Kallen, Eve-Marie

Kisebbségi " exterritórium" : berlini interjú Végel Lászlóval

" Ich habe eine ungarische und eine serbische Seite" - Interview mit László Végel. = Südosteuropa Mitteilungen. Jg. 2008. Nr. 3. 59-68. p.

A hamburgi Eve-Marie Kallen kortárs magyar író-interjúi, amelyek rendre egy-egy, nemzetközi sikerre számító hazai újdonság németországi megjelenéséhez kapcsolódnak, immár második évtizede sorjáznak német és magyar lapokban. Ezek az interjúk nem egyszer éles rajzolatú portrévá kerekednek a jól irányzott, jól felépített kérdések nyomán. Legújabban a vajdasági Végel László kerül reflektorfénybe Exterritórium (2000) című háborús naplóregény német kiadása (a szerző első könyve németül, 2007) kapcsán. Végel maga éppen Berlinben tartózkodott a német akadémiai csereszolgálat (DAAD) ösztöndíja jóvoltából. Az interjú a fordításban megjelent mű (és egyáltalán a Végel-életmű) elméleti igénnyel általánosított kisebbségi problematikája folytán kapott helyet a Délkelet-Európára szakosodott szakfolyóiratban. A Végel-interjút mindazonáltal Kallen kevésbé sikerült munkái közé kell sorolnunk. Számára a terep, a posztjugoszláv antagonizmus és a kisebbségi lét drámája jószerivel ismeretlen. Mint aki bele se olvasott a könyvbe, a multikulturalitás sztereotip kérdéseivel hozakodik elő, melyekre interjúalanya meglehetős kínnal válaszol: multietnikus régió, történeti előzmények Ádám-Évától (azaz, a török utáni telepítésektől) kezdve, sokszínűség, párhuzamok és kereszteződések, többirányú kötődés stb.

Zavarba ejtő mindjárt az interjú címadása: " egy magyar és egy szerb oldalam van" (értsd: " egyik felem magyar, a másik szerb" ?); a bevezető pedig a Végel műveiben megnyilatkozó " sajátos magyar-szerb identitásról" , egyúttal annak " biztonságtudatáról" beszél. Holott a beszélgetés apropóját adó kötetben, mint az író megannyi más művében is, ennek éppen az ellenkezőjéről van szó. Végel a riportban helyt áll ugyan önmagáért, ám lényegében önmagával folytat párbeszédet. Az interjúcímben ottragadt félreértést illetően különben mint magyar író a magyarországitól eltérő vajdasági kisebbségi magyar szociokulturális tapasztalatról beszél, amely szükségképp a maga szerb többségi és nemzetpolitikai vonatkozásaival jelenik meg műveiben, utalva arra, hogy ezeknek a szerb olvasó vagy kritikus nyilvánvaló módon több figyelmet szentel, mint a magyarországi. Megint másra figyel fel esetleg a budapesti olvasó és kritikus. Ilyen értelemben kerül tehát szó a művek " szerb és magyar oldaláról" a kisebbségi meghatározottság viszonyai között, az interjúalany itt nem identitásformákról nyilatkozik.

Végel az interjú során a maga részéről kisebb megszakításokkal végigveszi a multikulturális illúziók dekonstrukciójára vonatkozó téziseit, amelyeket hangsúlyos formában éppen az Exterritórium, és utána a Hontalan esszék (2003) fejtenek ki. E tézisek a veszélyeztetett nemzeti-kisebbségi íráshelyzet - Végelnél személyesen megélt és tudatosan felvállalt - logikáját követik. A vajdasági multikulturalitás ugyanis rég a múlté, Titó halálával letűnt, a jugoszláv háborúval pedig a maradéka is szétesett, következésképp, ha az egyes kultúrák esélyegyenlőségét nézzük, előtte is csak illúzió volt. Az egykor Jugoszláviában rekedt magyarság ma már minden oldalról bekerített, lemorzsolódófélben lévő, elöregedő nemzeti kisebbség. A süllyedő lét ténye és valósága iránt elkötelezett írónak nem hogy nem jussa a kettős kötődés, hanem elveszíti minden gyökerét (" Magyarországon: idegen. Szerbiában: magyar. Egy kentaur…" ), " számkivetésben él" (exterritórium!), ha helyben marad, ha " kozmopolita" módra vándorbotot fog, a keserű " européerséget" vállalja föl. " A kisebbségi ember nem élhet állampolgárként az egyik világban, miközben a kulturális értékek birtokosaként szüntelenül egy másik világba kell vándorolnia."

Amit ír: tudósítás a létvesztésről, persze, ezer környezeti elemével mindannak, ami nap nap után veszendőbe megy. Az írás tétje: a nyelv megőrzése: " Magányom határát anyanyelvem határa jelöli ki." A számkivetés " européerségében" az író arra a " nyelvközi állapotra" rendezkedik be, amire már Szegedy-Maszák Mihály utalt az emigráns Márai kapcsán. Végel ezt a maga szempontjából a következőképpen vezeti le: " A kisebbségi író nyelvközi állapotában a szavak kényszerűen nyitottak, hiszen minden egyes szó tőszomszédságában létezik egy másik, párhuzamos szó, amelyre akarva-akaratlanul reflektál. Úgy őrzi magát, hogy szüntelenül »látja« a másik világot. Az nem ő, az egy másik, idegen, de meghatározó erejű valóság. Tulajdonképpen a nyelv csábítja az írót oda, ahol képes a párhuzamos nyelvi világokban gondolkodni. Ezért a kisebbségi író nemcsak másról ír, hanem másként is, nemcsak a sajátos kisebbségi léthelyzetét ábrázolja, hanem a nyelvben horgonyzó kisebbségiét. Esetében a nyelv és a forma az elsődleges szociális kérdéssé lesz. Nem a témája teszi tehát a kisebbségi írót kisebbségivé, hanem a formanyelvi elemek, az elbeszélés módja, művének formaarchitektúrája teszi azzá, az, hogy egy nyelvben él, amely az övé, de világában, amelyikben él, ez a nyelv mindig idegen. Ez az idegenség a nyelv meghatározó eleme. Abból, hogy másként mondja történetét, következik az is, hogy más történetet mond el" (Meditáció Iliáról). Végel e sajátos nyelvi tér első megszólaltatójaként - Deleuze-Gauttari nyomán - a prágai német zsidó Franz Kafkát tiszteli és követi, aki a maga " nyelvi-egzisztenciális dichotómikus perspektívájából" kísérletezte ki " kopár" nyelvezetét, " amely nem azért kopár, mert szegényes, hanem azért, mert gazdag. Attól gazdag, hogy több nyelvi világ nyomai maradtak rajta." Az interjúban ezt a nyelvközi integrációt részint " hibrid" , részint a " kreolizálás" megnevezéssel illeti és vallja a magáénak a monokulturalizmusok belterjessségével szemben. " Multikulturalizmus" helyett tehát: " integracionizmus" ! Ez az integráció-igény elébe megy az új Európának: defenzív " européersége" offenzív hullámhosszra vált, a kisebbségi létforma letéteményeseit az európaiság " avantgárdjává" lépteti elő. Végel egyúttal - újra Szegedy-Maszákkal - ugyanezt ígéri a kisebb államnemzeti irodalmaknak is: a globalizáció előrehaladtával egymáshoz hasonulva és egymáshoz mind közelebb kerülve " poszt-nacionális" irodalmakká válnak. Végel szemléletmódja kontextuson kívül elhelyezhető lenne a transzkulturális perspektívában is.

Komáromi Sándor