Kisebbségkutatás - 2008. 4. szám

Fleming, Michael

Görög "hősök" a Lengyel Népköztársaságban és a hidegháború geopolitikája 1948-1956

Greek "Heroes" in the Polish People’s Republic and the Geopolitics of Cold War, 1948-1956) = Nationalities Papers, 36. évfolyam, 3. szám. 2008 július. 375-397.p.

Az utóbbi évtizedben megújult a görög polgárháború kutatása, és számos új perspektívából íródott mű is született. Ez a tanulmány a Lengyelországba menekült görögök szerepét mutatja be a hidegháború, illetve a lengyel nemzetiségi politika szempontjából.

A lengyelországi görög emigráció megértéséhez röviden utalni kell a második világháború utáni nemzetközi rendre, különösen a teheráni és a jaltai konferenciákra, továbbá Churchill és Sztálin moszkvai találkozójára, ahol a jól ismert zsebkendő-megállapodás is született. Churchill zsebkendő-ajánlata és a katonai helyzet is Görögországot a brit-amerikai érdekszférába sorolta. A görög polgárháború során a Szovjetunió és kezdetben Jugoszlávia is támogatta a kommunista befolyás alatt álló Nemzeti Felszabadítási Hadsereget. 1949-re azonban az amerikai és brit támogatást élvező antikommunista erők arattak győzelmet, és sok kommunista emigrált. Az emigráció három lépcsőben zajlott. 1948-ban és 1949-ben a frontok közelében lakó gyerekeket menekítettek ki, 1949-ben és 1950-ben a vesztes oldal katonái és vezetői hagyták el az országot, majd az ezt követő harmadik hullámban családegyesítésekre került sor. Lengyelországba 13000 görög érkezett, többségük Albánián keresztül. A görög menekültekről a lengyel kormány a nemzetközi menedékjog és a kommunista szolidaritás elvei alapján gondoskodott. A görögök érkezését azonban próbálták titokban tartani: a hatóságok éjszaka, nemzetiségüket és számukat eltitkolva fogadták a menekülteket. A lengyel társadalom ugyanis a homogén nemzetállamnak tekintette hazáját. A görögöket pedig a hamarosan bekövetkező újabb polgárháborúra készítették fel. A görögök többségét az újonnan megszerzett területeken, tehát a keletnémet-lengyel határ közelében telepítették le. Többségük mezőgazdásági szövetkezetekben dolgozott, de sokan találtak munkát gyárakban is. A lengyel állam nyelvtanfolyamokkal segítette beilleszkedésüket. A görögök elkötelezettek voltak az őket befogadó ország iránt, amint azt a Görög Kommunista Párt 1952-es, Krościenkoban tartott kongresszusa is mutatta, ahol a delegáltak a lengyel hatéves tervbe való aktívabb bekapcsolódást szorgalmazták. A lengyelországi görög közösségen belül megmaradtak az anyaországban kialakult ellentétek, különösen a görög-macedón konfliktusvolt jellemző.

1945 után Lengyelország homogén nemzetállam kiépítésén fáradozott. A lengyelországi németeket elüldözték, helyükre a keleti területekről lengyelek érkeztek. A német kulturális befolyás alá került mazuri, kasub és sziléziai népcsoportokat el akarták lengyelesíteni. A lengyel kormány megpróbálta nyugat-európai, lengyel származású csoportokat is az országba hívni (pl. a vesztfáliai lengyeleket). A görögök megérkezése a lengyel társadalom osztályokon alapuló tagozódását erősítette az etnikai helyett. A görögök integrálása a lengyel társadalomba a lengyel kommunista párt (LEMP) szoros felügyelete alatt történt. A gyerekeknek szállást és ellátást kellett adni, sokan közülük fizikailag és mentálisan is betegek voltak. Nevelésük arra irányult, hogy a "kommunizmus állhatatos harcosaivá" váljanak. A görög gyerekek nevelése három célt szolgált: váljanak belőlük a haladásért és a társadalmi igazságosságért küzdő, a munka világában önállóan boldoguló, illetve laikus-tudományos világnézetű felnőttek. A nem megfelelő körülmények, a nyelvi problémák, a fegyelem hiánya és a higiéniai viszonyok azonban hátráltatták a kitűzött célok megvalósítását.

1951 szeptemberében a párt úgy határozott, hogy fel lehet oldani a görög migránsokat övező diszkréciót. Ennek következtében új szakemberek kerülhettek kapcsolatba a görögökkel, köztük lengyeltanárok is. A pártvezetés arra is figyelt, hogy a görögök keressenek eleget saját maguk fenntartásához, sőt a normát alulteljesítő, ezért alacsonyabb fizetésben részesülők számára többletfizetést utaltak ki. 1953-ra Görögországban stabilizálódott a jobboldali kormány helyzete, így egyértelművé vált, hogy a lengyelországi görögök a közeljövőben nem térhetnek vissza szülőföldjükre. Sőt, a görög kormány megszüntette állampolgárságukat is, bár ez a lépés ellentmondott a nemzetközi jognak. Így a lengyelországi görögök kénytelenek voltak tovább integrálódni a lengyel társadalomba. Létrehoztak egy egyesületet, ami egészen 1984-ig működött. Ezen az egyesületen keresztül tudta a LEMP a görög közösségen

tartani a szemét.

A Szakszervezetek Központi Tanácsa vezetésével 1949-ben egy speciálisan görögökre szabott akció indult, aminek célja az volt, hogy a görögök minél nagyobb számban kapjanak munkát. Az akkori felmérések szerint a görögöknek kb. hét évre volt szükségük a lengyel társadalomba való beilleszkedéshez, ami megegyezik a korábbi Kelet-Lengyelországból a nyugati területekre telepített lakosság integrációjának idejével. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a görögök elfelejtették volna régebbi hazájukat és emigrációjuk körülményeit. A görögök körében gyakoriak voltak a megfázások, reumatikus tünetek, mivel nem voltak hozzászokva Lengyelország hűvösebb klímájához. Különösen az idősebbek alkalmazkodtak nehezen. A görögöket viszont nem vonta hatása alá a homogenizáló lengyel nemzetiségi politika, mivel egyrészt ők testesítették meg a nemzetközi proletár szolidaritást, másrészt hosszú távon nem akartak Lengyelországban maradni. A további integráció érdekében 1952-től a görögök elhagyhatták kijelölt lakóhelyüket, és bárhol az országban kereshettek munkát. 1954-től beléphettek a lengyel kommunista pártba és annak intézményeibe is (pl. a pártiskolákba). A görög menekültek két nagyobb, létszámukban kb. megegyező etnikai csoportra oszthatók: görögök és macedónok. A görögök és a macedónok között rendszeresen súlyos konfliktusok alakultak ki, sőt a gyerekek között is lángra lobbant az etnikai gyűlölködés. A görögök több helyen megakadályozták a macedón nyelv tanítását, a macedónoknak kiutalt élelmet pedig saját céljaikra használták fel. A probléma 1956 után oldódott meg: miután Lengyelország rendezte kapcsolatait Jugoszláviával, a legtöbb lengyelországi macedón áttelepült Jugoszláviába, többségük Szkopjébe. A görög-macedón konfliktus okai nem csupán a történelmi ellenérzésekre vezethetőek vissza. A LEMP a Lengyelországban működő Görög Kommunista Pártot privilégizálta, ahol viszont a görögök domináltak. A lengyel hatóságok görögnek tartottak minden menekültet, a lengyel nemzetiségi politika így nem ismert el külön macedón nemzetiséget. A macedónokat a nyelv is elválasztotta a görögöktől, ráadásul a macedónok könnyebben tanultak meg lengyelül, mint a görögök. A két csoport közötti konfliktusokhoz vezetett, hogy a macedónok a görögök ellen határozták meg magukat. A konfliktust tehát a kommunista Lengyelország csak kivándorlással tudta megoldani.

Az 1956-os események a görög emigráció számára is kiemelt fontossággal bírtak. A görög közösség kettészakadt a sztálinista rendszer feltétlen hívei és a sztálinizmus hibáit bírálók között. 1956 márciusában a Görög Kommunista Párt Központi Bizottsága leváltotta Nikos Zakariadész főtitkárt, majd egy évvel később a pártból is kizárták. A görög közösségen belüli konfliktus további lengyel beavatkozást generált. A LEMP utasította a görög közösség lapját, hogy a párt új irányvonalát, tehát Gomułka programját részletesen mutassa be. A lengyel hatóságok továbbra is pozitívan bírálták el a görög közösség kérelmeit, pl. a görög munkások nyugdíjának ügyében. A görög menekültek ügye tehát alkalmas a hidegháború geopolitikájának újabb szempontokon szerinti megértésére, és a lengyel kommunizmus nemzetiségi politikájához is új szempontokat ad. A görög menekültek, akiket jogtalanul még állampolgárságuktól is megfosztottak, ugyanis alkalmasak voltak arra, hogy a kommunista blokk velük hirdesse az emberi jogi diskurzust egyre inkább felvevő nyugat álszentségét. A görög közösség így kivételes figyelmet élvezett a lengyel hatóságok részéről. Míg a többi lengyelországi kisebbség kultúráját Varsó inkább elnyomni igyekezett, a görögök minden támogatást megkaptak a lengyel hatóságoktól. Ugyan a Görög Kommunista Párt körében jónéhány javíthatatlan sztálinista is akadt, a görögök pozitív diszkriminációja 1956 után is fennmaradt. A görögök többsége ezért lojális volt Lengyelországhoz. A görögök jelenléte viszont gyengítette a lengyel állam homogenizációs politikáját. A lengyel állam még 1948-ban, tehát az első görögök megérkezésekor is űzött el nem lengyeleket, ezért a görögök befogadása valamivel árnyalja a homogenizációs képet. A görög menekülteket tehát egyszerre definiálták kommunista munkásként és valamilyen egzotikus tájról érkezett elvtársként.

Varga-Kuna Bálint