SZUPER:  Jó éjszakát? Hát jó éjszaka lesz, annyit mondhatok!

(felveszi az összegyűrt lapot és beleolvas) „Délután felkért Szigeti, hogy aÊszerencsétlen félrelépés folytán lábzúzódásban szenvedő Bartha helyett, ki ma este Endrében készült fellépni…" (újfent összegyűri aÊlapot) Az az aljas Bartha, az aÊsánta ördög! Miért is hallgattam Petőfire? Irodalom?! Kell is ezeknek irodalom! Ezek aÊBaál papjai, nem Tháliáéi!

BÓDOG:   (visszasomfordált) Igazából ugye nem is azért jöttem ugye, amit, úgy tűnik, mondtam, és amit maga vélhetőleg hisz, hogy aÊjegy miatt… Nem, én másért vagyok itt és jöttem vissza.

SZUPER:  Miért zavar? Nem látja, hogy átkozódom?

BÓDOG:  Tudniillik én vagyok annak aÊművésznek az öltöztetője, aki ebben az öltözőben kellene, hogy legyen…

SZUPER:  Bartháé? Te ismered a Barthát? Akkor mondd meg neki, hogy én játszottam lábzúzódással Szigetvárott! Mondd meg neki, bár ez nem igaz! Úgy látszik, rosszul emlékszem! De ez nem is fontos.

BÓDOG:  Maga is fellépett volna ma? Én tulajdonképpen, ha úgy vesszük, nem is ama bizonyos Bartha öltöztetője volnék, illetve hát vagyok is, hanem Szuper Károlyé.

SZUPER:  Mik vannak itt aÊNemzetiben! Tudja, én mindig is magam öltöztem.

BÓDOG:  Magam is így vagyok vele. Nemigen fogadok el segítséget. Meg mit is öltöznék?

SZUPER:  Például azt aÊkabátot levehette volna, mielőtt bejön.

BÓDOG:  Igen, mást nem is igen vehetnék le. De ezt se veszem le szívesen.

SZUPER:  Meg minek is venné, ha úgyse marad? Hisz miért maradna ha úgysem marasztalják?

BÓDOG:  Ne higgye, hogy azért nem veszem le, mert ez afféle rögeszme nálam. Dehogyis: Egyszerűen csak nem vagyok hajlandó egy percre sem letenni és kész! (dühbe gurul) Ne is próbálja elvenni, mert ugyan aÊhideg és az ínség elapasztotta az erőmet, de körmöm szakadtáig védekezni fogok!

SZUPER:  Nézze, barátom! Én itt állok életem legnagyobb sorscsapása után, és maga aÊkabátja kétségtelenül regényes történetével igyekszik felvidítani?

BÓDOG:  Nem az én kabátom ám! (felcsattan) De nálam marad!

SZUPER:  Látja, még csak nem is aÊmagáé!

BÓDOG:  Elmondjam, kié? Tudni akarja, hogyan kerültem bele?

SZUPER:  Ezért küldte ide aÊBartha? Hogy halálra szekírozzon? Hogy kikémlelje, miként gyötrődöm? Hogy kuncogjon rajtam, aki halálos lázzal is komédiáztam aÊközönségnek Szegeden, mert aÊközönséget csak aÊkomédia érdekli, kuncogjon rajtam, látván, lelkileg mint roppanok össze? Hogy lássa, mint leszek aÊháládatlan, méltatlan közönség nélkül megfosztva birodalmamtól magától? Minden javamat tinéktek engedém, királyi székem koldussá tevém --Êazt hittem: aÊjobbágynak csak legyen, úgy addig aÊkirály se lesz szegény, én, aki ilyen mondatokat tanulok meg röpke három óra alatt! Szegény, szegény király! Be megcsalatkozál! (könnyes szemekkel elfordul)

BÓDOG:  Higgye meg, hogy téved, ha azt hiszi, hogy én… Én említettem, hogy nem ismerem tulajdonképpen Barthát, akárha öltöztető se volnék, mint ahogy ezt az előbb állítottam valamiképp… Ne értse félre, hogy féltem aÊkabátomat, nem vagyok én rögeszmés… Még csak az kéne. Nem, ez Vas Gereben kabátja, őÊhagyta nálam.

SZUPER:  A színfal mögött volt az ágyam felállítva! Ezt mondd meg aÊBarthának! Még ilyen állapotban sem esett nehezemre aÊjáték! (őrjöng) Éppen egy ilyen könnyed, tréfás embernek esne nehezére! Egy ilyen vidám, adomáktól hemzsegő embernek!

BÓDOG:  Bizony, aÊvidámság az fontos. Most, hogy így aÊkabátomról kérdezett, eszembe is jut egy adoma. Vas Gereben mesélte, aki közeli, testi-lelki jóbarátom volt… volna, és aki szakasztott ilyen humorisztikus, tréfakedvelő kedély, mint kegyed. Bizonyára ismerik is egymást, (célzatosan) talán meg is tudná mondani nekem, hová tűnt ilyen hirtelen innét?

SZUPER:  Talán el se jött. Meglehet: beteg, fáj aÊlába, félő, hogy eltörött neki szegénynek, már ahogy ez aÊjárvány van, szörnyű! AÊpestisnél több embert vitt el aÊlába.

BÓDOG:  Például innen aÊnézőtérről is, hehe. (heheg) Márhogy így elszaladtak, úgy értem.

SZUPER:  Tényleg elmegy, ha adok öt forintot, vagy csak hitegetett?

BÓDOG:  (daccal) Inkább leülök, és megvárom itt Vas Gerebent. Itt kell lennie valahol. Hiszen idáig követtem aÊnyomát.

SZUPER:  Inkább segítsen lecsatolni ezt aÊpalástot, ha már ideküldték.

BÓDOG:  Szép.

SZUPER:  Magáé lehet, ha gyűjtő. Nekem már úgysem kell. Én, ki már választott népemtől elhagyatva állok, magam csúfolásaul miért viselném tovább? Vigye csak el, úgyis aÊBartháé.

BÓDOG:  Azt akarja, hogy vegyem le aÊkabátomat? Hát nem! Én ezt télen-nyáron, éjjel-nappal, hóba-hőbe egyre viselem!

SZUPER:  Én meg még azt hittem, hogy legalább egy estét végigkesereghetek azon, hogy tönkre jutott az életem, de maga már most belefárasztott! Itt aÊpalástom, én ledobom, és követem tovább bolygó sorsomat!

BÓDOG:  Vegyem rá aÊmásikra talán? Ugyan, így is melegem van. Bár télen kevésbé fáznék… De nem! Hisz eltakarná, és mit gondolnának az emberek? Azt hinnék, valami bolyongó király vagyok, vagy efféle…

SZUPER:  Micsoda?

BÓDOG:  Nem is hinné, mennyi múlik aÊruházaton! Tudja, van egy történet Megyeriről. Az is színész, amolyan vándorló komikus. Aztán aÊdirektor úr rábízta aÊköpönyegét, hogy vinné el az irodába, amint aÊrostáltatást bevégzé. Erre őÊmeg hogy éppenhogy felvette aÊköpönyeget, és aÊmagtárban aÊbéresek csak néztek sÊlekapdosták aÊsüvegeiket. (magyarázólag) Az is lehet, hogy azt hitték, őÊa direktor úr. Tudniillik, hogy aÊköpönyeg miatt. Gondolom, azután mondta is, hogy nem ő, és akkor csodálkozhattak egy nagyot. Persze, hogy mit kerestek aÊmagtárban, őÊmeg aÊdirektor úr, azt ugye elfelejtettem. Istenem, öt év alatt hogy kiment aÊfejemből! Csak foszlányok maradtak belőle, mint ebből aÊkabátból!

SZUPER:  Kész? Ennyi volna egy adoma? Befejezte? Vagy meddig várat aÊcsattanóra?

BÓDOG:  Miféle csattanóra? Benne volt aÊlényeg: azt hitték, aÊMegyeri aÊdirektor úr, azután pedig megmondta, hogy nem. AÊruha miatt, ugye.

SZUPER:  (kikel magából) Így lett színész Megyeri, nem? Ez aÊvége, ha nem hagyjuk le, nem? Ha elmondatjuk külön magunknak, hogy aÊbéreseknek olyan jól adta aÊdirektort, sÊutánozta aÊhangját is, hogy megtévesztette őket: „Hát ti akasztófáravalók, azért eszitek aÊkonvenciót, hogy itt henyéljetek?" Így mondunk el egy adomát, ugye? Nem pedig befejezetlenül, mert gyűlöljük aÊbefejezetlenséget, ugye? Csak úgy kutyafuttában belepillantani egy drámába, csak amíg el nem macskásodik aÊdrágalátos ülepünk!

BÓDOG:  Kérem szépen, engem ne tessék okítani! Én tudom, hogy Vas Gereben azért adta tudtomul ezt aÊnem túlzottan tréfás adomát, mert azt akarta, hogy az őÊkabátját én hordozzam eztán, és így lehessek őnéki.

SZUPER:  De egy adomát nem lehet ilyen befejezetlenül, ilyen hányavetin elbeszélni! Ha aÊmaga barátjának erre futotta, az az őÊbaja! De maga legalább ne legyen olyan irdatlan büszke rá, hogy ebben őÊvolt aÊmestere!

BÓDOG:  Ne legyek büszke reá? Vas Gerebenre? De igenis, hogy büszke vagyok Vas Gerebenre! Engem őÊtett azzá, ami most vagyok! Én pedig őt tettem azzá, ami! Ami én voltam volna! Még aÊnevét is én adtam! Merthogy olyan erőseknek és merészeknek találtam aÊtréfáit, akár egy vasfogas kenderfésű! (célzatosan) Persze, magának magyarázzam? Hisz maga ismeri őt, csak nem akarja elárulni, hol van!

SZUPER:  És ha nem ismerem? Ismerek én különb nevezetességeket! Olyan emberrel beszélsz, és ezt is megmondhatod aÊBarthának, akinek egy Széchenyi, egy Batthyány tapsolt, akinek Kisfaludy Sándor hallgatta figyelmezőn aÊszínésztörténeteit! Nekem egy Jókai írt jutalomjátékot -- lehet, hogy egy ócska komédia, de az enyém! És tőlem egy Petőfi kért protekciót, amikor vándorszínésznek kívánkozott! Nekem nem kell Vas Gerebenek után loholni, nekem most ordítanom kell, ahogy csak aÊtorkomon kifér!

BÓDOG:  Ezeket nem ismerem. ők is játsztak volna?

SZUPER:  Játsztak? Játszadoztak! AÊfeje tetejére játszadozták az egész várost! Megőrjítették aÊnyomdászokat meg aÊszínházbarátokat! És játszadoztak velem is, az én tüzemmel --Êazon sütötték meg aÊpecsenyéjüket! Én mondtam annak aÊBorostyánnak: „Borostyán fiam, mit akarsz ezen aÊpályán? Tehetségtelenebb vagy még aÊBarthánál is, csak Dunának futsz szégyenedben, és az itt Bajánál igen mély!" --Êmondtam neki Baján. „Menjél Pestre lírikusnak, az való neked!" Hát ebből aÊBorostyánból lett Petőfi Sándor, csak hogy ámuljon.

BÓDOG:  Én Petőfi nevezetű színészt sem ismerek. Úgy látszik, tényleg nem egy híres tehetség.

SZUPER:  Ezek szerint maga nem ismeri Petőfi nevét? Szerintem maga csak Vas Gereben nevét ismeri. Meg talán aÊsajátját, bár ez nem biztos.

BÓDOG:  Ne higgye! Maga kitartóan rögeszmésnek néz engem, csak mert nem ismerek minden bolygó színészt. Vas Gereben nem volt színész, azt hiszi? Csak más néven lett híres színésszé, azt meg maga úgysem ismeri! De ismerek én más nevet is! Például Radákovich Bódogét. Nem tudja, ki az, ugye? Hát én vagyok. De tudok még más neveket is! Radákovich József. Helyesebben Radákovich Bódog József! Nem sejti, ki az, ugye?

SZUPER:  Maga.

BÓDOG:  Nem. Más. Mégpedig Vas Gereben.

SZUPER:  (gúnyosan) Persze! Ki más? Már eszembe jutott. Radákovich Bódog József, aÊvándorszínészek koronázatlan királya, aÊméltán népszerű bonviván!

BÓDOG:  Hiába gúnyolódik, annyit mondhatok! Színészként egészen máshogy hívják. Radákovich Józsefnek akkor hívták, amikor először találkoztunk öt évvel ezelőtt.

SZUPER:  Petőfit meg Rónaynak hívták, amikor színésznek akart állani. Lehet, hogy én mondtam neki, hogy Borostyán legyen?

BÓDOG:  Az biztos, hogy aÊVas Gerebent én találtam ki. Zavart aÊnévrokonság. Képzelje el, hogy egy este beállít egy vadidegen és majdnem ugyanúgy hívják, mint engem. Persze azután kiderült, hogy szegről-végről rokonok is volnánk. Tudniillik, hogy őÊaz enyingi Radákovichok közül volna való… Persze akkor még nem tudhattam, hogy őÊolyan fekete bárány aÊcsaládban, szóval érti… még az iskolából is kicsapták korhelység és hanyagság miatt! Ezért kellett neki az én tisztességes életem. Persze ezt azon az estén még nem sejthettem. őÊcsak annyit mondott, Pápáról jövet tért be hozzánk.

SZUPER:  Pápa? Petőfi is ott volt diák! Az én drágalátos barátom! Az őÊlábát se siratnám, ha egy átkom megbicsaklítaná!

BÓDOG:  Hagyja már azt aÊPetőfit, maga teljesen rögeszmésen hergeli magát. Ha nem szereti, minek beszél róla?

SZUPER:  Az más, hogy nem szeretem. De aÊbarátom. SÊráadásul ebben az országban magán kívül mindenki ismeri aÊnevét. Pedig az én jóvoltomból lett híres!

BÓDOG:  (együttérzőleg) Ilyenek ezek mind! Az az imposztor is, az aÊRadákovich József! Odajön, bemutatkozik, ölelget meg atyafiságot emleget, iszik aÊlegjobb boromból, itat engem, aki botorul vele kelnék poharazásban birokra, míg el nem terülök aÊlóca alatt?! És azután mit tesz ez az állítólagos rokon? Mit? De úgy kell nekem! Tán nem tapasztaltam elégszer, hogyan oldja meg aÊbor aÊnyelvemet?

SZUPER:  Maga nyilván azt hiszi, én jószántamból kószálok ezen az átkozott Pesten!

BÓDOG:  Ki beszél itt magáról? Én magamról beszélek! Én nem voltam mindig ilyen toprongyos. Nekem állásom volt, és voltak bizonyítványaim. (sírva fakad) Kitűnő bizonyítványaim! Amilyenek egy sárvári írnoknak kellettek. Azokkal én akár Győrbe mehettem volna jogakadémiára, olyan bizonyítványok voltak azok!

SZUPER:  És mi lett velük?

BÓDOG:  (hüppögve) Nélkülem mentek el aÊgyőri jogakadémiára! Az aÊpernahajder ellopta őket! Az utolsó szálig kilopta őket aÊfiókomból. Még a házasságlevelemet is elvitte. Még szerencse, hogy nem jött vissza Melindámért! Dehogy jött vissza, ahhoz gyáva volt! Még aÊkabátját is nálam felejtette, de azért sem mert visszajönni!

SZUPER:  Egy ilyen kabátért én sem törném magam. Bezzeg törtem aÊBartha palástjáért. Hogy Prokrusztész szelje kurtábbra!

BÓDOG:  Engedje már befejeznem, legyen szíves! (célzatosan) Hátha valamiről eszébe ötlik, merre járhat most. Idáig követtem helyek és nevek útvesztőin keresztül, soha el nem tévelyedve, sÊmost aÊmaga gyermeteg titkolózása tartóztasson fel? Éppen most, amikor ingyenes volt az előadás, és láthattam volna végre először színpadon Vas Gerebent? Értse meg, muszáj találkoznom vele! Érte hagytam el aÊcsaládomat, aÊkis Somát, sÊMelindámat. Pedig mit kérlelt az aÊdrága asszony! „Hova mennél Bódog? Két éve, hogy elvitte aÊnyavalyás papírjaidat, amiket úgy siratsz, mint valami rögeszmés, bottal ütheted már aÊnyomát! Ki tudja, hova vitte el az ördög? SÊminek neked azok egyáltalán? ltt rendes állásod van, az uraság becsül, holtunkig bőségben élhetünk, ne vedd nyakadba aÊvilágot szilvamagért! Megőrjítesz, te bódogtalan marha!" Így beszélt az én Melindám.

SZUPER:  Nehogy azt higgye, hogy az én Antóniám nem óvott ettől aÊPetőfitől! lgaza is volt. Nem szereti Petőfit, léha, piszkosszájú fráternak tartja, miolta egyszer együtt utaztunkban majdhogynem nyakát szegé --Êmindannyiunkéval egyetemben. Látnia kellett volna őkelmét, amint elnyúlt aÊsárban részegen henteregve, mint aÊlőtt nyúl!

BÓDOG:  Azt hiszi, hogy aÊmaga szórakoztatására mesélem aÊcsaládom tragédiáját, hogy egy csirkefogó után kellett erednem, feleségem intő szava ellenére sorsukra kellett hagynom szeretteimet?

SZUPER:   Az előbb még azzal büszkélkedett, hogy egy pohárból ittak és megosztoztak egy kabáton.

BÓDOG:  Így gyártják maguk az adomákat! Kiforgatják az ember szavait! Én részvétet szeretnék magában kelteni, maga meg élcelődik az én rovásomra! Vegye tudomásul, hogy maga bűnrészes az életem megromlásában, ha eltitkolja előttem, hol találhatom meg az alávalót!

SZUPER:  Gyártom az adomákat? Csak azért, mert jól tudom őket előadni? Szavamba vagdos és csepül, ahelyett, hogy szájtátva figyelne? Tudja meg, hogy ez az utolsó szóig igaz. Mondok én magának valamit, barátom. Negyvenhárom január tizenötödikén vagy tizenhatodikán történt…

BÓDOG:  Tessék, nem is emlékszik!

SZUPER:  Maga most üljön és ámuljon, hogy mesélek én adomát! Tehát Fehérvárról tartánk Kecskemétnek, nehezen vergődvén aÊnagy sáron sÊhomokon keresztül. Petőfi Szalkszentmártonon, hol atyja egykoron korcsmáros vala, úgy felönte aÊgaratra édes-bús nosztalgiája okán, hogy danoltában sÊkáromkodtában majd széjjelrúgá szekerünk oldalát.

BÓDOG:  Különös. Vas Gerebenen nem fogott az ital. De…

SZUPER:  Csitt! Nőm kérve kéré Petőflt, szállna át káromkodni máshová, mert megver az Isten bennünket, sárba fordítván szekerünket. őÊengedelmeskedőn által is mászott egy másik szekérre, aholis lelkes dalbarátokra lele. Hát uramfia, egyszerre csak nem felfordul aÊszekér alattok, Antóniám őszinte megrökönyödésére és Istenben való tökéletes megnyugovására! Mondottam is Petőfinek: „Onnét már aligha pottyanhatol alább, cimbora!" Amire Petőfi aÊsaras ábrázatjával csak pisloga, akár aÊlőtt nyúl. Na most nevethet! (Bódog először bambán néz, aztán lassan fölerül, végül Szuperrel karöltve fergeteges röhögésben törnek ki) Na, tud maga ilyet Vas Gerebenről?

BÓDOG:  Érdekli? Győrben éppenséggel megesett vele egy eset. Tudja, ingyen ebédet kapott aÊpüspöki konviktusban. Ezt is az én gyönyörű bizonyítványaimmal vívta ki magának! Miközben én majd' éhen döglöttem az út szélén! Ott feküdtem és borzongva méregettem az egyre növekvő türelmetlenséget aÊhollók szemében.

SZUPER:  Jó történet. Hol vidám, hol érzelgős. Tudja, ismerek egy történetet valakiről, akinek éppen aÊhollók hordták az ennivalót.

BÓDOG:  Lehet, hogy éppen tőlem akarták vinni

SZUPER:  Alig hiszem, minthogy az illető Illés próféta volt, aki akkoriban aÊpusztában vándorolt.

BÓDOG:  Akárcsak én. Bezzeg Vas Gereben ott dőzsölt aÊpüspöki konviktus orgiasztikus lakomáin! (gépiesen) Mondhatom, kifogyhatatlan volt furfangos ötleteiből. AÊlevesnél, ha először őÊvett aÊtálból, egyetlen kanálmerítéssel minden szál tésztát ki tudott szedni. AÊmerőkanállal elkezdte aÊlevest nagy sebességgel forgatni, sÊmikor már aÊlé sebes iramodásba jött: hirtelen szemközt fordította aÊmerőkanalat. Ezt oly ügyességgel tette, hogy az utána következő egyetlen tésztadarabot sem volt képes kihalászni.

SZUPER:  (elismerően kacag) Az összes tésztát egyetlen merítéssel! Lehetett étvágya annak aÊmaga barátjának! És hogy győzött annyi tésztát magábagyűrni?

BÓDOG:  (bizonytalanul) Nem nagyon tudom. Talán otthagyta aÊtányéron aÊmaradékot? Vagy aztán visszatette?

SZUPER:  Ez nagyon jó! Kezd rokonszenves lenni nekem ez aÊmaga barátja. Mit mondott, hogy aÊfenébe hívják? Radákovich Bódog?

BÓDOG:  Az én volnék, ugye. őÊeredetileg József volt, és ezt aÊbizonyítványaimon aÊBódog név után illesztette, így lett Radákovich Bódog József; ne higgye, hogy ezt pompás érzés volt megtudni. Nem hittem, hogy az aljasságnak létezhet ilyen foka. Ha elgondolom, hogy az én nevemmel volt korhely, hogy az én nevemmel zabálta fel aÊtésztát! Tudja, hány helyen maradt az én nevemen kifizetetlen számla, babgulyás meg három meszely bor?

SZUPER:  Megszökött aÊcsibész?

BÓDOG:  Nem ő, hanem én. Nem nagyon volt pénzem. llyen erkölcsi mélypontra juttatott!

SZUPER:  Az. Még kabátot is kellett lopnia.

BÓDOG:  Nem! Mondom, hogy ez az őÊkabátja, ugye, amit nálam hagyott! Tudja, nem mert érte visszajönni!

SZUPER:  Egyébként látja, ezt aÊtörténetet kimondottan értelmesen adta elő. Látja, ha nem gyötri magát, nem erőlteti, hanem aÊpillanat szülte közvetlenséggel…

BÓDOG:  Nem, így ezt azért nem lehet igen kijelenteni, sőt. Ezt én szóról szóra megtanultam, és azóta minden nap háromszor elszavalom. Győrben csak ezt az egy adomát sikerült megtudnom róla, mert hamar továbbállt onnét, újabb álnév alatt, mint vándorszínész.

SZUPER:  Nem, ne is magyarázzon nekem tovább! Azt hittem, sikerült megértetnem magával az adoma műfajának pszikológiáját! Megtanul egy adomát! Bebiflázza! Én meg még meg is dícsérem! És én ilyen embereknek akarok tragédiát játszni! Kövesse csak azt aÊhírneves komédiást… Komédiás lett, ugye?

BÓDOG:  Igenis, az! AÊlegjelesebbek egyike!

SZUPER:  Komédiás?! Hát tudja meg, barátom, én is komédiás voltam, én is aÊlegjelesebbek egyike, híresebb talán még aÊmaga cimborájánál is! De tudja, mit mondok? AÊszínészet aÊmagyar szellem és művelődés mécsvilága kell, hogy legyen! Nekünk nem aláereszkednünk kell, nekünk aláereszkednünk, az alantas nép közt elvegyülnünk nem szabad! Mi szép, mi szép, mi szép aÊmi föladatunk --Êlegyünk büszkék reá, hogy színészek vagyunk! Miénk aÊhatalom az emberszív felett, apostolok vagyunk az erkölcs mezején: aÊmi ekhósszekereinknek tüzes lángoszlopként kell ragyogniuk aÊKánaán felé vivő úton, mint Illésé, és boldog legyen, aki csak aÊporunk is nyeli! Egy Petőfi hentereghet ittasan velük aÊsárban; de nekünk uralkodnunk kell aÊszív erényei felett! Ha meg nem tesszük azt, mi föladatunk: akkor gyalázat ránk, színészek nem vagyunk! Barthától nem hallottál ilyesmit, ugyebár?

BÓDOG:  Nem hallottam! Bartha nem áll szóba ismeretlenekkel! És tudja meg, hogy én szeretem aÊvidámságot! Majd éppen magára fogok hallgatni, amikor tudom, kicsoda és micsoda emelkedett lélek Vas Gereben mint komikus!

SZUPER:  Vas Gereben! Le merném fogadni, ráteszem aÊmaga öt forintját, hogy tízszer többször olvasott engem színlapra nyomva, mint őt! Különben ne legyen aÊnevem az, ami!

BÓDOG:  Majd mindjárt lelappad aÊnagy kérkedése! Neki még aÊneve is olyan név, amelyik méltó őhozzá! Amelyik magában egyesíti az emberfeletti tehetséget és aÊköznéphez pártolást!

SZUPER:  Talán Borostyán? Vagy Bartha, hogy sántulna le? Maga nem tudja, kivel beszél!

BÓDOG:  Maga meg azt nem, hogy kiről! Az őÊneve…

SZUPER:  Az én nevem…

BÓDOG:  Szuper Károly!

SZUPER:  És az övé?

BÓDOG:  Most meg mit nem ért? Szuper Károlynak hívják Vas Gerebent! Ez aÊnév se ismerős? Ugyan! Látom, elállt aÊszava! Most már aztán kíváncsi vagyok aÊmaga híres nevezetes nevére!

SZUPER:  (megdöbbenve) Az enyém… az enyém mi? Arra kíváncsi, hogy ellenben, hogy viszont, márhogy ezzel szemben engem hogy hívnak, nem úgy, mint őt?

BÓDOG:  Nyögje már ki, ne szégyellje!

SZUPER:  Ööö…mondjuk, Nagy Pista? Ez így hihető?

BÓDOG:  (diadalmasan) Gondoltam! Nem is néz ki több magából! Csak arra lennék kiváncsi, ki engedte be ide, Szuper Károly öltözőjébe?!

SZUPER:  Egy jóakaróm engedett be. Egy bizonyos Szigeti. Egyike aÊlábbajra hajlamosaknak. Mint aÊkenyerespajtásod, aÊBartha.

BÓDOG:  (megvetőleg) Szigeti urat, képzelje, ismerem! Még beszéltem is vele. Méltán haragudhatok rá, hisz őÊmondta, hogy itt lelem valahol Szuper Károlyt ma este. Azaz voltaképpen Vas Gerebent.

SZUPER:  És ez aÊmaga… Szuper barátja tud róla, hogy maga követi? Vagy arról, hogy őÊtulajdonképpen Vas Gereben?

BÓDOG:  Kilétével nyilvánvalóan tisztában van, nyomában-voltommal aligha. Mindenütt igyekeztem egy nappal őutána megjelenni, s összegyűjteni, ami tőle hátramaradt.

SZUPER:  Úgy érti, helyről helyre követte Szupert, mint Elizeus Illést?

BÓDOG:  Bizonyára úgy. Csak én évekig.

SZUPER:  Ahogyan ő.

BÓDOG:  Csakhogy én aÊkabátját is hordtam. És ne remélje, hogy megválok tőle!

SZUPER:  Miért, talán Illés nem terítette-e Elizeus vállára köpönyegét, amikor utódjául jelölte? De igen. És nem vette-e vissza azután tőle? Nem bizony.

BÓDOG:  De én tudtán kívül követtem Szupert.

SZUPER:  Nekem legyen mondva, igaza van. És mégis, merre kószált az aÊmaga tudatlan Illése?

BÓDOG:  Győrben akadtam aÊnyomára. AÊkaszinóban ismertem rá egy kifüggesztett képen aÊLondoni koldusokból.

SZUPER:  Istenem, aÊLondoni koldusok! Micsoda darab! Játsztam benne: Prospectust egyik műszerepemként méltatta aÊRegélő. És magát beeresztették ilyen öltözékben aÊkaszinóba? Mikor én ott jártam, aligha sok idővel maga előtt, még megkívántatott az elegancia.

BÓDOG:  Miért ágál aÊkabátom ellen? Azt hiszi, ez nem úri viselet? Azt hiszi, ezzel nem engednek be bárhová? Ha azt hiszik, hogy én vagyok aÊvincellér? Mert úgy veszik ki aÊszavaimból? Szóval, ott volt Szuper kifüggesztve. Háttal állt, belemosódva aÊfélhomályba, de aÊkabátja foszlott széliről rögtön felismertem!

SZUPER:  Na, azon aÊképen szereplek én is Prospectus öltözékében! (gúnnyal) Persze nem így háttal kiemelve, hanem csak úgy szemközt, egész alakban, aÊszemlélőre tekintve meghúzódón. Talán emlékszik is, véletlen én is aÊszemébe ötlöttem, tán aÊnevem is aÊfeliraton, hogy Nagy Pista…

BÓDOG:  Nem, nem vettem észre. Persze az egész képet nem néztem meg alaposan, miért is? Hanem az biztos, hogy aÊfeliraton csak ennyi állt: „Szuper Károly egyik műszerepében".

SZUPER:  Igen, egyik legismertebb komikus szerepe volt. Ó, miért is komikus!

BÓDOG:  Ne jöjjön mindig ezzel! Szinte bántó már az irígysége. Hanem, ha csakugyan egy színpadon álltak, akkor miért tagadta le, hogy ismeri Vas Gerebent?

SZUPER:  (gúnnyal) Így lehetett érteni?

BÓDOG:  Igen. Azt is mondta, hogy fogalma sincs, hol van.

SZUPER:  Tudja, kicsit lefoglalta aÊgondolataimat, hogy zátonyra futott az életem.

BÓDOG:  Ne jöjjön megint aÊsirámaival. Mindig akkor rántja elő őket, amikor színt kellene vallani!

SZUPER:  Vegye tudomásul, hogy Szuper Károly ebben aÊbüdös életben, amíg jártányi ereje és szikrányi akarata marad, ennek aÊszínháznak aÊközelébe nem jön, ha mindjárt tizen öltöztetnék is! Ebbe aÊszínházba? Ebbe aÊtapétás falú városi kócerájba, ahol sántuljon le az összes vándorlásképtelen, röghözkötött álművész?

BÓDOG:  Megint dühöng, ugye-ugye, meg jósolgat Szuper nevében. Prófétál itt marhaságokat Szuper nevében. Mit tud maga Szuperről? Mert én mindent tudok!

SZUPER:  Na halljuk, ez érdekel! Mégis, merre vetődött el vándorútja során ez aÊkét lábán járó legenda?

BÓDOG:  Bejárta az egész országot! Tudja, mióta aÊbizonyítványaim révén szert tett az életemre, enmagamként követem őt. Ne higygye, hogy rögeszmés vagyok, de ez így van, és kész. Lehet, hogy Melindám helyesen látta, és nekem magamnak eszem ágában nem lett volna nekivágni az útnak, de így, hogy előttem jár, és lángoszlopként vezet, mint az aÊmaga rokonszenves barátja, Illés azt az Elizeust… Győrbe vitt utam, és úgy éreztem, mintha már jártam volna ott. És tudja, miket beszélek magának? Tudtomul adatott, hogy csakugyan jártam volna ott! Akként, amiként ugyancsak jártam volna Kecskeméten, sÊjártam volna Halason, jártam volna így Félegyházán, akár jártam volna Baján, ahogyan jártam volna Siklóson, és jártam volna Vukováron, mielőtt esmét csak megént jártam volna Siklóson, és bizonnyal bétettem volna lábam ezen városokba. SÊnemkülönben jártam volna…

SZUPER:  (keserű nosztalgiával) Isten veled, regényes élet! Kalandok, Isten véletek!

BÓDOG:  Mit szól közbe, és mit beszél bele?

SZUPER:  Ifjonti álmok! Keresztül-kasul végigbohóckodni az országot! Fészerekben alva és aklokban lépve fel!

BÓDOG:  Ilyen gazdag voltam volna én! Taps vihara dagasztotta volna keblem csattogó vitorláit! Kalandok! Tudja, mi történt volna velem Saucsúkon, útban Mohács felé? Betértünk volna aÊvendéglőbe, tán nem is étkezni, csak aÊhelybéliekkel garázdán cívódni, magát aÊkorcsmárost pedig pincéreivel együtt saját fedele alól kiakolbólítani, hadd táplálják aÊhollókat! Szegény ember hiába próbált volna lelkünkre beszélni, mi aÊjó szóra nem hallgattunk volna, sÊígy őÊkényszerült volna fustélyt ragadni, sÊgyáva megfutamodásra serkenteni minket egymaga, hiába voltunk volna legalább félszázan, szakállas puskákkal és tarackokkal felfegyverkezetten.

SZUPER:  Ilyen életért, ilyen kalandért volt esze odahagyni aÊkis Somát? Egyáltalában, honnan veszi maga ezt? Ezt aÊhülyeséget? Mert úgy, hogy huszan valának aÊszínészek, és az egész falu jött ellenük, aÊtaglóikat lóbáló mészárosokkal az élen, akiket azután diadalmas küzdelemben visszaszorítának, majd taktikusan szekérre ülének, úgy már való, úgy már igaz eset és szívvidámító adoma egyben!

BÓDOG:  Ne hazudjon! Én ezt magától aÊkorcsmárostól hallottam úgy, amint elbeszéltem.

SZUPER:  Akárhogyan van is, szánalmas egy história. Mintha ugyan nem volna mindegy, hányan futottak aÊnyomorultak vágómarhaként aÊmészárosok taglói elől, Thália papjai Baál hívei elől, ahelyett, hogy ezek követték volna lángoszlopikat!

BÓDOG:  Mindegy? Dehogy mindegy! Nekem az nem mindegy, mert nem lehet mindegy, hogy Vas Gereben hányadmagával futott, mint aÊlőtt nyúl. Magát csak aÊcsattanó érdekli, és az pedig nem, hogy nekem ez mit jelent, hogy nekem ez volt volna az életem!

SZUPER:  Maga hibáztat? Akinek egy ilyen komédiás aÊprófétája?

BÓDOG:  Komédiás? Kaland volna ez az élet, tudja? Próbálta már maga egy írnok életét aÊsárvári uradalomban? Végignézte már maga aÊrostáltatást aÊmagtárban? És idehallgasson: Kaposvárott is játszhattam volna, hol is aÊfőbíró egy szép színésznőnk kedvéért egy zsidónak deszkaraktárát ürítette volna ki, ácsoltatván benne nékünk színpadot, hogy szegénynek az udvarra hányt deszkáit mind szétmállasztotta volna aÊzivatar, és ottan hirdettünk volna játékot aÊnépnek. Csakhogy midőn az már gyűlni kezdett volna, mi még javában dínomdánomoztunk volna aÊfőispán tiszteletére rendezett tivornyán, így azok kínjukban, pénzszedő híján, elözönlötték volna, felforgatással fenyegetvén, szegény idős kereskedő verejtékkel összeácsolt raktárát, mígnem mi teljesen elázva, éjfél után beállítottunk volna, sÊazon víg modorban, félig pucéran, sután cigánykerekeket próbáltunk volna hányni aÊszínpadon az emberek őszinte bosszúságára.

SZUPER:  Maga reménytelen eset. Ha változtatna bármit is aÊkeserű történet lényegén, hogy valójában már kilenc óra után visszatérének, sÊha szedett-vedetten és példátlanul rosszul is, de előadák aÊLondoni koldusokat, nos akkor talán nem engedném el innét, amíg el nem ismételtem sokadszor, amit az adomázásról tudni illik, még egy írnoknak is.

BÓDOG:  Én már nem vagyok írnok, és Barthát sem ismerem! Én már Szuper Károly árnyéka vagyok, akiről csak én tudom, hogy valójában Vas Gerebennel azonos. Az őÊkabátjának hordozója vagyok, és megszűntem enmagam árnyékaként tengeni, és zarándoklatom végén aÊJózsef névvel kerekedik létem hármas egésszé, mint aÊhold vagy egy sajt!

SZUPER:  Tudja, hányszor lát egy színész sajtot életében -- főleg kereket? Nekem maga itt ne örüljön! Lehet, hogy egy írnok élete nem egy egyvégtébeni dáridó, de azért kikérem magamnak, hogy vén, pörkölnivaló szatócsok hazugságaiból merítve sajttá kövérítse aÊvándorszínészek szikkadt kenyerét! Vegye tudomásul, aÊközönség sekélyes önmagát szereti színpadon viszontlátni, szomszédját nevetni és sógora hibáit, sÊa színésszel csak akkor elégedett, ha az magasztos küldetését alantas iszapban mártja meg!

BÓDOG:  Ne moralizáljon, maga Nagy Pista, akinek derogál aÊnép közé vegyülni, és aÊbúskomoly néplelket egy-egy órára felderíteni, és nevetésével aÊrobotos mindennapokból kiemelni.

SZUPER:  Maga nem tudja, mit beszél! Színésznépség? Maga nem látta, egy direktor miként játssza csaprészegen Pozsonyban szintúgy aÊLondoni koldusokban, hogy másnap azután színreléptére se emlékezzék, nemhogy fogadtatására, holott aÊközönség őt az este négyszer hívá vissza aÊcortina elé.

BÓDOG:  Nem mondott nekem újat, csak valótlant! Tudom, hogy ez is Szuper Károllyal történt meg. Egy Komáromi Samu nevű színidirektor mesélte! Maga is, ahelyett, hogy adomákat izzad, hiteles tanúknál faggatózhatna.

SZUPER:  Nem emlékszem, hogy bármikor részegen léptem volna fel! Éppen hogy Komáromi volt részeg.

BÓDOG:  lrígykedjen, rajta! Szuper nemhogy részegen, de álmában nagyobb színész, mint maga.

SZUPER:  Talán aÊmaga álmában!

BÓDOG:  Az magán nem segít, hogy nem iszik!

SZUPER:  Magán talán sokat segített, hogy ivott, hogy megoldotta aÊbor aÊnyelvét? Ma is otthon kotolhatna aÊbizonyítványain!

BÓDOG:  lgenis sokat! Elindulhattam Vas Gereben után, hordozhatom aÊkabátját, vagy ahogy én nevezem: aÊkabátnoka lehetek, és lehetek az árnyéka, ami maga sose lehetett volnal

SZUPER:  Mert én vagyok, bár ne volnék, maga szerencsétlen, maga lőtt nyúl, de én vagyok Szuper Károly!

BÓDOG:  (üvölt) Hazudik! Szuper Károly csak egy van!

SZUPER:  Igaz. Na, az vagyok én.

BÓDOG:  Hát ez már nevetséges! Ezek szerint maga után koslatok lassan négy éve aÊpusztában?! Csak, mert van mersze belekötni aÊhiteles Szuper-történeteim jelentéktelen részleteibe, amelyek számomra fontosak, azt hiszi, mindent megengedhet magának?

SZUPER:  Ne rám haragudjon! Haragudjon aÊBarthára!

BÓDOG:  Azt hiszi, hogy mert folyton aÊBarthán köszörüli aÊnyelvét, én már minden meséjét elhiszem? Csak, mert maga valamiért azt hiszi, hogy az őÊöltöztetője vagyok? Na, tessék, feleljen: hol jártam volna negyvenöt szeptemberében Szigetvár után?

SZUPER:  Tán nem Zomborban, barátom? Tán csak nem, ahol Szuper Károly Zombori leányvásár címen alkalmi komédiát írt, ahelyett, hogy aÊregényét írta volna…

BÓDOG:  Ezt mindenki tudhatja. Lehet, hogy alábecsültem aÊfelkészültségét. Hanem hová vitt volna utam Aradról eltávoztom után negyvenhat júliusában?

SZUPER:  Ha követett, akkor Szegedre. Vagy talán tévedek?

BÓDOG:  Miért, mit bízonyítanak ezek aÊhelynevek? Mindenki ismeri őket! (kétségbeesetten) Én akkor sem vagyok hajlandó kétségbeesni, és elismerni azt, hogy magát követtem! Én magát sose láttam színpadon!

SZUPER:  És Vas Gerebent?

BÓDOG:  őt azért nem, mert nem volt pénzem és merszem! Ma is csak azért, mert ingyenes volt!

SZUPER:  (megvetőleg) Ingyencirkusz aÊnépnek! Szemfényvesztés, mint Bosco. Látta maga Boscót?

BÓDOG:  Beszéltem is vele. Mesélte, hogy jól kifigurázta Szuperék társulatát.

SZUPER:  Ocsmány hazugság! Mi figurázánk ki őkelmét ál-Boscónkkal, hogy egész Arad rajta röhögött egy nyáron át! És még hazudik is? Az ilyenek világát éljük, aÊmutatványosokét, mint ez aÊBorostyán-Petőfi is!

BÓDOG:  (diadalmasan) Bizony, maga Nagy Pista, maga középszerű ál-Szuper!

SZUPER:  (kis szünet után, higgadtabban) Nemde lelopta azt aÊképet aÊgyőri kaszinó faláról?

BÓDOG:  Mit képzel, honnan veszi, ki árulta el?

SZUPER:  Vegye elő, mutassa csak!

BÓDOG:  (aggódva elővesz egy képet) Mi dolga vele? Nekem nem bizonyít be semmit! Látom, ott pöffeszkedik középen, majdnem eltakarja Szupert! Még szerencse, hogy aÊkabátja csücske látszik!

SZUPER:  A kabátja? Lehet, hogy megint félreértettem aÊszavait, de mintha mostanig azzal nem hagyott volna tisztességgel kisírnom magam, hogy maga volna az őÊkabátnoka, vagy miként becézi önmagát üres óráiban…

BÓDOG:  (csaknem összeroppanva) Meg aÊhajából is látszik egy tincs.

SZUPER:  (gúnnyal) ősz, bodor fürtjeiből?

BÓDOG:  Hátha nem is az igazi!? Hátha vendéghaj?!

SZUPER:  Minthogy az is. Tudja, őÊa Gyulai.

BÓDOG:  (ijedten) Kicsoda aÊGyulai?

SZUPER:  Az ezen aÊképen látható Vas Gereben aÊGyulai. Na, az egy magához méltó madár. Legtöbbnyire sóskával élősködött, legelni járt aÊligetbe, mint aÊbarom, és nyár közepén is téli bekecsben járt. Télen megfelelő volt az öltözéke, de éhezett.

BÓDOG:  (igyekszik elterelni aÊbeszédet) Különös alak. Bizonnyal aligha élhettek valami fényesen, de már csak ilyen ez aÊhányatott vándorélet, ugye.

SZUPER:  Igaza van! Itt mennyivel vidámabb aÊBartha ege alatt!

BÓDOG:  (felcsillanón) Az lehet, hogy maga megváltozott?

SZUPER:  Meg én! De még hogy meg! Járna csak erre Petőfi, az aÊfenegyerek, az aÊrészeges néptribun! Azt még megbocsátottam neki, hogy Kecskeméten kikönyörögte tőlem aÊbolond szerepét aÊLear királyban, és én, aÊbolond, meg ráálltam. Most meg hagytam, hogy kitúrjon a nyomdából! Olyan ez, hogy eleszi aÊtésztát aÊmásik elől!

BÓDOG:  Így igaz! De az arca egészen nem olyan.

SZUPER:  Megkomolyodtam, barátom. Ez már nem egy komédiás ábrázata, aÊkomédiásé, aki húsz esztendősen még köztársaságszerűleg egyenjogú fiatalemberekből álló társulatot szervezett, mit azonban szétdúlt aÊfejetlenség szülte pártoskodás sÊbelviszály! Játsztam én eÊkomédiában is becsülettel!

BÓDOG:  (lelkesen) Csodálatos szinte az átalakulás, amit magának aÊkülsejében is bizonyítványaim birtoklása tett! Mintha nem is az az ember volna, akit elködülő tekintetem utoljára látott asztal mellől leborultamban!

SZUPER:  Nem mondom, szolgáltam pár garázda direktor alatt, mint aÊmaga Komáromi Samu barátja, az ilyen kasza-kapa kerülőknek legkisebb büntetése volna egy heti börtön! De semmivel sem volt rosszabb, áldatlanabb aÊszínművészetre nézve, mint az egymást túlordítani igyekvő egyenlők lármázása!

BÓDOG:  (önkívül) De ez Ön, minek is tagadnók! Bocsássa meg, hogy bitorlom aÊkabátját!

SZUPER:  Téved, barátom. Ha nekem ilyen kabátom lett volna, hát otthagytam volna az első embernél, aki túl részeg, hogy utánamhozza.

BÓDOG:  (kétségbeesve) Ne cáfoljon rám! Nem akarja velem elhitetni, ugye, hogy magának volt szíve úgy Szuper Károllyá válni, hogy előzőleg ne lett volna Radákovich Bódog József, és mindenekfelett Vas Gereben! Gondoljon aÊkis Somára, aki azóta bizonyára hiába sajtolja Melindám elapadó emleit! Hisz nem akarhatja, hogy csak ezért hagytam volt volna el őket!

SZUPER:  Tetszik nekem az aÊmaga barátja! Ahogyan van mersze kezébe venni aÊtészta sorsát! Aki, hogyha enne, elsőként kap aÊmerőkanál után!

BÓDOG:  Nem Ön? Nem maga? Nem akar? AÊkedvemért?

SZUPER:  Talán azért tetszik, mert ilyen vagyok én is. Vagy nem én voltam az ország első komédiása? Már ha Radákovich úr újabb jelöltet nem állít… És mégis volt bennem elszánás kis családom odahagyva szembeszállni eddigi megútált szerepkörömmel, mely már mintha bőrömmé szarusodott volna, Pestre jönni, hogy ilyen Barthák és Borostyánok kuncogjanak össze aÊhátam mögött!

BÓDOG:  Akkor hát nincsenek is magánál aÊbizonyítványaim?

SZUPER:  Mert én az őÊvásári kedélyüktől messze állok, elhiheti! Petőfi? Csak ült ott Jókaival együtt, akit persze maga nem ismer, de majd én bemutatom egyszer, jeles író sÊnekem jó barátom, csak gubbasztottak és pislogtak, amikor felolvastam nekik Kecskeméten aÊregényemet, aÊBolygó királyt! Nem értették, aztán meg még engem csitítgattak nagy hangon, hogy jó ez nagyon!

BÓDOG:  (új hévvel) És az nem lehet, hogy amíg maga azt aÊregényt olvasta aÊszínészbarátainak, addig Vas Gereben aÊmaga nevével mintegy visszaélve csellengett fel-alá az országban, azokon aÊhelyeken, amelyeket olyan pontosan ismerünk, én, mert követtem, érti, ugye, az igazi Vas Gerebent, maga meg, mert valahogyan tudja, biztosan úgy véli? Mint ahogy aÊLondoni koldusokban is, Győrben, ahol képet is készítettek… magáról… (összeroskadva) Csak hangosan gondolkodom… Tudja, hogy ne halljam az emlő után síró kis Somám hangját aÊfülemben… Elnézést, badarságokat beszélek… (élénken) Az aÊGyulai merre járhat most?

SZUPER:  őrületbe kergette valami bőrviszketés.

BÓDOG:  (halódva) Persze, Vas Gerebennek akkor már nem volt kabátja.

SZUPER:  Nekem sem volt évekig kabátom. Persze ne örüljön, nem magánál hagytam. Nem, nekem nem jutott! Azzal vigasztaltam magam, hogy aÊszínpadon jut nekem palást is! De nem! AÊtársulatnak egyetlen kabátja volt, és az ránőtt aÊGyulaira. Így reméltem volna palástot? Játsztam hát komédiát, ahogy jött, kiszolgáltam aÊközönséget az én kifinomult tragikai érzékemmel!

BÓDOG:  (élénkebben) Éppen Ön keseregne? Hiszen senkitől annyi remekül elbeszélt adomát nem hallottam, mint Öntől!

SZUPER:  Akar hallani egy még jobbat, egy még mulatságosabbat? Felteszem, ismeri Ardait.

BÓDOG:  Nem volt szerencsém…

SZUPER:  Neki se. Nem fog felhőtlenül örülni neki, mert aÊSoma fog eszébe jutni. Igaz, magának mindenről aÊSoma jut eszébe, úgyhogy mindegy. Szóval Ardainak Perbetén jártunkban megholt kisfia. Élet-halál veszélynek közte utazánk az árvízen keresztül aÊbajcsi elszakadt gáton által, csakhogy Perbetére érvén aÊkisdedet anyja emlein halva leljük. Na, képzelheti! Szerencsére Nyikos barátunk nagybátyja lelkész vala Perbetén, sÊa gyermek eltakarítását őÊmagára vállalá. AÊgyermektelenné lett szülőknek pedig hajnalban tova kelle utazniok --Êkomédiázni! Igen, komédiázni, barátom! Nevethet, ha kedve tartja, de ne restellje meglátni az eset szomorú oldalát is! Mert kérdem én, ki fogja aÊnépnek Ardai könnyeit megmutatni, amiket bőséggel sírt? Ki fogja őket megtanítani aÊszavakra, amelyekkel sajátjaikat emberhez méltó fájdalommá morzsolhatják szét? Ki, hogyha ők ezt nem akarják, ha csak közönségesen vihogni, és mindezt elfeledni szeretnék? Ki volna bátor, gyötörni őket, aÊsaját gyermekük halálával riogatni őket, hogy abbahagyják ezt aÊrémes vihogást? Ki merne őszintén, aÊfájdalom fejedelmeként színpadra lépni, és trónusa elé térdepeltetni minden léha és kedélyes tahót?

BÓDOG:  Nem volnék boldog, ha aÊSoma meghalna bizony.

SZUPER:  Pedig lehet, hogy már nem is él. Maga meg itt aÊcimboráival kuncog aÊhátam mögött! Mert maguk inkább majd lenyelik aÊnyelvüket kuncogtukban, minthogy elinduljanak az önmaguk felé vezető úton szorgos zarándokként, ha már terem valaki, aki ugyan aÊkuncogtatásban is páratlan tehetséggel bír, de keze arra teremtetett, hogy dobogó, lüktető emberi szíveket tépjen ki helyökből, és csapdosson falhoz! Mert ha már saját maguktól nem képesek az öncsonkításra, legalább engem ne röhögjenek ki! Aki itt röhög, annak nincs bocsánat!

BÓDOG:  Ön aztán tud mondani dolgokat, hallja! Egészen megijeszt ezekkel aÊfalhoz csapdosott szívekkel! Én koslatok itt Ön után aÊpusztában, hordozom Ön után Vas Gereben kabátját, (ünnepélyesen) mert Ön méltó rá, ha már mindig egy ilyenre vágyott, és erre most Ön a Bartha palástjával takarózik!

SZUPER:  Maga nem engem követett, barátom! Akit maga követett, az Veszprémben maradt! Nem Vas Gereben, mielőtt megkérdezi! Nem! AÊrégi Szuper Károly! Aki azóta aÊbolondok csörgősipkáját végleg aÊBorostyánok képébe vágta! És mindezt ezért aÊszerepért? Endre, te gyenge Endre! Puhány és megbocsátó király! Ilyen lenne egy király igazság szerint?

BÓDOG:  (bizonytalanul) Aligha.

SZUPER:  (kenetesen) ő Isten. Istenit kívánva néz reája minden. És egy ilyen siránkozó papucshőst állítani aÊhelyébe! Aki kiveti aÊkedvesért való fájdalmat aÊszívéből, és egy pártoson kesereg? Ottan hever meggyilkolt hitvese, és gyilkolója azon törvényeket tapodta, mellyek édes tartományait zöldeltetik! Serkenj fel, öszverontatott igazság; de én elégtételt veszek! Azaz vettem volna! Ha ezek aÊBorostyánok, és aÊpártos csőcselék ki nem veszik kezemből pálcámat, sÊígy magam büntetni nem tudtam… AÊfenének tanultam meg ezt három óra alatt!

BÓDOG:  Ez is aÊszerepéből való? Bámulatos az Ön emlékezőtehetsége! De ne eméssze magát azon, hogy egy ilyen buta darab elmaradt! Hisz Ön mondta, milyen vacak szerepet kapott! Megesik olykor, hogy kinti ribillió miatt félbeszakad az előadás. Ki tudja, most mi történt? (gyorsan) Mert én nem!

SZUPER:  Nem is volna kár egy ilyen darabért! De én ma mást akartam, másféle Endrét, egy Szuper Endrét! Egy olyan lángolót! De ki látja meg aÊmagányos mécsvilágot, mikoron tűzbe jött az egész város?

BÓDOG:  Na de bizonyára emlékezik Esztergomban egy bizonyos Pelikán nevű műkedvelőre…

SZUPER:  (meghökken) Nemde találkozott ővele is.

BÓDOG:  Igen. Mesélte aÊszegény ember, hogy már délután három órakor nekifogott öltözködni, és szerepét betanulni. SÊalighogy beállt az est, és őÊa színpadra kilépett, künn tűzi lárma keletkezék, aÊnép kirohant, sÊa játék elmaradt. Lángokban állt az egész város…

SZUPER:  Vagy csak aÊhídfői vendéglő gyullada ki? Kit érdekel ma már?

BÓDOG:  Talán nem jól mondtam el?

SZUPER:  Kit érdekel? Bebiflázta ezt is, mi? De ma este ez az Endre olyan szavakat szólt volna, hogy aÊdráma költője nem ismert volna rá! Az az anyámasszony katonája! Szerintem ez az őÊEndre barátja titokban még örül is, hogy megbocsáthat, mert így aÊkinti ribillióra kenheti saját gyengeségét! De ez az Endre ma bátor lett volna szemébe köpni szerepe szabta végzetének! És bátor lett volna igazi királyként viselkedni, bátor lett volna bocsánat hetyett magasabb erkölcsének és erényének erejével fékezni meg aÊpártütést, és bátor lett volna tragikus könyörtelenséggel önmagát találni meg!

BÓDOG:  (vészt sejtőn) Sajnos valami általunk ismeretlen oknál fogva elmaradt az előadás. Ki tudja, miért? De meglátja, fél év múlva mint meséljük majd mindenkinek úton-útfélen mulatságos történet gyanánt, amelynek én is végre hites tanúja vagyok!

SZUPER:  (keserűn) Ez lesz aÊlegkedvesebb történetem, azt hiszem! Kacagva emlegetem fel, mint Ardai aÊperbetei kalandját! Azt hiszem, kár is volt kitépnem aÊnaplómból… Még tán elfelejtem --Êmi is történt Pesten ezernyolcszáznegyvennyolc március tizenötödikén, hogyan is volt a Barthával, akit azóta sírba vitt aÊlába!

BÓDOG:  (megrökönyödve) Ön naplót vezet? Nem azt mondta, hogy mindent aÊpillanat szülte közvetlenséggel…?

SZUPER:  (mentegetve magát) Ugyan! Csak aÊdátumok, meg aÊhelyszínek miatt… meg hogy el ne felejtsem… nem biflázom be őket, csak néha böngészgetem… na de elég aÊfecsegésből! Mit ágál itt? Inkább szedje fel azt aÊpapírgalacsint!

BÓDOG:  (felveszi) Ez mi? Ez egy lap az Ön naplójából! Éppen aÊmai!

SZUPER:  Na ne olvadozzon, hanem diktálja!

BÓDOG:  (diktálja) „Antóniám óvó szavai ellenére, ki Petőfit nemigen szívlelheté, és számtalanszor figyelmeztete, hogy könnyelmű bíztatásaira ne hagyjam oda az otthonom és családom ama hiú reménységben, hogy Pesten regényemet, a Bolygó királyt tárt karokkal, sÊnyomásra készen fogadják."

SZUPER:  (közben írja aÊdiktáltakat) Azt ígérte, hogy óriási lesz aÊlelkesedés!

BÓDOG:  (diktálja) „Én kérém Petőfit, vinné fel sÊajánlaná sajátkezűleg művemet, ám őÊpolitikai és egyéb temérdek elfoglaltságaira hivatkozván javaslá, hogy magam intézzem ezen ügyet. Társulatom és családom Veszprémben hagyván vesztegleni, Pestre indulék, sÊegyenest…" Nem tudom kiolvasni.

SZUPER:  (közben ír) Landerer és Heckenast. Görbülne ki aÊszárkapocscsontjuk!

BÓDOG:  (diktál) „… urak nyomdájába igyekvék. Éppen művem érdembeni tárgyalásába fogtunk volna, midőn Petőfit látám közelgeni, tízezredmagával. Először felvidulék, hogy Bolygó királyom iránti lelkesedés szólíta egy táborba ily számos pesti irodalombarátot, de hamarosan tapasztalnom kelle, hogy nem. Mindössze Petőfinek egy patétikus indulóját, és Jókainak hevenyészett politikai kiáltványát akarák kinyomatni fizetség nélkül."

SZUPER:  (közben ír) Elvetemült garázdák!

BÓDOG:  (diktál) „Türelmemet vesztve távozék, sÊSzigetivel megbeszélt találkozónkra sieték. Először Budára, aÊVárba akaránk felsétálni, de az esős idő dacára mindenki arrafelé tülekedék. Barátom megnyugtata, hogy ez nincs minden nap így. Délután felkért Szigeti, hogy aÊszerencsétlen félrelépés folytán lábzúzódásban szenvedő…" (megáll)

SZUPER:  (közben ír) Mire vár? Folytassa!

BÓDOG:  Csak akkor folytatom, ha megigéri, hogy méltósággal viseli el ezt aÊnevet!

SZUPER:  Minden BÊbetűst ki kéne írtani!

BÓDOG:  Bódogot is?

SZUPER:  Ne érzelegjen! Diktáljon!

BÓDOG:  (diktál) „…Bartha" (Szuper majdnem kitépi aÊlapot) Ne! jól van, túlvagyunk rajta, már le is írta! Tehát: „őhelyette, ki ma este Endrében készült fellépni, szerepébe beugorjak. Én, ki eÊszerep tragikumát régóta keveslém, mégis ráállék, és magamban feltevém, hogy ma este egy pártütést feledni nem tudó, királyi uralkodóval lepem meg közönségemet, még ha ehhez szerepemben némi javításokat kellene is eszközlenem."

SZUPER:  Majd meglátták volna! De megijedtek tőlem! Vagy talán gyanították aÊtervemet? Vagy Bartháért vannak oda? Mindenesetre hangos énekszóval kiözönlöttek aÊszínházból; pedig néha mintha saját nevemet véltem volna kihallani aÊfülsiketítő lármából: „Hol van Szuper Károly?" Különös. Pedig ki sem volt írva aÊnevem aÊszínlapon.

BÓDOG:  Pedig én mondtam, hogy… De nem Ön miatt mentek el, gondolhatja!

SZUPER:  Gondolom.

BÓDOG:  Tudniillik ők nem Ön miatt jöttek. Csak én. De én igen! Ezért is fájt, hogy Önnek nyoma veszett, hogy színét sem lehetett látni. Főleg, hogy én nem is Önt kerestem eredetileg. Tudja, hogy aggódtam? Kérdeztem is aÊmellettem ülőtől… de nem érdekes. Nem azért mondtam, mintha köze lenne aÊtörténtekhez, mintha… Jaj, be ne valljam!

SZUPER:  Micsoda? Mit művelt maga már megint?

BÓDOG:  Jaj, itt van aÊnyelvemen! Ne higgye el, könyörögve kérem! Hazudok! Szóval én csak annyit kérdeztem aÊmellettem ülőtől, hogy nem látta-e Szuper Károlyt! Tehetek róla, hogy az aÊbarom, az aÊBartha-barát felugrott aÊszékére az előadás közepén és elbődült, mint egy vágómarha: „Polgártársak, hol van Szuper Károly?" És akkor már mindenhonnan azt lehetett hallani: „Szabadítsuk meg Szuper Károlyt! Fel Budára aÊhelytartótanácshoz! Nyittassuk meg Szuper Károly börtönét! Jó, de előbb szavaljuk el aÊNemzeti dalt! Majd Egressy! Felőlem! Előre ország népe, harcba! Jó kedvvel, bőséggel! És egyáltalán, hurrá!"

SZUPER:  (döbbenten) Ezt nem hiszem el. Maga beállít, és egyedül szétzavar egy halom lelkes színházbarátot, és még ettől sem elégedetten idejön bennem gyönyörködni!

BÓDOG:  (felháborodva) Ön nagyon rosszul fogja fel ezt az egészet. Én nem csináltam semmit! Én nagyon nem örülök, hogy elmaradt az előadás! És nem csupán az öt forintom miatt; nem is kell, hogy megadja! Én Önt akartam látni, és nem ilyen mérgesen! Higgye el, hogy nekem fáj aÊlegjobban!

SZUPER:  Nincs aÊteremtésben vesztes, csak ő! Csak egy szót most --Êmulandó egy szót: és oda őÊvisszahozhatatlanul! Megáll egy szóra aÊtermészetnek folyása!

BÓDOG:  Miért ágál ellenem? Mit dühösködik? Mondom, hogy én csak érdeklődtem. Kicsit unatkoztam, úgyhogy muszáj volt beszélgetnem.

SZUPER:  Két órát nem bír becsukott szájjal ülni?! Idefigyeljen, én éveken keresztül bolyongtam aÊpusztán, és vártam szívem mélyén erre az estére, kerestem az igazságot, mint Illés, meg nem pihenőn! Nem adtam fel aÊvándorlást, kutattam és kutattam egyre! Tudtam, hogy vár valahol egy ilyen este, talán ettől egy kissé eltérően végződő, míg balvégzetemre ott koslatott nyomomban egy önjelölt Elizeus, aki közben már el is lopta valaki mástól aÊnemlétező kabátomat! És mindent azért, hogy amikor én, aÊbolygó király célomhoz érkeznék, sÊott szekeremről leszállva birodalmat alapítanék, akkor neki trécselni kerekedjen kedve aÊnézőtéren!

BÓDOG:  Miért mérgelődik? Legalább van most ilyen… tragikum az életében! Talán még különb is, mint az Ardaié. Így Ön csak nyert ezen. Minek siránkozni aÊbánatán?

SZUPER:  Utálatos beszédek, lopjatok csak aÊszememből minden könnyeket ki, melyek olly édesen törlik aÊfájdalmamat szívemből el! Tépjétek csak el mind mellőlem azt, amelyhez aÊsors édesen ragaszt --Êtépjétek! Én is embernek születtem. Tudja, szeretek így önszorgalmúlag darabokat betanulni!

BÓDOG:  (lelkesen) Dehát tulajdonképpen nincs veszve semmi! Holnap is van nap! Bartha ugyan meg nem gyógyul, ha térdig elsorvadt aÊlába; maholnap itt az Ön nagy lehetősége, amiért bolyongani tetszett velem aÊnyomában. Lesz ott sírás-rívás, meg szívek csapdosása! Ne búsuljon már, na! Látja, itt van aÊkabátja! Csillapodjék!

SZUPER:  (hirtelen zavartan) Holnap? Azt mondta, holnap? Ugyan! Hova gondol? Méghogy itt izguljak! Márhogy úgy értem, maga nem ismeri azt aÊBarthát!

BÓDOG:  Csak hallomásból.

SZUPER:  (mismásoló határozottsággal) Nem, holnapról szó sem lehet! Csak nem gondoja, hogy ezeknek aÊkedvéért, akik dalosan széledtek szerte, ahogy elzsibbadt aÊdrágalátos ülepük, fogom még egy napra magára hagyni Antóniámat? Ja, és persze nekem is van kisfiam, aÊGéza, hogyan is feledhettem el? (tettetett haraggal) Mit képzel!? Én is koldusbotra akarom juttatni az enyéimet? Hogy Gézám ott nyugodjék aÊmaga Somája mellett? Ezt akarja?

BÓDOG:  Dehát még egy nap ide vagy oda…

SZUPER:  Aztán még egy és még egy és nincs megállás. De aki így megáll, az eltunyul. Nem szabad megállni. (hitegetőn) Én úgy gondoltam, hogy ma este itt egy… kivágom aÊrezet…, azután utamra indulok birodalmam további gyarapítására!

BÓDOG:  De azt mondta, hogy célba ér! Látja, különleges este ez itt, hisz éppen most találkoztunk, én hoztam magának egy kabátot, le is veszem (le is veszi) sÊmost elkeseredne, mert véletlen elment aÊközönség? Most visszamenne Veszprémbe? Velem aÊnyomában?

SZUPER:  Maga nem értett engem meg. Tudja, engem hívtak már ide örökös komikusnak, aÊSzigeti írt Balassagyarmatra, hogy jöjjek, de tőlem nem kapnak komédiát, meg nekem beteg volt aÊgyermekem, és főképp lételemem aÊbolygás, ugye, önmagam kutatása, aÊkis társulat, kicsiny birodalom, melyet megértéssel kormányozok, hát hogy maradhatnék ebben aÊvárosi tapétás kócerájban, ebben aÊfelbolydult darázsfészekben, én, aÊbolygó király?

BÓDOG:  (leforrázva) Már végképp nem értem. Idáig azért szapult, mert úgy odavagyok aÊvándorszínészek regényes életéért! Én meg Önért lemondok aÊbizonyítványaimról is, sőt aÊkabátom is odaadnám…

SZUPER:  (felszabadultabban) Holnap úgyis ugyanúgy meghiúsítaná aÊfellépésemet.

BÓDOG:  (keserűen) Nem jövök én színházba többet! Nincs nekem arra mindennap öt forintom, hogy unatkozzam. Nekem az aÊgyanúm, hogy maga gyáva! Biztosan fél, hogy egyszer nem mennek el, tudniillik, hogy maradnak, és maga eléjük lép, és ugyanolyan király lesz, mint aÊtöbbiek, és nem is meri megváltoztatni aÊszöveget!

SZUPER:  (öntelten) Én ne merném? Tán nem adánk elő hatan egyazon darabként Hamletet és Lear királyt, amelyek közé magam szülék összekötő játékot! Nézze, barátom, maga félreérti aÊhelyzetet.

BÓDOG:  (tombol) Nem értek félre semmit! Maga gyáva itt tragédiázni, úgyhogy visszamegy vándorolni! Csakhogy nekem már semmi kedvem ehhez! Én inkább megkeresem Vas Gerebent!

SZUPER:  (felsőbbséges gúnnyal) Na tessék, mégsem vagyok jó helyette? Csak aztán vigyázzon vele, mert aÊtésztát is eleszi az orra elől! Olyan az, mint aÊNyikos Zsiga. Az is aÊbajai csárdában nagyban rendelé az áldomást, sÊamikor bejöve egy hajó, felsétála reá, akárha csupán ismerőseit szándékolná köszöntni. Mi csak nevettük, hogy aÊvégén fennmarad aÊbolondja. Hát tényleg megindul egyszerre aÊhajó, sÊbohó Nyikosunk immáron búcsúzkodik tőlünk vidáman integetvén. Hát nem nekünk kelle megfizetnünk kontóját, sÊmindazt, amihez Baján hitelbe juta?! Mit bámul? Így bámulhatott akkor is, amikor magát hagyta így Vas Gereben sárvári írnoknak!

BÓDOG:  Hehe, nagyon vicces, mondhatom!

SZUPER:  (derűsen) Ne rontsa el aÊkedvemet, jó? Ha csak nyavalyogni jött ide, akkor el is mehet hollóeledelnek! Én innét nem vesztesként távozom. Ellenem aÊkörülmények esküdtek össze aÊmaga személyében. Emiatt dühös voltam, de már elég volt. Nem --Ênem áldozott le szennyel aÊnap szent koronám felett. Én aÊbolygásban birodalmamra lelek, és aÊteremtésben nincsen vesztes, csak maga.

BÓDOG:  Csak én?

SZUPER:  Meg aÊBartha. Ellenem viszont hiába esküdtek össze aÊkörülmények, amikért én hogy, hogy nem, magát okolom, én nem adom át magam aÊcsüggedésnek.

BÓDOG:  Akkor miért nem lép fel holnap?

SZUPER:  Azt hiszi, aÊveszprémiek nem kíváncsiak holnap aÊLondoni koldusokra, amiben egyik műszerepemet játszom? Nem mintha kielégítene aÊkomédiázás, ugye, bár Lendvay maga mondta, hogy kész elismerni, hogy némely darabok nálunk jobban sikerülnek, mint itt Pesten. Egyébként is ott van nekem aÊregényem, ami, ugye, alapmű.

BÓDOG:  (tettetett könnyedséggel) Engem viszont nem lát többé!

SZUPER:  Továbbra is titokban követ?

BÓDOG:  (továbbra is tettetett könnyedséggel) Magát? Mi dolgom nekem magával? Úgy vette ki aÊszavaimból, hogy valami? Puszta félreértés, hiszen semmi. Valakivel összetéveszthettem, tudja, akit maga meg aÊGyulai barátja eltakarnak egy képen, úgy, hogy még aÊhaja meg aÊkabátja sem látszik ki, és aki véletlenül elcserélte aÊkabátját az irataimmal, történetesen aÊbizonyítványaimmal meg aÊházasságlevelemmel. Melindám bizonyára sír már utánam, ha ugyan emlékszik még rám. Azt hiszem, gyorsan felkeresem még ezt az illetőt, akihez poharazgatás közben kerültek, ahogy kerültek, mert az mégsem helyes, ugyebár, hogy nála legyenek, mert azok mégiscsak az enyémek, az én fiókomban aÊhelyük.

SZUPER:  (értetlenül) Maga most megtébolyult, barátom, de ebben az egyben, látja, igaza van. Csak Bolygó királyom mindig fiókomban legyen, Isten őrizz, hogy aÊLanderer és aÊHeckenast rátegyék aÊpacás kezüket, meg aÊGézám jó egészsége, meg hogy a Barthával történjen valami egy nagy és kövér konflisló által, semmi más nem számít.

BÓDOG:  Igen. Örülök, hogy találkoztunk. Engem várnak otthon aÊdolgok. Tudja, egy gazdasági írnoknak rengeteg aÊteendője ilyentájt.

SZUPER:  Márciusban?

BÓDOG:  Mindig. Rostáltatás aÊmagtárban, miegyéb. No, Isten vele. (indul)

SZUPER:  (utánakiált) Barátom, itthagyta aÊkabátját!

BÓDOG:  Csakugyan. (kabát nélkül el)

SZUPER:  (kinyitja aÊnaplóját, rövid ideig nézi, majd kitépi az utolsó lapot és elsiet)

Szeged-Budapest Győrei Zsolt -- Schlachtovszky Csaba