stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Kisebbségkutatás - 2009. 3. szám

„Integráció a változatosság fenntartásával a modern Nagy Britanniában”:
Az Új Munkáspárt nemzet, bevándorlás és menedék képe

Squire, Vicki: ’Integration with diversity in modern Britain’: New Labour on nationality, immigration and asylum=Journal of Political Ideologies ( 2005) Vol . 10  No.1,51-74. p.

          Bevezetés

            A faji kapcsolatok terén elért eredménye az Új Munkáspártnak ambiciózusnak mondható. Egyik oldalról elmondható, hogy soha nem volt ilyen erős Nagy Britanniában a rasszizmus elleni küzdelem, másik oldalról a menekültpolitikában alkalmazott új eljárások ideológiai síkot biztosítanak a rasszista indítékú kizárás elfogadására. A nemkívánatos menekültekkel való bánásmód, ahogy függő helyzetű gyerekként kezelik őket, az Új Munkáspárt a menekültügyhöz való hozzáállásának árnyoldalaira mutat rá. Mindeközben nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy az ország határain belül elfojtsák a rasszizmust. Az elemzésében a szerző két tézist vizsgál. Az első, hogy az Új Munkáspárt válasza a bevándorlás kérdésében egy a nemzet monokulturális elképzelésén alapszik. A 2002-es Fehér Könyv példamutató ebben az értelemben. A belügyminiszter, David Blunkett szerint a nemzet egységes multikulturális egész, amely az integráción és a sokféleségen alapszik, és ezt a biztos határok biztosítják. A szerző szerint ez kirekesztő, rasszista alapokon nyugvó elképzelés, valójában egy „fehér szívű” monokulturális rendszer, ahol a sokszínűség és az integritás valójában korlátozott homogenizálás, „asszimiláció szegregáción keresztül”. A második tézis, hogy ugyan rejtett a monokulturális nemzet koncepció, mégis ez megfosztja haladó voltától az Új Munkáspárt eredményeit, és megerősíti a kirekesztést a bevándorlókkal szemben. A szerző amellett érvel, hogy az antirasszista eredmények így erősen korlátozottak.

            A tanulmány négy részre oszlik. Az elsőben egy rövid történeti áttekintést nyújt a szerző, amelyben bemutatja huszadik századi bevándorláspolitika változását Nagy Britanniában. A második, módszertani részben bemutatja, hogy az Új Munkáspárt „integrációja és sokszínűsége” normatívan megterhelt megközelítés, amelyet kritikailag elemez a dekonstruktív diskurzus elméleti megközelítésből. A harmadik rész két alrészre tagolódik. Az elsőben bemutatja, hogy az Új Munkáspárt monokuluturális megközelítése a nemzet és a bevándorló közötti hierarchikus kapcsolatra épül, ami kritikailag felfordítható; a másodikban bemutatja, hogy ez a hierarchikus kapcsolat a befogadás, kirekesztés mértékében nyilvánul meg. Végezetül mindent egybevetve értékeli az Új Munkáspárt „haladó” multikulturalizmusát.

Korlátozó bevándorlás-ellenőrzés és a multikulturalizmus fejlődése

            Ha visszatekintünk a huszadik századi migráció ellenőrzésének a fejlődésére, azt láthatjuk, miként nő meg a szerepe a bevándorlás ellenőrzésének a határokon. Az első, 1905-ben elfogadott korlátozást a kelet-európai pogromok elől menekülő zsidókkal szemben vezették be. Ez komoly nézőpontváltás következménye volt, mert szemben állt a tizenkilencedik század liberális szemszögével, amely a korlátozást nem helyénvalónak és szükségtelennek tartotta. A korlátozás felé az mozdította el a brit hatóságokat, hogy a betelepülni vágyó zsidókat koszosnak, betegségterjesztőnek, túl szaporának és bűnözésre hajlamosnak tartották.  Az 1950-es, 60-as években hasonló folyamatok játszódtak le, ezúttal az ázsiai és afro-karibi „színes” nemzetközösségi bevándorlók esetében, akik félelmet keltettek termékenységükkel, betegségeikkel és kriminalitásukkal. 1959 és 1961 között egy bizottság vizsgálta a fenti problémákat, kiegészítve a munkanélküliség és az etnikai feszültségek témakörével. Azon kisszámú betelepülő, aki viszont asszimilálódni akart, szívélyes fogadtatásra talált. Az 1960-as évek második fele kulcsfontosságú volt a bevándorláspolitika szempontjából, mivel ekkor került a faji kérdés a középpontba. A faji kapcsolatok kiegyensúlyozottságára hivatkozva szigorítottak a bevándorlás menetén. Az 1970-es években vált a multikulturalizmus köztémává, és ennek hatására az évtized alatt a brit nemzet több fajú, több etnikumú, több hitű, több kultúrájú nép lett. A ’60-as évek végén ráadásul megtört az asszimilációs politika is, felváltotta az integrálás feladata, amely már nem akart mindenkiből britet faragni, inkább csak toleráns légkört szeretett volna kialakítani. Azonban ez nem jelentette azt, hogy a határok átjárhatóbbá váltak volna. A bevándorlás ellenőrzésnél továbbra is szempont maradt az asszimilálódás kérdése. Az 1980-as években a multikulturalizmus és a bevándorlás politikája folyamatosan elvált egymástól, és a növekvő eltérés a kultúra főáramától csak az állampolgársággal bíró személyeket illették meg, az újonnan betelepülni vágyókat nem. A további intézkedések fokozták az illegális bevándorlókkal szemben való fellépés eszközeinek és szigorának a mértékét. Az Új Munkáspárt „nemzetiség, bevándorlás és menedék” programjának az volt a célja, hogy a brit társadalom és közélet elmozduljon a multikulturális haladás irányába.

Az Új Munkáspárt normatív modelljének rekonstrukciója

            Az Új Munkáspárt első kormányzati ciklusának elején a sokszínűség – mint a nemzet a közösségek közösségeként való – ünneplése volt jelen. Megpróbálták a helyi közösségeken belül előmozdítani a sokszínűség mértékét. Azonban ez nem igazán sikerült, a sokszínűségből inkább egyesítés lett, és inkább visszafordulás volt a reakciós asszimilációhoz. Ennek bemutatásához Berry a menekült akulturálódás-modelljét használja a szerző, ami négy lehetőséget tartalmaz: 1. integrálódás, 2. asszimilálódás, 3. szegregálás, 4. marginalizálás. Berry modelljében két kulcskérdés van. Először is az egyén mennyiben tartja meg identitását; másodszor, mindenki máshoz képest mennyire sikerül megtartani a kapcsolatot a többségi társadalommal. A mi esetünkre vetítve ezt a két kérdést: 1. A bevándorlók meg tudják-e tartani sokféle identitásukat? 2. Fennáll-e kapcsolat a bevándorlók és a befogadó közösség között? Az integráció mindkét kérdésre pozitív választ feltételez, a marginalizálás mindkettőre negatívot. Az asszimiláció az első kérdésre nem, míg a másodikra igent feltételez, a szegregáció pedig az elsőre igent, a másodikra pedig nemet. Az Új Munkáspárt a saját meghatározásában két dolgot kívánt hangsúlyozni: azt, hogy annak az elkerülésére törekszik, hogy felszámolja a letelepedők kulturális örökségét és nyelvét, illetve hogy biztosítja azokat az eszközöket az oktatás és a foglalkoztatás által, amelyek lehetővé teszik a bevándorlók beilleszkedését a fogadó társadalomba. Ha az asszimiláció felől vizsgáljuk a fenti két elvárást, akkor azt láthatjuk, hogy az asszimiláció annyiban jó, hogy könnyíti a beilleszkedést, annyiban viszont rossz, hogy csökkenti a multikulturalitást. A szegregáció ennek éppen az ellentettjeként hat.

Az Új Munkáspárt menekült diskurzusának kiértékelése

          A cikk írója szerint az Új Munkáspárt korlátozó menekült politikát folytat, amelyet az is bizonyít, hogy a bevándorláspolitika elsősorban, mint a lakosság megvédése a veszélyes és káros elemektől jelenik meg. Az „igazi” bevándorló a politikai menekült és a munkaerő, míg mindenki más az illegális bevándorló széles skálájához tartozik, amely magába foglalja a politikai és a gazdasági szempontokat is, és kihívást jelent a brit menekültügyi rendszerre. Azért van szükség biztosított határokra, hogy ezeket a nemkívánatos elemeket kiszűrjék. Ebben a koncepcióban a menekültek lényegében a nemzettel ellentétes oldalra kerülnek. Ők a „tisztességtelen” menekültek, akik vissza akarnak élni a brit vendégszeretettel. Ebből a koncepcióból kialakul egy szembenállás a határon belüli multikulurális élet és a kulturálisan egységes és minden mást kiszűrő határ között. A nemzetállam szuverenitása megkérdőjelezhetetlen, és a tisztes brit identitás feltétlen megvédendő. A nemzet felsőbb pozícióba kerül a bevándorlással szemben. És miként vélekedik az Új Munkáspárt a bevándorlás kérdésében? A globalizáció és a haladó demokrácia korában a bevándorlás és a sokszínűség fokozódik, legalábbis ezt állítják, mégis a bevándorlás ellenőrzése mást mutat. Valójában tehát az Új Munkáspárt tevékenysége egy monokulturális nemzetképet követ és a Fehér Könyv elveinek félremagyarázása. A „békés menedék” és az „integráció és sokszínűség” a valóságban azt jelenti, hogy békés menedék azoknak, akik bent vannak és asszimilálódtak, és szegregáció azok számára, akik nem.

A távolság mértéke

            A szerző ebben a részben arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, hogy az Új Munkáspárt által követett eljárások miként is vannak összhangban egy monokulturális, a szegregációt és a nemzeti integrációt homogénen kezelő ideológiával.

            A külső ellenőrzés, amely arra lenne hivatott, hogy megvédjen még a veszély belépése előtt, a menekülteket már azelőtt két részre osztja, mielőtt megérkeznének. Külön kezelik, a politikai és a gazdasági menekülteket. Az ellenőrzés már szinte a bevándorló elindulásakor megkezdődik, vízum, reptéri ellenőrzés, ujjlenyomat stb. A migráció-menedzselés a szervezetlen migrálás felszámolására törekszik, és a nyugati államok együttesen próbálják így felügyeletük alá vonni a politikai és a gazdasági migrációt. Minden eszközt bevetnek a nem kívánatos vendégek felkutatására és elriasztására. Leginkább csak azokat fogadja kedvezően a kormány, akik könnyen beolvaszthatóak a brit társadalomba. Azok a személyek akik, megfelelő képesítéssel rendelkeznek, és segítségére tudnak lenni Nagy Britanniának a globális gazdasági versenyben – azok szívesen látott bevándorlók. Ők nemcsak veszélytelenek, de egyenesen szükségesek is az ország számára. A migráns tehát nem áll teljesen ellentétes pozícióban a nemzettel, vannak olyan migránsok, akik mássága gyorsan asszimilálható. A nem „hasznos” bevándorlók élesen elkülönülnek az előbbi csoporttól; ők csempészek, és illegális bevándorlóként jelennek meg a közbeszédben. Ők tiltott belépők, akik tiltott munkát végeznek az országban, ráadásul adóelkerülők. Őket el kell különíteni a nemzet többi részétől. A kiutasítással, visszatelepítéssel és más eljárásokkal megszabadulnak tőlük, ezáltal fenntartva a szegregálás és asszimilálás elvét, amelyet a kormányzat követ, a menekültek jelentette terhet megosztva Európa más országaival. Ezáltal Nagy Britanniába csak gazdaságilag gyorsan asszimilálható gazdasági bevándorló, és szűrt politikai menekült települhet le. Mindez egyáltalán nem az „integritás és sokszínűség”, és a multikulturalizmus kialakításának az elvét követi

            A belső ellenőrzést úgy lehetne definiálni, mint kontrolt az „ellenségek” felett a belepésük pillanatától az állampolgárságuk elnyeréséig. Az asszimilációs törekvések valójában nemcsak a külső ellenőrzésnél, hanem a belsőnél is érvényesülnek. Mindenkit, aki nem hajlandó beépülni a társadalomba, megpróbálják kiszűrni. A betelepülőket ráadásul szétszórják, ezáltal könnyebben ellenőrizhetővé válnak. A betelepülni vágyókat ezen kívül különböző a szállásokon helyezik el, annak megfelelően, hogy mi lesz a későbbi sorsuk. Ezeken a helyeken természetesen megfigyelés és felügyelet alatt vannak.  Ezek után nézzük a migránsok és a fogadó társadalom kapcsolatát. A munkához nem jutó és az utcán csatangoló migránsokat az elhelyezésükre szánt központok révén kívánják elfogni és „helyes”, „értelmes” elfoglaltságra bírni. Az Új Munkáspárt hiába hirdeti azt, hogy megpróbálja eltávolítani egymástól a börtönt és a menekültügyet, mégis a felügyelet és az elkülönítés módszerét alkalmazza a bevándorlókkal szemben. Aki pedig nem viselkedik megfelelően könnyen egy visszatelepítő központban találhatja magát. Ahhoz, hogy egy menekült, vagy betelepülő a brit állampolgárság közelébe kerüljön, el kell sajátítania az angol nyelvet vagy életmódot, mindezt nem annyira a sokszínűségre törekvés, mint inkább az asszimilálás fajtájának tartanánk. Valójában tehát az Új Munkáspárt örül, hogy „felszámolja a letelepedők kulturális örökségét és nyelvét”. Összességében az Új Munkáspárt válasza a migráció kérdésére xenofób, rasszista válasznak tűnik.

Végkövetkeztetések

            A szerző újra összefoglalja sommás véleményét az Új Munkáspárt által hirdetett sokszínűség támogatása és a valóság között, amelyet mint xenofób-rasszista eljárást ír le. Úgy véli, hogy az Új Munkáspárt által hirdetett multikulturalizmus csak póz. Semmiféle liberális elvek nem érvényesülnek a bevándorláspolitikájukban, ehelyett csak erősítették a kirekesztést szolgáló szigorú határellenőrzést, megnövelve a hatóságok jogköreit. A nemzetképük teljesen ellentmond egy multikulturális nemzet-koncepció felfogásának, ezáltal nem is segíthetik elő a multikulturális brit közélet kialakulását. Politikájuk sokkal inkább reakciósnak, mint haladónak mondható.

                                                                                                                      Lajtai Mátyás


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.