| ISMERTETŐ |
1992 október 1-én indul a Magyar Írókamara lapja, a Lyukasóra
A folyóirat külsejét Melocco Miklós tervezi meg
A lap olvasói lapnak készül, /Gyurkovics Tibor bevezető írása szerint is, az olvasó ne csak olvassa, élvezze is a folyóiratot. Legyen részese egy játéknak, ahogyan József Attila mondja: "Félek a játszani nem tudó emberektől"/
1992-ben a szerkesztőbizottság :
Cseres Tibor író,Mészöly Dezső író, Gyurkovics Tibor író
Szerkesztő Varga Domokos
Felelős kiadó: Szakonyi Károly
Művészeti vezető: Eigel István
Szedés, tördelés: Sébor József
Titkárságvezető: Dr. Vigh Józsefné
1993 -ban kezdi el rovatát Farkas László: Még élhetnének címmel.
Azoknak az íróknak remekei közül válogat, akik még köztünk lehetnének,
esetleg munkatársként Ám haláluk után hamar kikezdte őket a feledés.
Nem érdemlik hogy a múló évek pora rakódjék rájuk.
A másik rovata Kicsoda az az én?
címszó alatt a Lyukasóra mellékleteként, 1993 decemberétől két havonta
jelentkezik, eltérő beliv színnel. Célja, író és olvasó találkozása.
Szellemi életünk jeles képviselőinek bemutatása, meghitt közelségben a
múló divatoktól függetlenül.
Az írások megtalálhatóak a 2001-ben kiadott CD lemezen, és pdf formátumban honlapunkon is
1993 novemberében Cseres Tibor halála miatt a szerkesztőbizottsági tagságot
Bertha Bulcsu veszi át
1997 februárjában Bertha Bulcsu is távozik a szerkesztő bizottságból és az életből
A szerkesztőbizottság tagja Varga Domokos lesz, az eddigi szerkesztő. A lapot Dippold Pál viszi tovább
1998 januárjától a szerkesztőbizottság kibővül Dobai Péterrel és Kiss Dénessel
A művészeti szerkesztő Eigel István 2000-ben távozik az élők közül. 2001-ben Kő Pál lesz a folyóirat művészeti szerkesztője
2001 februárjában szerkesztőváltás is történik. Dippold Pál helyére Szalay Károly kerül.
2002-ben Varga Domokos visszavonhatatlanul eltávozik.
2005-ben a pótolhatatlan titkárnő Vígh Ica nyugdíjba megy, helyére
Koditek Bernadett kerül.
Szintén búcsúzik a lap gazdasági intézője, Zoltán Katalin.