Múcsony

Kiadvány a település történetéről

        Múcsony Nagyközség Önkormányzatának és magánszemélyek anyagi támogatásával B. Tóth Illés nyug. gimnáziumi tanár szerkesztésében a honfoglalás 1100. évfordulójáról helytörténeti kiadvány megjelentetésével is emlékezett meg a település önkormányzata. A kiadvány Vázlatok, adatok Múcsony Nagyközség történetéből címmel néhány lelkes lokálpatrióta munkájának eredményeként készült el.

        A település régmúlt, több ezer éves történetébe B. Tóth Illés avatja be az olvasót az Iratlan emlékek homályában, Községünk Borsod vára szolgálatában és Múcsony csatározások színhelye című írásaival; földrajzi helyzetét Asztalos Tiborné ált. iskolai tanár vázolja; Múcsonyt mint az Apostoli Kormányzóság, a Miskolci Excarhátus Központját Béres Miklós múcsonyi parókus, püspöki helynök mutatja be, s az államigazgatás és a helyi államhatalmi szervekről Bódi Jánosné jegyző írt tájékoztatót. Filkóházi Zoltán bölcsész hallgató a község gazdaságának kisipari hátteréről közöl érdekes adalékokat, míg a mezőgazdaság történetét 1848-tól 1949-ig Kaulics János kertész-üzemmérnök írásából ismerhetjük meg. Helyet kapott a kiadványban a szénbányászat története is. Király László mérnök a település kisbányáiról, Papp András kultúrház-igazgató pedig az alberttelepi bányászkodásról ír. A település gazdag hagyományait és kultúráját Palkó János kultúrház-igazgató vázolja, s a nagyközségben napjainkban működő négy pártról - KDNP, Kisgazda Párt, MSZP, Munkáspárt - a pártok helyi szervezeteinek vezetői - Rakacki Miklós - Zsigó István, Nahaj Pál - Porácki Máténé, Dányi József és Kardos Mihály - Porácki János írtak tájékoztatót.

        A kiadvány a szerkesztő utószavával zárul, melyben "... reméli, hogy ez csak a kezdete a sok értékes írás közkinccsé tételének...". A következő kötetben szeretnének foglalkozni a település feudális korabeli történetével, a községbe nagyszámban betelepültek adatainak közlésével, az egyház, az iskolák és a bányaüzemek történetével.

A Barcikai Históriás a megjelent kiadvány alapján a következő számában fogja bemutatni Múcsony történetét.