stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Kisebbségkutatás - 2009. 3. szám

A romániai Országos Magyar Párt és a bukovinai székelyek politikai megszervezése 1926–1927*

Seres Attila

Bevezetés

Az első világháború után Nagy-Románia megalakulásával, és ezzel együtt Erdélynek a román államhoz csatolásával sajátos helyzet alakult ki a bukovinai székelyek történetében. A madéfalvi veszedelmet követően a Székelyföldről elmenekült, majd a Habsburg Monarchia hatóságai által Bukovinában letelepített, s ettől kezdve közel százötven évig a magyar etnikum Kárpát-medencei törzsterületétől földrajzilag és közigazgatásilag elválasztott magyar népcsoport 1919-ben egy öntudatos, a történelmi Magyarország emlékét elevenebben megélő, kiterjedt nemzeti intézményrendszert működtető magyar nemzettesttel került egyazon állam keretein belülre. Ezzel a korábbiaknál némiképp kedvezőbb perspektívája nyílhatott annak, hogy kiszélesedjenek és intenzívebbé váljanak a Kárpátokon inneni és Kárpátokon túli magyar közösségek közötti kapcsolatok, s az impériumváltás után magát fokozatosan megszervező erdélyi magyarság politikai, társadalmi és egyházi kisebbségi intézményrendszere kiterjessze a befolyását a bukovinai székelyekre.

A bukovinai székelység számára azonban éppen a Nagy-Románia keretein belül eltöltött több mint két évtized hozta meg a sorsdöntő változást. Az első világháború után az erdélyi magyarsággal regenerálódó személyes és intézményes kapcsolatok se tudták ellensúlyozni a bukovinai székelységet sújtó, diszkriminatív román állami kisebbségi és felekezeti politika által teremtett veszélyhelyzetet. A román állam ugyanis már rögtön Bukovina Romániához csatolása után a bukovinai székely falvakban román tannyelvűvé tette a dualizmus korában döntően a magyarországi katolikus egyházi szervezetek, például a Szent László Társulat által fenntartott, de a magyar állam által is dotált magyar tannyelvű elemi iskolákat. Az 1920-as és 1930-as években pedig különböző ürügyekkel elbocsátotta a még ott oktató magyar tanítókat, vagy teljesen ellehetetlenítette a helyzetüket. A bukovinai katolikusok, – így az öt székely falu (Hadikfalva, Andrásfalva, Istensegíts, Fogadjisten, Józseffalva) lakossága is, – a román állam és a Szentszék között megkötött konkordátum értelmében, 1929-től egyházigazgatási szempontból átkerült a Lemberg (Lviv) székhelyű galíciai érsekségtől a Jászvásár (Iaşi) székhelyű, 1884-ben létrehozott moldvai püspökséghez. A moldvai egyházmegye szervezetének kiépítése a XIX–XX. század fordulóján román nemzeti szempontokat követett, és a püspökség az államhatalom támogatásával maga is fontos szerepet játszott a román nyelvű katolikus liturgia elterjesztésében, és általában véve a román nyelvű katolicizmus pozícióinak megerősítésében az általa felügyelt egyházmegyében. Ráadásul a román állam megvonta a bukovinai székelyek magyar származású vagy magyar érzelmű papjaitól a nekik járó állami kongruát vagy az ortodox lelkészekéhez képest jelentős mértékben csökkentette.

1939-1940-ben a Magyarország és Románia közötti feszültségek kiéleződése miatt súlyosbodott a helyzet Bukovinában is. A bukovinai székelység egyes lelki vezetői, például Németh Kálmán józseffalvi plébános által ekkor képviselt és propagált elképzelés, amely szerint a Bukovinában honos magyar szórványt csak a Magyarországra való áttelepítés mentheti meg az egyre erőteljesebb román nemzeti és állami asszimilációs nyomástól, mind inkább gyökeret vert a székelység és a magyarországi közvélemény körében is. A második bécsi döntés után a magyar kormány is felkarolta ezt a gondolatot, és 1941-ben lépéseket tett a román kormánynál annak érdekében, hogy a népcsoportot Magyarországra telepítsék. Végül rövidebb tárgyalások után a magyar és a román kormány 1941. május 11-én kötötte meg azt a bilaterális egyezményt, amelynek értelmében a bukovinai székelyeket Magyarországra telepítették. A székelyeket az 1941 áprilisában annektált Bácskába költöztették, ahol több kisebb telepen szórták szét őket. Innen azonban a jugoszláv partizánok előretörése miatt 1944 őszén menekülniük kellett, végül a trianoni Magyarország területén, döntően Baranya és Tolna megyében leltek végső otthonra. [1]

            A mellékletben közölt irat, Zágoni István (1887–1959?) erdélyi magyar politikus, jogász és újságíró egyik bizalmas feljegyzése és cikksorozata a Bukovinában tett útjáról és a bukovinai székelyek körében végzett tevékenységről, az elszigetelt helyzetben lévő magyar népcsoport magyar nemzeti talajú politikai szervezéséről tanúskodik. [2] Az iratból kiderül, hogy a romániai magyarság politikai szervezete, az Országos Magyar Párt (OMP) az 1920-as évek második felében kísérletet tett arra, hogy a bukovinai székelységet az érdekkörébe vonja. A dokumentum minden kétséget kizáróan azt igazolja, hogy Zágoni 1926. májusi bukovinai útja jelentette az első lépését annak, hogy az erdélyi magyar politikai tényezők felmérjék az ottani székelység belpolitikai affinitásait, és előkészítsék a magyar párt keretein belüli politikai aktivizálását. Az általunk ismert szakirodalom sem tesz említést arról, hogy az OMP korábban tett-e erre irányuló erőfeszítéseket. A kérdés tehát az, mi lehetett a pártpolitikai háttere ennek a döntésnek, milyen belpolitikai események előzték meg az OMP bukovinai térnyerési kísérletét.

            A korabeli pártpolitikai mozgások rövid felvázolásához az OMP és az Alexandru Averescu nevével fémjelzett Román Néppárt között 1923. október 23-án megkötött, „csucsai paktum” néven elhíresült megállapodásig kell visszanyúlnunk. Ennek lényege az volt, hogy a Néppárt hatalomra jutása esetére a magyarság sérelmeinek orvoslását ígérte a választásokon rá adott magyar szavazatok ellenében. Az OMP-nek elsősorban azért volt szüksége román szövetségesre, hogy kiegészíthesse a választói névjegyzékeket, vagyis szavazóbázisa részt vehessen a választásokon. Az 1926. február 17–20-i helyhatósági választások előestéjén azonban az OMP vezetői, bizalmas tárgyalásokat követően, közös lista állításáról állapodtak meg az akkor regnáló kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt képviselőivel, ezért a magyar párt elnöke, Ugron István, február 1-jén felmondta az Averescuval kötött paktumot. Ez utólag visszatekintve, a választásokon elkönyvelt tekintélyes magyar siker ellenére, a politikai erőtér későbbi átalakulása miatt súlyos taktikai hibának bizonyult, ugyanis a helyhatósági választások után néhány héttel, március 27-én, lejárt a liberális kormány négyéves mandátuma. A lemondását benyújtó Ion I. C. Brǎtianu miniszterelnök helyett a király éppen az OMP által cserbenhagyott Averescut bízta meg kormányalakítással, amivel a magyar politikai erő teljesen elvesztette az alkupozícióját a kormányzattal szemben. Érthető, ha ebben a kissé beszorított helyzetben Ugron április 1-jén lemondott pártelnöki tisztéről. Újabb fordulatot jelentett az események menetében, hogy az egyelőre ideiglenesen dezignált elnöknek, Bethlen Györgynek, sikerült felújítania a Néppárttal folytatott együttműködést, s április 26-án választási kartellt kötött vele. [3]   

            A megállapodás lényege abban állt, hogy az OMP a május 25-re kiírt, s így vészesen közelgő parlamenti választásokra nem nyújt be önálló jelölési jegyzékeket (listákat), hanem a jelöltjei a magyar többségű területeken néppárti listákon szerepelnek, és a magyarság néppárti listára adja le a voksát ott is, ahol nem állítottak magyar jelöltet. A választásokat még a liberális kormány által legutolsóként jegyzett és megszavazott, és március 27-én, tehát a kormány lemondásának napján kihirdetett új választójogi törvény értelmében tartották meg. Ez a parlament képviselőházának végső mandátumszámát a választási eredmények ismeretében, bonyolult matematikai számítás alapján állapította meg. Az 1925. június 13-án bevezetett közigazgatási törvény értelmében létrehozott 71 megye mindegyike egy–egy választókerületnek számított, s az egyes pártok megyénként állítottak jelölőlistákat, minden megyében annyi jelölttel, ahányan abból a megyéből összesen a képviselőházba juthattak. A szavazatok összeszámlálásánál figyelembe vették egyrészt, hogy országosan melyik párt kapta a legtöbb szavazatot, másrészt, hogy melyik politikai erő szerzett abszolút többséget a legtöbb megyében. A legtöbb megyében abszolút többséget szerző párt azon megyei mandátumait, amelyeket az általa megnyert megyékben szerzett, kivonták az összesen 387 képviselői helyből, s az így keletkező maradék felét megkapta az országosan többséget szerző párt, függetlenül attól, hogy mekkora arányban nyerte meg a választásokat. A megmaradó mandátumok másik felét pedig arányosan elosztották a többi, országosan legalább 2 százalék fölötti eredményt elérő párt között az országos választási eredményük arányában. A kartellnek köszönhetően végül 15 képviselőházi és 10 szenátusi mandátumot szerzett a Néppárt magyar szövetségese. [4]

            Az általunk közölt dokumentum alapvetően ebből a fentebb vázolt belpolitikai értelmezési keretből közelíthető meg. A bukovinai székelység lélekszáma az 1926. évi parlamenti választásokhoz időben legközelebb eső általános népesség-összeírás, az 1930. évi cenzus hivatalos statisztikái szerint az öt autochton településen (Hadikfalva, Andrásfalva, Istensegíts, Józseffalva, Fogadjisten), illetve a belső migráció során keletkezett kisebb közösségekben (Satu Mare, Vorniceni Mici, Frǎtǎuţii Vechi) megközelítette a 11 ezer főt. Noha ez nem érte el Bukovina összlakosságának 2 százalékát sem, ha az itt honos székelység egyöntetűen egy országos pártszövetségre szavazott, akkor – az 1926-ban rögzülő választási rendszer szavazatelosztási logikájának köszönhetően – kiélezett küzdelemben kismértékben beleszólhatott mind az országos, mind a megyei végeredmény kialakulásába. Ugyanez az OMP egyedüli indulása esetén csak az országos eredmények tekintetében jelentett volna némi szavazattöbbletet. További problémaként vetődik fel az is, hogy a székelység településterülete közigazgatási szempontból megosztott volt, ugyanis míg Hadikfalva, Andrásfalva és Istensegíts Rǎdǎuţi megyéhez, addig Józseffalva és Fogadjisten Suceava megyéhez, tehát más-más választókerülethez tartozott. Igaz, a két utóbbi település magyar lakossága etnikailag elszigeteltebb helyzetben volt, ugyanis Fogadjisten addigra már román többségűvé vált, míg a többi településtől földrajzilag is távolabb fekvő Józseffalván paritás közeli helyzet alakult ki a magyar és a román elem között. Kettejük magyar lakossága együttvéve sem érte el az ezer főt, [5] így érdemben nem befolyásolhatta a megyei eredményt. Nem lehet véletlen, hogy Zágoni István is inkább a bukovinai székelység döntő tömegét tömörítő három másik települést kereste fel. [6] Persze kételyeket ébreszt bennünk az is, hogy ha a magyar párt egyedül kívánta volna magát megmérettetni Bukovinában, akkor képes lett volna-e önálló listát állítani Rǎdǎuţi megyében, ami a bukovinai szavazatok begyűjtésének és így az országos végeredménye javításának előfeltétele lett volna.   

            A dokumentumból kiderül az is, hogy a bukovinai magyarság körében Bukovina Romániához csatolása, tehát az 1919. évi Saint Germain-i békeszerződés megkötése óta nem is az OMP akkori szövetségese, a Néppárt, hanem leginkább a liberális párt szerzett befolyást, de Bukovina magyar népessége, relatíve alacsony lélekszáma ellenére, még így is megosztott volt, hiszen a Nemzeti Parasztpártnak is voltak helyi hívei. Ráadásul Zágoni – információi szerint – a liberálisok legrégibb hívének éppen a székely falvak magyar lelkészei körében generációs szempontból az egyik vezetőként tisztelt, és a helyi egyházszervezeti hierarchián belül is jelentős tekintéllyel és befolyással rendelkező Sebestyén Antal (1874–1961) hadikfalvi plébánost tartották. [7]            

Sajnos, nem rendelkezünk az 1926. évi parlamenti választások eredményének tételes statisztikai kimutatásaival, így nem tudjuk megmondani, hogy a bukovinai székely falvakban végül hány szavazatot szerzett a kormánypárt. Nyilván csak az OMP levéltárában lévő iratok adhatnak választ arra is, hogy a Zágoni útját követő hetekben milyen csatornákon keresztül zajlott az OMP bukovinai kapcsolatépítése, és milyen konkrét szervezeti lépéseket tett a párt a helyi pozíciók megszerzésére. Némi eredménnyel kecsegtetett, hogy a párt 1926. október 9–11-i gyergyószentmiklósi nagygyűlésén Sebestyén Antal vezetésével egy kisebb bukovinai székely küldöttség is részt vett. [8] A csoportnak tagja volt Bálint Péter istensegítsi plébános és több hadikfalvi gazda. [9] Sebestyén nagy hatású beszédet is mondott, amelyben – a hírlapi tudósítások szerint – kifejtette, hogy az etnikai különállásukat csak akkor tudják megőrizni, ha az erdélyi magyarságban támaszt találnak, és megerősödnek a bukovinai és erdélyi magyar nemzeti közösségek közötti kapcsolatok. Kiemelte annak szükségességét is, hogy a magyar párt törődjön a problémáikkal. [10]   

A bukovinai székely küldöttség gyergyószentmiklósi szereplésének apropóján talán nem hiábavaló megvizsgálni még egy pártpolitikai szempontot. Ez a nagygyűlés mérföldkövet jelentett az OMP mint politikai szervezet megszilárdulásának folyamatában. 1926 tavaszán ugyanis egy meglehetősen markáns reformmozgalom bontakozott ki a párt berkein belül, amely vitatta a pártvezetőségnek a Néppárthoz való közeledést előtérbe helyező kurzusát, illetve a parlamenti mandátumra jelölt párttagok központi kinevezését. Törésvonalak természetesen korábban is léteztek a párton belül, de a Bethlen-Averescu választási kartell csak még jobban kiélezte a párt belső ellentéteit. A Krenner Miklós (Spectator) nevével fémjelzett reformmozgalom története alaposan feldolgozott a hazai szakirodalomban, ezért csak annak rögzítésére szorítkoznánk, hogy a belső ellenzék által kidolgozott memorandumot a párt elnöki tanácsa éppen a gyergyószentmiklósi nagygyűlésen kívánta megvitatni. A reformerek sajtónyilatkozatai alapján tartani lehetett a párt szakadásától is, ezért ez a nagyszabású értekezlet sorsdöntő mozzanatnak bizonyult a párt életében. [11] Az erdélyi magyarság politikatörténetét leíró Mikó Imre utalt Bethlen Györgynek arra az itt elhangzott – szerinte talán kissé dogmatikus – kijelentésére, miszerint minden magyarnak az egyetlen, egységes magyar pártban a helye. [12] Ezt a kijelentést nyilván mindenekelőtt pártpolitikai jellegű üzenetként kell értelmezni, de nem kizárható, hogy volt ennek egy jóval tágabb értelmű, a romániai magyarság teljes népi-nemzeti állományának egységét feltételező olvasata is. [13] A gyergyószentmiklósi nagygyűlésen ugyanis nemcsak a bukovinai székelység képviseltette magát, hanem Kányádi Béla bukaresti református lelkész révén a regáti magyarság is. Sőt, feltűnő, hogy – amint az a Keleti Újság című napilap tudósításából kiderül – egy Gaál Tamás nevű személy a moldvai csángók nevében is felszólalt. [14] Mint azt hangsúlyoztuk, a bukovinai székelyek bevonása az OMP érdekkörébe a parlamenti választás előkészületeinek jegyében zajlott, s ebben a konkrét belpolitikai helyzetben értelmezhető. A sajtóbeszámolók alapján kitűnik az is, hogy Sebestyén a beszédét a gyergyószentmiklósi nagygyűlésen már a párt jövőbeli sorsát az egység felé elbillentő érdemi vita után mondta el. Mégis ott motoszkál bennünk a gondolat, hogy vajon a pártvezetés a Kárpátokon túli magyar entitások képviselőinek meghívásával és szerepeltetésével nem a teljes romániai magyar nemzeti közösség politikai egységének szükségességét kívánta-e demonstrálni. A még kiszolgáltatottabb helyzetben lévő bukovinai, regáti és moldvai magyarság létkérdéseinek napirendre tűzésével a felelősségvállalás, a sorsközösség és az egység eszméjének hangoztatása jóval áthatóbb lehetett.    

Zágoni útja idején a bukovinai székelység lelki vezetőiben eleinte komoly félelmek fogalmazódtak meg a magyar etnikai alapú politizálás Bukovinába való transzportálásáról. A katolikus papok érvelése szerint ugyanis ezzel jobban felhívták volna magukra a figyelmet, tápot adva a diszkriminatív román kisebbségpolitika ellenük irányuló intézkedéseinek. [15] Utólag az is bebizonyosodott, hogy ezek az aggodalmak nem voltak teljesen alaptalanok, ugyanis a párt bukovinai szervezkedése nem maradt visszhang nélkül a román politikai elit körében. A román szenátus 1926. november 26-i ülésén az egyik bukovinai származású liberális párti román képviselő, Ion Nistor bírálta a kormány bukovinai prefektusát, azért, mert lehetővé tette, hogy a magyar kisebbség politikailag szervezkedjen ott. Szerinte Bukovinában példás és békés harmóniában éltek egymással a különböző etnikumok, de mióta a kormány helytartója megengedte, hogy „Bethlen gróf emberei felizgassák a falvak népét, a Moldvából odakerült magyarokkal nem lehet bírni”. A szenátor mondvacsinált történelmi érvvel, a bukovinai magyarok moldvai eredetére hivatkozva kérdőjelezte meg az erdélyi tömegbázisú OMP bukovinai szervezkedésének jogalapját. [16] A magyar párt részéről Sándor József szenátor cáfolta Nistor szavait, azzal, hogy a bukovinai székelyek erdélyi származásúak, és kifejtette, hogy a romániai magyarság politikai szervének legitim az a törekvése, hogy támogassa a Bukovinában élő magyar nemzetiségű lakosokat, hiszen már az Osztrák-Magyar Monarchia idején is összeköttetésben álltak velük, iskolákat hoztak létre számukra, segítették őket a szövetkezeteik megalakításában és az anyanyelvi egyházi liturgia megőrzésében. [17]

            Csak Sebestyén Antal egy jóval későbbi leveléből szerezhetünk tudomást arról, hogy az OMP még egy év múltán, 1927-ben is igyekezett kihasználni a bukovinai székelyek körében szerzett hadállásait. Ismert, hogy az Averescu-kormány alig egyéves regnálása után, 1927. június 4-én megbukott, és ezzel sokak szerint vele bukott az OMP addigi politikai vonalvezetése is, hiszen a magyar vezetők egyetlen kívánságuk teljesítését sem tudták elérni azoknál, akik győzelmüket a magyar szavazatoknak is köszönhették. A képviselőházi és szenátusi választásokat július 7-re és 10-re írták ki. A két világháború közötti időszakban egyedül ekkor került sor egy kisebbségi blokk megalakítására. A Hans Otto Roth szász vezető és Bethlen György nevéhez köthető, 1927. június 14-én parafált magyar–német választási blokk története szintén feldolgozott a hazai történeti irodalomban, ezért itt csak annak megállapítására szorítkoznánk, hogy a két szervezet közös listát állított a választásokra, igaz, a képviselői mandátumok elosztásában csak azon megyék esetében állapodtak meg, ahol nagy számban és vegyesen éltek magyarok és németek (például Arad, Temes-Torontál, Kis-Küküllő). [18] Sebestyén visszaemlékezése szerint az OMP ekkor is igyekezett orientálni a bukovinai székelység választási magatartását, az ő megfogalmazása szerint a párt „arra utasította őket”, hogy a jóval jelentősebb lélekszámú bukovinai németség által állított jelöltlistára adják a voksukat. A szűkös magyarországi források alapján követhetetlen, hogy milyen eredményre vezetett ez, de minden bizonnyal ez a választás jelentette az OMP és a bukovinai székelyek kapcsolatának a végét. Legalább is Sebestyén ugyanebben a levelében utal arra, hogy – ismét az ő szóhasználatával élve, – az „erdélyi urak” ezt követően nem törődtek a bukovinai testvéreikkel. A hadikfalvi plébános ezt leginkább a bukovinai székelység relatíve alacsony létszámának és választókerületi megosztottságának tudta be. [19] A tényleges okok kiderítése önálló elemzés tárgya is lehetne, de az OMP későbbi politikai passzivitását Bukovinában minden bizonnyal alapvetően a párt belpolitikai mozgásterének a szűkösségére lehet visszavezetni. A lehetséges előnyök és hátrányok mérlegelése során kikristályosodhatott, hogy 1928-tól a választásokon önállóan induló OMP jóval többet veszíthet a bukovinai székelyek sajátos problémáinak politikai síkra terelésével és ennek a kényes kérdésnek a nyílt felvállalásával, mint amennyit nyerhet a néhány ezer választójoggal is rendelkező bukovinai székely szavazatával. [20]  

Függelék [21]

Villani Frigyes bukaresti követ jelentése Walko Lajosnak, a Külügyminisztérium vezetésével megbízott kereskedelemügyi miniszternek

Bukarest, 1926. augusztus 3.

Gépelt eredeti. MOL, K 64, 19. cs., 1926–27/a. t., 397/1926. res. pol. sz.

189/1926. pol. szám                                                               Bukarest, 1926. augusztus hó 3-án

6 melléklet [22]                                                                            Szigorúan bizalmas!

Tárgy: Bukovinai magyarság

szervezkedése a Magyar Pártba

A Magyar Párt részéről kiküldött Zágoni Istvánnak, a bukovinai magyarság szervezkedéséről szóló bizalmas jelentését, valamint utazásáról a kolozsvári „Újságban” írt cikksorozatát van szerencsém Nagyméltóságodnak tudomásul mellékelten felterjeszteni.

                                                           Villani

                                                           rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter [23]

a) melléklet

A Bukovinában élő magyarság felkeresésére kapott megtisztelő megbízatásomnak eleget téve, tiszteletteljesen jelentem a következőket:

            Rădăuţi megyében a három magyar községben, Hadikfalván, Andrásfalván és Istensegítsen május 24-én nagygyűlést tartottam, s mindenik gyűlésen a legnagyobb lelkességgel, igazán megható együttérzéssel fogadták a magyar szót, magyar pártot és magyar csatlakozás gondolatát. A gyűléseken kívül sokat foglalkoztam lelki világuk, gondjaik-bajaik és életmódjuk kiismerésével. E három magyar falun kívül még két magyar községben élnek ugyan e vidéken magyarok, Fogadjisten és Józseffalva falvakban. Tapasztalataimból vett hírlapi cikkeimet tisztelettel idemellékelem.

            A Magyar Párt bukovinai tagozatának megszervezésének gondolata egészen új volt előttük, s vezető embereik egy része, a katolikus papok is, az első szóra nem tartották keresztülvihetőnek, azzal a teljesen jó szándékú feltevéssel, hogy jobban élhetnek magyarságunknak, ha nem hívják fel szervezkedéssel magukra a figyelmet. Később belátták, különösen akkor, mikor a nép már nagyon is kívánta a magyar pártot, hogy a mostani időszak igen is kihasználható a szervezkedésre.

            A nép megőrizte magyarságát, nemzeti színeinket, ahol lehet, viseli. Az egyik templom boltívére nagy betűkkel áll e felírás: Szent István dicső király, hitünknek oszlopa, légy most pártfogónk. Szent István apostoli országunk első királya, magyar anyaszentegyházunk alapítója, hazánk mennyei szószólója, könyörögj érettünk.

            Vallásuk katolikus, egy kis református eklézsia van Andrásfalván, iskolával, lévitával, szép parókiával. Az ellenszenv itt a két felekezet között sajnosan nagy. A katolikus plébánost gyanúsítják, hogy ő sajátíttatta ki a református iskola telkét és földjeit. Viszont a reformátusokat azzal vádolják, hogy a katolikusok iránti ellenszenvben nevelik gyermekeiket. Az iskola földjeit kizárólag katolikusok kapták.

             Mind a három nagyobb falu állami (régi kisebbségi) iskolája számára magyar tanítókat kérnek, ők ott el tudják intézni kinevezésüket. Ha nem kapnak tanítót, kihal a magyartanítás. A három faluban német rendszerű szövetkezet volt, kettő megszűnt a pénzhiány miatt, a harmadik, az andrásfalvi (Malec plébános), kéri, hogy juttassunk pénzt a szövetkezet számára, mert ha nem, ezt is fel kell adni, a népnek pedig szüksége volna rá.

            Gazdasági bajaik lokális jellegűek minden faluban. Sokat szenvedtek a háborúban, a hadi kártérítést nem kapták meg. Kérem szervezeti szabályzatot és pártprogramot küldeni a következő címekre: Fehér János református lelkész, Malec János római katolikus plébános, Ferencz Ambrus főtanító, Dábis János primár Maneuţi (Andrásfalva), László Ambrus tanító, Sebestyén Antal római katolikus plébános Dorneşti (Hadikfalva), Bálint Péter római katolikus plébános, Molnár János főtanító Ţibeni (Istensegíts).

            Megállapodásunk szerint az előkészítő munkálatokat elvégzik ott úgy, hogy egy ünnepélyes alakulóra a magyar párt központjából várnak kiküldötteket. Az ideírt neveket azért válogattam ki így, mert minden faluban két párt van, legalább is mindeniket igyekeztem bevonni. Agilis népvezér a vidéken László Ambrus tanító, akinek falujában szintén van ellenpártja. Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a magyar párt bevonulásának nem tanácsos református felekezeti színt mutatni, ezt én, a református ember kívánom leszögezni.

            A választásra nézve bejelentem, hogy az Averescu-párt nagyon várta jövetelemet. A magyarok között a liberális párt dolgozott eddig és még a parasztpártnak voltak hívei. Azt hiszem, sikerült egészen egyöntetű magatartást létrehozni a szavazásnál. Sebestyén hadikfalvi plébános, akit a liberálisok legjelentősebb párthívének tartottak, kijelentette nekem, hogy a falujában ő adta le az első szavazatot a kormánylistára. Az Averescu-párt nevében Patac dr. rădăuţi-i ügyvéd mondott köszönetet az elvégzett munkáért és Klaus dr. prefektus köszönetet mondott Popovici Dori miniszternek. A gyűlésekről pedig magyar testvéreink üdvözletüket küldik a Magyar Pártnak, amit e jelentésben tolmácsolok.

Kolozsvár, 1926. június 17.

b) melléklet

Zágoni István: Magyar gyűléseken Bukovinában. Újság, 1926. május 29. 3.

c) melléklet

Zágoni István: Magyar falu Bukovinában. Újság, 1926. május 30. 4.

d) melléklet

Zágoni István: Andrásfalva kicsinyei, nagyjai. Újság, 1926. június 1. 3.

e) melléklet

Zágoni István: Küldjetek magyar tanítót! Újság, 1926. június 3. 4.

f) melléklet

Zágoni István: „Jöjjenek nálunk”. Újság, 1926. június 5. 3.



* A forrástanulmány az OTKA PD 72265. sz. projektje és a Bolyai János Kutatói Ösztöndíj támogatásával készült.

[1] Erre részletesen lásd: Vincze Gábor: A bukovinai székelyek és kisebb moldvai csángó-magyar csoportok áttelepedése Magyarországra (1940–1944). Pro Minoritate, 2001. 3. sz. 141–154. o.

[2] Zágoni István az 1918-ban alapított Keleti Újság első szerkesztője volt. Kós Károllyal és Paál Árpáddal közösen szerkesztették meg a Kiáltó szó című röpiratot 1921-ben, s döntően az ő nevükhöz fűződik az Erdélyi Szépmíves Céh Kiadó megalapítása is 1924-ben. 1926-ban Zágoni akkor az Országos Magyar Párt hivatalos orgánumának számító Újság című napilap felelős szerkesztője volt, bukovinai megbízatása tehát nem lehetett véletlen. Rövid életrajzát ld. Kós Károly – Zágoni István – Paál Árpád: Kiáltó szó. Az utószót írta: Csatári Dániel. Reprint. Budapest, [1988]. 

[3] Erre részletesen ld. Mikó Imre: Huszonkét év. Az erdélyi magyarság története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig. Budapest, 1941. (Mikó, 1941.) 54–60.

[4] Erre részletesen ld. Fritz László: Az 1926. évi romániai parlamenti választások statisztikai keresztmetszete Erdély, Bánság és a kapcsolt részekre való különös figyelemmel. Magyar Kisebbség, 1926. július 1. 504–514.

[5] A népességi és közigazgatási adatokat részletesen ld. Daniel Hrenciuc: Maghiarii în Bucovina (1774–1941). Iaşi, 2006. 83–86.

[6] Ld. a függelék dokumentumait.

[7] Ld. a függelék dokumentumait. Sebestyén Antalt 1930-ban az egész rǎdǎuţi-i egyházkerület főesperesévé nevezték ki. Erre ld. Sebestyén Antal levele Teleki Béla vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Kisdorog, 1945. október 9. Magyar Országos Levéltár, Szent László Társulat iratai (P 1431), 22. d., 1. t., sz. n.

[8] Iratok a romániai Országos Magyar Párt történetéhez. 1. A vezető testületek jegyzőkönyvei. Összeállította: György Béla. Csíkszereda–Kolozsvár, 2003. (György, 2003.) 86. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy Zágoni Istvánt 1924 óta, kétéves kihagyás után, éppen a gyergyószentmiklósi nagygyűlésen választották az OMP Intézőbizottságának tagjává.

[9] Ünnepélyes méltósággal folyt le a gyergyószentmiklósi nagygyűlés. Ellenzék, 1926. október 13. 2.

[10] Kőműves Lajos: A gyergyószentmiklósi nagygyűlés. Keleti Újság, 1926. október 13. 3.

[11] Erre részletesen ld. György Béla: Hatalom és társadalom kisebbségben. Párt és belső ellenzéke (1926–1927). Regio, 2004. 4. sz. 85–98. 

[12] Mikó, 1941. 63.

[13] Meg kell jegyezni, hogy az OMP, ahogy a nevében is jelezte, már az alapításától kezdve a teljes romániai magyar nemzeti közösség képviseltét tűzte zászlajára, s nem kizárólag az erdélyi magyarság képviseletére tartott igényt. Erre utal az is, hogy Bukarestben és Brǎilában is igyekezett megvetni a lábát a helyi pártszervei révén. Az OMP bukaresti szervezetére részben ld. György, 2003. 20–22.  

[14] Ld. a 9. sz. lábjegyzetet.

[15] Ld. a függelék dokumentumait.

[16] W[iller] J[ózsef]: Nistor úr, a kisebbségfaló. Magyar Kisebbség, 1926. december 1. 903–904. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy a magyar párttal választási kartellt kötő, a közös listán a bukovinai magyarok szavazataira is apelláló Néppárt képviselői megtapsolták liberális politikustársuk beszédét.

[17] Sándor József beszéde és a Magyar Párt deklarációja a válaszfelirat tárgyalásakor. Magyar Kisebbség, 1926. december 15. 928.

[18] György Béla: Magyar–német kisebbségi blokk Romániában (1927). In: In honorem Gernot Nussbächer. Szerk. Daniel Nazare–Ruxanda Nazare–Bogdan Florin Popovici. Braşov, 2004. 349–353.

[19] Sebestyén Antal levele Krywald Ottónak, a Szent László Társulat ügyvezető elnökének. Hadikfalva, 1938. november 24. Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára, Ms 10.528/189. sz.

[20] Utoljára 1938-ban került sor arra, hogy az OMP választási paktumot kötött román politikai erővel, mégpedig az Octavian Goga nevével fémjelzett Nemzeti Keresztény Párttal. Az OMP egész korszakon átívelő stratégiáira részletesen ld. Bárdi Nándor: A romániai magyarság kisebbségpolitikai stratégiái a két világháború között. Regio, 1997. 2. sz. 32–66. 

[21] Az irat eredeti tagolásán és elrendezésén nem változtattunk. A dokumentum szövegét a mai magyar és román helyesírási szabályokat alapul véve kijavítottuk. Mivel az esetek nagy részében az OMP működésével kapcsolatos dokumentumokat (beszámolókat, feljegyzéseket, jegyzőkönyveket stb.) magyar diplomáciai csatornákon keresztül Budapestnek is eljuttatták, a Zágoni beszámolóját mellékletként magába foglaló diplomáciai átiratot is közöljük.

[22] Ld. az a)–f) mellékleteket.

[23] A diplomáciai jelentéshez csatolva Walko Lajos külügyminiszter kézírásos átirattervezete Bethlen István miniszterelnöknek: „Budapest, 1926. augusztus 13. Bethlen gróf, Budapest. Szigorúan bizalmas. Van szerencsém Nagyméltóságodnak Villani Frigyes báró bukaresti követünk folyó hó 3-án 189/pol. szám alatt kelt jelentését, melyben a bukovinai csángók helyzetét vázolja, tudomásulvétel végett, tisztelettel megküldeni.”


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.