Búza Barna: Kuruc lovas

A város számos jó köztéri szobra közé tartozik az 1960-ban felállított "Kuruc lovas" című alkotás, mely a művész javaslata alapján került a Rákóczi térre. A tér elnevezése is az ő ötlete volt, s mint vallotta, a város bölcsőjét is ringatta, növekedéséhez is hozzájárult.
Az alkotó 1910-ben született Vésztőn, és 1928-1935 között volt a Képzőművészeti Főiskola hallgatója. 1935-36-ban római ösztöndíjasként Olaszországban élt. Pályafutása során a szobrászat összes műfaját "bejárta". Dolgozott fa, kő, lemez, márvány és porcelánnal is. Számos szobra került köztérre, többek között Budapest, Komló, Jászberény, Baktalórántháza városokban.
Munkássága a hazai haladó szobrászati hagyományok folytatása. Formanyelve mindenki által megközelíthető, közérthető. Szobrászatát a műfajok és a felhasznált anyagok sokfélesége, a választott témák meditatív szemléletű feldolgozása jellemzi.
Stílusbelileg a formaképzés hagyományos körén belül marad, kivételes problémaérzékenysége azonban korszerű jelleget biztosít
valamennyi alkotásának.
A "Kuruc lovas" című kompozíciót bemutatták a Moszkvai Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén. Az alkotó VIT-díjat kapott.
Reményeink szerint további nívós alkotások gyarapítják majd Kazincbarcika utcáit, tereit, intézményeit, hisz az esztétikai élmény mindannyiunk és mindennapjaink nélkülözhetetlen levegője. S mint tudjuk, a levegő, bármilyen helyzet legyen is, nélkülözhetetlen.

Mezey István
grafikusművész